Weber szerint jó jel, hogy lecseréli a plakátokat a kormány

2019.03.07. 15:04

Üdvözölte Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti (EP-) frakcióvezetője és EP-választási csúcsjelöltje, hogy a magyar kormány ígéretet tett arra, hogy leszedi a Soros Györgyöt és Jean-Claude Junckert ábrázoló plakátokat. Mint a Reuters beszámolója szerint Weber Varsóban elmondta, jó jelnek tartja ezt, hiszen ez volt az egyik feltétele, amit a Fidesznek adott a héten.

Kedden Manfred Weber három feltételt sorolt fel annak érdekében, hogy a Fidesz EPP-tagságának megszüntetését el lehessen kerülni:

  • Az első feltétel az, hogy Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke „azonnal és végérvényesen leállítja kormánya Brüsszel elleni kampányát”.
  • A második feltétel az, hogy bocsánatot kér az EPP tagpártjaitól.
  • A harmadik feltétel az, hogy biztosítja a Közép-európai Egyetem (CEU) megmaradását Budapesten.

Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón bejelentette, hogy a Fidesz továbbra is a Néppárt tagja kíván maradni, és ígéretet tett arra, hogy március 15-ig leszedik a Soros–Juncker-plakátokat. Gulyás szerint a kormány ezután a családtámogatásról indít kampányt, arra viszont nem adott egyenest választ, hogy később jönnek-e az Orbán által bejelentett Soros–Timmermans-plakátok.

Weber második feltétele, hogy a Fidesz kérjen bocsánatot az EPP párttagjaitól a csütörtöki kormányinfón nem került elő, viszont a párt kommunikációs igazgatója, Hidvéghi Balázs szerdán azt mondta, hogy nem kérnek bocsánatot, mert a "Fidesz számára az európai keresztény értékek védelme és a migráció megállítása fontosabb a pártfegyelemnél, ebben nem engedünk".

A harmadik feltételre, a CEU maradására Gulyás azt mondta, „nincs ügy”, ezt már az amerikaiakkal is rendezték hónapokkal ezelőtt. Mint mondta, „ha valaki elolvassa Weber levelét, akkor azt látja, hogy a harmadik feltétel teljesült”.

Az Európai Parlament által társfinanszírozott rovat.
Az Európai Parlament a tartalomért azonban nem vonható felelősségre.