Natália
1 °C
7 °C
Index - In English In English Eng

Weber: Nem közeledtek az álláspontok Orbánnal

2019.03.13. 20:45 Módosítva: 2019.03.13. 20:46

Manfred Weber szerint nem közeledtek álláspontjaik Orbán Viktorral, az Európai Néppárt (EPP) frakcióvezetője és csúcsjelöltje szerint tévesek az erről szóló, magyar sajtóban megjelent állítások. A politikus az Euronewsnak adott interjújában kijelentette: nem tárgyalni járt Orbánnál, hanem közölte Orbánnal, hogy mit kell tennie, ha a Fidesz a Néppártban akar maradni. 

Webertől megkérdezték, hogy van-e még hitele Orbánnak az EPP-ben, mire azt mondta, hogy az években vagy inkább évtizedben bizonytalanságot tapasztaltak a magyar miniszterelnökkel és a Fidesszel kapcsolatban, ezért "olyan biztosítékra van szükségünk, ami bizonyítja, hogy készek a kompromisszumra, másodszor pedig, hogy ez hosszú távon is így lesz". A német politikus szerint számos lehetőség áll most előttük, ezek közül az egyik a kizárás, és csak Orbánon múlik, milyen bizonyítékkal szolgál arra vonatkozóan, hogy továbbra is a Néppárt tagja akar maradni. 

Weber ismét elmondta a Euronewsnak, hogy konkrét javaslatot tett arra, hogy a CEU hallgatói továbbra is szerezhessenek amerikai diplomát Budapesten. "Erre vonatkozóan tettem javaslatot Orbánnak is, és ezt neki el kell fogadnia. Ez az egyetlen módja annak, hogy lezárjuk ezt a témát" - mondta. 

Az interjún túl az Euronews a Néppárt egy magas rangú politikusával is beszélt, aki azt mondta, hiába szedték le azokat a Soros-Juncker plakátokat, amelyek a frakcióvezető budapesti útvonalát szegélyezték, a német politikus látta a Brüsszel-ellenes posztereket.

Közben az MTI szerint Weber Strasbourban azt mondta, hogy "Két órán keresztül tárgyaltam Orbánnal, és azt mondanám, hogy a jó szándék jeleit láttam a részéről". 

Az Európai Parlament által társfinanszírozott rovat.
Az Európai Parlament a tartalomért azonban nem vonható felelősségre.