A Fidesz és a Tisza képviselői sem szavazták meg az EP-javaslatot, rögtön beszóltak nekik
További Külföld cikkek
- Harminckét ember meghalt egy buszbalesetben Brazíliában
- Legalább 13 ember meghalt Nigériában, amikor tömegverekedés alakult ki a karácsonyi adományok elosztása miatt
- Terror Magdeburgban: egy kilencéves gyerek is a támadás áldozata
- Hatvan év után végleg kivonul az egyik legnagyobb európai ország Csádból
- Fidesz−KDNP EP-delegációja: A fizikai bántalmazás nem fér be a véleménynyilvánítás szabadságának keretei közé
Kedden vitáztak, majd szavaztak az Európai Parlamentben az Ukrajnának szánt 35 milliárd eurós hitelről, amelyet az Európában befagyasztott orosz pénzügyi eszközökből származó jövőbeni bevételekből kell visszafizetni – írtuk korábbi cikkünkben.
Az EP közleménye szerint a javaslatot 518 igen, 56 nem és 61 tartózkodás mellett fogadták el.
Dobrev Klára: Csak mi, DK-sok álltunk ki Ukrajna mellett
Dobrev Klára, a DK európai parlamenti képviselője a döntéssel kapcsolatban azt írta Facebook-oldalán, hogy:
Lehet elvek nélkül politizálni, csak nem érdemes. Ma Ukrajna támogatásáról szavazott az Európai Parlament. Orosz oligarchák és bűnözők lefoglalt vagyonát használnánk fel. Csak mi, DK-sok álltunk ki Ukrajna mellett. A Fidesz nem szavazott. A tiszások tartózkodtak, a Mi Hazánk nemmel szavazott.
Tompos Márton, a Momentum elnöke úgy kommentálta a szavazást, hogy:
Ezért (is) hiányzik a Momentum az Európai Parlamentből.
A pártnak az előző ciklusban még két európai parlamenti képviselője is volt – Donáth Anna és Cseh Katalin –, de az idei EP-választáson elért 3,70 százalékos eredményükkel nem jutottak mandátumhoz.
Magyar Péter: Az európai parlamenti határozatok jelentős része sajnos karácsonyfaszerűen épül fel
A szavazásról kiadott közleményét Magyar Péter azzal kezdte, hogy: „Ma, a strasbourgi plenáris ülésen az Európai Parlament elfogadta az Ukrajna Kölcsönös Együttműködési Mechanizmus létrehozásáról és Ukrajna számára rendkívüli makrofinanszírozásról szóló rendeletet.”
Annak ellenére, hogy határozottan elítéljük az orosz agressziót, és meggyőződésünk, hogy az agresszornak meg kell fizetnie az okozott károkért, és az ukrán népnek segítséget kell nyújtanunk, a parlamenti határozat bizonyos, a fegyverbeszerzésekre és -szállításra vonatkozó pontjai miatt a TISZA Párt delegációja az Európai Parlamentben a tartózkodás mellett döntött
– fejtette ki a Tisza elnöke és EP-képviselője.
Magyar Péter kitért arra is, hogy: „A szöveg minden aspektusát alaposan megvizsgáltuk. A tartózkodás melletti döntés korántsem volt egyszerű, azonban az orosz lefoglalt vagyonból származó jövedelmek felhasználási módjára vonatkozó egyértelmű jelzések hiánya, amelyek az EU Ukrajna iránti támogatását irányítják a jövőben, arra a döntésre vezettek bennünket, hogy tartózkodjunk.”
A Tisza delegációja úgy véli, hogy: „Több forrást kellene szánni az ország jövőbeni újjáépítésére. A tartózkodás melletti döntésünk szorosan összefügg azzal a legfőbb törekvésünkkel is, hogy ne akadályozzuk az unió Ukrajna és népe megsegítésére, támogatására irányuló erőfeszítéseit.”
Magyar Péter megjegyezte azt is, hogy: „Az európai parlamenti határozatok jelentős része sajnos karácsonyfaszerűen épül fel. Sok olyan pontja van, amely jó szívvel támogatható, és több olyan, amely kétségeket vet fel. Ilyen esetben egy felelős politikus csak a tartózkodás mellett dönthet. Ezen döntésünkről előzetesen tájékoztattuk az Európai Néppártot”.