Polgári halottjai is lehetnek a támadásnak

2001.10.08. 06:45
Legkevesebb húsz halottja van a Kabul ellen indított támadásnak - jelentette be a tálibokhoz közeli AIP hírügynökség. Az afgán főváros lakosai a "terror éjszakájának" nevezték a támadás első óráit, és menekülnének lakhelyükről. A tálibellenes Északi Szövetség szóvivője azt állította meg, hogy a légi csapások pontosak voltak, ám áldozatokról nem tudott. A károk pontos mértéke egyelőre ismeretlen.
A hajnal beköszöntével feloldották a kijárási tilalmat, az afgán főváros lakói kimerészkedtek otthonaikból és megpróbálják felmérni a károkat. Ez azonban egyelőre lehetetlen. A kabuliak a terror éjszakájaként írják le a támadás első szakaszát, amely során legalább háromszor bombázták az amerikai-brit repülők a várost. "Csak Isten tudja, mi történt az éjszaka" - mondta egy férfi, aki elhatározta, a hajnal beállta után elmegy a városból. "A szabad ég alatt csak jobb lehet - tette hozzá"

A tálibok polgári áldozatokról beszélnek

Az afgán fővárosban szinte rögtön az első csapáshullám kezdetén megszűnt az áramszolgáltatás - nem tudni, hogy a támadás következtében, vagy védekezési manőverként -, majd másfél órával később ismét kigyulladtak a fények. A tálibok hivatalos rádióadója már a támadás első hullámában elnémult.

Legkevesebb húsz ember életét kioltották Kabulban a vasárnap este indított brit-amerikai légicsapások - jelentette a Pakisztánban működő, a tálibokhoz közeli Afghan Islamic Press (AIP) hírügynökség hétfő reggel. Arról nem adtak tájékoztatást, hogy polgári személyekről vagy fegyveresekről van-e szó.

Az Északi Szövetség nem tud halottakról

Abdullah Abdullah, az ellenzéki Északi Szövetség szóvivője viszont azt állította hétfőn, hogy a tálib célpontok ellen intézett támadások pontosak voltak mindenhol, és civil áldozatról mindeddig nem érkezett jelentés. Közlése szerint Kabulban, Kandahárban, Dzsalálábádban, Herátban, Kundúzban és Mazari-Sarifban is találat érte a tálibok támaszpontjait. A rakéták legalább két terrorista kiképző tábort semmisítettek meg, egyet Kabul, egyet pedig Kandahár közelében - mondta a szóvivő.

A károk nem ismertek

Egyelőre sehonnan sem érkeztek pontos listák a károkról. A Reuters tálib forrásból azonban úgy értesült, hogy találat érte a kandahári repülőtér fő épületét, a kifutópálya viszont sértetlen maradt. A kandahári repülőteret éppen az amerikaiak építették fel még az ötvenes években.