A brit kormányfő szerint Elon Musk hazugságokat és álinformációkat terjeszt
További Külföld cikkek
- Figyelmeztetni kellett a belgákat, hogy ne egyék meg a karácsonyfájukat
- Lezuhant egy repülő Ausztráliában, többen meghaltak
- Meghalt egy túrázó a Kárpátokban
- Valamit a kocsiban hagytam – mondta lányainak az apa, akit később holtan húztak ki egy folyóból
- Egyelőre titkos marad a Donald Trump büntetőügyeiről szóló jelentés
Musk, aki a Trump-kormányban várhatóan a kormányzati hatékonyságért felelős társminiszteri tisztséget tölti majd be, az általa birtokolt X portálon az elmúlt időszakban sok egyéb állítás mellett „nemi erőszakban viselt bűnrészességgel” vádolta Keir Starmert, arra utalva, hogy szerinte a jelenlegi munkáspárti brit kormányfő az angol–walesi főügyészség korábbi igazgatójaként nem lépett fel kellő eréllyel a gyerekek elleni szexuális bűncselekményeket elkövető szervezett bűnözői csoportokkal szemben. Musk egyik bejegyzése szerint Starmert ezért „börtönbe kellene zárni” − tájékoztatott az MTI.
Starmer, aki hétfőn a brit állami egészségügyi hálózat (NHS) várólistáinak rövidítését célzó kormányprogramot ismertette, a beszéde utáni sajtóértekezleten − az amerikai milliárdos nyilatkozataira vonatkozó kérdésre válaszolva − Musk nevének említése nélkül úgy fogalmazott: azok, akik hazugságokat és álinformációkat terjesztenek a lehető legszélesebb körben, nem az áldozatokkal törődnek, hanem saját magukkal.
A brit miniszterelnök hozzátette: a főügyészség élén eltöltött hivatali ideje alatt több szexuális indíttatású gyermekbántalmazási bűncselekmény ügyében indult büntetőeljárás, mint korábban bármikor.
Az X vezére megszabadítaná Nagy-Britanniát „zsarnoki kormányától”
Musk január 2-án komoly feltűnést keltett azzal a felhívásával is, amelyben a brit szélsőjobb egyik vezéralakja, a tavaly bebörtönzött Tommy Robinson szabadon engedését követelte a brit hatóságoktól.
Robinsont, az English Defence League (Angol Védelmi Liga) nevű szélsőségesen iszlámellenes egykori jobboldali szerveződés alapítóját tavaly ítélték másfél év börtönre, miután közösségi médiafelületeken közzétett videójában „erőszakos huligánnak” nevezett egy fiatal szíriai menedékkérőt, akit korábban fizikai bántalmazás ért angliai szálláshelyén. Robinson annak ellenére is többször ismét közzétette a rágalmazó videót, hogy a bíróság ettől eltiltotta, és ezután született ellene a végrehajtandó szabadságvesztést elrendelő végzés.
A brit miniszterelnök hétfői sajtóértekezletén az amerikai milliárdos Robinsonnal kapcsolatos felhívására is kitért, mondván: akik Tommy Robinsonról zengenek dicshimnuszokat, nem az igazságszolgáltatásban érdekeltek, hanem egy olyan embert éltetnek, aki utcai erőszakcselekményeket szított.
Musk hétfőn az X portálon szavazásra tette fel azt a kérdést is, hogy Amerika „megszabadítsa-e a brit népet zsarnoki kormányától”.
America should liberate the people of Britain from their tyrannical government
— Elon Musk (@elonmusk) January 6, 2025
Hétfői sajtóértekezletén Starmer nem válaszolt érdemben arra a kérdésre, hogy mit szól ehhez a kezdeményezéshez.
Már Norvégia is elítéli Elon Musk kijelentéseit
Aggodalmát fejezte ki a norvég miniszterelnök hétfőn amiatt, hogy Elon Musk amerikai milliárdos, az X közösségi portál tulajdonosa állásfoglalásaival beleavatkozik több európai ország politikai ügyeibe − írta az MTI.
Aggasztó, hogy ilyen közvetlen módon beleavatkozik más országok belügyeibe egy olyan ember, akinek ilyen óriási ráhatása van a közösségi hálózatokra, és akinek ilyen hatalmas gazdasági erőforrások állnak rendelkezésére
− fogalmazott Gahr Störe az NRK norvég közrádióban.
„Demokratikus országok és szövetségesek között nem így kellene történnie a dolgoknak” − tette hozzá a norvég kormányfő azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy Elon Musk esetleg beavatkozhat majd a szeptemberben tartandó norvégiai parlamenti választásokba.
Elon Musk az utóbbi hetekben az X-en több alkalommal is közzétette politikai állásfoglalását például az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt mellett, illetve Keir Starmer brit kormányfővel szemben. „Ha ilyesminek lennénk tanúi Norvégiában, akkor azt remélem, hogy a teljes norvég politikai szcéna szembeszállna ezzel és elhatárolódna tőle” − mondta a norvég miniszterelnök.
Gahr Störe nem örvend nagy népszerűségnek a választások előtt kilenc hónappal, már a pártján belül is többen lemondásra szólították fel. A jobboldali, bevándorlásellenes Haladás Pártnak van a legnagyobb támogatottsága a legutóbbi közvélemény-kutatások szerint.