Újból letartóztatási parancsot adtak ki a dél-koreai elnök ellen
Újból elfogatóparancsot adott ki egy bíróság a lázadással vádolt dél-koreai elnök, Jun Szogjol ellen – közölte kedden az ország magas rangú tisztviselőinek korrupciós ügyeivel foglalkozó hivatal.
Az MTI szerint az ugyanezen a címen korábban kiadott parancs hatálya hétfőn éjfélkor lejárt. A nyomozóegység vezetője még az elfogatóparancs kiadása előtt kijelentette:
továbbra is eltökéltek abban, hogy az elnököt beidézzék.
Pénteken a hatóságok kísérletet tettek az elnök őrizetbe vételére. Mintegy 80 rendőr és nyomozó hatolt be pénteken kora reggel az elnöki rezidencia területére Szöulban, ám az elnöki biztonsági szolgálat és a hadsereg katonái megakadályozták a parancs végrehajtását.
Az elnök lakóhelye közelében lévő utcákon erős rendőri jelenlét volt tapasztalható, mivel több százan gyűltek össze, hogy támogassák a vezetőt, aki egy hónappal ezelőtt gyorsan visszavont nyilatkozatával politikai káoszba taszította az országot. Az elnököt több ügy miatt is körözik, többek között lázadás vezetésével vádolják, ami életfogytiglani börtön- vagy akár halálbüntetéssel is büntethető.
Jun ügyvédei szombaton egy szöuli bírósághoz az elfogatóparancs érvénytelenítésére nyújtottak be kérelmet, de azt a bíróság a következő napon elutasította – tudatta kedden egy bírósági tisztviselő.