Állítólag elektronikus hadviseléssel zavarják össze a drónok navigációs rendszerét Ukrajnában. Katonai szakértők szerint több tucat orosz drón „veszett el” Ukrajna fölött, amelyeket úgy programozhattak át, hogy visszarepüljenek Oroszország vagy Belarusz felé – közölte a The Standard.
Ukrajna egyre gyakrabban alkalmazza az elektronikus hadviselést, úgy, hogy megzavarják a drónok navigációs rendszereit, így azok más célpontot vesznek célba.
December 27-én az orosz drónok csaknem felét sikerült visszairányítaniuk, sőt, új célpontokat is kijelöltek az „öngyilkos drónok” számára.
Az elektronikus hadviselés azonban más eszközöket, köztük a civilek mobiltelefonjait is érintheti, amit az ukrán fegyveres erők vezérkara sem tagad.
A közleményt is kibocsátották ezzel kapcsolatban, amelyben arra hívják fel a figyelmet, hogy az orosz légitámadások visszaverésére irányuló intézkedésekhez elektronikus hadviselési eszközöket alkalmaznak, melynek viszont mellékhatása a mobiltelefonok által az automatikus időfrissítési módban használt pontos időrendszer megsértése.
Tanácsos kikapcsolni a telefonban az automatikus időfrissítési üzemmódot, és figyelembe venni, hogy a légiriasztások bejelentésekor a műholdas navigációs rendszerek működésének pontossága romolhat
– közölték.
Oroszország védelmi minisztériumának légvédelmi erői négy drónt semmisítettek meg Rosztov közelében pénteken – számolt be a terület kormányzója, Jurij Szlusar Telegram-csatornáján péntek hajnalban.
Tegnap éjszaka négy drónt semmisítettek meg a légvédelmi erők a Kamenszki és az Uszk-Donyecki körzetekben. A támadásnak nincsenek áldozatai és károkról sem tudni
– fogalmazott bejegyzésében a kormányzó.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök reményét fejezte ki, hogy Donald Trump megválasztott amerikai elnök „kiszámíthatatlansága” segíthet az Oroszországgal folytatott háború befejezésében, írja a The Guardian.
Trump, aki január 20-án lép hivatalba, azt mondta, hogy hatalomra kerülése után „24 órával” véget vet a közel három éve tartó konfliktusnak, ami szkepticizmust váltott ki Kijevből, amely attól tart, hogy a béke érdekében területeket kell majd feladnia.
„Nagyon erős és kiszámíthatatlan, és nagyon szeretném, ha Trump elnök kiszámíthatatlansága Oroszországra is vonatkozna. Hiszem, hogy valóban véget akar vetni a háborúnak” – mondta Zelenszkij az ukrán televíziónak adott csütörtöki interjújában.
Köszöntjük olvasóinkat!
Indul az Index pénteki élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!