Súlyos állításokat fogalmazott meg egy német szociológus Németország helyzetéről
További Külföld cikkek
-
Légitámadást intéztek egy amerikai hadihajó ellen a jemeni húszik
- Nem tartott sokáig a fekete-tengeri tűzszünet, több ukrán drón is behatolt az orosz területekre
- Florida lazítana a gyerekmunkára vonatkozó törvényen
- Nem hagyja magára feleségét, J. D. Vance is Grönlandra látogat
- Pataky Attila elmondta, mit gondol valójában Azahriah-ról
Aladin El-Mafaalani szociológus a Die Zeitnek adott interjújában több érdekes jelenséget is ismertetett.
- Németországban tovább emelkedik az átlagéletkor, hamarosan azok határozzák meg a jövőt, akik már nem dolgoznak, ami történelmileg egyedülálló helyzet lehet. A szociológus szerint az idősödő népességben csökken a jövőorientáció, a hatévesek országának alig van köze a 60 évesek országához.
- El-Mafaalani rámutatott: az elöregedő társadalomban a gyerekek demográfiai kisebbségként marginális jelenséggé válnak, politikailag és társadalmilag egyre kevésbé veszik észre őket, valamint a kiskorú gyermekek szülei is kisebbségbe kerülnek.
- A szociológus kitért arra is, hogy a múltban az anyák általában sokáig otthon maradtak a gyermekükkel, ma mielőbb vissza akarnak térni a munkába. El-Mafaalani ezt szociológusként helyesnek tartja, mert „ha az anyák újra otthon maradnának hosszú távon, országunk összeomolhat”, még több képzett munkaerő hiányozna, megreccsenhetne a nyugdíjrendszer.
- El-Mafaalani ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy az élet kezdetén és az élet végén is gondozási problémák vannak a társadalomban. Úgy látja, hogy hiányzik az idő, a figyelem és a jó oktatási lehetőségek. Az egész napos iskolával kapcsolatban elmondta, a sok pluszóra aligha tesz jót a gyerekeknek, egy nemzetközi tanulmányból kiderült, hogy a negyedik osztályosok az utóbbi időben rosszabbul teljesítettek, mint valaha.
- A szociológus szerint eddig nem járt sikerrel az állam és a család közötti munkamegosztás eltolódása, az állam nem tudja pótolni az anyákat. A gyerekek egyre többet tartózkodnak az oktatási intézményekben, az iskoláknak ezért olyan többletfeladatokat is vállalniuk kell, amelyek korábban a családok feladatai voltak.
- El-Mafaalani a migrációval kapcsolatban kifejtette, egy osztályban a gyerekek 60 százaléka migrációs hátterű, ami egy nagyváros átlaga, kezelhetőnek kell lennie, de kiderül: tizenkét anyanyelvet beszélnek, és a falon lévő világtérképen látható tűk alapján három kontinensről származnak, sokféle vallással. Ennek a 60 százaléknak pedig nem része például egy negyedik generációs migrációs hátterű gyerek.
- „És akkor rájössz, hogy a migrációs háttér kifejezés már nem tudja megfelelően leírni a valóságot” – húzta alá a szociológus, hozzátéve: Berlinben olyan politikai viták zajlanak az integrációról és a migrációról, amelyeknek 1990-ben lett volna értelme.
Németországban az Olaf Scholz vezette kormánykoalíció szétesése után február 23-án tartanak előrehozott választásokat.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Amerikai helyett uniós támogatással tartaná életben a Szabad Európát a cseh külügyminiszter
Az Amerika Hangjának stábja máris kényszerszabadságon van.
március 20., 06:32
- Külföld
Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg
Az Audi győri dolgozóit nem érinti a leépítés.
március 20., 08:25
- Külföld
Vlagyimir Putyin egy tollvonással elintézte az elfoglalt ukrán területeken élők sorsát
március 20., 05:52
- Külföld
Egy ENSZ-alkalmazott is meghalt, miután támadás érte a szervezet egyik gázai létesítményét
A szervezet Projekttámogatási Hivatalának vezetője szerint nem baleset történt.
március 20., 06:52
- Külföld
Power bank okozott tüzet egy dél-koreai repülőgépen, szigorúbb akkumulátorszabályok léptek érvénybe
176 embert kellett a gép fedélzetéről evakuálni.
március 20., 06:29
- Külföld
Bevallotta a szerb belügyminiszter, mégis vannak hangágyúik
Korábban tagadta, hogy Szerbiának lennének ilyen eszközei.
március 20., 08:06
- Külföld
Légitámadást intéztek egy amerikai hadihajó ellen a jemeni húszik
A támadásokkal nem fognak felhagyni addig, amíg a gázai háború véget nem ér.
8 perce
- Külföld
Orbán Viktor kártyái között Európa sorsa, rég volt ekkora a tét
Kérdés, eltéríti-e az EU-csúcsot a lapjaival.
március 20., 05:40
- Mindeközben
Váratlan fordulat a Farm VIP-ban, MC Duckynak azonnali hatállyal véget ért a verseny
tegnap, 21:20
- Külföld
Tarjányi Péter: Vlagyimir Putyin megette Donald Trumpot reggelire
A biztonságpolitikai szakértő szerint Oroszország feltételei egyoldalúan előnyösek.
március 19., 18:57
- Külföld
Kiderült, melyik a világ legboldogabb országa
Meglepő helyen végzett Izrael.
március 20., 09:05
- Címlapon
„Az orosz propaganda megpróbálja kihasználni a magyar politikai helyzetet”
A VOX Ukrajina ügyvezető igazgatóhelyettese nyilatkozott az Indexnek.
3 órája
- Külföld
Újabb támadásokat hajtott végre Izrael a Gázai övezetben, többen meghaltak
Katonai létesítmények voltak a célpontok.
március 19., 15:50
- Külföld
A Duna Aréna hőse Chicagóban tette oda magát a magyar ügyért
Sárkány Zalán 300 kilométert autózott, hogy részt vegyen a forradalmi megemlékezésen.
március 19., 06:51
- Külföld
A temetetlen gyermekek – New York Pride, 1997
A Pride ma már nem egy kellemes hétvége, hanem egy egy hónapos indoktrináció minimum.
március 20., 08:54
- Címlapon
Meghalt Wachsler Tamás volt országgyűlési képviselő, a Kossuth tér megújításának irányítója
Az építész novemberben lett volna 60 éves.
46 perce
- Címlapon
Hídlezárások után a Kossuth térnél ért véget a tüntetés, Szabó Bálintot újra kellett éleszteni
Helyszíni tudósításunk a demonstrációról.
tegnap, 17:15
- Külföld
Nyilvánosságra kerültek a John F. Kennedy akták
Sosem találtak elég bizonyítékot arról, hogy összeesküvés volt-e, vagy sem.
március 19., 20:43
- Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát
A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.
tegnap, 21:19
- Mindeközben
Horváth Gréta a válásáról: Mindent és még annál is többet megtett azért, hogy elnyomhasson
tegnap, 19:32
- Külföld
Letartóztatták Isztambul polgármesterét, nem indulhat az elnökválasztáson
A török elnök egyik fő riválisának érvénytelenítették a diplomáját.
március 19., 08:55
- Külföld
Megvonta a titkosszolgálati védelmet Joe Biden gyerekeitől Donald Trump
Tizenhárom, illetve tizennyolc ügynök vigyázott a biztonságukra.
március 19., 07:59
- Külföld
Ha nincs változás, nyolcadszor is bukják a választást a magyarok
Gyimesi György szerint Szlovákiában egyetlen magyar párt sem fogja átlépni az 5 százalékos küszöböt.
március 19., 08:40
- Külföld
Visszaérkezett a Földre a Nemzetközi Űrállomáson rekedt két amerikai asztronauta
A tervezett 8 nap helyett csaknem 9 hónapot töltöttek a világűrben.
március 19., 07:13
- Címlapon
Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit
Nem véletlenül aggódott az ügynökség.
tegnap, 20:50
- Külföld
Magyar és indiai űrhajósok együtt repülnek fel a Nemzetközi Űrállomásra
Több mint négy évtizede nem járt indiai és magyar űrhajós a világűrben.
március 19., 11:48
- Címlapon
Mi van, ha a borzalom bennünk van, nem pedig odakint?
Az És miért, hogy az éjszaka lesújt, feldob és energetizál.
1 órája
- Külföld
Újabb négy vádlottat ítéltek el a novemberi antiszemita támadások miatt Hollandiában
Az ügynek 122 gyanúsítottja van.
március 20., 06:40
- Külföld
Maszkos támadó lőtte lábon az adócsalással vádolt horvát vállalkozót
Véres figyelmeztetést kapott a luxuskereskedő.
március 19., 14:51