Térdre kényszerítette a náci Németországot, de a „fekete kutyája” végül legyőzte őt

„Nem ígérhetek mást, csak vért, erőfeszítést, verítéket és könnyeket!” – hangzik a híres idézet Winston Churchill egykori brit miniszterelnöktől, akinek sokat köszönhetnek a szigetország lakói. 1874. november 30-án, azaz ma 150 éve, a woodstocki Blenheim kastélyban látta meg a napvilágot, egy arisztokrata család gyermekeként. A família eredetileg a Spencer nevet használta, amit csak később, 1817-ben változtattak Spencer-Churchillre. A döntést George Spencer hozta meg, aki nem szeretett volna megfeledkezni egyik őséről, a spanyol örökösödési háború hadvezérétől, John Churchillről. 

A későbbi politikus fiatalként kifejezetten lázadó típus volt, ami az iskolai teljesítményén is megmutatkozott. Végül egy szigorú intézménybe, a Harrow-ba íratták, ahol kezdetét vette katonai karrierje. Itt csatlakozott a Harrow Lövészhadtesthez, és már elkezdett jobb jegyeket szerezni, például angol nyelvből és irodalomból, történelemből, illetve az iskola vívóbajnoka is lett. A szüleivel való viszonya ugyanakkor nem volt olyan fényes, mint a jegyei, mivel édesanyja alig látogatta őt, édesapjával pedig keveset kommunikáltak egymással. Mivel aligha kapott szeretetet a szüleitől, a dajkájával, Elizabeth Anne Everesttel került szoros kapcsolatba, akit a naplójában a legkedvesebb barátjának nevezett. 

Az iskola elvégzését követően tanulmányait a sandhursti Királyi Katonai Főiskolán folytatta – bár csak harmadjára vették fel –, ahol szintén jó tanulónak bizonyult, később alhadnagyi rangot és tiszteletbeli huszárezredes címet kapott.

A katonaélet mellett londoni lapok haditudósítójaként kereste a kenyérrevalót, 1895-ben például Kubába utazott, hogy megfigyelje a spanyolok és a helyi gerillák küzdelmét – ekkor szeretett bele a helyi szivarokba, amiket haláláig előszeretettel pöfékelt. Aztán Indiába vezényelték, ahol elkezdte falni a könyveket, és némelyik különösen megrengette őt keresztény hitében. Köztük Winwood Reade Az ember vértanúsága című kötete, amelyet olvasva az a világnézet alakult ki benne, hogy az emberiség egy isten nélküli világban a fejlettebb és fejletlenebb népek közötti küzdelemre van ítélve. Edward Gibbon egyik művének, A római birodalom hanyatlása és bukása elolvasása után pedig a megmaradt vallásos hitét is elvesztette.

A 19. század legvégén tervezett politikai pályára lépni, amikor a Konzervatív Párt színeiben jelöltette magát parlamenti képviselőnek az Oldhamben tartott időközi választáson, amit végül  elvesztett. Az 1899-es vereség után az 1900-as általános választáson ismét megkísérelte, hogy bejusson a Képviselőházba, és ezúttal sikerrel járt. Négy évvel később viszont már a liberálisok soraiban állt ki a szabadkereskedelem mellett, illetve szerepet játszott a minimálbért bevezető törvény elfogadtatásában. 1910-ben Herbert Henry Asquith kormányzása alatt belügyminiszterré vált, majd 1911-ben kinevezték az admiralitás első lordjává, amely tisztet az első világháborúban is viselte. 1917 júliusában aztán hadfelszerelési miniszterré nevezték ki, 1919 januárjában pedig hadügyminiszterré és légügyi miniszterré.

Beszédei emlékezetesek maradtak

Fokozatosan lépkedett egyre feljebb a ranglétrán, és sok víz lefolyt a Temzén, mire 1940-ben ő lett Nagy-Britannia miniszterelnöke. Ekkor már javán tombolt a második világháború, Churchill egyik legnagyobb érdeme pedig az volt, hogy az elkerülhetetlennek látszó vereség küszöbén is elutasította a kapitulációt, és ellenzett bármiféle tárgyalást a náci Németországgal a háború végéig – így maradhatott meg a demokrácia az országban. Beszédeiről szintén híressé vált, amelyek óriási hatással bírtak. Miniszterelnökként emlékezetes beszédei közé tartozott, amikor így fogalmazott: 

Harcolni fogunk Franciaországban, harcolni fogunk a tengereken és óceánokon, harcolni fogunk egyre növekvő bizalommal és növekvő erővel a levegőben, megvédjük szigetünket, bármibe kerüljön, harcolni fogunk a partokon, harcolni fogunk a leszállópályákon, harcolni fogunk a mezőkön és az utcákon, harcolni fogunk a hegyekben; sohasem adjuk meg magunkat.

Churchill második világháborúban játszott szerepe vitathatatlan, ám azt követően jelentős társadalmi ellenállást váltott ki azzal, hogy elutasítóan viszonyult például az államilag finanszírozott általános egészségbiztosításhoz és a közoktatás fokozottabb támogatásához. A britek egy része ugyanis úgy vélte, bár a miniszterelnök háborúban megállja a helyét, de békés időkben már kevésbé. Valószínűleg ennek köszönhető az is, hogy az 1945-ös választáson már alulmaradt. 1951-ben aztán ismét az állam élére került, ciklusa alatt még jobb kapcsolatot épített ki Nagy-Britannia és az Egyesült Államok között, illetve részt vett a háború utáni világrend kialakításában. Faji kérdésekben ugyanakkor meglehetősen konzervatív nézeteket vallott, szigorítani akarta a karibi országokból való bevándorlás feltételeit, amit a kormány nem fogadott el. A kabinetnek azt javasolta, az „Anglia maradjon fehér” szlogent kéne használniuk. Egészen 1955-ig maradt miniszterelnök, amikor is lemondásra kényszerült.

Romlott az állapota

Churchill 1953-ban kapott agyvérzést, amit eltitkoltak mind a nyilvánosság, mind a parlament előtt. Csak annyit lehetett tudni, hogy kimerültség miatt kényszerpihenőre küldték, holott maradandó károsodást szenvedett el az agyi katasztrófa miatt. Romlott a beszédképessége, egy ideig járni sem tudott, ám végül szinte teljesen sikerült felépülnie. Elhatározta ugyanakkor, hogy amint már nem tud megtartani egy beszédet, lemond a miniszterelnökségről. Ez 1955-ben következett be, amikor már sem a fizikai, sem a szellemi állapota nem tette lehetővé, hogy betöltse a vezetői pozíciót. Ez depressziót váltott ki belőle, amivel élete jelentős részében küzdött, és amelyet a „fekete kutyájának” nevezett.

Visszavonulását követően egyre inkább kezdett lecsúszni a lejtőn, és ahogy a szülei anno vele, úgy ő sem tudott megfelelő kapcsolatot kialakítani a saját gyerekeivel – egyik lánya, Sarah alkoholista lett, egy másik, Diana pedig öngyilkosságot követett el. Churchill a 60-as évek elején több kisebb agyvérzésen is átesett, és már csak az árnyéka volt régi önmagának. 90. születésnapján fotósok keresték fel őt, hogy megörökítsenek róla egy képet, ám egy megtört öregember nyitott nekik ajtót. A politikus 1965. január 12-én kapott súlyos agyvérzést, 12 nappal később, január 24-én pedig, 90 éves korában elhunyt – napra pontosan hetven évvel azután, hogy elvesztette az édesapját.

Amennyiben további érdekességeket szeretne megtudni a ma 150 évvel ezelőtt született Winston Churchill kapcsán, tippelje meg a válaszokat az alábbi kvízkérdésekre!