A német külügyminiszter szerint az orosz elnök belerángatja Ázsiát az Ukrajna elleni háborúba azzal, hogy kínai gyártmányú drónokat és észak-koreai katonákat is bevet a konfliktusban − tájékoztatott az MTI.
A kínai üzemekben gyártott drónok és az Észak-Koreából érkező katonák támadást intéznek a béke ellen Európa szívében, és ezzel megsértik Európa alapvető biztonsági érdekeit
− jelentette ki Annalena Baerbock hétfőn Pekingben, miután mintegy háromórás megbeszélést folytatott Vang Ji kínai külügyminiszterrel. A német tárcavezető hangsúlyozta, hogy az ENSZ Biztonság Tanácsa állandó tagjainak − köztük tehát Kínának is − felelőssége van abban, hogy ne szítsa tovább a konfliktusokat.
Baerbock szerint nem állhat Kína érdekében az, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök belesodorja Ázsiát a háborúba. Egyúttal leszögezte azt is: következményekkel jár, hogy Kína saját gyártású drónokat bocsát az orosz hadsereg rendelkezésére.
„Egyértelművé tettük, hogy ez új dimenziót nyit” − fogalmazott a német külügyminiszter, kiemelve, hogy Európa és Ázsia biztonsága elválaszthatatlanul összekapcsolódik, ezért még akkor is egyeztetniük kell egymással, ha nézetkülönbségeik vannak.
A két külügyminiszter tanácskozása utáni sajtótájékoztatón Annalena Baerbock egyedül jelent meg. A német–kínai kapcsolatokat illetően azt mondta: közösek a két ország érdekei, ezeket azonban csak úgy tudják képviselni, ha közben minden fél betartja a szabályokat.
Kaja Kallas, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szerint érdemes fenntartani „egy bizonyos stratégiai kétértelműséget” az ukrajnai háborúval kapcsolatban – írja az Unian ukrán hírügynökség.
„Nem zárható ki külföldi csapatok megjelenése Ukrajnában, és ebben Európa is szerepet játszhat. Ez egy komoly biztonsági válság, szerintem semmit sem szabad kizárni, és érdemes fenntartani egy bizonyos stratégiai kétértelműséget” – nyilatkozta Kallas arra a kérdésre, hogy európai katonák szerepet vállalhatnak-e a háborúban.
Az EU tisztviselője Kijevben tárgyalt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, a találkozóról posztolt is az X-en. „Azért vagyok itt, hogy megvitassam Ukrajna védelmének konkrét uniós támogatását – fegyverek, pénz, szankciók, katonák kiképzése, politikai és diplomáciai támogatás. Ukrajna győzni fog. Győzni fog a szabadság” – tette hozzá.
Honoured to meet my friend, President @ZelenskyyUa in Kyiv.
— Kaja Kallas (@kajakallas) December 1, 2024
I am here to discuss concrete EU support for Ukraine’s defence – weapons, money, sanctions, training of soldiers, political and diplomatic support.
There is more to come.
Ukraine will prevail. Freedom will prevail. pic.twitter.com/7VWC0sohR5
Marija Zaharova szerint a „házigazdák” elárulták Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt. Az orosz külügyminisztérium szóvivője szerint a Nyugat nem Ukrajnának kívánt segítséget nyújtani, hanem Oroszországot akarták megkárosítani.
Az orosz külügyminisztérium hivatalos képviselője ezzel Jake Sullivan, az amerikai elnök nemzetbiztonsági asszisztensének szavait kommentálta, miszerint Ukrajnának saját magának kell döntenie a konfliktus megoldásához szükséges területek átadásáról.
Zelenszkijt elárulták a vendéglátói. Mindig így árulnak el, mert nem az volt a céljuk, hogy segítsenek Ukrajnának, hanem hogy kárt okozzanak Oroszországnak. A probléma az, hogy sok ukránba bűnösen beleszuggerálták, hogy a két dolog ugyanazt jelenti
– mondta a szóvivő a TASZSZ orosz hírügynökség szemléje szerint.
Köszöntjük olvasóinkat!
Indul az Index hétfői élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!