Franciaország elfelejtett megválasztani két EP-képviselőt
Az előző európai parlamenti választásokon Franciaország elfelejtette megválasztani azt a plusz két képviselőt, akik a Lisszaboni Szerződés életbe lépésével - amely 72-ről 74-re emelte a francia képviselők számát - foglalhatta volna el helyét Brüsszelben, írta szerdán a Libération című francia napilap.
Francois Fillon kormányfő ezért arra kérte Bernard Accoyert, a nemzetgyűlés elnökét, hogy jelöljön ki egy kormánypárti és egy ellenzéki képviselőt, akik ezentúl az Európai Parlamentben is helyet foglalnak.
Daniel Cohn-Bendit, a Zöldek európai frakciójának társelnöke azzal vádolta meg a kormánypártot és a szocialistákat, hogy a színfalak mögött előre megegyeztek a posztok elosztásáról. Szerinte legalább az egyik üres hely a Zöldeknek járna.
A Lisszaboni Szerződéssel az európai képviselők száma a korábbi 736-ról 751-re emelkedik. A plusz helyeken 12 ország osztozik, amelyekre Franciaországot leszámítva mindegyik tagállam - a választási eredmények arányában - az idei EP-választás pártlistáin a megválasztott képviselők után következő jelölteket delegálja. Ezek - technikai okokból - 2012-ig csak szavazati jog nélküli megfigyelői státust élveznek.
Ez utóbbi logika szerint egy kormánypárti és egy Zöld képviselő mehetne Párizsból Brüsszelbe. A miniszterelnök viszont a második helyet a szocialistáknak ajánlotta fel, és a megfigyelői státusra hivatkozva elfogadhatónak tartja, hogy a kijelölt személyek egyszerre legyenek európai és nemzeti képviselők, írta a Libération.