Clintonné lehet a demokraták üdvöskéje

2006.12.04. 10:42
A félidős kongresszusi választások után egy hónappal egyre nagyobb a mozgolódás a 2008-as elnökválasztás kapcsán. A demokraták közül többen is esélyesnek érzik magukat a jelöltségre, bár még sokan nem döntöttek, próbálkoznak-e egyáltalán. A közvélemény-kutatások szerint Hillary Clinton jó eséllyel állhat rajthoz, ha úgy dönt.

Egyre intenzívebben helyezkednek a demokraták a 2008-as választásokra készülődve, Evan Bayh, Indiána szenátora vasárnap megtette az első lépéseket az induláshoz, Hillary Rodham Clinton pedig felmérte a New York-i törvényhozók közti támogatottságát, írja az AP.

Bayh elmondta, hogy felállítana egy kutatóbizottságot, akik pénzt szereznének és segítenék az esélyei felmérésében. Tervei szerint az ünnepek utánig eldönti, hogy szeretne-e a demokraták jelöltjeként indulni, a bejelentés jövő év elejére várható. „Szomorú vagyok az irány miatt, amerre haladunk. Nagyszerű nemzet vagyunk nagyszerű lehetőségekkel, de nem váltjuk be a bennünk rejlő potenciált” – fogalmazott.

Bayh szerint Amerikának szüksége van valakire, aki képes olyan politikát folytatni, amiben egyesíti a közakaratot. „Azt, hogy én vagyok-e az a személy, a következő néhány hétben fogom eldönteni” – mondta.


Hillarynak még tele a zsebe

Hillary Clinton közben New York-i kollégáitól számít tanácsokra és támogatásra, ha az indulás mellett dönt, nyilatkozta az AP-nek Howard Wolfson vezető tanácsadó. Elmondta, hogy Clinton csak a félidős kongresszusi választások (amelyen egyébként sikert aratott) után akarta komolyan mérlegelni az indulást, ami éppen most van, azt azonban nem tudta pontosan megmondani, mikorra várható a végleges döntés.

Iowa kormányzója, Tom Vilsack már versenyben van, de sokan, köztük Barack Obama illinoisi szenátor még csak potenciális ellenfélnek számít, ők is csak néhány héten belül döntenek, indulnak-e vagy sem. A közvélemény-kutatások szerint Clinton lehet a befutó a demokraták 2008-as jelölésére.

Hillary Clinton csak meglehetősen szemérmesen beszélt a kampányáról, Wolfson viszont nem titkolta, hogy a tervezési fázis már megkezdődött, Clinton tanácsadói már dolgoznak a kampánystáb összeállításán, az utóbbi hetekben megkezdték a szakemberek interjúztatását.

Az AP szerint a stáb magja már összeállt igazi elnökválasztásra szakosodott veteránokból, 10 millió dollár pedig megmaradt a novemberi választások keretéből, ami így átcsoportosítható az elnökválasztás kampányára. Hillary munkáját segíti exelnök férje, Bill Clinton is, aki politikai főtanácsadóként vesz részt felesége kampányában.