Joe Biden kemény döntést hozott a távozás előtt, ezzel mindent boríthat

2025.01.16. 06:46
Joe Biden leköszönő amerikai elnök nemzetbiztonsági aggályokra hivatkozva bejelentette, hogy Washington betiltja a fejlett kínai és az orosz technológiák beépítését járművekbe, valamint a saját fejlett technológiájuk exportját is ezekbe az országokba. Peking azonnal tiltakozott az intézkedés ellen.

Az MTI beszámolója szerint a Fehér Ház közleményében azt írták, hogy az új szabályozás

megakadályozza az olyan járművek és járműalkatrészek importját, amelyekben orosz vagy kínai hardver, illetve szoftver van.

A tájékoztatás szerint a szoftverekre vonatkozó korlátozások a 2027-es modellévtől, míg a hardverekre vonatkozó korlátozások a 2030-as modellévtől lépnek életbe a járműveknél. A magyarázat szerint ezek az intézkedések elengedhetetlenek ahhoz, hogy az Egyesült Államokat megvédjék a hálózatba kötött járműveinek ellátási láncát érő, kínai és orosz nemzetbiztonsági fenyegetésektől.

„A Biden–Harris-kormány elkötelezett amellett, hogy az amerikai autóipari ellátási láncok ellenállók és biztonságosak legyenek a külföldi ellenséges kiberfenyegetésekkel szemben” – írták a közleményben. A Biden-kormányzat eddig a Kínából származó elektromos autókra kivetett, 100 százalékos vámmal védte az amerikai autópiacot. Donald Trump, aki január 20-án lép az elnöki hivatalba Biden utódjaként, szintén kemény fellépést ígért Pekinggel szemben.

Mint az MTI megjegyezte, az intézkedés nehéz helyzetbe hozza az olyan amerikai cégeket, mint például a Polestar, amely ugyan Dél-Karolinában gyártat, de a kínai Geely vállalat ellenőrzése alatt áll. A Waymo – a Google anyavállalatának, az Alphabetnek a tulajdonában lévő, önvezető autókat gyártó vállalat – pedig arra készül, hogy a következő generációs járművei a Kínából származó Zeekr márkának a módosított változatai lesznek (a Waymo azonban azt tervezi, hogy az eredeti, kínai elektronikát saját rendszerekkel cseréli le).

Reakciók a döntésre 

Elon Musk amerikai milliárdos, Trump tanácsadója – a kormányzati hatékonyságért felelős, Trump beiktatása után létrehozandó hivatal társvezetője – és a Tesla amerikai elektromosautó-gyártó vezetője bírálta ezeket a vámokat, mert szerinte torzítják a piacot (a Teslának van egy nagy gyára Sanghajban, és az eladásoknál a kínai piacra is támaszkodik). 

Kína szerdán közölte, hogy „határozottan ellenzik” az Egyesült Államok által bejelentett tilalmat,

amely a kínai technológiát tartalmazó, hálózatba kötött járművek gyártására és értékesítésére vonatkozik, mert szerintük a mögötte álló nemzetbiztonsági érv „teljesen megalapozatlan”.

„Kína felszólítja az Egyesült Államokat, hogy hagyjon fel a nemzetbiztonság fogalmának túlzott általánosításával, és vessen véget a kínai vállalatokkal szembeni indokolatlan keménykedésnek. Az ilyen gyakorlatok megzavarják a vállalatok közötti gazdasági és kereskedelmi együttműködést, sértik a piacgazdaság és a tisztességes verseny elvét” – mondta Kuo Csia-kun, a kínai külügyminisztérium szóvivője szokásos szerdai sajtótájékoztatóján.

Mi a célja Joe Bidennek a last minute lépésekkel? 

A Reuters hírügynökség Biden bejelentésével, illetve az utolsók közt tett külpolitikai lépéseivel (ezek közé sorolták a büntetőintézkedések mellett a szerdai gázai tűzszünetet is) kapcsolatban arról közölt cikket szakértőket megkérdezve, hogy  a leköszönő Biden lépései valójában Donald Trumpnak is kedvezhetnek, mivel eszközöket adnak az új elnök kezébe az Oroszországgal, Kínával és másokkal szemben folytatott tárgyalásokhoz. 

Kapcsolódó
Az egész Közel-Kelet örömmámorban, mindenki üdvözli a gázai tűzszünetet

Az egész Közel-Kelet örömmámorban, mindenki üdvözli a gázai tűzszünetet

Így reagált a világ az Izrael és a Hamász közötti tűzszüneti megállapodásra.

Mint emlékeztettek, a leköszönő elnök kevesebb mint egy hét alatt „szankciókkal sújtotta az orosz olajtermelőket és hajókat, korlátozta a félvezetőchipek exportját, egy vizsgálat után tisztességtelennek nyilvánította a kínai hajóépítési gyakorlatot, szövetségi területeket engedett át mesterségesintelligencia-központok számára” – és most gyakorlatilag bebetonozta a kínai járművek tényleges tiltásának tervét.

Az utolsó pillanatban tett bejelentéseivel Biden „megpróbálja alakítani, hogy a történelem hogyan fog emlékezni rá” – mondta Robert Rowland, a Kansasi Egyetem elnöki retorikára szakosodott professzora a hírügynökségnek. Ezzel „nagy befolyást ad Trumpnak” is – mondta, hozzátéve: könnyen lehet, hogy Biden ezekkel a lépésekkel nem éppen magán segít. Megjegyezte azt is, hogy ha Biden valóban fényesíteni akarja örökségét, akkor „már egy évvel ezelőtt meg kellett volna tennie ezeket a dolgokat. Most már túl késő.”

A Reuters szerint Biden csapata a fentieken túl jó néhány olyan intézkedést is előkészített már, amelyekkel Trump teljesíthetné az elnökválasztási kampányban tett ígéreteit. A hírügynökségnek nyilatkozó politikai stratégák szerint mindez része volt Biden szélesebb megközelítésének, amely a zökkenőmentes átmenetet helyezi előtérbe. A Fehér Házban azt remélik, hogy ezáltal „új lehetőségeket teremtenek, hogy az új csapat és a kongresszus valóban nekiláthasson a munkának” január 20. után – mondta a jelenlegi kormányzat egyik tisztviselője. 

Joe Biden azt is bebiztosította, hogy az Oroszország elleni szankciókat ne lehessen visszavonni

Mindemellett a Financial Times szerint az amerikai elnöknek egy másik célja is van: az, hogy Donald Trump se vonhassa vissza azokat a büntetőintézkedéseket, amelyeket az ukrajnai háború miatt róttak ki Oroszországra. Mint írták, a legutóbbi szankciókba egy olyan szabályozási tételt is belefoglaltak,

amelynek értelmében a törvényhozók megakadályozhatják azt, hogy a Fehér Ház visszavonja az intézkedéseket, 

Az új felhatalmazás lehetőséget ad a törvényhozóknak arra, hogy megakadályozzák az új Fehér Ház azon kísérleteit, hogy visszafordítsanak egy ilyen lépést – igaz, csak akkor, ha a kongresszus mindkét háza kimondja egy külön döntés értelmében azt, hogy a helytelen szankciókat visszavonja.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Ukrajnának hiba volt lemondania atomfegyvereiről

Ukrajnának hiba volt lemondania atomfegyvereiről

Erről beszélt az ukrán elnöki hivatal vezetője, Andrij Jermak a Davosban rendezett Világgazdasági Fórumon.

január 22., 17:50

  • Külföld
Olaf Scholznál betelt a pohár a késes támadás után: Elegem van!

Olaf Scholznál betelt a pohár a késes támadás után: Elegem van!

Sorra szólalnak fel a német politikusok az illegális bevándorlók ellen.

január 22., 19:27

  • Külföld
Jöhet az előrehozott választás Szerbiában, ha harminc napon belül nem alakul új kormány

Jöhet az előrehozott választás Szerbiában, ha harminc napon belül nem alakul új kormány

A miniszterelnök lemondását a parlamentnek is el kell fogadnia.

tegnap, 21:54

  • Címlapon
Aggódik a szakma: nagy gondot okozhatnak a gyógyszerellátásban a kormány tervei

Aggódik a szakma: nagy gondot okozhatnak a gyógyszerellátásban a kormány tervei

Négy-öt olyan projektet jelentettek be, melyek nagy változást jelentenének a lakosság számára.

tegnap, 20:20

  • Címlapon
Donald Trump felfedte terveit, így véreztetné ki Oroszországot

Donald Trump felfedte terveit, így véreztetné ki Oroszországot

Ezzel még Magyarország is jól járhat.

tegnap, 17:31

  • Külföld
Tarjányi Péter: Európa zsarolható állapotban van Kína, Oroszország és Amerika részéről is

Tarjányi Péter: Európa zsarolható állapotban van Kína, Oroszország és Amerika részéről is

Vajon Donald Trump valóban elhozza a békét, vagy az orosz–ukrán konfliktus lezárásának ígérete kampányfogás marad?

január 22., 19:09

  • Külföld
Lövöldözés történt egy nashville-i középiskolában, két gyereket is meglőttek

Lövöldözés történt egy nashville-i középiskolában, két gyereket is meglőttek

A büfében rántott fegyvert az egyik diák.

január 22., 19:22

  • Külföld
Donald Trump ultimátumot adott Vlagyimir Putyinnak

Donald Trump ultimátumot adott Vlagyimir Putyinnak

Van egy könnyebb és egy nehezebb út is.

január 22., 19:51

  • Külföld
Egy család legalább tíz tagja meghalt a török szállodatűzben, amelyben többen halálra égtek

Egy család legalább tíz tagja meghalt a török szállodatűzben, amelyben többen halálra égtek

Folyamatosan azonosítják a holttesteket, vezérigazgató, szakács és újságíró is van köztük.

január 22., 17:51

  • Külföld
Befutott influenszer lett az egykori indonéz kannibál

Befutott influenszer lett az egykori indonéz kannibál

Több mint húsz éve még Sumanto volt Indonézia egyik legrettegettebb embere.

január 22., 18:16

  • Külföld
Megvenné a TikTokot a világ legnépszerűbb youtubere

Megvenné a TikTokot a világ legnépszerűbb youtubere

Hivatalosan is bejelentette ajánlatát.

január 22., 15:56

  • Külföld
Rossz hír a Netflix-előfizetőknek, újra árat emel a streamingóriás egyes országokban

Rossz hír a Netflix-előfizetőknek, újra árat emel a streamingóriás egyes országokban

A további fejlesztésekre tervezik költeni az új bevételeket.

január 22., 06:56

  • Külföld
Puccstól tart a szlovák kormány, Robert Fico összehívta a Biztonsági Tanácsot

Puccstól tart a szlovák kormány, Robert Fico összehívta a Biztonsági Tanácsot

A miniszterelnök szerint már a terv is készen van, ami ellenük irányul.

január 22., 21:21

  • Külföld
A grönlandi kormányfő szerint a sziget jövőjéről Grönlandon kell dönteni

A grönlandi kormányfő szerint a sziget jövőjéről Grönlandon kell dönteni

Még mindig aggódnak Donald Trump birodalmi törekvései miatt.

január 23., 06:32

  • Külföld
Már Trump beiktatásának másnapján felhívta Putyin Hszi Csin-pinget

Már Trump beiktatásának másnapján felhívta Putyin Hszi Csin-pinget

Állítólag csak Moszkva és Peking kapcsolatáról tárgyalt az orosz és a kínai elnök, de azért szóba került az együttműködés Trumppal.

január 22., 15:32

  • Külföld
Elon Musk karlendítése miatt betámadták a volt párját, reagált a vádakra

Elon Musk karlendítése miatt betámadták a volt párját, reagált a vádakra

„Örömmel beszélek a nácizmusról” – mondta.

január 23., 06:08

  • Címlapon
Mráz Ágoston Sámuel: Nem ismerik el egy csapásra, hogy Orbán Viktornak volt igaza

Mráz Ágoston Sámuel: Nem ismerik el egy csapásra, hogy Orbán Viktornak volt igaza

Schiffer András szerint mindig van félelemkeltés és osztogatás a választások körül, ami miatt nem lehet elküldeni a miniszterelnököt.

tegnap, 20:42

  • Külföld
Alig írta alá, máris 22 állam pereli Donald Trumpot az egyik rendelete miatt

Alig írta alá, máris 22 állam pereli Donald Trumpot az egyik rendelete miatt

Hosszú jogi csata várhat a régi-új amerikai elnökre.

január 22., 07:42

  • Külföld
Malajzia és Szingapúr létrehozza a világ egyik legnagyobb gazdasági övezetét

Malajzia és Szingapúr létrehozza a világ egyik legnagyobb gazdasági övezetét

Kétszer akkora lesz, mint a kínai Szilícium-völgy, vagyis Sencsen.

január 22., 13:48

  • Címlapon
Thürmer Gyula feltűnt a belarusz állami televízió választási műsorában

Thürmer Gyula feltűnt a belarusz állami televízió választási műsorában

A Munkáspárt elnöke szerint a magyar politikai rendszer hasonlít ahhoz, ami Belaruszban van.

tegnap, 21:38

  • Külföld
Késes merénylőt lőttek le Tel-Avivban

Késes merénylőt lőttek le Tel-Avivban

A támadó egy 29 éves férfi volt, aki Marokkóban született és az Egyesült Államokban élt.

január 22., 09:37

  • Külföld
Kilenc embert vettek őrizetbe a török szállodatűz miatt

Kilenc embert vettek őrizetbe a török szállodatűz miatt

A belügyminiszter szerint a felelősök nem kerülhetik el az igazságszolgáltatást.

január 22., 14:28

  • Külföld
Februártól vámokat szabna ki Kínára és az Európai Unióra Donald Trump

Februártól vámokat szabna ki Kínára és az Európai Unióra Donald Trump

Szomszédait sem kíméli az amerikai elnök.

január 22., 09:10

  • Külföld
Szijjártó Péter elárulta, miért tértünk vissza a történelem főutcájára

Szijjártó Péter elárulta, miért tértünk vissza a történelem főutcájára

A külügyminiszter szerint komoly fordulat történt, és most Magyarország a nyugati mainstream.

január 22., 11:19

  • Külföld
Késes támadás Németországban, ketten meghaltak, köztük egy gyermek

Késes támadás Németországban, ketten meghaltak, köztük egy gyermek

Bölcsődei csoportra támadt az afgán menekült.

január 22., 14:54

  • Külföld
Történelmi hóvihar sújtja a déli amerikai országrészeket Texastól Floridáig

Történelmi hóvihar sújtja a déli amerikai országrészeket Texastól Floridáig

Halálos áldozata is van a nagy hidegnek, rengeteg a súlyos baleset, tehetetlenek a faggyal szemben.

január 22., 08:23