Sokan gyanítják, hogy Saron azért ragaszkodik a hét nap csendhez, mert tudja, hogy követelése teljesíthetetlen. Így nem kell belefognia a tárgyalásokba, ahol, tudja, akkora engedményeket kellene tennie, melyeket jobboldali és szélsőjobboldali támogatói soha nem fogadnának el.
Az elmúlt időszakban határozottan úgy tűnt, hogy az Egyesült Államok türelme fogyóban Izraellel szemben, főként hogy a terrorellenes háború folytatásához Washingtonnak szüksége van a mérsékelt arab államok, elsősorban Egyiptom és Szaúd-Arábia támogatására. Ezért várható volt, hogy Saronra nagy nyomás nehezedik majd a hétvégén Washingtonban.
A hétvégi akciók után azonban aligha lehet a kormányfő szemére vetni, ha harcias reputációjához méltón viselkedik, pláne hogy Amerikának is megvan a maga baja a terroristákkal.
Érthető, ha az amerikai reakció szokatlanul óvatos volt vasárnap: nem kértek Sarontól visszafogottságot és megfontoltságot, mint eddig. "Egyetlen módon védekezhetünk a terroristákkal szemben: ha elkapjuk őket" - mondta Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter, aki egy tévéműsorban "nem túl jó vezetőnek" nevezte Arafatot. "Amerika nem fogja arra kérni Ariel Saront, hogy ne védje meg az országát" - fogalmazott Colin Powell külügyminiszter, hozzátéve, hogy Arafat szerinte többet tudna tenni, hogy visszafogja a radikálisokat. Bush elnök pedig a szokásosnál is határozottabban szólította fel a palesztin vezetőt, hogy tartóztassa le radikálisait.
Egyszóval a labda, amit az amerikaiak a szeptember 11-i terrortámadásokat követően az izraeliek térfelére rúgtak, most megint Arafat oldalán van, aki nyilván kényelmetlenül is érzi magát emiatt.
Tíz napja a térségben van az Egyesült Államok különmegbízottja, Anthony Zinni nyugalmazott tábornok. Azt mondta, addig nem megy haza, amíg össze nem hozott egy tűzszünetet. Egyelőre úgy tűnik, erre kisebb az esély, mint mikor megjött. A bombák nem véletlenül az ő ottléte alatt robbantak fel. A terrortámadások nem csak arra mutattak rá, hogy Saron és Arafat keze mennyire meg van kötve, de arra is, hogy Amerika valójában igen keveset tehet, hogy kibékítse a feleket.