Tamila Taseva, az ukrán elnöknek a Krími Autonóm Köztársaságba delegált állandó képviselője arról számolt be, hogy a Ryanairrel tavaly együttműködési megállapodást írtak alá az Ukrajna 2050 című rendezvényen. Ennek értelmében a légitársaság indíthatna elsőként járatokat a félszigetre, amennyiben a Krím „felszabadul” – számolt be a Spabook turizmusportál.
Mint írták, mindez egy Párbeszédek a jövőről című beszélgetben hangzott el, amelyről az ukrán sajtó is közölt egy rövid kivonatot.
A Ryanair vezetői kijelentették, hogy a Krím felszabadulása és a biztonság garantálása után készek elsőként belépni a Krímbe és újraindítani a járatokat. Ez a turisztikai potenciálról szól, hogy ne csak olcsó turizmus legyen a Krímben, ahogyan mi emlékszünk rá, hanem nagy láncok jöjjenek be
– fogalmazott Tamila Taseva.
A Krímbe a félsziget 2014-es elfoglalása óta csak Oroszországból érkeznek légijáratok, de most a konfliktus miatt azok sem repülnek túl gyakran. A szimferopoli nemzetközi reptér jelenleg hetente pár gépet fogad és indít a Flightradar szerint, amelyek mind a Smartavia légitársasághoz tartoznak (és nekik is csak Szimferopol és Moszkva, valamint Szimferopol és Szentpétervár között közlekednek a járataik).
Köszöntjük olvasóinkat!
Indul az Index szombati élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!