Szombat délután helyi idő szerint 15 órakor az orosz erők irányított légibombát dobtak egy többszintes lakóépületre Szumi térségében. A sebesültek között gyerekek is vannak, a romok alatt pedig még további emberek lehetnek – írja az Unian ukrán hírügynökség.
Ma, január 4-én az ellenség légicsapást mért légibombával a Sosztkai járás Szveszai közösségére
– áll a Szumi Területi Katonai Közigazgatás közleményében.
Az előzetes információk szerint két gyermek és egy felnőtt sérült meg. A Szumi Területi Katonai Közigazgatás hozzátette, hogy a csapás egy lakóház egyik bejáratát is megsemmisítette. Jelenleg is folyik a mentési művelet.
Később a rendőrség megerősítette, hogy nőtt a sérültek száma. Eszerint a támadásban két kétéves gyermek és három másik helyi lakos sebesült meg. A sérülteket jelenleg is ápolják.
John Kirby, a Fehér Ház nemzetbiztonsági kommunikációs tanácsadója elmondta, hogy az Egyesült Államok a közeljövőben újabb biztonsági támogatást tervez bejelenteni Ukrajnának – írja az Ukrajinszka Pravda.
Kirby elismerte annak lehetőségét is, hogy az Ukrajnának nyújtandó támogatásról szóló következő találkozót a Ramstein-formátumban tartják meg Donald Trump megválasztott elnök január 20-i beiktatása előtt.
Robert Fico szlovák kormányfő külpolitikai intézkedései miatt pénteken Pozsonyban tiltakozásba kezdtek az emberek – írja a Jevropejszka Pravda.
A fagyos időjárás ellenére mintegy 4000 ember jött el, hogy kifejezze elégedetlenségét Robert Fico miniszterelnök oroszbarát politikájával szemben.
„Szlovákia, vigyázz, a megszállás megkezdődött”
– hangzott a tüntetés szervezőinek egyik jelszava. „Fico, menj Moszkvába, hagyd békén Szlovákiát” – állt az egyik transzparensen.
A tüntetők Rudolf Sikora művész plakátjait kapták a szervezőktől. Az egyik oldalára az „Árulás”, a másikra pedig a „Mi vagyunk Európa” jelszó volt írva.
Köszöntjük olvasóinkat!
Indul az Index szombati élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!