Szlovák-magyar tárgyalás a bősi erőműről

2006.12.19. 16:05
Egyeztetett a bősi erőműről kedden Budapesten a szlovák és a magyar kormánymeghatalmazottak által vezetett delegáció. A szlovákok arra várnak, hogy Budapest dolgozzon ki egy duzzasztómű nélküli megoldást.

"Türelemmel várunk, hogy a magyar szakértők olyan megoldást dolgozzanak ki, amely a magyarországi duzzasztómű nélkül is teljesíti a bősi erőmű eredeti energiatermelési célkitűzéseit, illetve Pozsony és Budapest között a hajózási feltételek javítását" - közölte Dominik Kocinger szlovák kormánymeghatalmazott sajtótájékoztatón.

A sajtótájékoztatót a tárgyalás szünetében tartották Erdey György magyar kormánymeghatalmazottal közösen.

A szlovákok és a magyarok is kidolgoztak egy javaslatot

A szlovák küldöttség egy megállapodás-tervezetet adott át a magyar partnereknek, amely egyebek között rendelkezne az erőműrendszerre vonatkozó, a két ország közötti alapszerződés egyes kötelezettségeinek ideiglenes felfüggesztéséről, energiatermelési, hajózási, pénzügyi, elszámolási kérdésekről. A megállapodás-tervezet egyebek között foglalkozik a Pozsony-Budapest Duna-szakasz jogi, műszaki kérdéseivel, árvízvédelmi feladatokkal, a Bőssel szomszédos eredeti Duna-szakasz fenntartásával.

A magyar tárgyalódelegáció pedig Erdey György ismertetése szerint olyan javaslatot adott át, amely alapján a vitát az európai uniós irányelvek, elvárások szerint lehetne rendezni.

Dominik Kocinger szerint hosszabb időtávon megtalálhatók a közösen elfogadható megoldások. Csupán egy Pozsony-Budapest közötti részletes hatástanulmány öt évet vesz igénybe. Hangsúlyozta: a szlovákok mindenesetre az erőműrendszerre vonatkozó eredeti alapszerződést tartják érvényesnek. Azonban - fogalmazott - kénytelenek tudomásul venni, hogy Magyarország nem kíván tárgyalni az eredeti terv szerinti magyarországi vízlépcső felépítéséről.

Türemmel várnak

Türelemmel várják viszont, hogy valamilyen más tervet dolgozzon ki Magyarország. Erdey György elmondta: az általuk átadott javaslat elsősorban az európai uniós Víz Keretirányelv szerint javasolja a vita megoldását. Meg kell akadályozni a vizek állapotának romlását, védelmet adva a vízi és a környező szárazföldi növény- és állatvilágnak. Továbbá elő kell segíteni a vizek fenntartható, kiegyensúlyozott és méltányos hasznosítását. A közösség természetvédelmi elvárásai mindkét országra vonatkoznak.

De ugyanígy figyelembe kívánják venni az európai uniós közlekedési, illetve a megújuló energia felhasználására vonatkozó elvárásokat is. A magyar javaslat szerint viszont ez utóbbi kérdéseket a tagállamok saját hatáskörben döntik el. Erdey György továbbá hangsúlyozta, hogy a két javaslatot a magyar és a szlovák szakértők a következő hetekben tanulmányozzák, s azokra a jövő év januárjának végén, illetve február elején térnek vissza.

Kocinger: Bős nincs kedvezőtlen hatással a természetre

Elmondta, a keddi tárgyaláson egyetértés mutatkozott egy stratégiai hatásvizsgálat szükségességében. Még eltérnek a vélemények van abban, hogy ez a magyar-szlovák közös Duna-szakaszra, vagy a Pozsony-Budapest közötti területre vonatkozzon-e. A magyar tárgyalócsoport az előbbi, a szlovák szakértők az utóbbi változatot tartják jobbnak.

Dominik Kocinger rámutatott: már jelenleg is közös monitorozást végeznek a bősi erőmű környezetében, és évente közös jelentést fogalmaznak meg róla. Véleménye szerint a monitorozás alapján elmondható, hogy az erőmű nincs kedvezőtlen hatással a természetre.