Kifütyülték az ellenzéki tüntetők Orbán Viktort Tbilisziben, nem örülnek a kormányfő látogatásának

2024.10.28. 17:38

Georgiában nem fogadták kitörő örömmel Orbán Viktor miniszterelnököt. A helyi sajtó tájékoztatása szerint a tüntető tömeg kiabálásokkal és füttyszóval fogadta a magyar miniszterelnököt és kíséretét.

Mint arról beszámoltunk Orbán Viktor hétfőn Georgia fővárosába, Tbiliszibe utazott. A hivatalos látogatásra többek között Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter és Varga Mihály pénzügyminiszter is elkísérte.

A kormányfő megérkezése után egy bejegyzést is közzétett közösségi oldalán.

A hétvégi választás után első kormányfőként látogatok Georgiába, egy konzervatív, keresztény és Európa-párti országba

– írta bejegyzésében Orbán Viktor, akit delegációjával együtt Irakli Kobakidze georgiai miniszterelnök lát vendégül.

Orbán Viktor látogatását Josep Borell, Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője is kommentálta. Mint fogalmazott, 

bármit mond Orbán grúziai látogatása során, ő nem az Európai Uniót képviseli.

Ahogy arról beszámoltunk, október 26-án parlamenti választásokat tartottak Georgiában, amit fölényesen megnyert a Georgiai Álom kormányzó párt. A feldolgozottság csak vasárnap reggelre lett teljes, azonban Orbán Viktor miniszterelnök már szombat este gratulált Irakli Kobakidze georgiai miniszterelnöknek. A kormányfőt Szijjártó Péter követte a gratulációban.

A Georgiai Álom kormánypárt sikerét azonban nem mindenki fogadta kitörő örömmel. Nika Gvaramia, a Változás Koalíciója vezetője szerint „alkotmányos puccs” történt, míg Tina Bokuchava, az Egység – Nemzet Mozgalom irányítója úgy fogalmazott: „A grúz emberek az európai jövőre szavaztak, ezért nem fogadjuk el a választási bizottság által közzétett meghamisított eredményeket.”

Elemzők szerint a négy évvel ezelőttihez képest ugrásszerűen megnövekedett szavazatarány aligha lehet hiteles. A végeredményt várhatóan megtámadják a bírói fórumokon.

Szalome Zurabisvili georgiai elnök vasárnap kijelentette, hogy az ország egy orosz különleges művelet áldozata lett, valamint elmondta, hogy nem ismeri el a választás eredményét, és az ellenzéket támogatja. Ezért felszólította a lakosságot, hogy hétfőn este hét órára vonuljanak Tbiliszi főutcájára, hogy tiltakozzanak a szavazás eredménye ellen, mely szerinte „hamisítás, a szavazás elcsalása”.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Ukrán katona az Indexnek: Remélem, a magyaroknak sohasem kell átélnie azt, amit nekünk

Ukrán katona az Indexnek: Remélem, a magyaroknak sohasem kell átélnie azt, amit nekünk

A matematikusból lett tüzér elárulta, milyen érzés civilként először a fronton lenni, és mi az egyetlen lehetőség.

február 24., 17:43

  • Külföld
Vlagyimir Putyin ellenfelei még külföldön is egymást marják

Vlagyimir Putyin ellenfelei még külföldön is egymást marják

Jól sikerült az ellenzék megosztása. Alekszej Navalnij halála után nehezen találnak közös nevezőt.

február 24., 13:54

  • Külföld
Elon Musk elhagyta a kisfiát, ízekre szedik a techmilliárdost a világhálón

Elon Musk elhagyta a kisfiát, ízekre szedik a techmilliárdost a világhálón

Többek szerint aggasztó látni az apai ösztönei hiányát.

február 24., 17:50

  • Külföld
Kiderült, mi okozta a Skóciában eltűnt magyar ikerpár halálát

Kiderült, mi okozta a Skóciában eltűnt magyar ikerpár halálát

A két nőnek még január 7-én veszett nyoma.

február 24., 14:32

  • Külföld
2002 óta először hatoltak be izraeli tankok Ciszjordániába

2002 óta először hatoltak be izraeli tankok Ciszjordániába

A térséget továbbra is a palesztin hatóságok vezetik, de hosszú katonai jelenlétre számíthatnak.

február 24., 17:06

  • Külföld
Volodimir Zelenszkij megsúgta az uniós vezetőknek, mely országok lehetnek Oroszország következő célpontjai

Volodimir Zelenszkij megsúgta az uniós vezetőknek, mely országok lehetnek Oroszország következő célpontjai

Nemzetközi biztonsági csúcstalálkozót tartottak Kijevben az EU több vezetőjének részvételével.

február 24., 16:53

  • Címlapon
Ezért kiabált egymással Donald Trump és Volodimir Zelenszkij

Ezért kiabált egymással Donald Trump és Volodimir Zelenszkij

Már előtte is láthatóak voltak a repedések Washington új vezetése és Kijev között.

tegnap, 13:22

  • Külföld
Ilyen pozíciót még nem töltött be magyar politikus, de most megtört a jég

Ilyen pozíciót még nem töltött be magyar politikus, de most megtört a jég

A megválasztott elnök az Indexnek árult el részleteket a döntés hátteréről.

február 24., 17:28

  • Külföld
Három év a pokolban

Három év a pokolban

Aláaknázott, élhetetlen romok – összeszedtük és bemutatjuk képekben a háborús évek legfontosabb mozzanatait.

február 24., 05:55

  • Külföld
Elon Musk a német választás után most Orbán Viktorék spanyol szövetségesére tereli a figyelmet

Elon Musk a német választás után most Orbán Viktorék spanyol szövetségesére tereli a figyelmet

A techmilliárdos elmondta, hogy szerinte ki nyeri a következő választást.

február 24., 18:46

  • Külföld
Lesújtott a német népharag, de még kérdés, hogy most mi jön

Lesújtott a német népharag, de még kérdés, hogy most mi jön

A politikai elemző a nyertes CDU/CSU és a bukott szociáldemokraták házasságát tartja valószínűnek.

február 24., 12:00

  • Külföld
Elon Musk Orbán Viktort idézve gratulált az AfD-nek

Elon Musk Orbán Viktort idézve gratulált az AfD-nek

A techmilliárdos szerint az AfD lesz a legnagyobb párt Németországban.

február 24., 19:07

  • Címlapon
Világsztár reagált Orbán Viktor bejegyzésére, szerinte nem jó úton halad a magyar kormányfő

Világsztár reagált Orbán Viktor bejegyzésére, szerinte nem jó úton halad a magyar kormányfő

Nem ez az első eset, hogy a művész reagál a magyar miniszterelnök egyik posztjára.

tegnap, 17:47

  • Külföld
Szijjártó Péter: az EU milliárdokat költene a háborúra, pedig a béke reménye minden eddiginél erősebb

Szijjártó Péter: az EU milliárdokat költene a háborúra, pedig a béke reménye minden eddiginél erősebb

A külügyminiszter szerint a közösség háborús politikája kudarcot vallott.

február 24., 17:56

  • Külföld
Hatalmas lángok csaptak fel egy manchesteri ipari parkban

Hatalmas lángok csaptak fel egy manchesteri ipari parkban

Személyi sérülés nem történt, de több családot evakuálni kellett a füst miatt.

február 24., 06:38

  • Külföld
Már három éve tart az orosz–ukrán háború: „Csak por és törmelék maradt az életünkből”

Már három éve tart az orosz–ukrán háború: „Csak por és törmelék maradt az életünkből”

Az Index egy kárpátaljai menekülttáborban járt, ahol az intézményvezetővel és a menekültekkel beszélgettünk.

február 24., 12:47

  • Címlapon
Leállították Ferenc pápa gépi lélegeztetését

Leállították Ferenc pápa gépi lélegeztetését

A Vatikán friss közleményt adott ki a szentatya állapotáról.

tegnap, 20:00

  • Címlapon
99 korbácsütés vár Iránban Ronaldóra, ezért az al-Nasszr nélküle utazott Teheránba

99 korbácsütés vár Iránban Ronaldóra, ezért az al-Nasszr nélküle utazott Teheránba

Másfél éve házasságtörést követett el a portugál sztár.

tegnap, 20:19

  • Külföld
Villámháborúnak indult, politikai hullarablással végződhet az Ukrajna elleni invázió

Villámháborúnak indult, politikai hullarablással végződhet az Ukrajna elleni invázió

Három éve kezdődött az orosz–ukrán háború. Szakértőkkel elemeztük, hol tart most a konfliktus, és mikor lehet béke.

február 24., 18:59

  • Külföld
Prőhle Gergely: A nyugatnémet politikai elit mindenütt az ébredező náci fenevadat keresi

Prőhle Gergely: A nyugatnémet politikai elit mindenütt az ébredező náci fenevadat keresi

Magyarország és a CDU viszonya az eddigieknél mindenképpen jobb lesz a szakértő szerint.

február 24., 10:45

  • Külföld
Tömeges leépítés kezdődött az amerikai kormányszervnél, amelyet Orbán Viktor is bírál

Tömeges leépítés kezdődött az amerikai kormányszervnél, amelyet Orbán Viktor is bírál

A szervezetnek korábban 10 ezer alkalmazottja volt világszerte.

február 24., 07:21

  • Külföld
Az elemző szerint a német választások után is jó befektetésnek látszik Orbán Viktor politikája

Az elemző szerint a német választások után is jó befektetésnek látszik Orbán Viktor politikája

Örülhet-e a magyar kormány az eredménynek?

február 24., 09:36

  • Külföld
Friss hírek érkeztek Ferenc pápa állapotáról

Friss hírek érkeztek Ferenc pápa állapotáról

Továbbra sem számoltak be javulásról.

február 24., 09:22

  • Külföld
Orbán Viktor gratulált a német választásokhoz, de nem Friedrich Merzéknek

Orbán Viktor gratulált a német választásokhoz, de nem Friedrich Merzéknek

A miniszterelnök szerint a németek változást akarnak.

február 24., 11:27

  • Címlapon
Máris paródia született a Trump–Zelenszkij-találkozóról, senkit nem kíméltek

Máris paródia született a Trump–Zelenszkij-találkozóról, senkit nem kíméltek

„Donald, mit csinálsz az irodámban? Ugye tudod, hogy én vagyok az elnök?”

tegnap, 19:09

  • Címlapon
Betelt a pohár egy kórházigazgatónál, megtörte a csendet

Betelt a pohár egy kórházigazgatónál, megtörte a csendet

Ficzere Andreának elege van a választási időszakból és a politikai játszmákból.

tegnap, 17:22