Fizetett hirdetésben állnak ki
vezetőjük mellett a BBC alkalmazottai
További Külföld cikkek
- Európa 100 ezer katonát küldhet Ukrajnába, már zajlanak a tárgyalások
- Mit hozott 2024 több mint 60 választása az embereknek?
- Senki sincs biztonságban, az ukránok és az oroszok egyenként levadásszák a fontos figurákat
- Jogerősen is elítélték Nicolas Sarkozy korábbi francia elnököt
- A Google Maps lefotózta, ahogy egy holttestet gyömöszölnek egy autó csomagtartójába
Többezer tiltakozó
A közlemény szerint a BBC alkalmazottai elszánták magukat arra, hogy a közrádió nem enged a tények felderítése és az igazság keresése melletti elkötelezettségéből, sem "Greg azon felfogásából, hogy a BBC független intézmény, amely mindenek felett a közönséget tartozik kiszolgálni". A nagyalakú újságlapnak a közlemény szövege alatti négyötödét a létező legkisebb betűkkel szedve, sűrűn egymás mellé tördelve több ezer név foglalja el.
A Dyke iránti szimpátiának nem ez az első megnyilvánulása: amikor a kikezdhetetlen tekintélyű vezérigazgató - Gavyn Davies BBC-elnök távozása után nem sokkal - lemondott, több száz BBC-dolgozó rendezett spontán rokonszenvtüntetést a rádió nyugat-londoni székháza, a Broadcasting House előtt.
Blairnek jót tett a jelentés
A The Daily Telegraph megrendelésére készült, szombaton közölt új közvélemény-kutatás szerint azonban sokak véleményét a kormány szempontjából kedvezően befolyásolták a jelentés megállapításai. Tony Blair miniszterelnöknek most már 40 százaléknyian hiszik el a Hutton-jelentés előtti 27 százalék helyett, hogy igazat mondott, amikor cáfolta, hogy nem ő hagyta jóvá David Kelly néhai védelmi minisztériumi fegyverzeti főtanácsadó nevének nyilvánosságra hozatalát. A kormányfőt a Kelly-ügyben hazugsággal vádolók aránya 50 százalékról 44 százalékra csökkent.
David Kelly, a brit védelmi minisztérium iraki fegyverzetügyi főtanácsadója az iraki hírszerzési adatok kormányzati manipulálását vélelmező, súlyosan vitatott tavaly májusi BBC-tudósítás állítólagos forrása volt. Azután lett öngyilkos, hogy neve akarata ellenére nyilvánosságra került a kormány és a BBC között kirobbant példátlan csatározásban.
Bűnbak vagy manipulátor?
Lord Hutton felsőházi lordbíró a szakértő öngyilkosságának körülményeiről készített, sokak által igen egyoldalúnak nevezett jelentésében minden felelősség alól felmentette a kormányt és személyesen Blairt, súlyosan elmarasztalta ugyanakkor a BBC-t.