Konzervatív, nem túl karakteres, és Orbán Viktor. szövetségese. Szájerből ismét frakcióalelnök lett.

A brit kormány fél megnyitni munkaerőpiacát a bolgár és a román munkavállalók előtt, és hibának tartja, hogy nem korlátozták korábban az EU-10-ek, így a magyarok munkavállalását. Pedig nincs még egy ország, amelyik olyan jól járt volna az európai bevándorlással, mint Nagy-Britannia.

Az Európai Parlament talán legjelentéktelenebb szakbizottsága tegnap kifejezetten fontos jogszabályról szavazott. Az EP Nőjogi bizottsága előírná, hogy a tőzsdén jegyzett vállalatok nem ügyvezetői tisztséget betöltő vezetőinek (pl. igazgatósági és felügyelőbizottsági tagok) legalább 40 százaléka nő legyen.

A javaslatot még tavaly terjesztette elő az Európai Bizottság, és Viviane Reding alelnök azt szeretné, ha a jogszabályt még a 2014-es választások előtt elfogadnák az EU-s intézmények. Jelenleg a női vezetők aránya uniós átlagban 15 százalék körül mozog.

Magyarországon kevesebb, mint 5 százalék, ennél alacsonyabb arányt csak Máltán és Cipruson mértek.

Ráadásul nálunk az elmúlt években drasztikus visszaesés tapasztalható, a magyar vállalatoknál csak a románok vesztettek több női vezetőt. Azokban az országokban közelít az arány a 40 százalékos szinthez, ahol törvény írja elő a tőzsdén jegyzett cégeknek, hogy részesítsék előnyben a női jelölteket (pl. Belgium, Franciaország, Svédország, Hollandia, Németország, Spanyolország, Olaszország, Szlovénia).

Az államigazgatásban kicsit jobbak a női jelöltek esélyei. A nők aránya a nemzeti közigazgatások felső vezetésében 30 százalékos, a legfelsőbb bíróságok bírái között pedig 33 százalékos. Az állami kutatóintézetekben az igazgatótanácsi tagok 22 százaléka nő. Viszont nincs olyan nemzeti bank az EU-ban, amit nő vezetne, és a nemzeti bankok igazgatótanácsában is 83 százalékos a férfiak aránya.

A 40 százalékos arányt 2020. január 1-ig kellene elérniük a vállalatoknak, úgy, hogy a kiválasztási és kinevezési eljárásokban folyamatosan előnyben részesítik a női jelölteket.

Az EP nőjogi szakbizottsága azt a rendelkezést is törölné a jogszabályból, hogy azokon a helyeken, ahol csak az egyik nem képviselői dolgoznak, ne kelljen alkalmazni a 40 százalékos szabályt. Így akár a szénbányák, építőipari vállalkozások és más férfiak által dominált cégek vezető tisztségében is emelni kellene a női vezetők arányát.

Az esélyegyenlőségi szempontok mellett egyébként gazdasági érvek is szólnak a női kvóta bevezetése mellett. Számos kutatás jutott arra az eredményre, hogy a kiegyensúlyozott nemi arányok jobb teljesítményt eredményeznek a vállalatok és közintézmények vezetésében (az Európai Bizottság angol nyelvű anyaga erről itt érhető el).

Nőt adok, politikai és szabadkereskedelmi megállapodást veszek - így összegezhető a Viktor Janukovics ukrán kormányfő előtt álló döntés.

A múlt héten az Európai Parlament küldöttsége Kijevben találkozott az ukrán elnökkel, és átadták a bebörtönzött Julia Tyimosenko ígéretlevelét.

A levél szerint a volt miniszterelnök elhagyná Ukrajnát és Németországba utazna orvosi kezelésre. Az EU börtönbe kerülése óta rajta tartja óvó tekintetét a politikusnőn. Európa legnagyobb hatalmú vezetője, Angela Merkel is több alkalommal kiállt kollégája mellett. Janukovics azonban eddig nem engedte el a hivatali visszaélés miatt elítélt Tyimosenkót, és lehet, hogy jól taktikázott. Az EU ugyanis minden eddiginél nagyobb ösztönzőt kínál az EU-Ukrajna politikai társulásai és szabadkereskedelmi megállapodás formájában. S ugyan téves lenne azt gondolni, hogy Brüsszel mindezt a bebörtönzött politikusnőért teszi, a bizarr árukapcsolás látszatát mégsem igyekszik elleplezni senki.

Kegyelmet kap?

Az ukrán sajtó szerint ha Julia Tyimosenko személyes sorsa is része lesz az EU-Ukrajna megállapodásnak, akkor Janukovics államfői kegyelemben részesíti a politikust, és nem kell letöltenie a rá kiszabott hétéves börtönbüntetést. Kérdés, hogy Tyimosenko vajon indulhat-e Janukovics ellen a következő választáson, illetve hogy mi történik a kiszabott 190 millió dolláros büntetésével, valamint a három másik, ellene folyó üggyel. Ezekben egyébként adóelkerüléssel, sikkasztással és bérgyilkosságra való felbújtással vádolják.

Janukovics a kegyelemért cserébe történelmi lépést tehet az EU felé, amit természetesen Moszkva egyáltalán nem néz jó szemmel. Ukrajna előtt ugyanis a megállapodás aláírásával a novemberi vilniusi Keleti Partnerség csúcson megnyílik az EU energia-, agrár-, fém- és gyógyszerpiaca.

Ez pedig nem csak a Janukovics mögött álló ukrán üzletembereknek és oligarcháknak nyűjt hatalmas lehetőségeket, de a felmérések szerint az ország lakosságát sem hagyja hidegen. Egy friss közvélemény-kutatás szerint az ukránok 76 százaléka részt venne egy EU-csatlakozásról szóló népszavazáson. Több mint negyven százalék azok aránya, akik az EU csatlakozás mellett voksolnának, míg 35 százalék támogatná a vámunió létrehozását.

Janukovicsnak sietnie kell. A Tyimosenko kártyát ugyanis jövő márciusban kiütheti kezéből a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága, ha az Emberi Jogok Európai Egyezményével ellentétesnek, és ezért érvénytelennek nyilvánítja a hivatali visszaélésről szóló ítéletet.

A jogászok egyébként abban sem értenek egyet, hogy Janukovicsnak jogában áll-e felmenteni Tyimosenkót, de feltételezzük, hogy ezen a nehézségen hamar átlendül az ukrán politika. Erre utal, hogy az ex-miniszterelnöknő ügyében a vádat képviselő ügyészt a napokban lefokozták, és hasonlóképpen elnöki pardont kapott a Tyimosenko-kormány egy volt minisztere idén áprilisban.

Ami pedig az ország valódi uniós perspektíváját illeti, a helyzet legalább ennyire kettős. Optimista elemzések szerint Ukrajna valódi esélyt kap az Európához való csatlakozásra. Enélkül az országban tovább erősödne az orosz dominancia, gazdasági értelemben fokozódna az Eurázsiai Uniótól való függés, és végleg háttérbe szorulna a jogállamiság. Politikai elemzők szerint Janukovics az arany középutat járná, s nem lépne be az EU-ba, miközben nem engedné még közelebb magához Putyin Oroszországát sem. Kérdés, hogy ez a lehetőség valójában adott-e Ukrajna számára.

• Olyan adatgyűjtés zajlik a világhálón, hogy még Orwell is csettintene rá.


• Fogalmunk sincs az egészről, ezért nem is nagyon érdekel minket.


• Az EU megpróbál valamit tenni ez ellen.


• De felháborodáson kívül eddig nem sokra futotta.

A Facebook árnyék-profilokat készít felhasználóiról, a Google minden rezdülésünket rögzíti a világhálón, az internetes reklámcégek tucatnyi szempont alapján kategorizálják egy oldal látogatóit. Az EU pedig tanácstalanul áll, hogy miként lehetne korlátok közé szorítani az internetes adatgyűjtést, illetve a felhasználók rejtett nyomon követését.

Sehogy nem áll az EU új adatvédelmi rendeletének elfogadása, pedig az eredeti tervek szerint egy év múlva már mindenhol alkalmazni kellene az új szabályokat. A témát ma egyszerre tárgyalja az igazságügyi miniszterek tanácsa Luxemburgban, és az Európai Parlament illetékes szakbizottsága Strasbourgban, de a folyamatot leginkább a tanácstalanság jellemzi. Az amerikai Nemzetbiztonsági Hatóság (NSA) megfigyelési rendszerét leleplező Snowden-botrány óta Európában Viviane Redingtől Angela Merkelig mindenki szigorítana az adatvédelmi szabályokon, de senki nem tudja, hogyan.

Korábban írtunk róla, hogy az online szolgáltatók jelentős része elképesztő részletességgel gyűjti az információkat a felhasználók internetes jelenlétéről. Az így szerzett információk alapvetően két célt szolgálnak. Javítják a felhasználói élményt, például mert nem kell századszor is beírnunk emailcímünket egy gyakran látogatott oldalon, és segítenek kitalálni, hogy milyen reklám érdekelhet minket. Májusban sajnos kiderült, hogy van egy harmadik cél is: az amerikai internetes vállalatokon átfutó összes információ (lényegében a teljes internetes forgalom) az NSA-nél köt ki. Erre az európai kormányok még idegesebbek és még tanácstalanabbak lettek.

Így gyűlnek az adatok az internetes cégeknél:

A tanácstalanság oka, hogy jelen állás szerint Európa nem tud olyan szabályt kitalálni, amely megakadályozná az amerikai internetes vállalatokat abban, hogy adatokat gyűjtsenek, azokat felhasználják, és átadják a nemzetbiztonságiaknak.

Az NSA-vel való együttműködésre az USA törvényei kötelezik a vállalatokat, logikus, hogy ezeket a szabályokat nem fogják megszegni. A kereskedelmi célú adatgyűjtés korlátozásában is egyre jobban látszanak az európai adatvédelmi szabályozás korlátai. Az európai adatvédelem a személyes adat fogalma köré épül. Személyes adatnak minősül minden információ, amitől egy magánszemély azonosíthatóvá válik, például a neve, a hozzá rendelt egyedi azonosító szám, sőt bizonyos körülmények között még a számítógépének IP címe is. Azok a felhasználói adatbázisok viszont, amelyeket megtisztítanak a személyes adatoktól, kikerülnek az európai adatvédelmi szabályozás alól. Lehet belőlük internetes profilokat építeni, vagy akár el is lehet adni őket más cégeknek (így fordulhat elő, hogy a Facebook like-okból kirajzolódó profil alapján kapunk hirdetést egy teljesen más oldalon). Erre a gyakorlatra pedig sem a jelenlegi sem az új adatvédelmi szabályozás nem vonatkozna.

Az adatvédelmi irányelv elfogadása körül mégis eddig nem tapasztalt mértékű lobbizás zajlik.

A szabályozáshoz körülbelül 4000 módosító indítványt írtak, és úgy tűnik, hogy az adatvédelem az EU és az Egyesült Államok között kezdődő szabadkereskedelmi megállapodás legnehezebb tárgyalási fejezetét adja majd. Mindenestre az európaiak ezen a téren kaptak még egy kis gondolkodási időt: az amerikai szövetségi kormány leállása miatt a szabadkereskedelmi tárgyalások is megszakadtak, az e hétre tervezett második tárgyalási fordulót határozatlan időre elhalasztották.

Megtörtént az, amiről már azt hihette az egyszeri politikafogyasztó, sosem történik meg. Silvio Berlusconi háromszoros volt olasz miniszterelnök megszégyenülve visszavonulót fújt, és nem tudta megbuktatni Enrico Letta nagykoalíciós kormányát.

A bunga-bunga 77 éves nagymesterének újabb fantasztikus kalandját, és az olasz politika legújabb elképesztő szappanoperáját megpróbáljuk érthetően elmagyarázni.

Berlusconit 2012-ben adócsalásért elítélte a bíróság, ezt többször, több szinten is megerősítette az olasz igazságszolgáltatás. Négy évre ítélték, de  egyetlen évet kéne ülnie valamelyik palotájában, de kiválthatja a büntetést egy évnyi közmunkával is. Ráadásul egy szenátusi bizottság a héten szavaz arról, hogy kiteszik-e Berlusconit a római szenátusból, hogy le tudja tölteni büntetését. Berlusconi azzal vádolta Lettát, hogy a bíróságot "politikai merényletre" használja ellene. Az "Il cavaliere", vagyis A lovag becenévre hallgató milliárdos attól tartott, soha többé nem térhet vissza az olasz politika élvonalába.

Most azonban úgy tűnik, maga intézte el saját totális bukását.

Már nyáron figyelmeztette Lettát, hogy "polgárháború" lesz, ha kötekedik vele. Silvio először felszólította saját, Szabadság Népe (PDL) pártjának öt miniszterét, hogy nyújtsák be lemondásukat Lettának. Letta azonban nem fogadta el lemondásukat, és bizalmi szavazást kért saját maga ellen.

A Berlusconi-párt mérsékelt tagjai közben feszengtek. Senki sem akart ismét politikai káoszt, miközben mindenki tudja, hogy Olaszország finanszírozási helyzete nagyon érzékeny. Semmi szükség további politikai drámára. Már hétfőn látszódott, hogy Berlusconi terve ingatag: Angelino Alfano, a PDL párt főtitkára, Silvio bizalmasa és kijelölt utódja közölte: a párt tagjainak támogatniuk kell a kormányt. A példátlan lázadásról az olasz sajtó megfelelő drámaisággal tudósított, s azonnal Brutust kiáltottak.

A keddi szenátusi vitán aztán kiborult a bili, és világossá vált Berlusconi számára is, hogy a PDL tagjai jelentős számban támogatni fogják a Letta-kabinetet. Ekkor, elkerülendő a PDL szétesését és a teljes politikai megsemmisülést, Berlusconi beszédében elképesztő módon mégis csak közölte: Olaszországnak olyan kormány kell, amely képes strukturális és intézményi reformok végrehajtására, ezért támogatni kell a kormányt.

Berlusconi azt hihette megúszta, de a legutóbbi sajtóhírekből úgy tűnik, a PDL így is szakad. De legalább Európa ezúttal megúszta, hogy kiújuljon az eurózóna válsága. Lehet, hogy örökre el kell búcsúznunk a Lovagtól?

Bealkonyult az Arany Hajnalnak. A görög neonáci párt vezetőjét és több vezető politikusát a hétvégén letartóztatták, tárgyalásukat pedig állítólag ma tartják Athénban. A letartóztatásokra azt követően került sor, hogy szeptember végén vélhetőleg a párthoz köthető fegyveresek megölték Pavlosz Füsszasz antifasiszta rappert.

Az Arany Hajnal 1985-ben jött létre, de egészen a 2008-9-es gazdasági válság kirobbanásáig még az egy százalékos eredményt sem érték el a választásokon. A görög gazdasági összeomlást követően azonban megerősödtek, legutóbb, a 2012-es választáson 7 százalékot kaptak. A 300 fős görög parlamentben 18 képviselőjük van. A párt vezetőjét, Nikosz Mihaloliakoszt valódi személyi kultusz övezi, a belső zsargonban csak führernek szólítják (az alábbi videón például érkezésére vigyázba állítják a sajtót). Az Arany Hajnal szimbolikája egyértelműen a náci szimbólumokból ered, a párt ideológiája a bevándorlók, az országban élő kisebbségek és a külföldiek elleni gyűlöletkeltésre építi.

A szervezet működéséről készített, hétfőn kiszivárgott legfelsőbb bírósági jelentés összesen tíz emberöléssel, egy emberölési kísérlettel, és számos zsarolási üggyel vádolja a párt tagjait. A vádpontok között szerepel továbbá, hogy a párt bűnszervezetként működik, amelynek célja a demokratikus hatalom erőszakos megdöntése, a működéshez szükséges forrásokat pedig zsarolással és fegyverkereskedelemmel teremti elő. A szervezetet a rendőrség kötelékéből is támogatták. Olyannyira, hogy múlt héten az athéni rendőrség több tagját felfüggesztették, nehogy tudomást szerezzenek a hétvégi akcióról, és riasszák a párt vezetőit.

A görög sajtó évek óta tudósít az Arany Hajnalhoz köthető zavaros ügyletekről, például hogy a párt szimpatizánsai fegyverraktárakat tartanak fenn Görögország különböző pontjain, illetve védelmi pénzt szednek a megfélemlített helyi közösségektől. A párt mégis büntetlenül tevékenykedhetett, mert az ország vezetői a gazdasági válsággal és egymás pofozásával voltak elfoglalva. Antonisz Szamarasz miniszterelnök most végre határozottságot mutat a szélsőjobbosokkal szemben, és amit korábban éveken át nem sikerült megakadályozni, azt most 10 nap alatt megoldja a kormány.

Az elmúlt hatvan évben tapasztalt globális felmelegedést szinte teljes mértékben az emberiség okozta, és biztosnak látszik, hogy az évszázad végére a Föld átlaghőmérséklete legalább 2 Celsius fokkal megemelkedik.

A magasabb átlaghőmérséklet miatt változékonyabb időjárásra, hosszabb száraz és intenzívebb csapadékos időszakokra lehet számítani. Nehezebb lesz élelmiszert termelni, és felgyorsul a globális migráció – ezek a főbb megállapításai a világ legnagyobb éghajlatváltozással foglalkozó tudományos jelentésének, amelyet az ENSZ égisze alatt futó Éghajlat-változási Kormányközi Testület (IPCC) ma hozott nyilvánosságra.

Az ENSZ 1988-ban felállított testülete az éghajlatváltozást vizsgáló tudományterületek kutatóit fogja össze, akik ötévente jelentést készítenek a földi éghajlat helyzetéről és kilátásairól. Az IPCC jelentésen a világ 195 országából több ezer szakértő dolgozik éveken át, akik addig ütköztetik a különböző álláspontokat, amíg végül sikerül tudományos konszenzust elérni.

A jelentés tehát az éghajlatváltozással foglalkozó tudományos közösség szinte 100%-nak álláspontját tükrözi, és ezért komoly súlyt képvisel a probléma kezeléséről szóló nemzetközi tárgyalásokon.

Az IPCC most publikált ötödik jelentése elsősorban arra kereste a választ, hogy milyen intézkedésekkel lehetne a globális felmelegedést az emberiség szempontjából elviselhetőnek ítélt 2 Celsius fok alatt tartani. A tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy ez a lehetőség lényegében elúszott. Ráadásul azt is kimutatták, hogy az elmúlt hatvan évben tapasztalt felmelegedés teljes mértékben emberi okokra vezethető vissza. A természeti jelenségek ugyanis inkább mérsékelték volna a Föld átlagos hőmérsékletét. Az emberi behatás „ujjlenyomatai” egyébként számos éghajlatváltozással összefüggő jelenségen megfigyelhetőek. Például több szén-dioxid kerül az óceánokba, ami fokozatos savasodáshoz, és a korallzátonyok pusztulásához vezet, illetve egyre enyhébbek és rövidebbek a telek, minek következtében a gleccserek szép fokozatosan elolvadnak.

Akit az ehhez hasonló természeti változások különösképpen nem hatnak meg, érdemes az éghajlatváltozás emberi civilizációra gyakorolt hatásairól olvasni. A tudományos közösség egyetért abban, hogy az emelkedő átlaghőmérséklet miatt az időjárás változékonyabbá válik, gyakoribbá válnak a szélsőséges időjárási jelenségek (árvíz, szélvihar, aszály, stb.), és ezek különösen súlyosan érintik majd a világ szegényebbik felét. Kelet-Afrikában és Ausztráliában minden eddiginél durvább aszályok, Dél-Kelet-Ázsiában az eddigieknél is súlyosabb esőzések és áradások várhatóak. A sűrűn lakott, szegény országok önállóan képtelenek megbirkózni ezekkel a kihívásokkal, ezért az emberiség történetében soha nem tapasztalt méretű migrációs hullámok indulhatnak meg a világ szegényebb, és természeti csapások által jobban sújtott részéből a gazdagabb országokba.

Az európai kontinens kifejezetten szerencsés helyzetben van, ugyanis a felmelegedés hatásait itt ellensúlyozza az Atlanti-óceán egyik áramlatának lelassulásából fakadó lehűlés.

A jelentés nyilvánosságra hozatalát hosszas egyeztetés előzte meg, a szerzők ugyanis tisztában vannak vele, hogy nem hibázhatnak. Az előző, 2007-es, több mint 1000 oldalas IPCC jelentés például tartalmazott egy olyan téves előrejelzést, amely azt állította, hogy a Himalája gleccserek 2035-re teljesen elolvadhatnak. Erre a hibára alapozva a szkeptikusok az egész jelentés hitelességét megkérdőjelezték. A szkeptikusoknak egyébként viszonylag könnyű dolga van, ha az átlagember győzködéséről van szó.

Az éghajlatváltozás kockázatai ugyanis bár jelentősek, de távolinak tűnnek.

Az ember pedig olyan, hogy a távoli és bizonytalan kockázatokat „jól tűri”, azaz bevállalja, míg a közeli, adott esetben kisebb kárral járó kompromisszumokat (egyél kevesebb húst, ne ülj be minden nap az autóba) nehezebben hozza meg. Ezt jól illusztrálja a mostani jelentés egyik megállapitása, amely az emberiség szempontjából totális katasztrófát eredményező 6 Celsius fokos felmelegedés kockázatát nagyjából egy százalékra teszi. Ez olyan minimális kockázatnak tűnik, amelyre a legtöbben csak legyintünk. Pedig nem az. Ha például a repülő lezuhanásának kockázata egy százalék lenne, akkor évente 500.000 ember halna meg a légi közlekedésben (valójában 2012-ben 794-en haltak meg így, és a szám a polgári repülés történetében soha nem emelkedett 3000 fölé). Egy százalékos kockázat mellett valószínűleg nem sokan vállalnák be a repülést, az éghajlatváltozás esetében viszont a kockázatok olyan távoliak, és bizonytalanok, hogy a legtöbb embert nem érdeklik.

A világ vezetői jövőre Párizsban ülnek össze újra, hogy megpróbáljanak megállapodni a globális éghajlatváltozás elleni közös fellépésről. A hasonló találkozók az elmúlt évek során rendre kudarccal végződtek.

Leállította a telefonadó néven híressé vált 2012-es különadó miatt idén januárban indított kötelezettségszegési eljárást az Európai Bizottság - derült ki ma Brüsszelben.

A hír újabb brüsszeli kapitulációnak tűnhet, de a döntés már nyár óta várható volt.

Ahogy a 2010-es telekomadó, úgy a 2012-es telefonadó ügyében is azért problémázott a bizottság, mert érvelésük szerint az így beszedett adó az úgynevezett engedélyezési irányelv hatálya alá tartozó igazgatási díjnak számít. Az irányelv szerint az ebből a díjból származó bevételeket viszont csak az ágazati infrastruktúra, a hálózat, a szektor működésére, fejlesztésre lehet fordítani. A bizottság szerint azonban a magyar kormány a bevételeket a költségvetés finanszírozására használta, nem az ágazat megerősítésére. A bizottság még azzal a filozófiai érveléssel is kiegészítette a dolgot, hogy azért sem okos ez a különadó, mert fékezi a növekedést. (Itt olvasható erről egy Twitter-csata az ügyben illetékes bizottsági szóvivő, Ryan Heath és Magyarország brüsszeli állandó képviseletén dolgozó szóvivő, Hajdú Márton között a nyárról.)

Hasonló érvekkel indított Brüsszel eljárást egy spanyol és egy francia adó ügyében is. A francia esetben nyáron hozott ítéletet a luxemburgi Európai Bíróság, ami egészen új helyzetet teremtett. A bizottságban sokszor mondogatják, hogy ők csak akkor indítanak eljárást, ha az tutira megállja a helyét a bíróság előtt.

Na, most nem sikerült.

Nyáron a bíróság úgy döntött, hogy  a vitatott adó nem minősül az irányelv értelmében vett igazgatási díjnak, és elutasította a bizottság keresetét. A brüsszeli testület ezután a spanyol és a 2010-es magyar telekomadó ügyét is dobta, és csak idő kérdése volt, mikor jut a telefonadó elleni eljárás is erre a sorsra. Na, tessék, ilyen amikor a bizottság a nagy nyugat-európai cégek szolgálatában szívatja a magyar kormányt!4!

A Zöldek és az Európai Baloldal képviselői az amerikai titkosszolgálat megfigyelési módszereit leleplező, jelenleg Oroszországban tartózkodó Edward Snowdent jelölték az EP emberi jogi díjára.

A Szaharov-díjat 1988 óta ítéli oda az Európai Parlament az emberi jogokért küzdő aktivistáknak és szervezeteknek. 1999 óta a díjjal együtt pénz is jár, jelenleg 50 ezer euró.

Tavaly két iráni aktivista kapta a dijat, a korábban díjazottak között szerepel Nelson Mandela, Kofi Annan és Aung Szan Szú Kji, burmai ellenzéki vezető. A Szaharov-díj számos alkalommal szült diplomáciai konfliktust. EP-képviselők egy Teheránba látogató csoportja tavaly személyesen kívánta átadni a díjat az iráni rezsim elnyomása ellen küzdő aktivistáknak, amit az iráni rezsim kevéssé meglepő módon megtagadott. 2008-ban az Európai Parlament Hu Csia, kínai emberi jogi aktivistának ítélte a díjat, alig néhány nappal azelőtt, hogy az EP küldöttsége Kínába indult volna. A kínai fél azonnal lemondta a látogatást, és a történet éveken át beárnyékolta az Európai Unió és Kína kapcsolatait.

A 2013-as díjra Snowden mellett jelölést kapott egy 11 éves pakisztáni blogger, aki arról irt, hogyan zsákmányolta ki és nyomta el a nőket a tálib rendszer, két etióp újságíró, akiket cikkeik miatt börtönbe vetett a kormány, belorusz disszidensek egy csoportja, akik a fehéroroszországi választások elcsalása ellen tiltakoztak, valamint Erdem Gunduz, akinek a csendes álldogálásából egyszer csak tömegtüntetés lett az isztanbuli Taksim-téren. Jelölték még a CNN Freedom Project nevű sorozatát, amely leleplező riportokat közöl a modern kori rabszolgaságról, valamint 40 EP-képviselő Mihail Hodorkovszkijt terjesztette fel a díjra, aki épp 10 éve üldögél egy szibériai börtönben.

A legnagyobb balhét valószínűleg az okozná, ha Snowden kapná meg a díjat, a megfigyelési botrány ugyanis kellemetlen helyzetbe hozta az amerikai titkosszolgálattal együttműködő brit, német és francia hatóságokat is.

A Szahrov-dij jelöltjeiről először az EP Külügyi Bizottsága tart szavazást szeptember 20-án. A három legtöbb szavazatot kapó jelöltre már az összes képviselő szavazhat az EP októberi plenáris ülésén.

 

Alig több mint két hónapja tagjai az EU-nak, a horvátok máris eleshetnek bizonyos uniós forrásoktól, ha Viviane Reding igazságügyi EU-biztos beváltja fenyegetését. A Reuters szerint

a schengeni rendszer kiépítésére támogatásul járó EU-forrás felfüggesztéséről szóló döntést már ezen a héten meghozhatják, ha Zágráb nem engedelmeskedik.

A gond az, hogy a július elsejei hivatalos csatlakozás előtt pár nappal a horvát törvényhozás olyan jogszabályt fogadott el, amely kivonja az európai elfogatóparancs hatálya alól a 2002 előtti bűncselekmények elkövetőit (akkor lépett életbe az európai elfogatóparancs rendszere). Az Európai Bizottság szerdán el is indította az úgynevezett szankciós eljárást, ami először konzultációval kezdődik.

A Lex Perkovicsnak is nevezett törvény a veteránokat is védi, de elsősorban  a jugoszláv titkosszolgálat egykori vezetőjére, Joszip Perkovicsra szabták, aki ellen a német ügyészség június 25-én már kiadta az európai elfogatóparancsot egy 1983-as politikai gyilkossági ügy miatt. A Horvátországgal egyébként hagyományosan jó kapcsolatot ápoló Németország vezetője, Angela Merkel nem is ment el Zágrábba a július elsejei ünnepségekre, annyira berágott a dolgon.

Viviane Reding luxemburgi EU-biztos hétfőn közölte, hogy a végső döntés előtt a többi uniós tagállammal is konzultálnak,

de a szankciók életbe léptetése tulajdonképpen eldöntött tény.

A horvát kormány egyébként ígérte, eleget tesz Brüsszel kérésének és módosítják a törvényt, hogy egyezzen az uniós joggal, de csak jövő júliusban - így is időt adva Perkovicsnak. Reding szerint azonban ez elfogadhatatlan, mondván

azt a törvényt, amit pár nap alatt tető alá lehetett hozni, pár nap alatt meg is lehet változtatni.

Reding közölte: Horvátország a csatlakozás pillanatában visszaélt azzal a sok bizalommal, amit kapott. A luxemburgi politikus visszautasította azt a horvát vádat, hogy csak azért köt bele a zágrábi kormányba, mert az baloldali - Reding erre Magyarországot hozta fel példának, lám, ott is mennyit szívatta a kormányt, pedig az jobboldali.

Zoran Milanovics horvát kormányfő azonban továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy csak jövőre módosítanak a jogszabályon.

"Nem engedem meg senkinek, hogy velünk mossa fel a padlót"

- közölte a miniszterelnök az EUobserver szerint. Ezek szerint Orbán Viktor után Reding újabb barátra tett szert Kelet-Európában.

• Úgy tűnik, hogy az Európai Központi Bank megkongatta a vészharangot: Szlovénia külső mentőcsomagra szorulhat


• Az eurózóna pénzügyminiszterei még bíznak abban, hogy Szlovénia megbírkózik valahogy a problémával


• Ha ez nem sikerül, akkor a ők lesznek a hatodik eurózóna tag, akik csak a többiek segítségével kerülik el a pénzügyi összeomlást

A Handelsblatt német gazdasági újság múlt héten arról írt, hogy az Európai Központi Bank véleménye szerint eljött az ideje a súlyos gazdasági gondokkal küzdő Szlovénia kisegítésének. Az EKB feladata az euró stabilitásának megőrzése, a közös valutát 2007. óta használó ország megmentése is így merülhetett fel.

Szlovénia éveken át a Nyugat-Balkán bezzegországa volt. A térségben található országok közül először csatlakozott a NATO-hoz és az EU-hoz (mindkét szervezethez 2004-ben). Az új tagországok közül először vezette be az eurót (2007-ben), és az új tagoknak megnyitott első csatlakozási körben lépett be a szabad utazást lehetővé tevő schengeni övezetbe (2007. december). A szlovén gazdaság egészen a 2008-as válságig dinamikusan fejlődött, az egy főre jutó GDP vásárlóerő paritáson számolva kb. 25 százalékkal magasabb a magyar adatnál.

A válság azonban itt is felszínre hozta az alapvető gazdasági problémákat. Szlovénia esetében ez a bankrendszer gyengesége volt: a szlovén bankok olyan mértékben eladósodtak, hogy a gazdasági válság nyomán megromló mérlegüket állami segítség nélkül a mai napig képtelenek elfogadható állapotba hozni.

A márciusban kormányfőnek választott Alenka Bratusek szerint Szlovénia rendelkezik annyi állami forrással, hogy ha kell, akkor kistafírozza a csődközelbe jutott bankokat. Az ország államadóssága valóban csak a GDP 55 százalékán áll, ami egészen alacsonynak számít az eurózónában. Ám a költségvetésre súlyos terhet ró a nyugdíjkassza és az ország anyagi lehetőségeit meghaladó szociális rendszer fenntartása.

A tervezett bankmentő intézkedéseket a szlovén vezetés politikai nyomásra halogatja (a bankszanálást eredetileg idén júniusra tervezték). A lépést például hevesen ellenzi a populista szlogenekkel egyre több szavazatot begyűjtő Szlovén Nyugdíjasok Demokratikus Pártja (nekik összejött az, ami a Schmuck Andor-féle Tisztelet Társaságának még soha: bejutottak a parlamentbe, sőt 2008-ban még koalíciós partnerként kormányzati szerephez is jutottak).

A nyugdíjak vásárlóerejének növeléséért politizáló nyugdíjas-párt mellett a rekord-magasságokba szökő munkanélküliség miatt a többi ellenzéki párt is a bankmentő csomag ellen érvel. A 4 milliárd eurós mentőcsomagot szerintük inkább a 13-14 százalékos munkanélküliség csökkentésére kellene költeni. A politikai tétlenkedés miatt mára a helyzet odáig jutott, hogy a kormány múlt héten két pénzintézet bezárására kényszerült.

A szlovén bankok helyzete évek óta aggasztja az eurózóna pénzügyminisztereit. Bár a szlovén gazdaság eltörpül az eurózóna egészéhez képest, a ciprusi válság óta világos, hogy az egészen kis gazdaságok problémái is könnyen európai gazdasági-politikai krízishez vezethetnek. Ezért tűnik hitelesnek a Handelsblatt név nélküli forrásokra hivatkozó tudósítása az Európai Központi Bank álláspontjáról. A friss statisztikák szerint az eurózóna kínkeserves lassúsággal ugyan, de elkezdte a recesszióból való kilábalást. A szlovén államcsőd veszélye ezt a pozitív gazdasági trendet törné meg.

A pénteken ülésező Pénzügyniniszteri Tanácsülés napirendjén ugyan nem merült fel egy esetleges mentőcsomag kérdése, és ennek lehetőségét egyelőre az Európai Bizottság is elvetette, de jelezték: Szlovéniának a strukturális reformok, az adópolitika és a pénzügyi rendszer szanálása terén még bőven van tennivalója. Az Eurologus azonban a fent részletezett okok miatt egyáltalán nem lepődne meg, ha még idén elindulna a találgatás a szlovén mentőcsomag pontos összegéről és időpontjáról.

A napokban az EU jogi szolgálatának kiszivárgott jelentése illegálisnak bélyegezte az uniós pénzügyi tranzakciós adót (FTT). De vajon tényleg az?

Az EU jogi szakszolgálatának (a jogalkotást előkészítői uniós jogászok) kiszivárgott elemzése adta az uniós pénzügyminiszterek tanácsülésének témáját. A pénzügyminiszteri tanács mostanában az európai pénzügyi tranzakciós adó (FTT) bevezetésével van elfoglalva. A jogi szakvélemény szerint a jövőre bevezetendő adó jelen formájában illegális, mert az uniós alapszerződésbe és nemzetközi adózási szabályokba ütközik. Bónuszként még az adó versenytorzító hatása miatt is aggódnak.

A javaslattevő Európai Bizottság évi 35 milliárd euró körüli bevételt remél az FTT-ből. A bevétel a tagálalmi költségvetésekbe folyna, a Bizottság indoklása szerint azért, hogy kompenzálja az európai adózókat, amiért pénzükből kisegítették a pénzügyi válság idején a bankrendszert.

Az jogászok véleménye gyanúsan jól jön a tranzakciós adó ellen keményen ágáló briteknek, s különösképpen a londoni Citynek. A brit kormány akár az Európai Bíróságig is elmenne, hogy érvénytelenítse az adót mivel az a megállapodásban résztvevő uniós tagállamokon kívüli országokkal zajló banki utalásokat is érintené. Itt persze magukra gondolnak. David Cameron brit kormányfő hétfőn meg is erősítette álláspontját, mely szerint “nem jó ötlet az FTT, mert veszélyezteti a brit pénzpiacot és az európai gazdaság versenyképességét”. A brit bankok emellett azzal riogatnak, hogy az FTT hatására tömegesen költöznének EU-n kívülre a pénzintézetek.

Érdemes ezzel párhuzamba állítani a Goldman Sachs két vezérigazgatójának nyilatkozatát, akik szerint viszont a brit uniós kilépés tenne be igazán a Citynek. Michael Sherwood és Richard Gnodde szerint a Brixit után szép fokozatosan a kontinensre húzódnának át az európai vállalatok pénzügyi központjai.

Kiötlői szerint az FTT a pénzpiaci (részvény-, valuta-, kötvény-) - spekulációknak szabna gátat.

A jogi szakvélemény nem kötelező érvényű és ugyan a 28 tagállamból 15 nem támogatja az FTT-t, a többiek - köztük Németország és Franciaország - már elhatározták, hogy belevágnak. Az uniós adóügyi biztos, Algirdas Semeta szóvivője a minap az Európai Bizottság sajtótermében persze határozott ellenvetésének adott hangot a jogi szakvélemény kapcsán. “A tervezett FTT egybevág az uniós joggal és a nemzetközi adózási megállapodásokkal” - visszhangzottak a Berlaymont sajtótermében az adózási biztos szóvivőjének, Emer Traynornak a szavai.

A döntés most a pénzügyminiszterek kezében van, akik elvethetik, átírhatják vagy jelenlegi formájában megtartják a javaslatot, amely kormányközi megállapodásként léptethet életbe az év végéig.

Brüsszelben kilincsel a dohánylobbi, az európaiak egészségének kárára . Az EUrologus gyakorlati példával illusztrál.

Kiszivárgott dokumentumok szerint két év alatt másfél millió eurót (kb. 450 millió forint) költött a Philip Morris dohányipari óriásvállalat a szigorodó uniós jogszabályok elfogadásának késleltetésére – írta vasárnap a Guardian.

A lobbival az európai dohányzás-ellenes törekvéseket igyekeztek gyengíteni. Főleg azokra a szabályokra utaztak, amelyek az uniós intézmények által használt tanulmányok szerint a gyerekek és nők számára tennék kevésbé vonzóvá a cigarettázást. A másik fő törekvés az volt, hogy a dobozokon ne kelljen még nagyobb egészségügyi figyelmeztetéseket elhelyezni.

A másfél millió eurós összegből 161 embernek fizetett a vállalat akiknek az volt a dolguk, hogy EP képviselőkkel, asszisztenseikkel, tanácsadóikkal és más uniós hivatalnokokkal találkozzanak, beszéljenek és “javaslatokat”, adott esetben készre írt törvénymódosító tervezeteket adjanak át nekik.

A lobbisták célja az Európai Parlament környezetvédelmi, közegészségügyi és élelmiszer-biztonsági bizottsága által készített javaslat felvizezése volt. Erről a múlt héten szavaztak volna.

Az EP tervezet kötelezővé tenné minden dohányterméken legalább a doboz első és hátsó oldalának háromnegyedét befedő képekkel, fotókkal ellátott egészségügyi figyelmeztetések elhelyezését. Emellett betiltanának minden ízesített dohányterméket, pl.a mentolos, vaníliás és az epres cigarettát. De nem lehetne többé slim cigit sem venni az európai dohányboltokban. Utóbbi javaslatokat kifejezetten a fiatalok védelmében vezetnék be, mert az ízes és a vékony cigik népszerűbbek a fiatal dohányosok között. Az irányelv-tervezet továbbá gyógyszerészeti szabályozás alá helyezné az e-cigarettákat, és árusításukat a gyógyszerekre vonatkozó szabályok szerint tenné lehetővé a jövőben.

A brüsszeli dohánylobbi ereje miatt aggódók azonban úgy látják, hogy a Philip Morris máris csatát nyert, azzal, hogy elhalasztották egy hónappal a javaslat szakbizottsági szavazását. Az indoklás szerint több időt kell hagyni az EP képviselőknek arra, hogy az összes álláspontot megismerjék. Ez az olyan transzparenciáért küzdő szervezetek szerint, mint a Corporate Observatory Europe szerint veszélyezteti a javaslat elfogadását.A jelenlegi litván soros EU elnökség ugyanis erősen támogatja az irányelv törekvéseit, míg az őket jövőre váltó görögök ellenzik a szigorodó dohánykontrollt. A halasztással a dohányipar mindenképpen jól járna, mert a szabályozás még a legenyhébb esetben is szigorodni fog.

Az EU-s statisztikák szerint évente 700 ezer ember hal meg dohányzáshoz köthető betegségekben.

A Philip Morris International konszolidált nettó árbevételének 28 százalékát az EU-s eladások adják, s a cég legprofitábilisabb részlege az európai. A kiszivárgott Philip Morris dokumentumok szerint a cég taktikája kifejezetten az irányelv elfogadásának késleltetése, miután tavaly nyáron a vállalat a siettetést - és a cég számára rossz részletek eltávolítását - elvetette mint lehetséges irányt. Tavaly júniusra a dokumentum szerint 233 EP képviselővel találkoztak legalább egyszer, de volt akivel 4-5 lobbitalálkozóra is sor került. Kiemelt célpont volt az Európai Néppárt és a jobbközép pártok honatyái, akiknek közel a felével beszéltek a Philip Morris emberei.

Ahogy azonban azt a profi érdekérvényesítők csinálják, a lobbisták szövetségeseket gyűjtöttek, és tudományos kutatásokat készítettek álláspontjuk alátámasztására. A cigaretta-lobbi kapcsolatokat épített a dohánytermesztés fenntartásában érdekelt agrár-szervezetekkel, valamint a kereskedelmi és üzleti érdekképviseletekkel is. Emellett "tudományos és gazdasági kutatásokat” rendeltek, álláspontjuk alátámasztására, illetve azért, hogy az Európai Bizottság egészségügyi főigazgatósága körül negatív kampányt gerjesszenek.

A Philip Morris persze messze nem az egyetlen dohányipari szereplő, amely Brüsszelben lobbizik. Idén korábban amiatt aggódott a Tanács egyik munkacsoportja, hogy az Imperial Tobacco védett információk birtokába jutott. Szintén a dohánylobbi törekvései állnak a Save E-cigs Campaign mögött is, mely petíció aláírásával igyekszik az uniós jogalkotókat eltántorítani az e-cigaretta gyógyászati eszközzé nyilvánításától.

Az Európai Parlament egy évvel az EP választások előtt felmérést készített az uniós állampolgárok általános hangulatáról, az európai integrációhoz fűződő viszonyáról, illetve általában arról, hogy mennyire érdekli az embereket az EU és az általa képviselt ügyek.

 

• A megkérdezett európaiak többsége nemzeti identitása mellett európainak is érzi magát. Amióta zajlik EU-s statisztikai adatgyűjtés először vannak többségben azok, akik az európai identitást a nemzeti önazonossággal egy lapon említik. A magasabban képzettséggel és munkával rendelkezők, az 55 év alattiak és a férfiak az átlagnál markánsabban vannak jelen ebben a csoportban.


• Az európai identitás legmarkánsabb eleme az euró, amit a szabad mozgás, a letelepedés szabadsága követ, míg harmadik helyen az európai kontinens békéje került említésre. Utóbbi egyébként csak az 55 fölötti korosztályban számít az EU melletti legfőbb érvnek, a fiatalabbak inkább gazdasági szempontok alapján ítélik meg az uniós tagságot.


• A megkérdezettek fele (50%) szerint saját országa EU tagsága alapvetően jó dolog, 31 % szerint se nem jó, se nem rossz, míg 17% szerint az EU tagság rossz az adott országnak. Magyarországon a megkérdezettek 39%-a szerint jó a tagság, ami 7%-al magasabb a Tárki nemrég közzétett (először felcserélt adatokkal, aztán korrigálva) felmérésében szereplő (korrigált) számnál.


• Viszont tízből csak négyen gondolják, hogy a véleményük számít az uniós döntéseknél, ami azt tükrözi, hogy az európaiak többsége szerint az EU és intézményei még mindig távolinak és megfoghatatlannak tűnnek.


• Valószínűleg éppen ezért a válaszadók 70%-a közvetlenül választaná meg az Európai Bizottság elnökét. Az, hogy az EB elnökének személye az európai parlamenti választások eredményének függvényében alakul, szintén tetszik az európaiaknak: a válaszadók többsége legalábbis azt állítja, hogy emiatt nagyobb valószínűséggel megy el szavazni jövő májusban.

A felmérést a TNS közvélemény kutató készítette az EU 28 tagállamában 27624 ember megkérdezésével. Az adatfelvételre június 7-23-a között került sor.

Csak mellékszerepeket osztanak az EU vezetőinek abban a darabban, melyet Putyin rendez a világ húsz legnagyobb gazdaságának vezetőit vendégül látva egy pompás volt cári kastélyban Szentpétervár mellett. Obama a vacsorához tálalja fel Szíria kérdését.

Tetszik vagy sem Barrosónak és Rompuynak, nemcsak 2008-as első csúcsuk óta a legmegosztottabb G20 találkozó kezdődött csütörtökön délután, de a várakozások szerint éppen a legfontosabb témákat, a világgazdaság gatyába rázását célzó megállapodásokat árnyékolhatja be egyebek mellett Szíria kérdése.

Pedig a csoport soros elnöki székében idén ülő Vlagyimir Putyin orosz elnök még úgy konferálta fel a napokban a találkozót, hogy a G20-ak megállapodásra törekszenek a tőkepiacok rendszerének nemzeti és globális fejlesztésére, tovább erősítik a nemzetközi kereskedelem és az energiapiacok stabilitását, valamint még inkább rágyúrnak a korrupció elleni küzdelemre.

 Kicsit konkrétabbra váltva, az orosz elnök a profit áthelyezés elleni cselekvési terv kapcsán úgy fogalmazott, az az utóbbi 100 év legfontosabb lépése az országok adópolitikájának modernizációja és koordinációja terén. Emellett az idei orosz G20 elnökség másik kiemelt céljaként a globális növekedés erősítését és a munkahelyteremtést nevezte meg. Júliusban erről már tárgyaltak a csoport foglalkoztatási miniszterei Moszkvában.

Barroso és van Rompuy elnökök persze hasonlóan kiváló lózungokkal felvértezve indultak Szentpétervárra. Az EB elnöke indulás előtt azt mondta: “ a globális gazdasági helyzet miatt egy dolog biztos: a G20 vezetőinek fokozniuk kell erőfeszítéseiket a fellendülés, a növekedés és munkahelyteremtés, a kereskedelem nyitás és az adózás igazságosabbá tétele érdekében. Nincs ok az elégedettségre, és még sok a tennivaló, hogy a G20 helyreállítsa a gazdasági bizalmat. Én személy szerint el fogom mondani Szentpéterváron, hogy az EU teljesítette a Los Cabosban (a tavalyi G20 csúcs helyszíne) tett kötelezettségvállalásait, és folytatni fogjuk átfogó lépéseken alapuló politájának megvalósítását, amely kezdi meghozni eredményeit.

Az Európai Tanács elnöke, Herman van Rompuy szerint az EU sokkal jobb gazdasági állapotban indul neki az idei csúcsnak, mint tavaly.

Azt is hozzátette azonban, hogy a válság még inkább megmutatta annak szükségességét, hogy mindenkinek ki kell vennie a részét az igazságos adózásból. Ezért az EU Szentpéterváron arra törekszik, hogy a G20-ak fokozzák az adóelkerülés elleni harcot és biztosítsák, hogy minél szélesebb körben támogassuk az adózással kapcsolatos információmegosztást a tagállamok kormányai.

A föld lakosságának kétharmadát és a megtermelt GDP 90 százalékát képviselő kormányok találkozója előtt azonban ezektől a témáktól szinte alig lehetett olvasni az európai vagy a nemzetközi sajtóban. Helyette akadt bőven részlet a Snowden által okozott Washington-Moszkva kardcsörtéről. Arról, hogy az EP LGBT bizottsága felszólította az EU vezetőit: kérjék számon Putyinon a homofób propaganda törvényét. Meg arról, hogy az EU pereli a Gazpromot piaci erőfölénnyel való visszaélésért. Sőt arról, hogy az orosz-ukrán gazdasági viszony protekcionista mélyponton tanyázik.

A nemzetközi porondon ellenben a FED gazdaságélénkítési programjának kilátásba helyezett berekesztése miatt nagy az aggodalom és a fejlődő gazdaságokban tapasztalható piaci hullámzás miatt félnek sokan. Ezek nyomán amerre az EUrologus fordul, mindenhol csak azt hallani, hiányzik a harmónia a G20 államok törekvései mögött hiába a Nagy Péter cár Peterhof palotája biztosította úri pompa.

Elemzők szerint ezért létrejöhet ugyan a multinacionális nagyvállalatok adóelkerülésének gátat szabó megállapodás, bemutatják a származtatott ügyletek 630 milliárd dolláros piacának újraszabályozását célzó nemzetközi javaslatot és az árnyékbankrendszer új globális banki szabályoknak való megfelelését célzó terveket, nagyobb ívű előrelépésre azonban nem látszik esély.

Ez a szakértők szerint leginkább azért van, mert a fejlett országokat erősen megosztja, hogy az Washington kivezetné a gazdaságélénkítő eszközöket gazdaságpolitikai repertoárjából, míg az EU ezt csak lassabban, fokozatosan tenné meg. Ráadásul Christine Lagard, a Nemzetközi Valutaalap vezetője is azt vetítette előre a G20 csúcs előtt, hogy az gazdaságélénkítés irányába ható globális lépésekre tesz javaslatot Szentpéterváron.

És akkor még nem ejtettünk szót róla, hogy Obama minden áron a szíriai katonai beavatkozáshoz szeretné megnyerni a G20 első napi vacsoráján a vezetőket, melyet Oroszország mereven elutasít, mondván ENSZ BT felhatalmazás nélkül az merő agresszió.

 És akkor még nem is teljesítette Obama azon ígéretét, hogy emberjogi, köztük melegjogi szervezetek képviselőivel tervez találkozni tiltakozva a a Putyin által aláírt “meleg propaganda” törvény ellen.

A brit bulvársajtó szellőztette meg, hogy az Európai Bizottság berkeiben nemrég felmerült az Intelligens Sebességszabályozó Rendszerek alkalmazásának európai bevezetése. Az ilyen rendszerek a gépjármű GPS pozíciója és a helyi KRESZ szabályok figyelembe vételével maximálja a gépjármű haladási sebességét, így a sebességkorlátozások átléphetetlenné válnak.

Brüsszel a brit sofőrök szabadságát akarja korlátozni! A brüsszeli bürokraták lába a fékünket taposná!” – dörögték bele a mikrofonba brit konzervatív politikusok, akik mindjárt közölték, hogy ha az Európai Parlamentben szembetalálkoznának egy ilyen szabállyal, akkor természetesen ők ellene szavaznának. Az Európai Bizottság mindjárt sietett közölni, hogy felesleges aggódni, mert ilyen jogszabály egyelőre nem lesz, igaz a téma valóban felmerült a Bizottság és a közúti közlekedésben érintett ágazati szereplők egyeztetésein. És miért is ne merülhetne fel? A gyorshajtás a mai napig a halálos és súlyos sérüléssel járó közúti balesetek leggyakoribb kiváltó oka.

Hiába csökkent ugyanis az uniós statisztikák alapján 1999 és 2009 között 40 százalékkal, 57600-ról, 34500-ra a halálos kimenetelű közúti balesetek száma, a közlekedési balesetek áldozatainak 90 százaléka még mindig közúton veszíti életét (a tíz százalék hajón, vonaton, repülőn stb.). Ezek felében pedig szerepet játszik a gyorshajtás, a bódult vezetés és a biztonsági öv be nem kötése.

A sebességkorlátozás betartását a teherautókon és buszokon már a 90-es évek óta úgy igyekeznek elérni, hogy egy szerkezet rögzíti a jármű sebességét, és azt a rendőr igazoltatásnál jogosult visszanézni. Mivel a szerkezet nem tudja, hogy hol mennyi volt a sebességkorlátozás, ezért leginkább az autópályán megengedett maximális sebesség túllépésének kiszűrésére alkalmas. De a statisztikákból világosan látszik, hogy a „tachográf” kötelező bevezetése így is jelentősen javította a közúti biztonságot és csökkentette a balesetek számát. Egy nemrég elfogadott uniós jogszabály hasonló korlátozást vezetne be a kisteherautók és mikrobuszok esetében is. Logikus lépés, hogy a technológiai fejlődés adta kereteken belül továbbfejlesszék ezeket a rendszereket, adott esetben összekapcsolják a jármű pozícióját rögzítő GPS-egységgel, esetleg arra is képessé tegyék, hogy beavatkozzon a vezetésbe, és szépen lelassítsa a száguldó autót. Kevesebb baleset lenne, és csökkenne a gépjárművek által okozott légszennyezés.

Korlátozza-e ez a személyes szabadságot. Persze. Annak idején a biztonsági öv kötelező bevezetése ellen is a személyes szabadság korlátozásával érveltek. Az is igaz, hogy borzalmasan unalmas úgy vezetni, hogy minden sebességkorlátot betart az ember. De aki izgalmakra vágyik, az vehet egy autósjátékot, kimehet a versenypályára, vagy választhat más közlekedési eszközt magának, például elég izgalmasnak tűnik ez alapján a TED video alapján az elektromos gördeszka. Gyorshajtani egyébként is egyre nehezebb. Az európai városokban az autós közlekedés átlagsebessége 20 km/óra körül alakul. Vezetési élményről ilyen tempó mellett nem nagyon beszélhetünk.

Ezért aztán az EUrologus úgy gondolja, hogy az Európai Bizottságnak fel kellene vennie a kesztyűt, amit a brit konzervatívok dobtak. Ideje értelmes vitát kezdeményezni arról, hogy miként csökkenthetőek az autós közlekedés ártalmai, lehetőleg úgy, hogy az abból fakadó előnyöket megőrizzük. A kötelezően kikényszerített sebességkorlátozás ilyen szemmel nézve nem tűnik ördögtől való ötletnek.

• Brüsszelben rengeteg a lobbista, amivel önmagában még nem lenne gond


• Néhányan viszont ide-oda ingáznak az uniós intézmények és a nagyvállalatok között


• Sorra kerülnek nyilvánosságra az újabb esetek


• Mégsem várható szigorú szankció, mert béna az uniós lobbiszabályozás

Brüsszelben évek óta problémát jelent az uniós forgóajtónak nevezett jelenség, amikor az üzleti szabályozási környezet kialakításáért felelős korábbi uniós alkalmazottak szerződésük lejártával jól fizető iparági lobbistaként folytatják karrierjüket. Az ilyen összefonódásokat vizsgáló Corporate Observatory Europe (CEO) nyár végi beszámolója ismét újabb eseteket leplezett le, felhívva a figyelmet az uniós lobbiszabályozás súlyos hiányosságaira.

A CEO „forgóajtó figyelő” szolgáltatása ezúttal az Európai Bizottság energia és klímapolitikai szakértőivel foglalkozott.

A CEO állítása szerint az, hogy az EU energia és klímapolitikáját egyre inkább az iparági érdekek határozzák meg, annak köszönhető, hogy a szabályozó és az iparági érdekeket képviselő lobbisták között feltűnően gyakori az átjárkálás.

Erre több példát is hoznak. Fanny-Pomme Langue 2009 és 2012 között az Európai Bizottság energetikai főigazgatóságán dolgozott, egyebek mellett a biogáz és biomassza fenntarthatósági kritériumainak meghatározásán. S láss csodát, az ifjú hölgy mindössze négy hónappal EB-s munkaszerződése után már az Európai Biomassza Szövetség (AEBIOM) jogalkotásért felelős igazgatói tisztségében ült. A szervezet honlapja szerint Langue feladata az európai bioenergia szektor érdekképviselete.

Magyarán eddigi bizottsági kollégáinál kilincsel az AEBIOM érdekében, illetve lobbista belépővel a nyakában győzködi az Európai Parlament e témára fogékony képviselőit.

Hasonló eset Poppy Kalesi-é aki, szintén az Európai Bizottság energetikai főigazgatóságán dolgozott 2008 és 2010 között az ellentmondásos "széndioxid megkötését és geológiai tárolását" (CCS) szolgáló technológiák jogszabályi keretein. Szerződése lejárta után a norvég Statoil energiavállalat vette alkalmazásba, ahol kevéssé meglepő módon az EU-s szabályozási kapcsolatokért lett felelős. A norvég állami energiavállalaton belül 2012-ben aztán előléptették, és egyebek mellett a “világ vezető CCS programjának” felelőse lett. Utóbbi azért különösen durva, mert korábban az Európai Bizottságban éveken át éppen azon ügyködött, hogy további pénzügyi támogatásokat kapjanak a CCS projektek.

Szintén tanulságos Mårten Westrup esete. Westrup előbb 2007 és 2010 között a személyautók CO2 kibocsátására dolgozott ki szabályozást, majd gyorsan átmentette magát az egyik legnagyobb uniós lobbiszervezet, a BusinessEurope ipari ügyekért felelős bizottságába. Itt olyan kliensekkel volt dolga, mint a Hyundai, a Toyota, a BP vagy az ExxonMobil. Sőt konkrét bizonyítékok vannak rá, hogy volt kollégáinál lobbizott sikeresen a EB klímapolitikai főigazgatóságának javaslatai ellen. Ennek ellenére Westrup 2011-ben visszatért az EB kötelékébe, egyenesen az energetikai főigazgatóságra, ahol az EU 2050-ig szóló energia ütemtervén dolgozhat.

Westrup esetét jelenleg az Európai Ombudsmani hivatal is vizsgálja, ám a vizsgálat megindítása azt is világosan mutatja, hogy a Bizottság nem veszi komolyan a “forgóajtó eseteket”, és nem tesz eleget azok kiszűrésére. A Bizottság egyébként idén júniusban fogadott el új személyzeti szabályozást, azt követően, hogy tavaly John Dalli egészségügyi biztos korrupciós botrányba keveredett és lemondásra kényszerült. A megszigorított összeférhetetlenségi szabályok azonban továbbra sem vonatkoznak a határozott idejű munkaszerződéssel foglalkoztatott bizottsági tisztviselőkre, márpedig ők azok, akik esetében a legvalószínűbb, hogy néhány éves bizottsági kiruccanás után valamelyik vállalatnál kötnek ki.

Az Együtt2014-MSZP együttműködési-összeveszési teleregény legújabb fejezete arról szól, hogy legyen-e előválasztás az ellenzéki oldalon 2014 májusa előtt. De hogy zajlott ez ott, ahol már tényleg volt ilyen? A francia baloldal 2011. októberében tartott először előválasztást, aminek azóta is csodájára járnak.

Hogyan lehet öt héten át kisajátítani az összes politikai programot a TV-ben és a rádióban, megtölteni a belföldi hírek rovatot, elárasztani az internetes fórumokat önjelölt kommentelőkkel, akik másról sem beszélnek, mint az általunk felvetett témákról? Hogyan lehet elérni, hogy a közbeszéd több mint egy hónapon át másról se szóljon, mint egy meglehetősen unalmas pártról, amelynek képviselői egyébként vért izzadnak a médiajelenlétért. A Nicolas Sarkozyvel ellen harcba induló, belső ellentétekkel és botrányokkal terhelt Francia Szocialista Párt, valamint a Francia Radikális Baloldal 2011-ben vette át az amerikai Demokrata Párt által 1956-ban kitalált előválasztási rendszert, alakította azt a francia viszonyokhoz, és nyerte meg utána az elnökválasztást. Persze a folyamat ennél sokkal bonyolultabb, és egyáltalán nem biztos, hogy a magyar ellenzék sikerrel venné az akadályt.

Az előválasztás célja a jelölt kiválasztása, lényege azonban az ezzel járó show.

A műsornak érdekesnek, szórakoztatónak, esetenként botrányosnak kell lennie, ahhoz, hogy a média és a közvélemény érdeklődését felkeltse. A francia szociknál annak idején hat jelölt indult. A három esélyes a mérsékelt, középre húzó Francois Hollande, a meglehetősen szürke, de a pártszervezésben komoly érdemeket szerzett Martine Aubry, és az olykor szélsőbalos hangokat pengető Arnaud Montebourg voltak. Az előválasztási kampányok fő témái a francia gazdaság helyzete, a válságra adott válaszok, a pénzügyi ágazat megregulázása, a jobboldali Sarkozy-kormány ekézése, a jövedelem-különbségek csökkentése, az adórendszer átszabása, a munkahelyteremtés, a tanárok fizetésének emelése, és az EU jövője, valamint az ebben játszott francia szerep voltak. Nem nehéz felismerni eddig a pontig a francia és a magyar helyzet közötti hasonlóságokat. Itt is van középre húzó, kicsit szürke, meg kemény-balos jelölt, a felsorolt témák pedig ugyanúgy fontosnak számítanak Magyarországon 2014-ben, ahogy a franciáknál két éve.

Az előválasztás azonban önmagában nem csodaszer, ahhoz, hogy politikai tőkét kovácsoljon belőle az ellenzék, nagyon jól kell csinálni.

Először is az országos választási rendszer megszervezése, és botrányoktól mentes lebonyolítása komoly szervezést igényel. A francia baloldal még 2009-ben döntött a 2011-es választásról, másfél évet hagyva az előkészítésre. Korábban már kétszer próbálkoztak hasonló módszerrel 1995-ben és 2006-ban, ám akkor csak a párttagoknak tették lehetővé a szavazást, és el is maradt a remélt médiafelhajtás.

 

2011-ben kinyitották a részvételt, és a kétfordulós választáson az első fordulóban 2,7, a másodikban már 2,9 millió választó vett részt. Ez már olyan érdeklődés, amire a kereskedelmi tévék is bemozdultak, teret adtak a jelöltek között szervezett három vitaműsornak, a komolyabb jelöltek üzeneteit szerepeltették a hírműsorokban. Az előválasztáson való részvételhez a párttagság nem volt feltétel, elég volt egy 1 eurós hozzájárulást teljesíteni, és aláírni egy nyilatkozatot a baloldali értékek melletti elkötelezettségről. A költségeket nagyjából 3,5 millió euróra becsülték, amit a szavazáson résztvevők által befizetett 1 eurós hozzájárulások, és a párttagok befizetései fedeztek.

A jelölteket a baloldali országgyűlési, megyei és helyi képviselők jelölhettek. A szavazásra két fordulóban került sor, a második fordulóba a két legtöbb szavazatot szerző jelölt (Hollande és Aubry) jutottak tovább, végül Hollande a szavazatok 56 százalékával (1,6 millió) nyert.

Ha ezeket a feltételeket nézzük, akkor már nehezebb a magyar és a francia helyzet között közvetlen párhuzamot vonni. A magyarországi előválasztásnak legkésőbb 2014. elején le kellene zajlania, hogy a közös jelöltnek jusson ideje kampányolni.

Az MSZP és az E2014 egyelőre még a lebonyolítás legalapvetőbb kérdéseiben sem tudott megegyezni, a jelöltindítási és a részvételi feltételek teljesen ismeretlenek, a szervezést senki nem kezdte meg.

A Mesterházy Attila által szorgalmazott változat (szavazás minden egyéni körzetben) lebonyolítása a hátramaradt szűk negyed évben még az MSZP országos infrastruktúrájával is reménytelennek tűnik. A Bajnai Gordon által felvetett „mérjék meg a közvélemény-kutatók” megoldással pedig az a baj, hogy pont a folyamat demokratikus jellege szenved csorbát. Ez alapján az EUrologus úgy gondolja, hogy még ha lesz is valamifajta előválasztás a magyar ellenzéki oldalon a 2014-es országgyűlési/EP választásokra készülve, az szervezettségben, figyelemfelkeltésben és a társadalmi vita tematizálásában messze elmarad majd a francia, pláne az amerikai mintáktól. Ennek oka szerintünk az, hogy az ellenzék elkésett az előválasztás megszervezésével. Ez pedig azt is megkérdőjelezi, hogy egyáltalán van-e értelme belevágni.

A német kancellár is beállt az uniós jogok renacionalizációját szorgalmazó brit és holland kormányok mellé. A Merkel környezetében dolgozók szerint a kancellár a gazdasági kormányzás esetében még szorosabb együttműködést szeretne a tagállamok között, viszont a felzárkóztatási pénzeket osztó regionális politika terén visszavágnák a németek az uniós kompetenciákat, és valószínűleg a kapcsolódó pénzügyi forrásokat is.

Ha pusztán a német érdeket nézzük, akkor ebben nincs semmi meglepő, ha viszont figyelembe vesszük, hogy mindenki úgy tekint Németországra, mint az unió egyetlen megmaradt motorjára és dinamizáló erejére, akkor igencsak problémás a kizárólag saját szempontokra koncentráló germán álláspont. A németek ugyanis a gazdasági kormányzás erősítésével egyrészről a fegyelmezett költségvetési gazdálkodás szigorát erőltetnék mindenkire, másrészről csökkentenék a forráshiányos gazdaságok fejlesztésére szolgáló uniós támogatásokat.

Az első céllal elvileg nem lehet probléma, hiszen minden országnak érdeke az adózási fegyelem növelése, a költségvetési pazarlás visszaszorítása, a versenyképességet szolgáló lépések meghozatala. 

A gond csak az, hogy az uniós, vagy egyenesen német nyomásra áterőltetett intézkedések komoly ellenállást váltották ki Görögországban, Portugáliában, Cipruson, sőt még a saját segélyprogramjukkal kiválóan haladó íreknél is.

A szigor további fokozása, a nemzeti költségvetések mozgásterének csökkentése tehát nem biztos, hogy több fegyelmet hozna. Lehet, hogy a megrendszabályozott országok inkább a kiskapukat keresik majd, ahogy a tapasztalat szerint például a kemény reformoktól óvakodó görög kormányok tették. Az EUrologus bizottsági forrásai szerint a görög és a portugál program már jelenleg is egy állandó macska-egér játékra emlékeztet, ahol a Bizottság igyekszik leleplezni a szabályok alól folyamatosan kibújni igyekvő kormányokat.

A felzárkóztatási támogatások visszavágása mögött meghúzódó német törekvés a saját érdekeik szempontjából szintén érthető. A kohéziós politikával egyre több a gond. A görögökbe évtizedeken át öntötték a pénzt, az eredmények pedig ismertek. Spanyolországban az uniós pénzek az egyoldalú felhasználás következtében Európa legnagyobb ingatlanpiaci buborékát hizlalták. Az új tagállamokban pedig lépten-nyomon korrupciós ügyek, vagy legalábbis gyanús ügyletek övezik az uniós pénzek felhasználását.

Nem csak nálunk, ahol mostanra a brüsszeli átutalások zömét csöndben befagyasztotta a Bizottság, hanem például a románoknál is, ahol a források csaknem negyedét bukták el a szabálytalan felhasználás okán kirótt büntetések miatt. Az pedig szerény vigasz, hogy a románok annyira gyengén álltak a felhasználással, hogy esélyük sem lett volna lehívni ezt a pénzt.

A németek erre a bénázásra mondják, hogy minek ennyi pénz, ha azt úgysem költik el a célországok, és miért nem szigorúbb az ellenőrzés, ha az elköltött pénz jelentős része vélhetően nem a meghatározott célokra megy.

Ezzel az érveléssel viszont az a gond, hogy az unióhoz 2004-ben, 2007-ben és idén csatlakozott új tagállamok esetében a belépés mellett szóló egyik legcsábítóbb érv éppen a felzárkóztatási támogatásokhoz való hozzáférés volt. A magyar gazdaságban az uniós pénzek hihetetlenül fontosak, mert bár évente csak a költségvetés 7-8 százalékát adják, mégis a Magyarországon elvégzett beruházások 97 százalékát valamilyen mértékben ezekből finanszírozzák.

Ma nem épül út, villanyoszlop, szennyvízkezelő rendszer, nem újítanak fel iskolát, kisvárosi főteret uniós támogatás nélkül.

A magyar vállalkozások fejlesztésére szolgáló vissza nem térítendő támogatások az EU-tól jönnek, a hitelhez jutást könnyítő garanciaprogramok mögött uniós pénz áll.

Amikor a kormány szabadságharcot hirdet az EU ellen, akkor nem ártana először azt kitalálni, hogy ezeket a forrásokat mégis miből pótoljuk.

A pénzek felhasználása során pedig arra is érdemes figyelemmel lenni, hogy ami Magyarországról nézve a gazdag németek, franciák, vagy hollandok pénze, az a nyugati kormányok szemében a saját adófizetőik által előteremtett forrás, amit a kelet-német tartományok, a marseilles-i banlieu-k, vagy a zeelandi gátrendszer fejlesztése helyett Dél-, Közép-, és Kelet-Európába küldenek. Ezt pedig a gazdasági válságból kínkeservesen nehezen kikecmergő nyugat-európai választóknak egyre nehezebb megmagyarázni.

Forró ősz jön Európában: egy kiszivárgott német jegybanki jelentés szerint ugyanis elfogyott a pénz a görög mentőcsomagból, és az államcsőd elkerüléséhez még több pénz kellene a görögöknek.

A problémát amolyan nyílt titokként kezelik Brüsszelben, de a szeptember 22-i német választások előtt senki nem mert róla beszélni. Eddig...

A napokban ugyanis a Bundesbank belső jelentését kiszivárogtató Der Spiegel kiborította a bilit. A német jegybanki dokumentum úgy vélekedik, hogy legkésőbb a választások után elkerülhetetlen lesz az új mentőcsomag összeállítása, máskülönben a görög állam csődbe megy. A mentőcsomagot legkésőbb 2014 elejéig tető alá kell hozni, hogy a görögök államadósság-finanszírozása a most érvényben lévő mentőprogram jövő év végi kifutása után is folyamatos maradjon.

Erről viszont a Merkel-kormány eddig egy szót sem ejtett a német választóknak, akik a görög, a portugál, az ír, a második görög, a ciprusi mentőcsomagokhoz már eddig is több tízmilliárd euróval járultak hozzá.

Hogy miért fogyott el a pénz, azt a legvilágosabban a Financial Times szedte össze. Röviden, a lényeg az, hogy az európai hitelezők (EKB, EFSF, kormányok) 144,6 milliárd eurót ígértek Görögországnak 2014 végéig, és ebből már 133,6 milliárdot átutaltak. A Bundesbank szerint a legutóbbi részletet júliusban már csak a "politikai nyomásnak" engedve utalták el, miközben mindenki látja, hogy a program eredeti célja, Görögország pénzügyi önállóságának visszaállítása továbbra is elérhetetlen távolságban van. A probléma eddig sem volt ismeretlen. A Nemzetközi Valutaalap (IMF), amely szintén részt vesz a görögök hitelezésében már régóta kongatja a vészharangot. Az IMF szerint a görög adósságpálya nem tartható, többek között azért, mert nem elég gyors a privatizáció - például mert nincs vevő -, és az állami bevételek szintje rendre elmarad a tervezettől (például mert nem sikerül beszedni a tervezett adókat).

Az IMF arra is felhívta a figyelmet (és nem csak ők), hogy valamilyen mértékű adósságelengedés elkerülhetetlen lesz.

Ettől azonban minden eurózónás kormány óvakodik, hiszen ez azt jelentené, hogy az ő adófizetőik buknának milliárdokat a görög állam finanszírozásán. Kérdés, hogy mikor érkezik el az a kritikus pillanat, amikor ezt a politikailag kivitelezhetetlennek tűnő lépést is meg kell tenni. Máskülönben megint oda jut a görög válság, ahonnan három évvel ezelőtt elindult.

Angela Merkel épp ezért nem akarta feszegetni a kérdést a választások előtt, ahogy egy sor más témát sem. A kiszivárgott Bundesbank feljegyzés miatt azonban az ellenzék már azzal vádolja őt, hogy hazudik a szavazóknak, amikor azt állítja, minden rendben, nem kell többet fizetni a német lakosság többsége által léhűtőknek tartott görögöknek. A CDU/CSU magabiztosan vezet a közvélemény-kutatások szerint, de nem biztos, hogy sokra mennek vele. Jelenlegi koalíciós partnerük, a szabad demokraták ugyanis minden felmérés szerint az öt százalékos küszöb körül járják a haláltáncot. A jelenlegi támogatottsági mutatók szerint ismét nagykoalíció néz ki - mert az SPD-zöld összeborulás sem lesz többségben, a kelet-német posztkomcsi gyökerekkel bíró Die Linkét pedig egyik oldal sem vállalná be. Az is egyre világosabban látszik, hogy a német kampány egyik központi témája lesz a Merkel kormány szerepe az európai válságkezelésben. Pár napja az SPD kancellár-jelöltje vádolta meg Merkelt azzal, hogy nem érti az Európai Unió lényegét.

A dánok jövő májusban népszavazáson dönthetnek az Európai Unióhoz fűződő viszonyuk szorosabbá tételéről. A kormányzó baloldali pártok és a jelenleg ellenzékben lévő liberálisok között megállapodás született arról, hogy ha a dán nép is úgy akarja, akkor megszűnik az ország belügyi és védelempolitikai derogációja.

Ez különösen nagy szó annak tükrében, hogy a kivételezést még 1992-ben, a Maastrichti szerződés elfogadása előtt harcoltak ki maguknak az EU-tól hagyományosan két lépés távolságot tartó dánok.

Az EU belügyi együttműködése alá tartozik többek között:

- a határellenőrzés nélküli utazást lehetővé tevő schengeni övezet (aminek Dánia már tagja, a dán koronához tartozó két különleges jogállású terület, a Feröer-szigetek és Grönland kivételével)

- a rendőri és más bűnüldöző szervek közötti együttműködés (pl. a külföldi gyorshajtások kölcsönös beszedetése)

- a közös bevándorláspolitika (úgy mint a diszkrimináció-ellenes és társadalmi beilleszkedést szolgáló szabályok, illetve az ezek támogatására létrehozott pénzalapok)

- az EU menekültpolitikája (azaz, mely országok hány menekültet fogadnak, ehhez milyen támogatást adnak az uniós tagok egymásnak)

- a közös vízumpolitika (mely országok állampolgárai vízumkötelesek és milyen feltételek mellett szerezhetik meg a beutazási engedélyt)

A közös védelempolitika keretében a tagállamok védelmi stratégiájukat és kiadásaikat igyekeznek összehangolni. Eddig kevés sikerrel, de ezen idén decemberben igyekeznek ismét javítani az állam- és kormányfők az Európai Tanács ülésén.

Dánia egyébként továbbra is opt-outtal (kívülmaradási záradék) él az Európai Monetáris Unióban való részvétel, és az euró bevezetése alól. Ezen a dánok nem is kívánnak változtatni, az euróból egyelőre nem kérnek.

A dán uniós közeledés ugyanakkor figyelemre méltó, hiszen egy hagyományosan távolságtartó ország olyan időszakban fűzné szorosabbá a politikai együttműködést a közösséggel, amikor a belső problémák miatt inkább a széthúzó erők hallatják hangjukat (ez utóbbi a vonalba illeszkedik a magyar kormány is).

A népszavazás időzítése még kétséges, a kormányzó baloldali pártok ugyanis attól tartanak, hogy ha azt az európai parlamenti választásokkal egy időpontra teszik, azzal mobilizálják az euroszkeptikus pártok szavazóit. A liberálisok szerint viszont ez nem lehet visszatartó erő: a közvéleménykutatások szerint mind a belügyi, mind a védelempolitikai együttműködés szorosabbá tételét támogatja a lakosság többsége.

Unalmasnak is nevezhető a német választási kampány, de a kihívó szocdem Peer Steinbrück gondoskodik róla, hogy legyenek izgalmak: na, ha nem is a végső eredményt tekintve, inkább csak a kampány minőségét illetően.

Az SPD kancellárjelöltje ugyanis vasárnap egy rendezvényen azt találta mondani, hogy szerinte

Angela Merkel kancellár azért nem kötődik annyira Európához, az európai politikákhoz, mert Kelet-Németországban felnőve másként szocializálódott, mint az, aki Nyugat-Németországban az ötvenes évektől végig követhette az európai integráció folyamatát.

– Anyádat! – kiáltott fel egy csomó ossi egyszerre. A konzervatív CDU pártközpontjában pedig valószínűleg megköszönték Steinbrücknek, aki annak idején a nagykoalíció alatt Merkel pénzügyminisztere volt, hogy a bizonytalankodó kelet-német szavazókat a kereszténydemokraták felé taszajtotta. Steinbrück az AFP szerint azt is mondta: a válság közepette veszélyes, hogy a kancellár gondolkodása nincs átitatva a nyugat-németek Európa-pártiságával.

A szocdem politikus azért hozzátette: természetesen senki sem tehet arról, hol születik.

A CDU keleti politikusainak nem is nagyon kellett erőlködniük, hogy megvédjék Angelát. A kormánykoalíció kisebbik tagja, a választásokon valószínűleg halványan szereplő szabad demokraták (FDP) is beszálltak. Guido Westerwelle külügyminiszter közölte: "Az EU nem Nyugat-Európai Unió!" (Ilyet persze csak azért mondhatott, mert nem olvasott Spirót!) Továbbment: Bárki, aki Varsót, Prágát, vagy Budapestet nem tartja Európába részének, a múltban él!

Merkellel szemben valóban rengetegszer merül fel az a vád, hogy nem hisz Európában, nem elég szolidáris a déli tagállamokkal, és annak ellenére, hogy az EU legerősebb tagállamát igazgatja, nincs víziója a kontinens jövőjét illetően. A német kancellárt valóban nem nagy érzelmi kitöréseiről ismerjük, hanem óvatos, tyúklépésekben kimért politikájáról. De valamit tudhat, hiszen ő az egyetlen európai vezető, aki végigélte és túlélte a gazdasági válságot, az uniós vezetők asztalánál - főleg a luxembourgi Jean-Claude Juncker távozásával - abszolút veteránnak számít. Valószínűleg a szeptember 22-i választások után még ráhúz négy évet.

Az átlagos Európai Bizottságnál dolgozó gyakornok 26 éves, négy nyelven beszél, és két diplomája van.

Jobb munkakörülményekért, és fizetésért tüntettek a Brüsszelben dolgozó gyakornokok. Van, aki havi 1000 euró felett keres, de a legtöbben ingyen dolgoznak hónapokon át. Gyakornoki körkép az unió fővárosából.

Az átlagos Európai Bizottságnál dolgozó gyakornok 26 éves, négy nyelven beszél, és két diplomája van. A gyakornoki elitegységnek számító „Blue Book trainee”-ből egy évben hatszázat foglalkoztat az Európai Bizottság öt hónapon át, havi 1000 euróért. Az Európai Parlament, az Európai Központi Bank, a Gazdasági és Szociális Bizottság és az Európai Ombudsman hasonló feltételekkel, de jóval alacsonyabb létszámban kínál gyakornoki állásokat. A felsőfokú diploma mindenhol alapfeltétel, és a tapasztalatok szerint a sikeres pályázathoz az angol vagy a francia mellett más idegen nyelv ismerete is szükséges. A fizetés legalább harmada a lakhatásra, másik harmada az étkezésre megy el. Aki ügyesen gazdálkodik, és lemond az olyan luxusokról, mint az esti szórakozás, vagy az otthoni családlátogatás, annak havi 2-300 eurója megmarad. A legtöbben a spórolt pénzt utazásra költik a program végén, már csak azért is, mert ritka, hogy valaki rögtön a gyakornokság után állást talál.

Az európai parlamenti frakciók, illetve a magyar pártok EP delegációi is indítanak saját gyakornoki programokat. A feltételek itt sem rosszabbak az uniós intézmények hivatalos programjainál, viszont elvárás a politikai-ideológiai elkötelezettség, és belső kapcsolat nélkül nem lehet sikeres a jelentkezés. Balázs (álnév) 23 évesen kezdett dolgozni egy EP képviselő mellett: "Ahogy sok minden más is, a munkaidő is az adott képviselőtől függ. Hivatalosan a munkaidő hétköznapokon 8.30-tól 17.30-ig, pénteken 14.30-ig tart. Ha jól emlékszem nekem ezt egyszer sem sikerült tartanom, egy munkamániás képviselőnél dolgoztam, így előfordultak akár 12 órás napok is. De nem baj, valakinek kompenzálnia kell a 10-re viszonylag szeszszagúan beeső, majd ebéd után sziesztázni induló (és egyébként onnan soha vissza nem térő) olasz gyakornokokat" - teszi hozzá.

A Brüsszelben dolgozó több ezer gyakornok nagy része azonban ennél kevesebb pénzért, vagy ingyen dolgozik akár napi 10-12 órát

az uniós intézmények köré települt lobbicégeknél, szakmai-politikai intézeteknél és vállalatoknál. A minimálisan havi 6-700 euróra rúgó brüsszeli megélhetési költségeket részben, vagy egészben maguk finanszírozzák, a gyakornoki időszak végén pedig általában semmilyen előrelépési lehetőség nem nyílik számukra a szervezeten belül.

A brüsszeli tüntetés szervezői szerint a legtöbb gyakornok ugyanolyan érdemi munkát végez, mint a fizetésért dolgozó munkavállalók. Ráadásul a gyakornokok közül sokan nemcsak az egyetemen megszerzett ismeretekkel és nyelvtudással rendelkeznek, de az egyetemi évek során munkatapasztalatot is szereztek, képesek önállóan, vagy egy szervezet tagjaként dolgozni.

A tüntetés szervezői elismerik, hogy a gyakornok még így sem számít teljes értékű munkavállalónak, és a gyakornoki időszak elsősorban azt a célt szolgálja, hogy pályakezdők megtanulják a gyakorlatban is hasznosítani az egyetemen tanultakat. De arra is felhívják a figyelmet, hogy mindez sokszor megalázó körülmények között zajlik.

Ezt jelképezi a tüntetés szlogenje is: mikor ettél utoljára ebédre mást, mint egy szendvicset? A már idézett Balázs szerint "az egyetemen szerzett tudás hasznos, de nem minden esetben kell használni, főképp ha a gyakornokokat arra használják, hogy vizet töltögessenek, vagy utánuk vigyék az irodában felejtett rúzst az ülésterembe, mert csak így néznek ki jól az ezredik róluk készülő fénykép." A találgatások elkerülése végett az említett példa szintén egy magyar EP képviselőre vonatkozik.

Brüsszel ennek ellenére továbbra is vonzó az uniós-, vagy nemzetközi ügyekkel foglalkozó fiatal diplomásoknak, mert az önéletrajzban jól mutat a nemzetközi munkatapasztalat, a városban óriási a pezsgés, és könnyebb a későbbi elhelyezkedést segítő kapcsolatokat begyűjteni, mint bárhol máshol.

A lényeg sokak szerint a munkaidő végén kezdődik. Egy volt gyakornok szerint: "van, aki csak éjszaka látja Brüsszelt. Igaz, ilyenkor is kiválóan meg lehet ismerni az egyébként nem túlzottan pezsgő várost. Én a brüsszeli tartózkodás kezdetekor a buli-kirándulás-buli-kirándulás-buli-végkimerülés utat választottam."

A fizetés nélküli, vagy a megélhetési költségeknél kevesebb fizetést nyújtó gyakornoki lehetőségek azonban kontraszelekcióhoz vezetnek. Akinek a családja nem képes finanszírozni a gyakornokságot, az kiesik a rendszerből és eleve hátránnyal indul a munkaerőpiacon. Az sem ritka, hogy képzett, és tapasztalattal bíró fiatalok éveken át képtelenek kitörni a gyakornoki létből. A teljes munkaidős foglalkoztatás ugyanis drága, a gazdasági válság pedig Brüsszelbe is begyűrűzött.

Lengyel barátaink elhúztak mellettünk, miközben Európában nem csak méretük miatt lettek tényezők. Korábban már írtunk arról, miért végtelenül elhibázott az Orbán-kormány Európa-politikája.

Renitenskedünk, feszegetjük a határokat olyan kérdésekben, amelyek egyáltalán nem fontosak a magyar társadalmi-gazdasági fejlődés szempontjából, megsértődünk, amikor ránk szólnak, hogy ezt ne csináljuk, majd közüljük, hogy legszívesebben lelépnénk, de azért a következő hét évben is kérjük a nekünk járó sokezermilliárd forintot, mert az jár.

A rutinos európai politikusok jól ismerik ezt a taktikát, sőt a kevésbé rutinosak is. Hiszen nem olyan régen látták, ahogy egy büszke közép-európai nép ellenállt a brüsszeli „diktátumnak”, a fél világgal szemben makacsul védte saját hatalmi elitjének önző érdekeit, ellenséget keresett otthon és külföldön. Ők voltak a lengyelek a Kaczynski-ikrek idején.

A lengyelek azonban felnőttek.

Levetették a kisebbségi komplexusból fakadó túlzásaikat, és elkezdtek úgy működni, ahogyan egy alapvetően sikeres közép-európai országnak működnie kell az Európai Unióban. Rugalmasabbá tették a munkaerőpiacot, fokozatosan liberalizálták a gazdaságot, Brüsszel és Moszkva irányába is visszavettek a szabadságharcos retorikából. Ráadásul az EU-ban egyedülálló módon tíz éve folyamatosan bővül a gazdaság, az államadósság 60 százalék alatt, a munkanélküliség 10 százalék, az uniós átlag körül mozog.

Donald Tusk miniszterelnököt az Európai Bizottság következő elnökjelöltjeként emlegették, amíg be nem jelentette, hogy egyelőre inkább maradna otthon, mert egész jól fut a szekér. Igaz, Tusk népszerűsége otthon csökken, és lengyel újságírók azt rebesgetik, a 2015-ös választás előtt a pártja lecserélheti. Ugyanakkor a következő hétéves uniós költségvetés egyértelmű nyertesei a lengyelek, mert a felzárkóztatási támogatások megállapításakor mindenkinél ügyesebben lobbiztak.

Nemrég az Európai Bizottság elnökét utaztatták meg Varsóba. Jose Manuel Barroso és Tusk az EU jövőjéről szóló úgynevezett Új Európai Narratíva rendezvénysorozatot indították útjára. Ennek a hangzatos bejelentésnek a lényege, hogy a politikusok helyett európai művészek, tudósok és értelmiségi gondolkodók rágódjanak egy kicsit azon, milyennek kellene lennie az Európai Uniónak a 21. században. Varsó után Párizsban és Berlinben lesz ilyen rendezvény: ez mutatja, hogy a lengyelek milyen szintre helyezik magukat.

Persze Lengyelországban sem problémamentes az élet, a gazdasági válság oda is begyűrűzött.

A 2013-ra jelzett 1,5 százalékos növekedés csak töredéke csak a korábbi években tapasztaltnak. Az egészségügyi-, nyugdíj-, és közigazgatási reform nagyja még hátravan, miközben a Jaroslaw Kaczynski által vezetett Jog és Igazságosság Pártja (PiS) megerősödött, sőt egy rövid időre meg is előzte Tusk pártját. Brüsszelben azt rebesgetik, Tuskék egyébként egyáltalán nem csípik, hogy Orbán Viktor és  Kaczynski ilyen nagy barátok, s hogy PiS párt vezére tulajdonképpen az orbáni politikát tartja követendőnek. (A Kaczynski vezette lengyel ellenzéki, jobboldali párt odáig ment, hogy határozattervezetet nyújtott be a varsói szejmben, amelyben támogatásáról biztosította az Orbán-kormányt az Európai Parlament (EP) által elfogadott Tavares-jelentéssel szemben.)

Ez azonban egyelőre nem változtat a lényegen:

Lengyelország ráérzett az európai politizálás lényegére, és képes úgy profitálni az uniós tagságból, hogy a többiek megköszönik nekik, amiért egy tárasaságban vannak.

Ebből lesz rekordösszegű uniós támogatás, vezető szerep az európai politikai vitákban, az országnak kedvező döntés a kulcsfontosságú helyzetekben. Békemenetes lengyel nemzetvédők helyett inkább ezt a mentalitást kellene importálnunk.