Deutsch Tamás: Ha az EU ma jönne létre, senki sem akarna csatlakozni hozzá

2024.03.07. 21:50
Deutsch Tamás, a Fidesz EP-listavezetője egy interjúban beszélt arról, mit gondol az Európai Unió mai működéséről.

Deutsch Tamás – aki Varga Judit visszalépés után lett listavezető – a The European Conservative című lapnak adott interjút, amelyet a Mandiner szemlézett. A politikus azt mondta, Magyarország már két évtizede tagja az Uniónak, de „az elmúlt húsz évben semmi sem változott: egyrészt a [magyar] baloldali-liberális EP-képviselők a brüsszeli elit jól nevelt tagjai akarnak lenni, és ahelyett, hogy választóik érdekeit képviselnék, egyetlen vágyuk az, hogy megfeleljenek a brüsszeli bürokratáknak”. 

Véleménye szerint az ellenzéki EP-képviselők minden lehetőséget megragadnak arra, hogy részt vegyenek a Magyarország elleni politikai támadásokban, vagy akár maguk is kezdeményezik ezeket a támadásokat. „Naiv módon azt hiszik, minél inkább romlik a helyzet saját nemzetük számára, annál inkább előnyére válik saját politikai törekvéseiknek” – jegyezte meg Deutsch Tamás, majd hozzátette, hogy – néhány kivételtől eltekintve – nem jutnak olyan külföldi képviselők, akik hasonlóan járnának el. 

Szerinte a legfontosabb kérdés most az az Unióban, hogy miként lehet ellenállni a tagállamok szuverenitása elleni brüsszeli támadásoknak. „Brüsszel egyik fő célja, hogy minden lehetséges eszközzel csökkentse, korlátozza és elvonja a tagállamok szuverén döntéshozatali jogait. Ez szuverenitáscsökkentő, birodalomépítő törekvés, amely az Európai Uniót európai birodalommá, szuperállammá kívánja átalakítani” – fogalmazott, majd felsorolta, hogy ide tartozik a kényszerítés, hogy a nemzetek adják fel határaik védelmét, fogadják el a migránskvótát, de ide tartozik „a gender-ideológia őrülete, a gyermekvédelem nekik tetsző szabályozása, a jogállami dzsihád és az állandó politikai zsarolás is”.

Deutsch Tamás hozzátette, az Unió most mély politikai válságban van, amit többek közt a gazdatüntetések is jeleznek.

 Ha az EU most jönne létre – tehát jelenlegi formájában, minden mostani ideológiájával együtt –, akkor egyik jelenlegi tagállama sem akarna csatlakozni

– mondta.

„Azt mondanák, az EU nevetséges, bosszantó, és szembe megy Európa és nemzetei érdekeivel” – közölte, majd hozzátette, a mérsékelt jobboldalt, a jobbközépet teljesen bekebelezte egy globalista, szociálliberális ideológia, és megjelent egy új törésvonal, amely megosztja a politikai erőket: a szuverenista-globalista törésvonal. Majd azt is elmondta, hogy az idei választáson egy jobboldali áttörés várható. 

Meg kell csinálnunk a házi feladatunkat, és gondoskodnunk kell arról, hogy mi, jobboldali erők megnyerjük a júniusi választásokat. Ezután pedig egy olyan politikai tömb kialakítására kell koncentrálnunk, amelyben ezek a pártok befolyásos döntéshozó erővé válhatnak az Európai Parlamentben

– mondta, hozzátéve, „nem teljesen irreális forgatókönyv” még az sem, hogy a választás után az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR), az Identitás és Demokrácia (ID) frakció, a Fidesz és a hozzájuk hasonló ideológiát képviselő politikai erőknek lesz a legtöbb mandátuma a parlamentben.  

A listavezető végül arra is kitért, hogy az EU sorra bukta el az ügyeit: az ukrajnai háború kezelésének módja szerinte katasztrófa, az Oroszország elleni szankciók kárt okoznak Európa gazdaságában, az illegális migráció kérdése pedig koránt sem oldódott meg.

Az Európai Parlament által társfinanszírozott rovat.
Az Európai Parlament a tartalomért azonban nem vonható felelősségre.