Ukrajnában már több mint egy évtizede működik a NATO DEEP (Defence Education Enhancement Programme) program, amelynek keretében eddig több mint 15 000 ukrán katona vett részt képzésen – nyilatkozta Szerhij Melnik, Ukrajna védelmiminiszter-helyettese.
Az ukrán katonai kiképzés jelenleg jelentős átalakuláson megy keresztül, hogy megfeleljen a NATO-szabványoknak, de ez nem csupán a nyugati módszerek másolását jelenti. A szabványokat az ukrán valósághoz, harci tapasztalatainkhoz és a katonák aktuális igényeihez igazítjuk
– emelte ki Melnik. A NATO DEEP program kulcsszerepet játszik az átalakulásban, mivel lehetővé teszi az ukrán katonai oktatási intézmények számára a legmodernebb nyugati oktatási módszerek és technológiák elérését. Az átalakítás nemcsak technikai vagy taktikai elemeket érint, hanem a gondolkodásmód, a harci kultúra és a stratégiai tervezés területén is változásokat hoz. Kiemelt cél a jövő katonai vezetőinek képzése.
A program eredményei között szerepel:
Emellett meghosszabbították a kritikus szerepkörökre – például mesterlövészek, drónkezelők és légvédelmi tüzérek – vonatkozó kiképzési időt.
Melnik hozzátette, hogy Ukrajna katonai kiképzésének átalakítási koncepciója egy 2032-ig tartó stratégiai terv része. Ez a nemzetközi legjobb gyakorlatok alkalmazása mellett szoros együttműködést is előirányoz más állami szervekkel és nemzetközi partnerekkel.
Oroszország védelmi minisztériumának légvédelmi erői négy drónt semmisítettek meg Rosztov közelében pénteken – számolt be a terület kormányzója, Jurij Szlusar Telegram-csatornáján péntek hajnalban.
Tegnap éjszaka négy drónt semmisítettek meg a légvédelmi erők a Kamenszki és az Uszk-Donyecki körzetekben. A támadásnak nincsenek áldozatai és károkról sem tudni
– fogalmazott bejegyzésében a kormányzó.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök reményét fejezte ki, hogy Donald Trump megválasztott amerikai elnök „kiszámíthatatlansága” segíthet az Oroszországgal folytatott háború befejezésében, írja a The Guardian.
Trump, aki január 20-án lép hivatalba, azt mondta, hogy hatalomra kerülése után „24 órával” véget vet a közel három éve tartó konfliktusnak, ami szkepticizmust váltott ki Kijevből, amely attól tart, hogy a béke érdekében területeket kell majd feladnia.
„Nagyon erős és kiszámíthatatlan, és nagyon szeretném, ha Trump elnök kiszámíthatatlansága Oroszországra is vonatkozna. Hiszem, hogy valóban véget akar vetni a háborúnak” – mondta Zelenszkij az ukrán televíziónak adott csütörtöki interjújában.
Köszöntjük olvasóinkat!
Indul az Index pénteki élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!