'Meglepetések' várhatók a Djindjics-ügyben
A zimonyi klán gyilkolt a legtöbbet
Rámutatott, hogy a nyomozás során a rendőrségnek nemcsak a szervezett bűnözés és az állami szervek viszonyára kell fényt derítenie, hanem a tömegtájékoztatással és az üzleti világgal, illetve a külföldi hírszerző szolgálatokkal tartott kapcsolatára is. A elmondta: a gyilkosságban érintett zimonyi klán autólopással foglalkozott, s a bűnbanda vezetői néhány év leforgása alatt az európai kábítószer-kereskedelem vezető maffiafőnökeivé váltak, s a csoport több embert gyilkolt meg, mint bármely más alvilági banda a világban.
Rengeteg szponzor
Mihajlovic szerint éppen ezért aligha hihető, hogy "az iskolázatlan iparosokból létrejött bűnbanda önmagában ekkora potenciálra tett szert". A zimonyi klánnak számos támogatója, tanácsadója, elemzője és szponzora volt, s a rendőrségnek most erre a "logisztikai támogatásra" kell fényt derítenie. A feloszlatott belügyi elitkommandó, az úgynevezett vörössapkás osztag (JSO) tagjainak többsége mit sem tudott arról, hogy elöljáróik az "állam és a zimonyi klán nevében" bűncselekményeket követtek el, ezért ők a rendőrség kötelékében maradnak.
A pénz még hiányzik
A zimonyi klán eltűnt pénzével kapcsolatosan a belügyminiszter rámutat arra, hogy a klán jól szervezett bűnszövetkezet volt, amely a milosevici rezsimmel, az állambiztonsági szolgálat és a JSO vezetőivel tartott kapcsolatai révén erősödött meg. A bűnbanda jól kiépítette pénzmosási rendszerét, külföldi bankszámlákra helyezte ki a pénzét. Rengeteg munkával jár a pénz felkutatása, s ez a folyamat azért lassú, mert lassú a nemzetközi jogi segítség is. Ha mindez tisztázódik, az valószínűleg egyben a Zoran Djindjic elleni merénylet ügyében indított nyomozás végét fogja jelenteni - mondta a belgrádi lapnak nyilatkozva Dusan Mihajlovic belügyminiszter.