Volodimir Zelenszkij elismerte, hogy Ukrajna nem tudja kiszorítani az orosz csapatokat a Krímből és a keleti területekről – írja a Sky News.
Az ukrán elnök szerint a diplomácia az egyetlen lehetőség arra, hogy Moszkvát rávegyék hadseregének kivonására – bár fogadkozott, hogy Kijev soha nem fogja elismerni az orosz uralmat.
Nem adhatjuk fel a területeinket. Az ukrán alkotmány tiltja ezt. De facto ezek a területek most az oroszok ellenőrzése alatt állnak. Nincs erőnk visszaszerezni őket
– mondta a Le Parisien című francia lapnak adott interjúban az ukrán elnök, aki szerint csak a nemzetközi közösség „diplomáciai nyomására számíthatunk, hogy Putyint tárgyalóasztalhoz kényszerítsük”.
Zelenszkij hasonlóan nyilatkozott a Sky News-nak már korábban is, és azt javasolta, hogy az általa ellenőrzött ukrán területeket „a NATO ernyője alá” lehetne venni, ezzel lehetővé téve, hogy később „diplomáciai úton” tárgyaljon a többi terület visszaszolgáltatásáról.
A NATO átvette a felelősséget az Ukrajnának nyújtott nyugati katonai segélyek koordinálásáért a NATO Biztonsági Segítségnyújtás és Kiképzés Ukrajnának (Security Assistance and Training for Ukraine, NSATU) központon keresztül – jelentette forrásaira hivatkozva a Reuters december 17-én.
A központ, amely a németországi Wiesbadenben, egy amerikai katonai bázison található, a beszámoló szerint már „teljes mértékben működőképes”. A váltás a NATO nagyobb szerepét jelzi Ukrajna orosz támadásokkal szembeni védelmének támogatásában.
A szövetség 2024. júliusi washingtoni csúcstalálkozóját követően létrehozott szervezet célja a kiképzési programok és a fegyverek Ukrajnába történő szállításának „észszerűsítése”.
A kezdeményezés mintegy 700 fős személyzetet foglalkoztat, köztük a NATO SHAPE belgiumi székhelyén, valamint lengyelországi és romániai logisztikai központokban állomásozó katonákat. A diplomáciai források megjegyezték, hogy a NATO-ra való hatáskör-átruházásnak korlátozott hatása lehet, mivel az Egyesült Államok a megválasztott elnök, Donald Trump alatt még mindig csökkentheti az Ukrajnának nyújtott segélyeket.
Köszöntjük olvasóinkat!
Indul az Index szerdai élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!