A városi kínaiakat már kevésbé kínozzák
Továbbra is széles körben elterjedt a kínzás Kínában, jelentette be pénteken az ENSZ különleges megbízottja, Manfred Novak. Novak az előző két hetet Kínában töltötte, hogy tájékozódjon az emberi jogok helyzetéről. Munkáját néhány kínai tisztviselő megpróbálta megakadályozni, mondta Novak a BBC-nek.
Novak látogatása tíz évi diplomáciai egyeztetés eredménye. Kína 1996-ban tiltotta be törvényileg az őrizetesek kínzását, de emberjogi szervezetek szerint továbbra is bevett eszköz a kínvallatás. Az ENSZ tíz éve kéri ellenőre bebocsátását, írja a BBC.
Az ENSZ-megbízott Peking mellett az ujgur területekre, Hszincsiang tartományba is ellátogatott, ahogy Tibetbe is. Ezekből a régiókból érkezett jelentés a legtöbb kínzásról, a tibetiek passzívan állnak ellen a kínai megszállásnak, a muzulmán ujgurok terrorista akciókat is végrehajtottak.
Novak úgy véli, a kínzások legfőbb oka, hogy a rendőröktől még mindig beismerő vallomáson alapuló bizonyítékokat követelnek feletteseik. A kínzások során a testi fenyítés mellett lelki terrort is bevetnek.
Novak szerint a nagyvárosokban javult a helyzet, de a kínzások tényleges betiltásához jogi reformokra és bíróságok függetlenségének biztosítására is szükség lenne. A BBC értékelése szerint azonban már az, hogy Kína végül beengedte az országba a különleges megbízottat arra utal, hogy a pekingi vezetés végre elismeri a probléma létét.