Alig értek véget a választások, Trump miatt már a kormányalakítással foglalkoznának Írországban

December 2-án hivatalosan is véget ért az ír parlamenti választás, miután aznap az utolsó 12, még megmaradt mandátumot is kiosztották. Így immáron biztos, hogy a választásokat a jobbközép Fianna Fáil nyerte, méghozzá elég magabiztosan.

Az utolsó mandátumok megszámlálása után így néz majd ki az ír parlament alsóháza:

• A liberális–centrista Fianna Fáil – 48 mandátum (2020-hoz képest +10 mandátum).
• A baloldali-nacionalista Sinn Féin – 39 mandátum (+2 mandátum).
• A jobbközép-centrista Fine Gael – 38 mandátum (+3 mandátum).
• A balközép Munkáspárt – 11 mandátum (+5 mandátum).
• A balközép Szociáldemokraták – 11 mandátum (+5 mandátum).
• A jobboldali, szociálisan konzervatív Independent Ireland – 4 mandátum (+1 mandátum).
• A szélsőbaloldali-trockista People Before Profit – 3 mandátum (-2 mandtum).
• A jobboldali, szociálisan konzervatív Aontú – 2 mandátum (+1 mandátum).
• Az ökobaloldali Zöld Párt – 1 mandátum (-11 mandátum).
• A független képviselők – 16 mandátum.

Ez azt jelenti, hogy az eddig közösen kormányzó Fianna Fáilnek és Fine Gaelnek összesen 86 mandátuma van, ami kettővel kevesebb a parlamenti többséghez szükséges 88-nál.

Eddigi juniorpartnerük, a Zöld Párt nagyon leszerepelt, hiszen a Roderic O'Gorman vezette párt négy évvel ezelőtti eredményéhez képest 11 mandátummal (!) kevesebbet szerezve mindössze egy képviselővel lesz jelen a Dáil Éireannban – ezzel egyébként folytatódik az a trend, hogy a közepes baloldali pártokat a koalíciós kormányzás során felőrölik a nagyobb pártok.

Elszámolta magát a Simon Harris

Mint a választást felvezető cikkünkben írtuk, az eddigi Taoiseach – ez az ír miniszterelnöki pozíció megnevezése – Simon Harris és pártja, a Fine Gael elszámolta magát: amikor bejelentette a parlamenti választás időpontját, akkor a választások egyértelmű esélyesének még centrista pártja számított, azonban a kampány során elkövetett hibái következtében ugyan az első preferenciás szavazatokban második lett, de mandátumszám szerint csak a harmadik.

Ugyan így is jobb eredményt ért el, mint elődje, Leo Varadkar négy évvel ezelőtt, azonban sok szavazójuk inkább a 2020-ig örök riválisnak számító Fianna Fáilre voksolt, amely tarolt a választáson.

Az FF-elnök Micheál Martin, valamint Harris előtt pedig három lehetőség áll: vagy megpróbálják a Munkáspárt és a Szociáldemokraták közül az egyik pártot meggyőzni egy közös kormányzásról, vagy pedig a 16 független képviselő közül próbálhatnak párat rávenni a kormányzásra.

Utóbbi annak ellenére, hogy nem lenne precedens nélküli, jelenleg nem a legvalószínűbb opció. A két centrista pártnál elsősorban egy másik párttal egyeznének meg, mivel azzal tartósabb és biztosabb koalíciót lehetne összehozni. Azonban a Munkáspárt már előre jelezte, hogy ők egyedül nem lépnének be egy FF–FG-kormányba, emiatt először a szocdemekkel, valamint a zöldekkel fognak tárgyalni.

Korlátozott idő áll rendelkezésre a kormányalakításra

A legtöbb párt szerdára hívta össze megválasztott képviselőit, hogy a pártok jövőjéről tárgyaljanak, a koalíciós tárgyalásoknak pedig majd csak ezután kezdhetnek neki.

A baloldali-nacionalista Sinn Féin – amely a ciklus közepén sokáig úgy tűnt, könnyedén megnyerné a választásokat – már előre bejelentette, hogy a baloldali pártokkal mindenképp leül tárgyalni egy esetleges kormányalakításról. Azonban a Mary Lou McDonald vezette pártnak matematikailag sincs esélye parlamenti többség felmutatására, a Sinn Féinen kívüli két másik nagy párt pedig mindennemű együttműködést élből elutasít a párttal annak terhelt, IRA-val kapcsolatos múltja miatt.

Így a legreálisabb opció a már fentebb is pedzegetett FF–FG-kettős mellé a Munkáspárt vagy a Szociáldemokraták, viszont a két centrista és balközép párt között sok a szakpolitikai súrlódás. Ráadásul a Munkáspárt azért jelentette ki, hogy egyedüli baloldali pártként nem lépne be a kormányba, nehogy négy év múlva úgy járjon a párt, mint idén a Zöldek.

Négy éve például öt hónapba telt, amíg megállapodott az akkori hárompárti koalíció, a karácsonyi szünet miatt pedig valószínűbb, hogy csak januárban tudják megkezdeni a komolyabb tárgyalásokat a részletes programról és portfóliókról.

Ezzel pedig a január 20-i kormányalakulás nem tűnik annyira valószínűnek, pedig mind a jelenleg külügyminiszteri posztot ellátó Martin, mind Harris még Donald Trump megválasztott amerikai elnök beiktatása előtt szeretné felállítania az új kormányt.

Amennyiben az amerikai elnök tényleg már az elnökségének első napján minden termékre kiterjedő 20 százalékos vámtarifát vezet be, az az Egyesült Államokba irányuló ír exportot drasztikusan csökkentheti, miközben az USA az EU-tagállamok mellett egyébként az ország legnagyobb kereskedelmi partnere.

Ezenkívül a leendő ír kormánynak arra is fel kell készülnie, hogy Trump beváltja ígéretét, és hazaviszi az amerikai tech- és gyógyszeripari vállalatokat, hiszen az ír gazdaság jelentős részét épp e két iparág jelenti.