Kínos pénzügyek nehezítik Barack Obama dolgát

2007.03.07. 09:48
Bár bizonyíthatóan semmilyen bűncselekményt nem követett el, mégis kellemetlen helyzetbe kerülhet pénzügyi befektetései miatt Barack Obama. A demokrata elnökjelöltségre pályázó politikus egyik támogatója 2004-ben John Kerry lejáratóit támogatta.

Pénzügyi botrányba keveredett a 2008-as amerikai elnökválasztás egyik sztárjelöltje, a Demokrata Párt fiatal fekete reménysége, Barack Obama. A New York Times szerdai címlapsztorija szerint a szenátor két hónappal munkába állása után 50 000 dollár értékben fektetett be kockázatitőke-alapokba.

Érdekelte a madárinfluenza

Egyik befektetése révén 5000 dollárnyi részvényhez jutott egy biotechnológiai cégben, ami a madárinfluenza elleni védőanyag kifejlesztésén dolgozott. Nem sokkal a részvényszerzés után Obama erőteljes lobbizásba kezdett, hogy több szövetségi forrást fordítsanak a fenyegető világjárvány megelőzésére.


A Demokrata Párt fiatal fekete reménysége, Barack Obama

Barack Obama nem kívánt nyilatkozni az ügyről a New York Timesnak. Szóvivője szerint viszont a szenátor nem is tudta, mibe fekteti a pénzét, mivel az ügyletet egy nyílt megbízású bróker bonyolította. Azaz, a bróker nem egyeztetett Obamával a megvásárolt részvényekről.

Bizonyítható törvénysértés nem történt

A szóviv, Bill Burton szerint Obama, amint tudomást szerzett befektetéseiről, azonnal túl is adott rajtuk, annak ellenére, hogy így 13 000 dollárt bukott. A Times cikke szerint semmi sem bizonyítja, hogy a biotechnológiai cégnek bármilyen előnye származott volna a szenátor törvényhozói munkájából.

Ennek ellenére az eset még kínos, főleg, mert Obama az etikai kérdéseket helyezte kampánya középpontjába. Így valószínűleg kellemetlen magyarázkodásra kényszerül majd amiatt is, hogy befektetőtársai között kampánya támogatói is ott voltak.

Fura barátok

Köztük egy New York-i üzletember, Jared Abbruzzese is, aki ellen az FBI vizsgálódik korrupció gyanúja miatt. Abbruzzese ráadásul nem csak Obama 2004-es szenátori kampányát támogatta, de a Rohamcsónakos Veteránok az Igazságért nevű csoportot is, ami 2004-ben gyűlöletkampányt folytatott a Demokrata Párt elnökjelöltje, John Kerry ellen.

Ráadásul nem ez Obama első kínos pénzügye. Tavaly az a felfedezés borzalta a kedélyeket, hogy Obama kampánya egyik támogatójának közreműködésével jóval a piaci ár alatt jutott luxusvillához Chicagóban.