A 77 éves férjet gyanúsítják a feleség megölésével
A nő eltűnését március végén jelentették a szepsi (Moldava nad Bodvou) rendőrőrsön, a házaspár által használt járművet most Magyarország területén találták meg – írja a parameter.sk.
„A nő holtteste a jármű belsejében volt, a férfit pedig ezután egy magyarországi kórházban helyezték el. Mivel a házaspárt Magyarországon találták meg, az ügyben először a magyar rendőrségi szervek kezdtek eljárni” – közölte a szlovákiai rendőrség. A nyomozás eddigi állása szerint a nő halálát fulladás okozta.
A portál szerint az ügyet később átvette a Kassai Kerületi Rendőrkapitányság bűnügyi osztályának nyomozója. A gyanúsítottat Magyarországon tartóztatták le, majd miután a Budapesti Fővárosi Törvényszék döntése alapján engedélyezték a férfi kiadatását Szlovákiának, átszállították és előzetes letartóztatásba helyezték.
Amennyiben a férjet bűnösnek találják, 20-tól 25 évig terjedő, vagy akár életfogytiglani szabadságvesztés is kiszabható rá.