Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egy interjúban cáfolta egy cikk tartalmát, amelyben azt írták, hogy a háborúban legalább 80 ezer ukrán katona már meghalt a fronton.
A The Kyiv Independent szerint az ukrán elnök konkrétan így nyilatkozott erről egy nemrég készült interjúban:
Nemrég, azt hiszem, az amerikai sajtóban egyesek arról számoltak be, hogy 80 000 ukrán halt meg. Szeretném elmondani, hogy nem, kevesebb, sokkal kevesebb.
Hozzátette azt is: „Azonban őszintének kell lennünk, nem tudjuk, hány ukrán halt meg Ukrajna megszállt területein.”
A The Kyiv Independent szerint Zelenszkij a fentiekben a The Wall Street Journal korábbi, szeptemberi cikkére utalhatott, mivel ott írták azt (egy nem nyilvános ukrán becslésre hivatkozva), hogy 80 ezer ukrán katona halt meg a háborúban és további 400 ezer megsebesült.
A cikk tartalmát már akkor is vitatta több ukrán politikus. Roman Kosztenko, az ukrán parlament védelmi bizottságának titkára a Radio Szvobodának nyilatkozva azt mondta, hogy a számok „túlzóak”, és megjegyezte, hogy a hozzávetőleges szám nagyjából 50 ezer elesett (bár elismerte, hogy ezzel kapcsolatban még neki sincsenek pontos adatai).
A The Wall Street Journal számaihoz hasonlót közölt egyébként a napokban egy másik lap, a The Economist is, amely bő egy hete megjelent cikkében azt írta:
Zelenszkij az említett interjúban egyáltalán nem reagált a sebesültekkel kapcsolatos számra – hívta fel a figyelmet a The Kyiv Independent. Megjegyezték azt is, hogy egyik harcoló fél sem közöl adatokat a saját veszteségeiről, a pontos adatokat így szinte lehetetlen megállapítani.
Köszöntjük olvasóinkat!
Indul az Index szerdai élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!