Negyedszázada nem volt ilyen magas a német rendőrség által leadott halálos lövések száma

2024.10.30. 16:55

Évtizedek óta nem látott számokat közölt a német rendőrség. A kiadott statisztikai adat szerint 2024. január óta 17 személy halt meg azért, mert a rendőrség lőfegyvert alkalmazott melynek halálos kimenetele volt – írja az Infostart.

A legutóbbi eset az elmúlt héten történt. Egy 20 éves, lakhellyel nem rendelkező nő ellen vetettek be lőfegyvert. A rendőrök azért döntöttek a lőfegyver alkalmazása mellett, mivel a nő egy éles lőfegyverhez „megtévesztően hasonló” tárgyat szegezett rájuk.

Szeptemberben egy 18 éves osztrák férfit ért halálos rendőri lövés. A férfi lövéseket adott le a náci bűncselekmények dokumentációs központjára, valamint a München izraeli főkonzulátusára. 

Az egyik legnagyobb visszhangot kiváltó lövöldözés egy 31 éves nő ellen történt. A nőt egy müncheni szupermarketben érte halálos lövés. A rendőrség közleménye szerint azért, mert a nő már korábban is „gyanúsan” viselkedett, és korábban már háromszor is pszichiátriára szállították.

A hivatalos megfogalmazás szerint, az esetek többségében akkor van szükség lőfegyver használatára, ha az adott személy „rendkívüli pszichés állapotban” van, vagy már pszichés kezelés alatt álltak. Több esetben a lövöldözést követően derült ki, hogy az illetőnél kés volt. A német rendőrség statisztikai adatai szerint utoljára 1999-ben volt hasonlóan magas a hatóság által lelőtt emberek száma, abban az évben 19-en vesztették életüket. 2023-ban a leadott halálos lövések száma 10, az azt megelőző évben 11, 2021-ben pedig 8 volt.

A magyar rendőrség lőfegyverhasználata

Magyarországon a rendőrség éles lőfegyver használata kifejezetten ritka. A legutóbbi eset tavaly januárban történt, amikor egy XI. kerületi férfi késsel támadt a kiérkező egyenruhásokra. A késelő három rendőrt sebesített meg, majd ezt követően az utcára menekült, ahol lábon lőtték. A négy sérültet kórházba szállították, azonban az egyik rendőrt olyan súlyosan megsebesítették, hogy a kórházban életét veszítette.

2020 karácsonya előtt Újpesten támadt a rendőrökre egy agresszív férfi késsel. A támadó a kiérkező járőrök egyikét megszúrta, ezért a másik rendőr, társa életének védelme érdekében lelőtte a támadót.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Túlélte az ellenzék bizalmatlansági indítványát a bukaresti kormány

Túlélte az ellenzék bizalmatlansági indítványát a bukaresti kormány

A kormányfő parlamenti beszédében éles ellentámadást intézett a kezdeményezők ellen.

február 28., 17:13

  • Külföld
Könnygázt vetett be a rendőrség a halálos áldozatokra emlékező tömeg ellen Görögországban

Könnygázt vetett be a rendőrség a halálos áldozatokra emlékező tömeg ellen Görögországban

Egy 2023-as baleset miatt szabadultak el az indulatok.

február 28., 14:20

  • Címlapon
Fico kettős játszmája: rájött, hogy börtönbe is kerülhet, és inkább másokat nyom víz alá

Fico kettős játszmája: rájött, hogy börtönbe is kerülhet, és inkább másokat nyom víz alá

Tudtára adták, hogy nem tekintik szalonképes politikusnak.

4 órája

  • Külföld
Donald Trump bejelentése miatt azonnal kitört a vámháború Kína és az Egyesült Államok között

Donald Trump bejelentése miatt azonnal kitört a vámháború Kína és az Egyesült Államok között

Az elnök országa legnagyobb kereskedelmi partnereinek torkát akarja átharapni.

február 28., 15:08

  • Külföld
Bloomberg: Vlagyimir Putyin kész tárgyalóasztalhoz ülni, egyetlen feltétellel

Bloomberg: Vlagyimir Putyin kész tárgyalóasztalhoz ülni, egyetlen feltétellel

A NATO békefenntartóinak jelenlétét továbbra is elítéli.

9 perce

  • Külföld
Vatikáni források szerint hörgőgörcse volt Ferenc pápának

Vatikáni források szerint hörgőgörcse volt Ferenc pápának

A tájékoztatás szerint az egyházfőnek hirtelen kezdett romlani az állapota.

február 28., 20:31

  • Külföld
Donald Trump tagadta, hogy diktátornak nevezte volna Volodimir Zelenszkijt

Donald Trump tagadta, hogy diktátornak nevezte volna Volodimir Zelenszkijt

Azt is közölte, hogy igyekszik minél több területet visszaszerezni Ukrajnának.

február 28., 07:05

  • Külföld
Orbán Viktor a bissau-guineai elnököt fogadta Budapesten

Orbán Viktor a bissau-guineai elnököt fogadta Budapesten

Bissau-Guinea segítségével számolna le a kormány a drogkereskedelemmel.

február 28., 17:48

  • Külföld
Forradalmi kutatás: az anyatej mintájára jöhet a lenyelhető vakcina

Forradalmi kutatás: az anyatej mintájára jöhet a lenyelhető vakcina

A cukorbetegséget is gyógyíthatja.

február 28., 11:45

  • Külföld
Volodimir Zelenszkij sietősen elhagyta a Fehér Házat, nem írták alá a megállapodást

Volodimir Zelenszkij sietősen elhagyta a Fehér Házat, nem írták alá a megállapodást

Az amerikai elnök azt mondta az ukrán elnöknek, hogy a harmadik világháborúval játszik.

február 28., 18:52

  • Külföld
„A pimasz disznó kapott egy rendes pofont, Ukrajna nincs egyedül” – reagáltak a világ vezetői a washingtoni találkozóra

„A pimasz disznó kapott egy rendes pofont, Ukrajna nincs egyedül” – reagáltak a világ vezetői a washingtoni találkozóra

Orbán Viktor is megszólalt a Trump–Zelenszkij-csörte után.

február 28., 21:36

  • Címlapon
Az Európai Tanács vezetője szerint Magyarország elszigetelődött, rögtön jött is rá a válasz

Az Európai Tanács vezetője szerint Magyarország elszigetelődött, rögtön jött is rá a válasz

António Costa is megszólalt az EU-csúcs után.

13 órája

  • Külföld
Kiadták Mexikó egyik leghírhedtebb drogbáróját az Egyesült Államoknak

Kiadták Mexikó egyik leghírhedtebb drogbáróját az Egyesült Államoknak

Az 1980-as években olyan nagy hatalma volt Mexikóban, mint Pablo Escobarnak Kolumbiában.

február 28., 10:34

  • Külföld
Véleményt mondtak a magyarok, kiderült, kit tartanak felelősnek az ukrajnai háborúért

Véleményt mondtak a magyarok, kiderült, kit tartanak felelősnek az ukrajnai háborúért

Az Idea Intézet publikálta legfrissebb kutatását.

február 28., 09:16

  • Külföld
Bíróság előtt a volt lengyel miniszterelnök, 7 milliárdos kampánypazarlással vádolják

Bíróság előtt a volt lengyel miniszterelnök, 7 milliárdos kampánypazarlással vádolják

Bűnvádi eljárás zajlik a politikus ellen.

február 28., 07:30

  • Külföld
Megszólalt az FBI az Epstein-ügyről

Megszólalt az FBI az Epstein-ügyről

A halála „nem bűncselekmény eredménye”.

február 28., 08:26

  • Külföld
Már az Egészségügyi Világszervezet is vizsgálja a rejtélyes afrikai haláleseteket

Már az Egészségügyi Világszervezet is vizsgálja a rejtélyes afrikai haláleseteket

Több mint ezren betegedtek meg egy ismeretlen járvány következtében Kongóban.

február 28., 09:50

  • Külföld
Csúnyán érhet véget az Egyesült Államok és Kanada 150 éves barátsága

Csúnyán érhet véget az Egyesült Államok és Kanada 150 éves barátsága

A kanadaiak egyre dühösebben állítják, nem lesznek az 51. amerikai állam.

február 28., 08:33

  • Külföld
Meghalt New Yorkban a világ legidősebb holokauszttúlélője

Meghalt New Yorkban a világ legidősebb holokauszttúlélője

Rose Girone 113 éves volt.

február 28., 13:28

  • Külföld
Tragédia Pakisztánban, merénylet történt egy iskolában

Tragédia Pakisztánban, merénylet történt egy iskolában

Hat halálos áldozata van a robbantásnak.

február 28., 13:05

  • Külföld
Lavina sodort el építőmunkásokat Indiában

Lavina sodort el építőmunkásokat Indiában

Legalább 41 embert keresnek még a mentőcsapatok.

február 28., 11:38

  • Külföld
Élő adásban lett öngyilkos egy férfi az X-en, mert elbukta minden pénzét

Élő adásban lett öngyilkos egy férfi az X-en, mert elbukta minden pénzét

Egyesek szerint marketingfogás, de már létrehoztak egy GoFundMe oldalt is.

február 28., 06:13

  • Külföld
Tévedésből ettek kábítószeres gumicukrot, kórházba került három spanyol rendőr

Tévedésből ettek kábítószeres gumicukrot, kórházba került három spanyol rendőr

A hatóságok vizsgálják az eset körülményeit.

február 28., 10:41