Atom füllentés

2012.10.04. 11:54

Perverz módon a magyar sajtó az európai atomerőművek legfrissebb stressztesztjeiről nagyrészt megnyugtató szalagcímekkel emlékezik meg (tisztelet a kivételnek). Eközben a francia és a német médiában Brüsszelből megszellőztetett európai bizottsági jelentés szerint “százával találtak hiányosságokat” és “milliárd eurókat kell nukleáris biztonságra költeni”.


A címek ennél is aggasztóbbak, ha tudjuk a fukushimai atombaleset óta rendszeressé tett egységes európai stressz teszteket eddig jobbára túl elnézőnek vélték a szakértők. Igaz lehet, hogy éppen ennek eredményeként ezúttal kemény állításokat fogalmaz meg a jelentés. A kiszivárogtatások szerint 19 francia reaktor nem védett szeizmikus mozgással szemben, de egy esetleges katasztrófahelyzetre nincsenek felkészülve a németek, britek, svédek sem. Az Európai Bizottság jelentése szerint ezért 25 milliárd eurót kellene biztonsága és karbantartása költenie a 17 atomerőművel rendelkező európai országnak, melyben benne van Ukrajna is. És ugyan az EU nem szól arról, van-e olyan erőmű amelyet bezáratna, a belga nemzeti atomfelügyelet augusztusban magától leállította hétből két reaktorát.




Mindenesetre a miniszterek a napokban foglalkoznak a kérdéssel, melyet aztán várhatóan az őszi csúcson az államfők is megrágnak. Miniszterek ide vagy oda, érthetetlen hová ez a strucc virtus, mikor tudjuk, hogy bárhol Európában egy atombaleset durva kihatással lehet a fél kontinensre.