Ma már tényleg vége a történelem végének

Nem kellett azonban sok idő, hogy a történelem újra megkezdődjön. Jugoszlávia felbomlása és az azt kísérő borzalmak, a nacionalista tekintélyelvűség felemelkedése a posztszovjet Oroszországban, 9/11 és az azt követő terrorellenes háború, valamint Samuel Huntington Civilizációk összecsapása tézisének térnyerése − mindez szétzilálta azt az elképzelést, hogy a világ egy harmonikus demokratikus rend felé konvergál. Fukuyama nagyszabású víziója a 2000-es évek közepére figyelmeztető példává vált az elefántcsonttornyokban uralkodó bizonyosság veszélyeiről − írja a Newsweek hasábjain megjelent véleménycikkében Dan Perry, az Associated Press korábbi kairói Közel-Kelet-szerkesztője és londoni Európa-Afrika-szerkesztője, a jeruzsálemi Külföldi Sajtó Egyesület korábbi elnöke. 

A szerző felidézi egy évtizeddel ezelőtti beszélgetését Fukuyamával, aki – mint írta – akkor már feltűnően szégyenlős volt az eredeti téziseit illetően. Ugyanakkor tisztán látott és intellektuálisan sokkal nagyobb magasságban mozgott, mint a legtöbb figura, akivel beszélt. Úgy tűnt, hogy az ő véleménye szerint néha az ember kockáztat, és ez visszaüthet - aki semmit sem kockáztat, semmit sem nyerhet.

Még akkor is, amikor a tekintélyelvűség és a nacionalizmus a világ számos részén elterjedt, és amikor a dzsihadizmus destabilizálta a Közel-Kelet hatalmas területeit, legalább az igazi demokráciák immunisak voltak.

A nyugati társadalmakon belül talán még mindig igaz volt, hogy a  történelemnek vége. A nyugati demokráciák – különösen az Egyesült Államok –sokkal ingatagabbnak bizonyultak. A hiperpolarizáció, a burjánzó dezinformáció, a közös realitások eróziója és a liberális demokrácia alapgondolatai iránti közöny a mostani korszak meghatározó jellemzői − írja a szerző. 

A kapuőrök alkonya – avagy miként került parkolópályára a történelem vége 2024-ben 

Ennek részben a digitális forradalom és különösen a közösségi média az oka. Ezek megszüntették a mainstream médiát mint kapuőrt, amely biztosította, hogy a nyilvános diskurzus nagyrészt a civilizáció és a közös narratíva védőkorlátjai mögé szoruljon. Mostanra kiderült, hogy az emberek, ha lehetőséget kapnak rá, vonzódnak az agitációhoz, és rendkívül fogékonyak a hazugságokra.

Ennek még szellemi alapja is van a 20. század közepének és végének „posztmodern” gondolkodásában, amely elutasította az egyetemes igazságokat és a „metanarratívákat” - azt sugallva, hogy minden eszme érvényes valahogyan.

A liberális demokrácia tehát alapvetően csak egy újabb eszme. Dan Perry szerint ez egy mélységesen szép látásmód, amely szerint minden egyén eredendően egyenlő és elidegeníthetetlen jogokkal rendelkezik, és hogy a kormányzás legjobb módja olyan intézményeken keresztül történik, amelyek védik ezeket a jogokat, kiegyensúlyozzák a hatalmat, és lehetővé teszik az eszmék szabad és nyílt kifejezését. Ez költői módon nyilvánult meg az Egyesült Államok Függetlenségi Nyilatkozatában, amely azt állítja, hogy „mindenkit a Teremtő felruházott bizonyos elidegeníthetetlen jogokkal (beleértve) az életet, a szabadságot és a boldogságra való törekvést.”

A Financial Times-ban nemrég megjelent cikkében Fukuyama azt állítja, hogy Trump 2024-es győzelme a liberalizmus „döntő elutasítását” jelzi az amerikai választók részéről. Perry szerint ezúttal igaza van. A 2024-es események – a rendszerszintű erózió évtizedeinek csúcspontja – a lesújtó valóságot tükrözik: „A történelem feltételezett vége, az 1989-es jó karma nem volt több, mint egy szünet a viharban.”

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!