![](https://kep.index.hu/1/0/5901/59018/590186/59018683_4363665_0bd21b2beda060b5385b9ed292fe66fc_wm.jpg)
A kurszki hadművelet augusztusi kezdete óta az ukrán légvédelmi egységek több mint száz orosz légi támadó fegyvert semmisítettek meg, köztük három katonai helikoptert – közölte csütörtökön az ukrán fegyveres erők légideszant rohamcsapatainak sajtószolgálata az MTI tájékoztatása szerint.
A közleményben kifejtették, hogy a légideszant rohamerők légvédelmi egységei eddig összesen 149 ellenséges légi célpontot semmisítettek meg az oroszországi kurszki területen, ebből két Ka–52 harci és egy Mi–8-as szállító-harci helikoptert, valamint 146 különböző típusú drónt.
Az ukrán vezérkar reggeli helyzetjelentésében azt írta, hogy az elmúlt nap alatt 145 katonai összecsapást rögzítettek a fronton. Az orosz hadsereg 11 rakéta- és 83 légicsapást hajtott végre Ukrajna területén. A kijevi katonai vezetés közlése szerint a leghevesebb harcok változatlanul a Donyeck megyei Kurahove és Pokrovszk települések irányában zajlanak.
A vezérkar legfrissebb összesítése szerint az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége hozzávetőleg megközelíti a 695 ezret, az ukrán erők szerdán egyebek mellett 19 orosz harckocsit, 58 tüzérségi és nyolc légvédelmi fegyvert, valamint 84 drónt semmisítettek meg.
Köszöntjük olvasóinkat!
Indul az Index csütörtöki élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!