Mondjuk ki, copy-paste botrány robbant ki az Európai Parlament (EP) háza táján tegnap miután a brit Privacy International civil jogvédő szervezet közzétette vonatkozó jelentését. Közlésük szerint az EP új adatvédelmi törvénytervezetének több, mint negyedét egyszerűen bemásolták amerikai lobbicsoportok szövegeiből a jogalkotást előkészítő EP képviselők. A fő ludas az Európai Parlament belsőpiaci bizottságának vezetője, Malcolm Harbour. A brit konzervatív honatya pártja árnyék jelentéstevőjeként került kapcsolatba a törvény parlamenti előkészítésével.

A több tucatnyi vitatott módosító javaslatról a Privacy International keze alá dolgozó Max Schrems kiderítette, és a Europe v Facebook oldalon közzé is tette kigyűjtve a másolt szövegszakaszokat.

Így került be az Amerikai Kereskedelmi Kamara brüsszeli képviselete és az Európai Bank Federáció  (EBF) javaslata, hogy a cégeken belül az adatvédelmi felügyelői poszt csak lehetséges opcióként jelenjen meg ne legyen kötelező ilyen embert alkalmazniuk, ahogy az az eredeti uniós javaslatban szerepelt. Az Amazon online könyvesbolt és az Ebay aukciós portál azt a szakaszt töröltette az uniós tervezetből, amely megtiltott volna a cégeknek hogy az emberek adatait használják, amennyiben azok nem járulnak megfelelően hozzá. Az Amazon (mely a könyvkereskedelem mellett a felhőalapú szolgáltatások egyik nagyágyúja - a szerk.) emellett azt a kitételt is eltávolíttatná, amely az EU-ból származó adatok nem az unióban található felhőalapú szolgáltatásokban tárolását védené.

A bemásolt lobbiszövegekkel kapcsolatos kérdésére az EUobservernek Harbour azt válaszolta: azon tény, hogy a személyes adatokat használó és ezért azokat védeni kénytelen vállalatok egyetértenek egyes módosító javaslatokkal még nem érvényteleníti álláspontjukat.

Harbour mellett azonban további két brit konzervatív, Sajjad Karim és Giles Chichester is érintett az ügyben, akik a módosítóik 23 és 22 százalékát másolták be szó szerint. A fent idézett lap szerint azonban a botrányban szerepet kaptak az európai szocialista párt és a liberális párt egyes képviselői is.

Mi több az osztrák zöldpárti honanya, Eva Lichtenberger szerint az új adatvédelmi szabályozás “az egyik legnagyobb lobbiháborút eredményezte az utóbbi hónapokban”. Erre rímel, hogy az “amerikai TASZ”, az ACLU más jogvédő szervezetekkel közösen február 4-én íródott levelében azon aggodalmának adott hangot, hogy az washingtoni kormány direkt próbálja gyengíteni az EU adatvédelmi csomagját.

Erre példa, hogy míg az EU tervezete feljogosítja a polgárokat, hogy kötelezzék a cégeket személyes adataik azonnali törlésére kérésük esetén. Ezzel szemben az Egyesült Államok szerint az EU-nak át kell tekinteni az erre vonatkozó kitételét és a “törléshez való jogot” a javaslatban, mert az megakadályozza az innovációt.

A meccs messze nincs lefutva, mivel az EP szakbizottságai a hónap végéig adják be véleményüket, melyekből aztán az EP Állampolgári Jogok Bizottsága április 24-ére véglegesíti javaslatát. Az EUrologus pedig csak reméli, hogy a botrány nyomán még inkább odafigyelnek a jogvédők és nem ülnek fel az amerikai IT ipar nyomásának, sem a transzparencia-ellenes EP képviselők érvelésének.

A bemásolt módosító javaslatokat részletesen összevetve a lobbisták szövegeivel itt találhatja meg.

 Az EU fővárosát egy jó ideje, de a legutóbbi hetekben végérvényesen hatalmába kerítette a közös hétéves költségvetés számainak tippelgetése.A bingót mától a kormányfők tárgyalóasztalánál a Justus Lipsius tanácsépület ötödik emeletén is elkezdik, ahol nagyban pörög a zseton. Ezer milliárd eurót a tét bár hallani már 900 milliárd közeli számokat is ha az ember túl sok brit újságírót hallgat.

A találgatás azonban az egész uniós negyedben eluralkodott, s tendenciaszerűen megfigyelhető, hogy minden ország fiai és lányai a saját számaikat ismételgetik önbeteljesítő jóslatként.

Lesz megállapodás az uniós büdzséről - adott bizakodásának hangot a magyar uniós biztos, Andor László aki azt is elismerte, hogy nemhogy az Európai Bizottság eredeti 2011-es javaslatánál, de a novemberi a közös büdzsének szentelt első csúcson felvetettnél is kisebb lesz a boríték. Vagyis a novemberi 972 milliárd eurónál 15 milliárddal kevesebb, 957 milliárd lenne a főösszeg. Ez 35 milliárd euróval kevesebb mint a jelenlegi 2007-2013-as időszak büdzséje.

Ezek a számok azonban találgatások délután 3 óráig maguknak a kormányfőknek is, mert ahogy egy diplomata megfogalmazta: nem akarják van Rompuyék, hogy Twitteren előbb legyen elérhető a javaslat dokumentuma, mint a kormányfők asztalán.

A tanácselnök célja a kiadások lefaragását nyomató britek és németek beleegyezésének megszerzése. Másrészről persze ott vannak az uniós intézmények elsőként az EB, mely nem nézi jó szemmel, hogy a közösségi projektekből akarnak lefaragni a tagállamok. Hasonló a helyzet az EP-vel, melynek ráadásul a beleegyezése a Lisszaboni szerződés óta még fontosabb. Megy is az ágálás az EP képviselők közt, hogy csak méltányos ajánlatot fogadnak majd el. Ezzel együtt nehezen eladható politikai portéka sok tagállam EP képviselői számára a nagyobb büdzsé követelése, ha közben a szavazóik a válság terheit nyögik és tesznek az kohéziós politikára meg a francia parasztra.

Magyarországról nézve eközben  - relatíve - megnyugtatólag hathat, hogy Andor szerint valószínűtlen a nekünk fontos kohéziós keret kárára történő további vágás. Igaz hazánk számára az eredetileg 8 milliárd mínusz volt az ajánlat, s most némi kompenzáció után 5 milliárd körüli számokról hallani. A felzárkóztatási pénzek mellett diplomaták szerint érintetlen marad várhatóan a közös agrárpolitikára szánt pénz, melyek együtt a büdzsé 70 százalékát teszik ki.

De például megnyeshetik az amúgy a közösségi infrastruktúra fejlesztési - s ezáltal versenyképességi - szempontból fontos európai energia-, távközlési-, közlekedési-, és egyéb hálózatokat összekötő eredetileg 50 milliárd eurós alfejezetet.

Lesz viszont például mindössze a minap van Rompuy varázscilinderéből előhúzott ifjúsági foglalkoztatást segítő alap. Andor szerint erre az EB körülbelül 8-10 milliárd eurót adhat, míg a pénz másik felét a tagállamoknak kell bedobni, hogy négy hónapig kaphassanak pénzt az álláskereső frissen végzettek.

Nagya robaj még a közös adminisztratív tervek alias eurokraták fizetése és az uniós intézmények működése körül. A populista retorika szerint drága az EU, ami persze a legtöbb tagállami közigazgatásával összevetve távolról sem fair kijelentés. Mindenesetre nagy a nyomás, hogy a válság kurtításából vegye ki a részét az EU adminisztrációs gépezete is, mely nyilván felmerül majd a kormányfők tárgyalóasztalánál is.

A történet folytatását elolvashatja a következő napokban az EUrologuson!

Mióta az európai kontinensen is elburjánzott a gazdasági válság ritkán hallhatunk jó híreket az euró háza tájáról. A brüsszeli döntéshozók körében már az is örömöt okoz, hogy az utóbbi hónapokban nem jelentek meg naponta elemzések az övezet felbomlásáról. Az óvatos optimizmust erősítheti, hogy Lettország a héten végleg elkötelezte magát a közös valuta bevezetése mellett, és a tervek szerint 2014-ben tizennyolcadik országként csatlakozik az euróövezethez.

A lettek teljesítménye különösen figyelemre méltó, hiszen a válság hatására 2008- ban és 2009-ben az ország gazdasági teljesítménye ötödével (!) esett vissza, ami rekord nagyságú zuhanás az EU-ban. Ám ugyanígy rekordnagyságú a tavalyi lett gazdasági növekedés is, amely azt mutatja, hogy az ország két éves agóniát követően ismét a gyors fejlődés útjára lépett. A lett vezetés szerint ezt a növekedést fokozhatja még tovább az euróövezeti csatlakozás, azzal, hogy csökkenti az árfolyam-ingadozással járó költségeket és kockázatokat. Lettország egyébként egyszer már nekifutott az euró bevezetésének 2008-ban, de akkor, látva a gazdasági teljesítmény döbbenetes zuhanását, elhalasztották a valuta-cserét. A lett euróérmék dizájnja még ebből az időszakból származik, ahogy ezt az éles szemű olvasó a fenti képen nyilván már ki is szúrta.

A történet egyetlen szépséghibája az, hogy a lett lakosság nagy többséggel elutasítja a közös valutát. Ahogy máshol, úgy Lettországban is az árak drágulásától tartanak, és vonakodva mondanak le a lett nemzeti függetlenség szimbólumának tartott latról. A politikai vezetők azonban úgy gondolják, hogy az átállással járó gazdasági növekedés olyan mértékű lesz, hogy az belátható időn belül megfordítja az euróval kapcsolatos közhangulatot.

A hír kapcsán ismét felmerül, hogy vajon Magyarország mikor csatlakozik az övezethez, illetve mikor fog rendelkezni legalább egy hiteles menetrenddel az euró bevezetésére. Egybehangzó elemzői vélemények szerint az euró bevezetéséről szóló menetrend hiánya plusz pénzügyi kockázatot jelent az ország számára, drágítja az államadósság finanszírozását, és ezzel felesleges adóforintokat emészt fel.

A leköszönő cseh elnök, Vaclav Klaus nélkül egy euroszkeptikussal szürkül az Európai Unió politikai palettája. Nem mintha Klausért nyolc éves regnálása nyomán egyetlen könnycseppet is elmorzsolna az EUrologus, de meg kell hagyni jó pár emlékezetes akciója volt a leginkább EU szkeptikusságáról közismert cseh vezetőnek. Arról a Klausról  van szó, aki egy brüsszeli szemüvegen át mindenképpen addig húzta a legutóbbi uniós alapokmány, a Lisszaboni szerződés aláírását, amíg csak lehetett. Arról a Klausról van szó, aki mint a 2004-es EU bővítés nyomán elsőként soros elnökséget adó új tagállam vezetője, egy máig nem feledett euroszkeptikus beszédet mondott nyitányként 2009-ben az Európai Parlamentben. És arról a Klausról, aki amikor az EU hajóját a válság vihara a legkeményebben csapkodta a kikötő mólóihoz, két lapáttal dobott rá és ellenzett minden további integrációs törekvést.

Klaus utódja a szociáldemokrata Milos Zeman elnöksége messze nem ígér hasonló izgalmakat, támogatja a föderális Európát és nem karakteres kijelentéseiről híres. Ráadásul az elnökválasztás második fordulójában kikapott Karel Schwarzenberg, volt cseh külügyminiszter, a csokornyakkendő-viselés és az arisztokratikus politizálás nagyura. Nélkül ugyanis nem lesz politikus, aki úgy alszik az Európai Tanács ülésein, hogy felébredve mindig mégis képben van.

Cseh politikai elemzők Klaus kapcsán végül azt sem felejtik el megemlíteni, hogy noha a mostani voksoláskor az EU kritikus jelölt durván leszerepelt, de a márciusban leköszönő elnök mélyen elvetette a cseh társadalomban az egységes Európával kapcsolatos szkepticizmust. Az EUrologust már csak az élteti, hogy Klaus ígérete szerint 2014-ben jelöltként indul az európai parlamenti választásokon erősítendő (vagy gyengítendő) közösségünket.

 

Tagság, vagy távozás - e két lehetőség közül választhatnak a britek David Cameron mai ígérete szerint egy 2017-ig megrendezésre kerülő népszavazáson, ha a 2015-ben esedékes választásokon a konzervatívok nyernek. Előtte azonban a britek újratárgyalják az EU-val ápolt kapcsolataikat - ígérte a konzervatív brit miniszterelnök ma reggel elmondott, az EU és Nagy-Britannia viszonyáról tartott beszédében, amelyre hónapok óta várt a brit közvélemény és az európai politikai vezetők.

Az EUrologus értékelése szerint Cameron két legyet akar ütni egy csapásra. Egyrészt csontot dobott saját pártja euroszkeptikus politikusainak, akik az első nyilatkozatok szerint pozitívan fogadták a bejelentést. Az EU-val szemben kritikus brit közvélemény várhatóan szintén támogatja a népszavazás gondolatát, így az akár a 2015-ös választási kampányban is a konzervatívok malmára hajthatja a vizet. Másrészt Cameron, aki tényleg komolyan gondolja a brit tagság újratárgyalását, a népszavazás belengetésével nyomást próbál gyakorolni európai tárgyalópartnereire. Kérdés, hogy ez mennyire lehet hatásos akkor, amikor az általános európai trend (az integráció megerősítése) a brit törekvésekkel gyökeresen ellentétes. A britek, ha valóban sikerül visszavonulniuk bizonyos uniós politikákból, miközben teljes jogú tagként részt vehetnek az olyan együttműködésekben, amelyet nemzeti szempontból kizárólagosan kedvezőnek ítélnek, akár precedenst is teremthetnének. Ezt pedig a mag-Európa országai, élükön a franciákkal semmiképpen sem néznék jó szemmel. Ugyanis, ha megvalósul a brit á-la-carte tagság, akkor mi akadályozná meg a többi tagállamot abban, hogy maguk is különleges feltételeket harcoljanak ki az EU-val ápolt kapcsolataikban? Hol húzódna a határ, mi lenne az a pont, ahol az uniós vezetők megálljt parancsolnának egy-egy tagállam igényeinek? Ráadásul milyen alapon? Ha a britek újra tárgyalhatják a tagsággal járó kötelezettségeket - jegyezzük meg, egy teljesen populista belpolitikai vita nyomására -, akkor mások miért nem? És végeredményben mi értelme akkor az együttműködésnek, ha elvileg mindenki mentesülhet a másik irányába fennálló kötelezettségeitől? Ráadásul mi a garancia arra, hogy az újratárgyalt feltételeket a brit politikai elit és a közvélemény megfelelőnek tartja-e majd, a nép a maradás mellett voksol, a brit politikusok pedig befejezik az EU zsarolását? Erre az egy kérdésre az EUrologus is tudja a választ: semmi. Akkor meg mi értelme van belemenni az alkudozásba?

A kérdéseket még sokáig lehetne sorolni. Te mit gondolsz?

Az adófizető polgárok szemében mindenképpen visszás javaslat szivárgott ki a napokban uniós tisztviselők tollából. A javaslat, melyet informális pontként a mai idei első eurócsoport pénzügyminiszteri ülésen is megvitatnak azt veti fel, hogy a nemzeti kormányoknak is ki kell venniük részüket a bajba jutó bankok feltőkésítésében a jövőben az EU krízisalap által biztosított források mellett.

A Wall Street Journal által megszellőztetett javaslat szerint a bankok a jövőben csak akkor kaphatnának közvetlen támogatást, amennyiben a nemzeti kormányok nem tudják maguk kisegíteni a pénzintézeteket vagy ha azok rendszerszintű kockázatot rejtenek az európai gazdaság egészére vagy az egész tagállamra nézve.

Emellett a bankok akkor is kaphatnak segítséget, ha máskülönben megszegnék a tőkemegfelelési szabályokat, vagyis a pénzügyi mérlegeikben törzstőkéjük legalább 4,5 százalékát nem tudják felmutatni pénzügyi eszközökben.

Az EU tisztviselők tervezete szerint emellett a nemzet kormányoknak a bankok feltőkésítésében is részt kell vállalniuk. A szöveg úgy fogalmaz, hogy tőke hozzájárulást kell biztosítaniuk vagy garanciaalapot fenntartaniuk, mely lehetővé teszi az európai stabilitási mechanizmus (ESM) által biztosított források egy részének beadását szükség esetén.

A felsoroltak gyakorlatilag az átfogó banki unióra vonatkozó javaslatok gerincét képezik, melynek véglegesítését idénre tűzte ki célul az Unió. A tervezet az EU jogalkotók azon tavaly júniusi ígéretét finomítja, mellyel megtörték az erősen eladósodott kormányok és bankok közti ördögi kört azzal, hogy lehetővé tettték az ESM-nek a bankok közvetlenül feltőkésítését. Vagyis, hogy az amúgy is rosszul álló kormányokak ne kelljen további hiteleket magukra véve kisegíteni bankjaikat. Ezzel azonban van egy olyan apró probléma, hogy a tagállami kormányok kevéssé érdekeltek abban, hogy prudens működésre bírják saját bankjaikat. Ezért is született a kiszivárgott javaslat.

Más kérdés mondja fejvakarva az EUrologus, hogy mi marad a felvetésből mire megállapodnak a szintén a pénzügyminiszterek által megvitatott közös bankfelügyeleti szabályokról és az Európai Központi Bank közvetlen beavatkozási jogának véglegesítéséről.

Az írek keményfejűsége legendás. Állítólag egyszer maga Sigmund Freud jelentette ki, hogy az ír nép az egyetlen, amelynél a pszichoanalízis hatástalannak bizonyult a lélek belső ellentmondásainak oldására. Ha igaznak bizonyul a közhiedelem, és a január 1-én startolt ír elnökség vakon és érzéketlenül közelít az előttünk álló félév uniós témáihoz, azzal nem csak a saját, de a másik 26 - júliustól 27 - ország életét is megkeseríthetik. Erre azonban az EUrologus, a pszichoanalízis atyja iránt érzett legmélyebb tisztelete mellett sem lát esélyt.

Enda Kenny, ír miniszterelnök már a félévnyitó dublini rendezvényen a brit uniós tagság kapcsán tett nyilatkozatával világosan megmutatta, hogy érti az EU előtt álló kihívásokat. Erről részletesebben itt írtunk. Az írek tisztában vannak vele, hogy az EU jövője szempontjából kulcsfontosságú időszakban veszik át a kormányrudat. A 2013-as évet borús növekedési kilátások, magas munkanélküliség, csökkenő életszínvonal, és ebből fakadóan kemény viták fogják jellemezni. Mindjárt februárban megállapodást kellene elérni a 2014-2020-as időszakra szóló uniós költségvetésről. Hogy ez mennyire nem lesz egyszerű feladat, azt bizonyítja, hogy a néppárti állam- és kormányfőknek még belső körben sem sikerült megegyezniük múlt heti ciprusi mini-csúcsukon. A költségvetési alkut követően jön az igazi nagy falat: folytatódnak a gazdasági unió megerősítéséről szóló tárgyalások. Decemberben már kiderült létrejön az egységes európai bankfelügyelet (Magyarországról valószínűleg csak az OTP tartozik majd a hatálya alá), most arról kellene megállapodni, hogy mikor álljon fel az európai betétgarancia-rendszer, milyen feltételekkel jöjjön létre az eurózóna tagjainak strukturális reformjait finanszírozó pénzeszköz (fiskális kapacitás = eurózóna büdzsé), és miként ellenőrizhetné és adott esetben vétózhatná meg Brüsszel az eurózóna tagállamainak költségvetését. Ezek a viták kivétel nélkül a nemzeti szuverenitás kis szeletkéinek átadásáról szólnak, és az egész folyamat felett ott lebeg az Egyesült Királyság uniós tagságának felülvizsgálata, esetleges megszűnése.

A borús kilátások ellenére az írek nagy optimizmussal vágtak bele a munkába. Az optimizmusra minden okuk megvan, hiszen Írország 1973-as csatlakozása óta elképesztő fejlődésen esett át. Az egy főre jutó GDP a gazdasági válságot megelőzően a második legmagasabb volt az EU-ban. A válság bár jelentős csapást mért az ír gazdaságra, sőt az ország 2010 végén 85 milliárd eurós mentőcsomagot volt kénytelen igénybe venni, a gazdasági helyzet mégis sokat javult az elmúlt két évben, és a statisztikai adatok szerint az írek még mindig az EU harmadik leggazdagabb állampolgárainak számítanak. Az írek talán legszimpatikusabb kezdeményezése, hogy az uniós elnökséggel járó rivaldafényt a világban szétszéledt ír családok hazacsábítására használják. A kormány az ír lakosokat arra ösztönzi (az ösztönzésen túl anyagi és szervezési támogatást ad), hogy szervezzenek családi/baráti gyűléseket, és a személyes kapcsolatokon keresztül csábítsák haza honfitársaikat. Ha valaki beugrana a több mint 1000 összejövetel egyikére, itt választhatja ki a neki szimpatikusat.

Versenyügyi aggályokra hivatkozva nem járult hozzá az Európai Bizottság a postai gyorsküldemények globális piacán vezető United Parcel Service (UPS) és versenytársa, Európa második legnagyobbja, a holland TNT Express fúziójához. A Bizottság tegnap közleményben jelezte, hogy megakadályozza az 5,16 milliárd eurós üzlet létrejöttét, mire nyomban ötven százalékkal esett a TNT részvényeinek árfolyama az amszterdami tőzsdén. Az ügy az uniós versenyjogi szabályozás tankönyvi példája lehetne, és rövid időre reflektorfénybe állítja az EU talán legjobban működő, mégis legkevésbé ismert szabályozási területét, a versenypolitikát.

Az EB döntése nem érhette meglepetésként a feleket, hiszen az uniós végrehajtó testület már tavaly júliusban mélyebb vizsgálatokat kezdett az ügyben . Álláspontjuk szerint a UPS és a TNT fúziója olyan mértékű piaci koncentrációhoz vezetne, mely hátrányosan érintené a fogyasztókat és különösen az európaiakat. A Bizottság ugyanis gyorspostai küldemények piacán négy globális szereplőt tart számon, a UPS-t, a TNT-t, a DHL-t és a FedEx-et, melyek közül ha kettő összeolvad három szereplőse zsugorodna a piac és ezzel gyengülne a verseny. Különösen úgy, hogy a FedEx Európában alig van jelent, s így végeredményben szinte csak a DHL-el versenyezne a UPS-TNT.

Az EUrologus mindenesetre örül annak, hogy az EB nem vette be a UPS érvelését, mely szerint több tucat versenytársuk van Európában, köztük csomagszállító cégek, szállítmányozási ügynökök és a nemzeti expressz szállítási cégek. A piaci versenyfelügyelet lényege ugyanis végső soron az, hogy a befektetői nyomással szemben is fenntartsa a versenyt, a fogyasztói és a gazdasági érdeket helyezve előtérbe.

A UPS közben azzal is megpróbálkozott, hogy eladja egyes európai érdekeltségeit egy feltétellel, ha azokat nem a FedEx vagy a DHL vásárolja fel. További csavar, hogy a versenytársaknak tiltott érdekeltségek közt, 16 EU tagállamban működő TNT tulajdonolta cég is szerepel. A FedEx viszont mivel nem válogathatta volna ki a legszebb szőlőszemeket a fürtről, január elején beintett a tárgyalásoknak. Ezek után borítékolható volt az EB döntése, melynek nyomán a UPS és a TNT Express közti előszerződés értelmében az amerikai vállalat 200 millió eurót tartozik fizetni a holland cégnek.

Az új euró bankók sorozatának első részeként csütörtökön Frankfurtban  bemutatták az új öteurós címletet. Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke „Az euro új arca” című kiállításon leplezte le az új bankjegyet, mely az Európé sorozat része lesz és május 13-ától kerül be az európai pénzforgalomba. A jelenleg is érvényben lévő első sorozat bankjegyei kezdetben az új bankjegyekkel párhuzamosan lesznek forgalomban, majd fokozatosan bevonják őket. Utóbbi pontos  dátumát jó előre be fogják jelenteni. Ugyanakkor a régi bankjegyek sem értéktelenednek el, a nemzeti központi bankoknál korlátlan ideig beválthatók.
Az Európai Központi Bank közlése szerint az új papírpénzeken a vízjelen és a hologramon a görög mitológiából ismert királylánynak, Európének az arcképe látható, akiről az új bankjegysorozatot is elnevezték. Emellett az új bankjegyek továbbfejlesztett biztonsági elemeket tartalmaznak. A könnyen észrevehető „smaragdzöld szám” smaragdzöldről mélykékre változtatja színét, ezenkívül fel és lefelé mozgó fényeffektus figyelhető meg rajtuk. A bankjegy bal és jobb szélén a felületből kidomborodó rövid vonalakat helyeztek el, amelyek segítségével a bankjegy – különösen látássérültek számára – még könnyebben felismerhető.

A polgárok sikítófrászát elkerülendő az EKB az ígéretek szerint tavasszal szórólapokon tájékoztatja majd az euróövezeti bankokat, üzleteket és egyéb vállalkozásokat.

Bővebben magyarul az új bankjegyekről.

A britek kilépése az unióból katasztrófa lenne - jelentette be féléves soros EU elnöksége nyitányaként a szigetország hagyományosan szoros uniós szövetségese, Írország miniszterelnöke, Enda Kenny. A téma Herman van Rompuy évnyitó dublini látogatása során merült fel a minap, aki a brit kormányfő által jó ideje lebegtetett uniós tagságukról szóló népszavazás kiírásának árnyától fázik.

A témának saját neve is van, a “British exit” szópárból Brixit-ként hivatkozik rá az angolszász sajtó. Ráadásul az angol belpolitikát lázban tartó kérdés nyomán Brüsszel a hízelgést választotta. Ennek egyik ékes bizonyítéka, hogy a novemberi hétéves EU büdzsé csúcson nem hagyták a nagyok elszigetelődni a meredek büdzsévágást követelő Cameront, s így a tárgyalások az idei évre tolódtak. Ezek után nem meglepő, hogy Dublin és Brüsszel azért, hogy a bárány is megmaradjon de farkas se maradjon éhen a politikai horizont egy későbbi pontjára tolná a britek uniós csatlakozási szerződésének revíziójára vonatkozó követelések lehetőségét. Kenny tegnap van Rompuyal találkozva arról beszélt, hogy nem ez a legmegfelelőbb időzítés az alapszerződés módosítására, amikor a közösségnek a gazdasági válság mellett számos súlyos politikai kihívásnak kell megfelelnie. Az ír miniszterelnök azt is hozzátette, hogy mivel a britek követelései más tagországok uniós szerződéseire is hatással lesznek így jelenleg igen kockázatosak lennének.

Kenny érvelése annyiban mindenképpen jogos, hogy Brüsszel amúgy is kénytelen az alapszerződés módosítására körülbelül másfél-két év múlva az eurózóna mögötti közös gazdasági mechanizmus további erősítése miatt.

A britek bent tartása kapcsán azonban a fő érv a belső piac létrejöttében játszott szerepük, illetve annak a szigetország gazdaságában betöltött helye. Az ír Taoiseach a bent maradás mellet törve lándzsát kifejtette: az EU által jelenleg Szingapúrral és Japánnal tárgyalt nemzetközi szabadkereskedelmi egyezmény és az USA-val kidolgozás alatt álló megállapodást alapvető fontosságúak Nagy Britanniának is. Kenny szerint ráadásul az EU rugalmasságát mutatja, hogy a britek úgy tagjai az EU-nak, hogy nem vezették be az eurót, nem tagjai a Schengen övezetnek de kulcsszereplői a közös piacnak. Utóbbi pedig alapvető szerepet játszik az európai kereskedelemben melynek a brit kereskedők és vállalkozások egyik kulcsszereplői és haszonélvezői.

Az ír vezető nem felejtette el felidézni, hogy kollégája december 10-én Brüsszelben kategorikusan visszautasította, hogy London egy Norvég mintájú viszonyt akarna az EU-val. A skandináv ország ugyanis miközben része a közös piacnak nincs beleszólása az uniós döntésekbe.

Az EUrologus ezzel együtt kíváncsian tekint London EU szkeptikus retorikájának hatásaira, hiszen Cameronék maguk is tudják, hogy sokkal többet veszítenének a kilépéssel. Még akkor is ha valamikorvolt világhatalmi státuszuk emlékébe burkolóznak látszatképpen.

Belgiumban - ahol sokáig a jogosítvány megszerzéséhez vizsga sem kellett - és a mai napig örökké érvényes vezetői engedélyt adnak ki a hatóságok, sokan kevéssé várják az új egységesedő okmány bevezetését. Egységesedő és nem egységes, mert ugyan a jelenleg a lassan 28 tagállamban használt körülbelül 100 féle jogosítvány formátum helyett lesz egy standard, de eltérések továbbra is lehetnek.

Így a január 19-től használható új jogsi az EUrologus szórakoztatására tipikus uniós kompromisszum: lehet benne chip, de nem kötelező, tíz évre lehet kiadni, de ha a tagország úgy dönt akár 15 évre is. A képünkön látható plasztikkártyát a hivatásos sofőröknek ugyanakkor ötévente meg kell újítaniuk, melyhez kötelezően egészségügyi alkalmassági vizsgálatnak kell magukat alávetniük. Eszerint most majd le kell cserélni az összes jogosítványt?

Igen és nem. Hosszútávon igen, de csak akkor amikor lejár a körülbelül 300 millió használatban lévő európai irat és újakat kérnek az autósok, motorosok, sofőrök. A cikk elején említett belga vezetői engedélyek esetében a határidő igen baráti, 2033. január 19-ig kell majd azokat standard plasztikkártyára beváltani. Az országok azonban továbbra is saját hatáskörben dönthetnek arról, hogy előírják-e egészségügyi vagy szellemi alkalmassági teszt elvégzését a jogosítványért folyamodóknak.

Szigorodó motoros vizsgák

A legjelentősebb változást a kismotorra vonatkozó szabályok szigorodása hozza. A robogósoknak a jövőben kötelező elméleti és a ha a tagállam úgy rendelkezik, gyakorlati vizsgát is kell tenniük a vezetői engedély megszerzéséhez. Nagy motorra kétféleképpen szerezhető meg a jogsi. Az eddigi 21. helyett 24. életévüket betöltöttek elméleti és gyakorlati alkalmassági teszt letételét követően kaphatják meg. A 20 évet betöltöttek pedig legalább két évvel a kis motoros jogosítvány megszerzése után léphetnek feljebb. A jogalkotók célja, hogy a motorosok csak megfelelő kis motoros tapasztalat nyomán üljenek át a jóval erősebb járművekre s ezzel javítsák a motorosok közlekedésbiztonságát. Az új rezsim kimondott célja végül Brüsszel szerint, hogy véget vessen a “jogosítványturizmusnak”, vagyis hogy az egyik tagállamban jogosítványukat vesztett sofőrök egy másik uniós országban szerezzenek igényeljenek másikat.

Az euró bankjegyeket, különösen a legnagyobb 200-as és 500-as címleteket előszeretettel hamisítják. Ezt jól mutatja, hogy Nyugat-Európa szerte sokszor szembesülünk vele, azokat alapból nem fogadják el a boltok, éttermek. Gyakran a “nem tudjuk felváltani” érvvel jönnek, de nem ritka, hogy egyenesen ki is van írva: nem fogadják el mert tartanak a hamis bankjegyektől.
Hogy az euró, mint valuta a pénzügyi turbulenciák ellenére vonzó bizonyítja, hogy a december végén Európától távol, a perui Limában csapott le a helyi rendőrség az Europollal, az amerikai titkos szolgálattal és a spanyol bankfelügyelettel közös akcióban először a kontinensen kívül jelentős pénzhamisító bandára. Négy és fél millió eurónyi és hasonló mennyiségű amerikai dollárnyi hamis bankjegy került elő a hamisításhoz használt alapanyagokkal és gépekkel együtt. A hónapok óta zajló nyomozás eredményeképpen lebukott hamisítók az Europol szerint főként az ibériai-félszigeten, Spanyolországban és Portugáliában terítették a hamis pénzt.

Az Europol minapi jelentése azonban a bankjegyhamisításnál jóval nagyobb léptékű fenyegetésről számolt be közös valutánk kapcsán. Számításaik szerint évi 1,5 milliárd eurót veszítenek az európaiak hitel- és debitkártya csalások miatt. A jelentés szerint a legtöbb európait érintő hitelkártya csalást az Egyesült Államokban követik el - derül ki a hágai székhelyű európai rendőri együttműködésre létrejött ügynökség közleményéből.

A jelentés szerint bíztató ugyanakkor, hogy a legutóbbi 12 hónap során 726 millió tranzakció történt az EU-ban, melyek közt a korábbi évekkel összevetve csökkent a visszaélések száma. Az Europol szerint ennek oka a technológia javulása, mindenekelőtt a chipes hitelkártyák terjedése.

A dokumentum szerint a tengerentúlon azért több a csalás, mert az amerikai ATM automaták alacsonyabb biztonsági szabályozásnak felelnek meg. Ráadásul a speciális megállapodások hiányában a kevésbé védett automatákon keresztüli visszaélések költségeit az európai kártyakibocsátók kénytelenek állni - írja az Europol. Hasonló problémák az Egyesült Államok mellett persze Oroszországban, Brazíliában, Mexikóban és a Dominikai Köztársaságban is jelentkeznek, mert sok helyen a bankok számára a profit fontosabb, mint az ügyfelek biztonsága és a csalás elleni hatékony fellépés.

A jelentés végül arra is kitér, hogy az európaiak kártyái az internetes vásárlás során is veszélyben lehetnek. Az Europol szerint ezek esetében ráadásul a bankok gyakran elhallgatják, hogy hány száz-, ezer- vagy millió ügyfél adatai kerültek ki, mert presztízskérdést csinálnak belőle. Ezzel azonban csak megkönnyítik a jellemzően nagy tételben banki adatokkal kereskedő kiberbűnözők dolgát.

Nem és igen mondaná a rafkós székely. Nem, mert a pánikozás ellenére csütörtök hajnalra összekalapálták az egységes bankfelügyeletről szóló megállapodást az euró pénzügyminiszterei, mely a fundamentumát képezi a csütörtökön kezdődő csúcsnak. S igen, mert a tagállami diplomaták addig sírtak, míg Herman van Rompuy visszavett az elöltetett menetből és átírta a további gazdasági integráció menetrendjét.

Nincs ezen semmi meglepő, ősz óta csökkent a piaci nyomás az eurózónán, kevésbé van tele a gatya és ezzel a harci kedv is számottevően mérséklődött. A múlt heti az EUrologus által látott első csúcs konklúzió tervezethez képest, a második verzió jól értesült újságírók szerint elhagyta a tervezett három lépcsős haladási tervet, lazább szövegezéssel helyettesítve azt. Így a fiskális kapacitásnak becézett közös pénzügyi rugalmassági mechanizmus, a nemzeti költségvetések kapcsán javasolt “közös döntéshozatal” és a “gazdasági szuverenitás progresszív egységesítése” mind abortálva lett a második verzióból. Ezek kapcsán később veszik fel a fonalat a kormányfők.

Nem kell azonban ettől még temetni a csúcsot, hiszen az utóbbi hetek izgalmai nyomán csak sikerült közös fedél alá hozniuk az eurózóna bankjainak felügyeletét. A csúcs előtti éjjel megszületett megállapodás szerint a 200 legnagyobb európai bankot az Európai Központi Bank felügyeli majd közvetlenül a jövőben. Az európai bankunió legfontosabb elemének tekintett megállapodással, kikényszeríthetővé válik a bankok prudens pénzpolitikája, melynek hiányát teszik mindenekelőtt felelőssé az eurózóna válságáért.

Az új 2014-től érvényes szabályok szerint, a 30 milliárd eurónál nagyobb tőkével bíró pénzintézeteket közvetlenül felügyeli az EKB, de a képes lesz a kisebb hitelezők és kölcsönt felvevők kapcsán is azonnali beavatkozásra. Ráadásul azon túl, hogy az EKB - mely a terv kritikusai szerint túlzott hatalmat ad Frankfurt kezébe - a szabályokat be nem tartó bankok bezárásáról is dönthet a közös valuta stabilitásának megőrzése érdekében.

A szakik emellett annak fontosságát is hangsúlyozzák, hogy egyre közelebb kerül az eurózóna ahhoz, hogy a közös mentőalapjából (ESM) közvetlenül is kisegíthessék a bankokat. Brüsszel szemében pedig az igazi bónusza a formálódó Egységes Felügyeleti Mechanizmusnak (SSM), hogy annak első lépcsője reményeik szerint az uniós alapszerződés módosítása nélkül kivitelezhető.

Utóbbi azonban valamikor 2014. derekán elkerülhetetlenné válik, amennyiben a tanácselnök Herman van Rompuy tervei válósággá válnak és a tovább mélyül az eurózóna integrációja. Az ehhez szükséges időigényes és politikailag is óriási kihívásokat rejtő Lisszaboni szerződés módosítás nyomán lehetne csak a szerződéses kereteket adni az Európai Bizottság azon jogának, hogy megóvja a kormányokat a gazdasági reformok elódázásától. A szerződésmódosítás ahhoz is elengedhetetlen végül, hogy létrejöjjön a kontinens pénzügyi stabilitását biztosítani hivatott eurózóna büdzsé. Diplomaták szerint a büdzséből olyan szolidaritási eszköz kerekedne, mely az eddigi programalapon hosszú távra adott hitelek helyett, gyors és rövid lejáratú hiteleket adna az eurózóna országok gazdaságának stabilitásához.

Tessék csak figyelni: a hétvégén tele volt a sajtó azzal, hogy örvendezzünk -meghosszabbították az 1997-ben az ENSZ égisze alatt született Kiotói Klímaegyezményt. Ezzel szemben azon médiafogyasztóknak, akiknek csak kicsivel jobb a memóriája, mint egy aranyhalnak, emlékezhetnek rá, hogy már 2009-ben az eddigi legnagyobb figyelmet kapott koppenhágai ENSZ klímacsúcson (COP15) sem a kiotói keretmegállapodás lejárta volt a fő aggodalom, hanem, hogy egy valóban hatékony emissziócsökkentési megállapodás jön-e létre. Magyarul, hogy a globális felmelegedés a menedzselhető hatású 2 Celsius fok alatt marad-e a kialkudott keretrendszer jelentette ösztönzőknek köszönhetően.

Ezzel szemben a koppenhágai forduló óta a nagyrészt eredmények nélküli cancuni és  durbani ENSZ klímatárgyalási forduló után idén a katari Dohában a hétvégén megszületett megállapodás nyomán annak “örült a világ” hogy: tessék-lássék hét évvel meghosszabbítottuk a Kiotói Egyezményt, mely amúgy lejárt volna 2012. december 31-ével.

Az EUrologus helyett ezúttal beszéljenek a tények: mit ér egy olyan globális megállapodás meghosszabbítása, melyet sem anno 1997-ben sem azóta nem ratifikált soha az Egyesült Államok, a világ egyik legnagyobb üvegházhatású gázkibocsátója. És mit ér mindennek a megállapodásnak egy olyan folytatása, melyet mivel a legjelentősebb kibocsátók közül csak az Európai Unió és Ausztrália írt alá, mindössze a föld CO2 kibocsátásának a 15 százalékát fedi le. A helyzet ugyanis az, hogy a glóbuszunk eddigi egyetlen “jogilag kötelező érvényű” klímamegállapodásának meghosszabbítását az USA-n kívül, Japán, Oroszország, Kanada, Új Zéland és Kína sem írta alá. Az EUrologus mellett a világ meghatározó klímaszakértői és civil szervezetei szerint a megállapodás hatása arra, hogy az globális felmelegedés mértéke 2 Celsius fok alatt maradjon konvergál a nullához.

S most jön a politikai szemfényvesztés helye, Connie Hedegaard klímaügyekért felelős uniós biztos a megállapodásról elmondta: “Dohában átkeltünk a régi és az új klímarezsimet összekötő hídon. Úton vagyunk a most kialkudott és 2015-re létrejövő globális megállapodás felé.” - utalt Hedegaard arra, hogy a dohai megállapodás értelmében 2015-re létrejön egy új átfogó globális klímamegállapodás.

Az EUrologust a biztos megnyugtató szavai nyomán már csak az aggasztja, hogy milyen végeredménye lehet egy a résztvevők nagy része által ímmel-ámmal folytatott tárgyalásoknak, melyek kapcsán az EU önmagában is meghasonul. Az energiatermelésében rendkívül szénfüggő Lengyelország nyomására ugyanis az EU - mely a 2008-as harmadik uniós energia és klíma csomagja nyomán az ENSZ klímaalkudozások élharcosaként lépett fel - idén Varsónak engedve kiállt a kiotói CO2 kibocsátási kreditekből a 90-es évekből megmaradt egységek továbbvitelének lehetősége mellett. Ez nagyon leegyszerűsítve nem jelent mást, mint hogy a kommunizmus végével összezsugorodott iparuk okán kibocsátási kedvezményeket kapott kelet-európai államok továbbvihetnék a fel nem használt kvótákat.  Ez pedig mert olyan kibocsátási gigászokat is kedvezményezetté tenne mint az oroszok és az ukránok, tovább gyengítené a meglévő amúgy is harmatgyenge kibocsátáscsökkentési mechanizmus hatékonyságát.

Azok a tagállamok melyeket leginkább megfektetett az utóbbi évek gazdasági válsága jelentős átfedésben vannak az Unió legkorruptabb országaival - így összesíthetőek az átláthatóságért harcoló Transparency International (TI) Korrupció Érzékelési Indexének az EU-ra vonatkozó megállapításai.

A TI ezért arra szólítja a kormányokat, hogy az eddigieknél sokkal nagyobb erőfeszítéseket tegyenek a közintézményekben a korrupció, kenőpénzek elfogadása és a politikusok és döntéseik pénzekkel történő manipulálásával szemben. Huguette Labelle, a Transparency International igazgatóságának elnöke  szerint a korrupció csökkentése érdekében hatékony lobbiszabályozásra és tisztességes pártfinanszírozási rendszerre van szükség, átláthatóvá kell tenni a közpénzek felhasználását, a közhatalmat gyakorló szervek működésének pedig számon kérhetőnek kell lennie.

Cobus de Swardt, a TI ügyvezető igazgatója az Európai Uniónak üzenve azt mondja: a világ vezető gazdaságainak példával kell elől járniuk, biztosítva, hogy intézményeik teljesen transzparensek és vezetőik beszámoltathatóak legyenek.

Az EU helyzete azért különleges a korrupció kapcsán, mert miközben olyan tagállamai mint Dánia, Finnország és Svédország és Hollandia a világ “legtisztább kezű” államai, addig Románia a 66., Olaszország a 72., Bulgária a 75., Görögország pedig a 94. helyet foglalja el a 174 országot tartalmazó Globális Korrupció Érzékelési Indexen. Az EUrologus szerint ebből világosan látszik, hogy az EU eddig nem volt képes olyan hatékony közösségi válaszokat adni, melyek nyomán az Unió egészében teret veszít a korrupció. Erre a TI jelentése szerint különösen nagy szükség van a válságra adandó válaszok között.

A korrupció aggasztó mértékét igazolja, hogy az Eurostat felmérése szerint a görögök 98 százaléka szerint a korrupció az egyik legégetőbb problémája az országnak. Az Európai Bizottság saját számításai szerint évente 120 millárd euró veszik kárba (az adófizető polgárok szemszögéből nézve) Európa-szerte, leginkább a közbeszerzések és az egészségügy területét érintően. Összehasonlításképpen a fenti összeg az EU hétéves költségvetésének nyolcadát teszi ki, vagyis évente több pénz folyik el korrupcióra Európában, mint ami felett Brüsszel rendelkezik.

Ami hazánk relatív korrupciós helyzetét illeti, a 46. helyünkkel a régióban a negyedikként végeztünk Észtország (32.), Szlovénia (37.) és Lengyelország (41.) mögött. Jóval kevésbé rózsás a helyzetünk ha azt vesszük, a Huszonhetek vonatkozásában mindössze a 19. helyen szerepelünk, olyan gyenge kihívók előtt mint a görögök és a bolgárok.

Sokkal inkább papírhegyek! 2292 módosító indítvány egyetlen jogszabály-tervezethez, összesen körülbelül 7500 a Közös Agrárpolitika (KAP) reformját alkotó hat jogszabályhoz. A KAP az unió talán legösszetettebb szabályozási területe, az EU költségvetésének második legnagyobb tétele, amelyre a tervek szerint a következő hét évben kb. 370 milliárd eurót fog kialkudni a közösség.

Népszerű dolog azért ostorozni az Uniót, mert a 21. század elején a költségvetésének közel 40 százalékát még mindig a mezőgazdaságra költi, és sok igazság van a kritikákban. A brit sajtó évtizedes mantrája szerint a Közös Agrárpolitika támogatásai tejtavakat és vajhegyeket szültek, azaz felesleges és drága mezőgazdasági termelést finanszíroznak adófizetői pénzen. Az EUrologus szerint is erős túlzás, hogy a mezőgazdasági kifizetések továbbra is az uniós büdzsé második legnagyobb tételét képezik, de a teljes képhez azért hozzátartozik még néhány dolog.

Először is hiába teszi ki a mezőgazdasági politika az uniós GDP 40%-át, mindez alig éri el az EU bruttó nemzeti termékének négy ezrelékét. Az Egyesült Államok például nagyjából kétszer ennyit költ mezőgazdasági támogatásokra, miközben az ágazatban foglalkoztatottak számaránya messze elmarad az unióstól. Másodszor a támogatásért cserébe a gazdák egy rakás környezetvédelmi, állatjóléti, állat- és növényvédelmi és élelmiszerbiztonsági előírást teljesítenek. Ezek célja, hogy az élelmiszertermelés környezeti lábnyoma csökkenjen, az állatoknak okozott szenvedés mérséklődjön, az Európában előállított és fogyasztott élelmiszer pedig lehetőleg egészséges és biztonságos legyen. Egy előírás a mezőgazdasági területek környékén található vizek nitrát-tartalmát szorítja bizonyos határérték alá, egy másik kizárja egyes hormonok használatát az állattartásban, egy harmadik a vadon élő állatok élőhelyeit védi. Ezekből az ún. keresztmegfelelési előírásokból 18-at kell betartania annak a gazdának, aki szeretne uniós támogatáshoz jutni. A most zajló KAP felülvizsgálat keretében további „zöld” elemekkel gazdagodik a rendszer. A támogatások esetében egyre inkább ezeket a tételeket fizetjük meg, bár az is igaz, hogy a hagyományos és leginkább versenytorzító-hatásúnak tartott jövedelemkiegészítő elemek még mindig nagyobb részt képeznek a támogatásokban.

A Közös Agrárpolitika tehát előnyére változik, kérdés ugyanakkor, hogy van-e értelme mindezt közösségi keretekben, az Európai Unió költségvetéséből finanszírozni. A KAP támogatások mellett érvelők azt szokták felhozni, hogy a közösségi költségvetésből folyósított támogatások egyenlő versenyfeltételeket teremtenek az unión belül. Ehhez azonban nem kellene közös költségvetés, elegendő lenne egy közös szabályrendszer arra vonatkozóan, hogy melyik tagállam mennyivel támogathatja a gazdáit. Az uniós költségvetésben így felszabaduló évi nagyjából 50 milliárd eurót biztos, hogy hasznosabban is el lehetne költeni, mint ahogy azt jelenleg a Közös Agrárpolitikában teszik. Szolgálhatná például a legszegényebb régiók felzárkóztatását, a fiatalkorúak munkanélküliségének csökkentését, finanszírozhatná a versenyképességi hiánnyal küzdő országok szerkezeti reformját, vagy a határon átnyúló közlekedési és energiaprojekteket.

A Közös Agrárpolitika azonban ugyanolyan szent tehene az EU költségvetésének, mint a brit visszatérítés. Ezekhez az elemekhez csak egyszerre, egy radikális költségvetési reform keretében lehetne hozzányúlni. Mindez azonban jelenleg senkinek sem érdeke.

Tabut döntött a hétvégén Angela Merkel. Először mondta ki a német választók előtt az eddig következetesen tagadott tényt: a görög állampapírokat birtokló tagállamok kénytelenek lesznek bizonyos mértékű veszteségeket leírni a Görögországnak nyújtott kölcsönök után.

Merkel a közlés csatornájaként tudatosan a legnagyobb német vasárnapi bulvárlapot a Bildet választotta. Poroszos határozottsággal úgy fogalmazott, hogy “Görögország hitelezői két éven belül várhatóan le kell, hogy írják az ország tartozásainak egy részét.”

Az eurózóna pénzügyminiszterei a magánbefektetőket (kereskedelmi bankokat, pénzügyi alapokat, stb.) tavaly már “rávették” arra, hogy átvállalják az athéni kormány tartozásainak egy részét, ám egyúttal arra is ígéretet tettek, hogy egyszeri alkalomról volt szó. Az viszont már akkor is tudható volt, hogy a Görögországnak két alkalommal juttatott, százmilliárdos nagyságrendű nemzetközi hitelcsomag és a tartozások részleges átvállalása ide vagy oda, további lépésre lesz szükség.

Merkel kritikusai szerint a nyilatkozat nem belső sugallatra született. Sokkal inkább azért, mert a jövő őszi német választások előtt fokozatosan nő a nyomás a kancelláron, akit a görög kérdés kapcsán a valódi költségek elrejtésével vádolnak.

A kancellárasszony azonban kitart amellett, hogy a görögök távozása az eurózónából sokkal többe kerülne, mint ha további hitelekkel segítik Athént.

A görögök pénzügyi kisegítésének módosított feltételeiről november 27-én állapodott meg az eurózóna. Görögország a remények szerint 2020-ra a GDP 124 százalékára, 2022-re pedig 110 százalékára viheti le az államadósság szintjét. A görög állam jövőre immár hatodik éve lesz recesszióban. Az ország gazdasági teljesítménye becslések szerint a negyedével esett vissza 2008 óta, s a 2007-ben a GDP-re vetítve 115 százalékos államadósság minden uniós csúcsnál magasabban, 190 százalékon tetézett.

A megállapodás nyomán ma arról egyeztetnek az európai pénzügyminiszterek, hogy milyen feltételekkel valósuljon meg a befektetők görög államkötvényeinek visszavásárlása. A tegnapi német bejelentés azonban egészen új helyzetet teremthet a gazdasági kormányzás jövőjéről, végső soron az eurózóna szorosabb együttműködésén alapuló gazdasági unió létrehozásáról szóló vitában. Angela Merkel eddig következetesen képviselt álláspontjának (az eurózóna tagoknak kölcsönadott adófizetői pénz nem veszhet el) tegnap bejelentett módosítása nem csak a német választási küzdelmet bolygathatja fel, de az európai gazdasági kormányzásról szóló vitákat is.

A Európai Unió 2014 utáni 7 évének költségvetéséről kellett volna megállapodni a 27 tagállam vezetőinek egy hete. Nem sikerült. Hiányérzetünket fokozta, hogy az ilyenkor szokásos következtetések is elmaradtak, helyette egy szűkszavú közleményt kapunk csak, „Hajrá, Kovács néni!” szellemben. A fájó űrt betöltendő az Eurologus kénytelen volt a csúcs után levonni a maga következtetéseit:

A kompromisszumokat előbb megkötik, aztán foglalják írásba.

Erről elsőként a ciprusi elnökség feledkezett meg, még hetekkel a csúcs előtt, amikor különösebb egyeztetés nélkül terjesztette elő kompromisszumos javaslatát. Bizonyos értelemben egy olyan kompromisszum is eredmény, amivel a 26 másik tagállam egyike sem elégedett, de ezt igazából nem tudjuk: miután az ellenzők között Cameron brit miniszterelnöktől kezdve Merkel német kancelláron át Barroso, az Európai Bizottság és Van Rompuy, az Európai Tanács elnökéig az összes nagyágyú felsorakozott, nem sokan foglalkoztak vele érdemben.

Pénzről azok tárgyalnak, akiknek van.

Persze a fenti baklövés, vagy akár a ciprusi elnökség teljesítményéről alkotott negatív kép önmagában nem lett volna elég ahhoz, hogy – eltérően az eddigi csúcsoktól – az elnöki szerepet betöltő tagállam teljesen háttérbe szoruljon. Az is kellett, hogy Ciprus pont a hétéves költségvetésről szóló tárgyalások alatt kerüljön csődközelbe és kérje az Unió segítségét. De a Kohézió Barátait, vagyis a szegényebb tagállamokat összefogó blokkot is a válságot gazdasági visszaesés nélkül átvészelő Lengyelország vezette.

Pénzről tárgyaltak, de nem a pénzről volt szó.

Mielőtt teljesen őrültnek tartanak tisztelt olvasóink, egy kis matematika: a végén a hét éves költségvetésből mintegy 30 milliárd euró hiányzott a megegyezéshez. Ez az Európai Unió kb. 12 500 millárdos GDP-jének kevesebb, mint 0,03%-a. Aki szerint tényleg ekkora összegen múlik az EU 2014 és 2020 közötti éveinek költségvetése, az nyugodtan tarthat minket őrültnek.

A kompromisszum mindig a végén születik meg.

Hogy Van Rompuy elnök stábja erről a szabályról feledkezett-e meg, a tárgyalások gyors lezárásában bízott, vagy csak a nyulat akarta kiugrasztani a bokorból, talán sosem tudjuk meg. Egy biztos: a kompromisszumnak szánt megállapodás túl korán érkezett, amikor az álláspontok még nem voltak elég közel a megállapodáshoz: péntek hajnalban.

Ha a német-francia tengely nem működik, fennakadások lesznek.

A 80-as évek óta először fordult elő, hogy ilyen csúcs közös német-francia álláspont nélkül kezdődjön. Hogy Francois Hollande francia miniszterelnök fejében mi járhatott, amikor előzetesen Berlin helyett Varsóba utazott, csak találgatni tudjuk. Az agrártámogatások, ahol a két ország érdeke leginkább ütközik? A hagyományosan jó brit-lengyel kapcsolatok, vagy a kevésbé hagyományos de annál intenzívebb német-lengyel együttműködés ellensúlyozása? A francia jobboldal botránya? A francia baloldal botránya?

Ha nem tudsz megállapodni, ne erőltesd, és ne is veszekedj.

Ahogy a lengyelek fogalmaztak: annyira nyilvánvaló volt, hogy nem lesz egyezség, felesleges lett volna durvulni. Péntek délre a tárgyalóteremben már mindenki számára egyértelmű volt, hogy nem lesz megállapodás, inkább csak arról volt szó, hogyan lehetne ezt úgy eladni, hogy ne tűnjön kudarcnak. Ez sikerült is, a hírre állítólag csak néhány távol-keleti tőzsde reagált, emelkedéssel (hogy ők ott mit gondolhatnak Európáról, azt az Eurológus találgatni sem meri).

Álló hajót nem lehet lekésni.

Igen, a bennfentesek kedvéért: Jean-Claude Juncker, az Eurogroup (az eurozóna pénzügyminisztereinek tanácsa) elnökének szavaira reagálunk. Már a csúcs előtt is látható volt, ha nem is nyilvánvaló, hogy a Cameron ha akarna, sem tudna megállapodni, annyira sikerült pártja euroszkeptikus táborát feltüzelnie. Amikor megkérdezték Junckert, aggódik-e, hogy a britek lekésik a közös európai hajót, csak annyit felelt: “A britek tudnak úszni”.A csúcson azonban kiderült, hogy a többi nettó befizető hiába állt rugalmasabban a kérdéshez, a britek nem maradtak teljesen egyedül. Van Rompuy elnök vagy Merkel kancellár pedig kísérletet sem tett elszigetelésükre.

Lehet, hogy a közös hajó áll, de akkor is mindannyian ebben evezünk.

A britek iránti “megértést” és általában a meglepően kellemes hangulatot nem csak az motiválta, hogy az egymással marakodó politikusok képe tovább növelte volna az amúgy is növekvő euroszkepticizmust. A csúcs után került sor fontosabbnak talán nem, de mindenképpen sürgősebbnek tartott témákra: a görög mentőcsomag következő részletére (erről hétfőn sikerült megállapodni), és a bankunió könnyűnek legkevésbé sem ígérkező decemberi fordulójára. Az Unió tagállamai túlságosan egymásra vannak utalva ahhoz, hogy összevesszenek.

Egy “valódi” gazdasági és pénzügyi unió létrejöttéhez szolgált szellemi táplálékkal szerdán José Manuel Barroso.Az Európai Bizottság tervei szerint a nemzeti büdzsék megvétózhatóak lesznek és a bajba jutott országokat egy központi költségvetésből segítenék ki. Barroso azt is hozzátette, mindehhez két uniós alapszerződés módosításra is szükség lesz, az elsőre a következő öt évben és egy mélyebb kiigazításra hosszabb távon.

Az EB új aduásza persze arra is kitér, hogy az eurózónának gyorsabban és mélyebben kell integrálódnia. Barrosoék szerint ugyanis a közös valutát használók válsága onnan ered, hogy az Unió főként politikai projektként jött létre és nem épült kellően erős gazdasági és pénzügyi alapokra.

A brüsszeli ötlet-kalapban szerepel még a nemzeti adók harmonizációja, a foglalkoztatáspolitika összehangolása, az eurókötvények kibocsátása és ezzel az államháztartási hiányok legalább részleges közösségivé tétele, illetve az Európai Bizottság alatt létrehozandó “európai pénzügyminisztérium”, amely az eurózóna közös költségvetését kezeli.

A Bizottság a következő másfél évben megszilárdítaná a bankuniót, és felállítana egy olyan közösségi pénzügyi forrást, amely a versenyképességi problémákkal küzdő eurózóna-tagok szerkezeti átalakításához nyújtana támogatást, és amelyet a jövőben az EU pénzügyi szabályait áthágó országoknak kötelező lenne használni. A következő fél évtizedben ez a brüsszeliül ‘konvergenciaeszköz’-nek nevezett dolog változna át az eurózóna költségvetésévé, a Bizottság elképzelése szerint, immár saját európai adókból finanszírozva magát.

Matolcsy miniszter kedvence azonban minden bizonnyal az a felvetés lesz, mely szerint világos mandátumot kell adni az EU-nak, hogy harmonizálja a nemzeti költségvetéseket, beleértve az uniós végrehajtó testület azon jogát is, hogy az Európai Bíróság elé idézze azokat az országokat, amelyek nem tartják be a közös szabályokat.

Az új uniós kompetenciák “demokratikus természetét”, azaz a Bizottság feletti demokratikus ellenőrzést az Európai Parlamentnek kellene biztosítania. Barroso kék-sárga vízióját a decemberi EU csúcson tálalják fel az állam- és kormányfőknek. Őket pedig, mint a tapasztalat mutatja nehéz kizökkenteni néhány korán jött bizottsági hallucinációval.

Az EUrologusnál is benn-fentesebbek három-, sőt akár négynaposra is jósolták a költségvetésnek szentelt múlt heti EU csúcsot. Az ülés azonban pénteken délután gyorsan, fájdalom-mentesen és eredménytelenül véget ért.

Az első meglepetés, hogy a szakértők és diplomaták által magabiztosan kívülállóként és elszigetelődött páriaként jellemzett Nagy-Britannia korántsem került a partvonalra. Sőt, David Cameron úgy térhet vissza a brit parlamentbe, hogy Brüsszelben csatát nyert. Ezt Angela Merkelnek köszönheti, mindjárt megírjuk, hogy miért.

A második meglepetés, hogy az uniós döntéshozatal klasszikus motorjának számító német-francia együttműködés már az első nap végére megszűnt. Francoise Hollande beszorult a költségvetési szigort pártoló ‘északiak’, illetve a bőségesebb uniós forrásokért lobbizó periféria országok közé. Egyszerre próbálta védeni saját agrártámogatásait, megőrizni a növekedésösztönzést és a felzárkóztatást szolgáló kohéziós forrásokat, miközben igyekezett a költségvetési szigort pártoló északiak táborától sem eltávolodni túlzottan.

Forrásaink szerint a francia álláspontnak megfelelt volna a Herman Van Rompuy által előterjesztett 973 milliárd eurós költségvetési javaslat, amely kismértékben növelte volna az agrártámogatásokat és a felzárkóztatást szolgáló kohéziós politika eszközeit. Franciaország így otthon győzelemként adhatta volna el a megállapodást, a mediterrán országok és a közép-európaiak körében pedig jó pontokat szerezhetett volna a kohéziós támogatások megnövelésével.

Ekkor azonban Angela Merkel behúzta a vészféket. A német kancellárasszony közölte, hogy a költségvetési megállapodás nem sürgős, ráérünk azt elfogadni 2013 februárjában is. Merkelt több tényező is motiválhatta e döntésében. Egyrészt a németek lehetőséget adtak David Cameronnak, hogy a brit parlamentbe visszatérve győzelemként tálalja a csúcson előterjesztett Van Rompuy-féle javaslat bukását. Cameron arra is esélyt kap, hogy jövőre új és az európai szövetségesek számára is elfogadható tárgyalási mandátummal térjen vissza Brüsszelbe. Másrészt azzal, hogy Merkel nyitva hagyta az uniós költségvetés kérdését nyomást tud gyakorolni egyrészről Franciaországra, másrészről Nagy Britanniára az ezzel párhuzamosan zajló, a bankunió létrehozásáról szóló vitában. A közvélemény előtt kevésbé ismert, jórészt technikai szabályozást jelentő bankunió pénzügyi hatása sokszorosa az uniós költségvetésének. Harmadrészt a németek jelzést küldtek Francois Hollande-nak, hogy mielőtt Franciaország az osztó szerepét szeretné játszani az európai kártyapartiban, nem ártana összerendezni saját lapjait. Merkel meggyőződését a pénzügyi elemzők is osztják, akik szerint Franciaország strukturális problémái, gyenge versenyképessége, remegő lábakon álló bankrendszere, és hatalmas államadóssága időzített bombaként ketyeg Európa közepén.

A múlt heti csúcs kudarcát ezek fényében érdemes értékelni. Az európai GNI alig 1%-át kitevő uniós költségvetésről jövő februárban, késhegyre menő küzdelmek után, az utolsó pillanatban lesz majd megállapodás, ahogy az hét éve történt. Addig azonban a büdzsé körül folyó tárgyalás az európai nagypolitika része marad és más témákban is elősegítheti a megegyezést. Az EUrologus szerint túl értékes volt ahhoz a költségvetési megállapodás, hogy most megköttessen.

Éjjel egykor amikor a 27-ek közül egyedüliként lejött a sajtóhoz némi önpromóra Francois Hollande francia elnök, a Tanácsban felbőgtek a kalkulátorok. Az EUrologus úgy tudja, van Rompuy tanácselnök csapata keményen szivatta a nemzeti delegációkat, akiknek digitális másolat helyett csak papíron adták oda a legfrissebb számokat.

Az éjszakai szorobánozás eredményeként pirkadatra új tárgyalási pozíciók íródtak, melyekkel aztán péntek délben megindultak a valódi tárgyalások. A legfrissebb leszivárgó információmorzsák szerint jelenleg az 1000 milliárd euró alatt meghúzott költségvetési főösszegről egyeztetnek. Német diplomáciai értesüléseink szerint azonban, ha nem lesz délutánra érdemi közeledés az álláspontokban és új javaslattervezet, akkor Berlin egy későbbi csúcsra halasztaná a megállapodást abban a reményben, hogy a britek támogatását is meg lehet szerezni a közös költségvetéshez. Ebben az esetben január-februárban újabb költségvetési tárgyalások elé néznek az állam- és kormányfők.

Végül a csúcson az újságírók közt reggel óta kézről kézre járt javaslat másolata igazi ínyenceknek.

Csütörtök este 8 helyett éjfélkor került a tárgyalóasztalra a legújabb, Herman van Rompuy jegyezte költségvetési javaslat, mely az eddigiekkel megegyezően 80 milliárdos vágás mellett 972 milliárd eurós főösszeggel számol. A trükk a belső arányok finomhangolásában és egymáshoz viszonyított kiegyensúlyozásában rejlik. Merkel szerint lesz pénteken megállapodás, de megeshet hogy kell még egy csúcstalálkozó egyes kérdések tisztázására. Cameron továbbra is harcol a főösszeg további vágása mellett, miután a brit parlament alsóháza 886 milliárd alá tornászná le nem kötelező érvényű határozata szerint a bűvös számot. Hollande francia elnök az agrár pénzek miatt aggódik, de kompromisszumkereső és EU párti húrokat pengetett péntek hajnali egykor tartott rövid sajtótájékoztatóján.

Az EUrologus által látott friss dokumentum fő számai  tehát a következőek:

• A növekedésre, foglalkoztatásra és versenyképességre 13 milliárddal kevesebbet szánnak. Ennek a legnagyobb vesztese az európai energia és közlekedési infrastruktúra összekötését segítő támogatás lesz.


• A Magyarországnak és a kohézió barátainak legfontosabb 1B boríték, a felzárkóztatási pénzek 10,6 milliárddal nőnének.


• Természeti erőforrások megóvása és védelme költségvetési fejezet alatt 8 milliárddal több jutna főként a piaci alapú kiadások és direkt támogatások növelésén át.


• Az EU biztonságra, igazságügyre, határvédelemre és bevándorlási ügyekre 1,6 milliárd euróval kevesebbet szán.


• A misztikus az EU mint globális szereplő címszó alatt kőkemény 5 milliárd euróval kevesebb kerülhet elköltésre.


• Az EU intézményeinek működésére és köztisztviselőinek fizetésére marad az eddig tervezett összeg, annyit azonban hall az EUrologus, hogy az alku szerint az eddigi heti 37,5 óra helyett a jövőben 40 órát munkahetet kell teljesíteniük a sokak által irigyelt eurokratáknak.


• Végül ugyan a költségvetésen kívül szerepel, de 700 millióval kevesebb jut a természeti katasztrófák okozta károk enyhítésére felállított Európai szolidaritási alapra.
  

Találkozunk pénteken déltől, amikor is végre eldől a Huszonhetek közül kinek mennyi lesz az annyi!

Nem túl sok a biztató jel a ma kezdődő csúcs előtt. A 2014-2020-as időszak költségvetése kapcsán különböző, de megegyezésre egyformán képtelen álláspontokról hallani. Ráadásul a válság miatt az európai politikusok inkább az otthoni közvéleménynek tetsző „kemény” nézeteket hangoztatnak, mint a kompromisszumhoz szükséges „puhát”.

Ha az embernek sikerül a tárgyalásokat előkészítő szakértőket akkor elcsípni, amikor éppen mentesek a szokásos kincstári optimizmustól (tippünk: a tárgyalások szünetében kávéért sorban állva), megtudhatjuk, többen már arra készülnek, nem lesz megegyezés. Eurobürokratául fogalmazva: lesz megegyezés, de maradhatnak nyitott kérdések a következő csúcsra.

Nem igazán segít a tájékozódásban a magyar EU-államtitkár legutóbbi interjúja sem, amiből nehéz megmondani, mi a propaganda, mi a kormány álláspontja, és mi az államtitkár személyes véleménye (és ez, bármilyen hihetetlen, dicséret). Ami kiszűrhető, hogy noha az Európai Bizottság „szerette volna elkerülni, hogy a nettó befizetők, és a kohéziós tábor között legyen a törésvonal, mert akkor nagyon megmerevednek a frontvonalak”, magyar kezdeményesre sikerült létrehozni a Kohézió Barátai nevű csoportot, amely egységesen és rendületlenül áll ki a mellett, hogy „a kohéziós boríték ne legyen kisebb”. Vagyis megmerevíteni a frontvonalat.

Ennek ellenére túlzás lenne egy esetleges kudarcot a magyar kormány nyakába varrni, tudjuk ezt inkább be az „önmagunk fontosságának hangsúlyozása túl fontos ahhoz, hogy magunknál kevésbé fontos emberekre bízzuk” politikai alapszabálynak. Inkább azt kérdeztük a koffeinhiánytól őszinteségi rohamot kapott európai bürokratáktól, mégis mivel érvelhetne a magyar kormányzat magasabb kohéziós támogatások mellett.

– Az a baj a Kohézió Barátaival, hogy eredményként mindig büszkén közlik, sikerült felgyorsítani a pénzek kifizetését. Sajnálatos módon a holland tulipántermesztők még nem jutottak el a gépesítettség azon fokára, hogy ne legyen a kezük ügyében lapátnyél. És ha én azt adom nekik elő eredményként, hogy a magyarok gyorsabban költik a pénzüket, akkor nagyon gyorsan vernek fejbe vele, pedig nem egy erőszakos társaság – fejti ki választókerületi problémáit Stefan Hufenaghel.

– Nem ilyen vészes a kép – vigasztal Jürgen Keinepanik. – Persze azzal nem célszerű érvelni, hogy az az igazi európai érték, ha maguk pénzt kapnak. Mostanában a német adófizetők úgy érzik, túl sok pénzt adnak az európai szolidaritás szellemében. Igaz ugyan, hogy ha önök a pénzt nem importra költik, akkor az extra keresletet jelent magyar árukra és szolgáltatásokra, ami segíti a magyar gazdaságot.

Jürgen közben megkapja kávéját, és komótosan megjegyzi:

– Sajnos a magyar kormánytól még nem láttunk számításokat arra vonatkozóan, hogy ez mégis mennyi lenne.

Még utánaszólok, hogy és mi van a multiplikátorhatással, de közben Francois Pierrecoeur érkezik mellém a sorban.

– Volt egy kutyám, azt hívták multiplikátornak – int minket csendre, miközben a kávé után nyúl. – De ha rám hallgatnak, ezt nem hozzák fel érvként, multiplikátor-hatás ugyanis minden országban van. Nálunk például a kert végében van a kutya elásva.

– Inkább azzal érvelnék, hogy a pénzt majd versenyképes iparágakba fektetik. Persze sokat segítene, ha a kormányuk tudná bizonyítani, hogy eddig is ezt tette, mert a francia kormányt a nagy európai szolidaritásra hivatkozással csak a francia szakszervezetek tudják meggyőzni. Igaz, ők általános sztrájkkal meg is bénítják az egész országot, talán ez is segít nekik ebben – teszi hozzá merengve. Tévedésből két adag tejszínt önt a kávéjába, majd távozik.

– Dirigiste – jegyzi erre meg John Watch, olyan hangsúllyal, amire csak brit konzervatív képes, ha francia szocialistát lát. – Nehogy már a kormány mondja meg, ki a versenyképes, ezt a piac dönti el. Maguk is jobban tennék, ha a piaci kudarcokat próbálnák orvosolni: a kisvállalkozások nálunk azért jutnak nehezen hitelhez, mert a bankoknak nem éri meg velük foglalkozni.

– Nálunk a nagyvállalatok sem nagyon jutnak hitelhez – vetem közbe, megkönnyebbülve, hogy a kávé körüli forgolódásban végül szóhoz jutok.

– Igen, ezt hallottam, maguknál mostanában nem akarnak hitelt adni a bankok. Végül is, ha megszűnik a hitelpiac, az is egyfajta piaci kudarc. Csak nem olyan, amire mi egy büdös kanyit is adnánk – terül el az arcán a „kend a hajadra az európai szolidaritásodat” vigyor, és faképnél hagy.

Kezdek szomorkodni, amikor Staszek Vengribratki csap a hátamra.

– Rájuk se ránts, cimbora. Mi tudjuk, mi az a posztkommunista örökség, nálunk Lengyelországban például a gazdasági válság mélypontján csak 2%-os volt a növekedés, és hidd el nekem, 2% nem egy tündérmese. De addig is, amekkora bajban vagytok, mindenképpen jól jártok; hacsak a pénzek körüli marakodás alá nem ássa a versenyképes gazdasághoz szükséges intézményrendszert.

– Ami persze Magyarországon nem fordulhat elő – teszem hozzá, egyre kevésbé vidámabban.

Titkos szavazás mellett, de az előzetes várakozásoknak megfelelően rendkívül szoros eredménnyel támogatta Tonio Borg máltai biztosjelöltet az Európai Parlament szerdán délután. A biztos jelölését még az EU 27 tagállamát képviselő Tanácsnak is jóvá kell hagynia, de ez már puszta formalitás.

Egy hete kőkemény lobbizás zajlik az Európai Parlamentben Tonio Borg, máltai biztosjelölt mellett és ellen. Pártolói és ellenfelei emailekkel öntik el az EP képviselők postafiókjait (egyelőre még senki nem akarta letiltani a küldőket), közleményekkel bombázzák a sajtót, meghallgatásokat szerveznek, hogy az ellentmondásos nézeteiről elhíresült Borg mellett, vagy az ellene való szavazásra buzdítsanak. A máltai jelölt ellenzi az abortuszt, sőt javaslatára alkotmányba foglalták az Európában amúgy is kirívóan szigorú máltai abortuszszabályozást. Szintén ellenzi a válást és határozottan elutasítja a melegek jogainak kiterjesztését. A liberálisok szerint Borg nézetei nem teszik őt alkalmassá a biztosi tisztség betöltésére, különösen nem egy olyan portfólió esetében, amely az őssejt-terápiák, a klónozás, a betegjogok, vagy a génmódosított növényi szervezetek termesztésének engedélyezéséért felel. A konzervatívok szerint keresztényüldözés zajlik, és Borg személyes nézetei nem fogják befolyásolni őt a hivatali minőségében hozott döntéseiben. Már csak azért sem, mert az Európai Bizottság vezető szerve, a biztosi kollégium minden kezdeményezésről testületi döntést hoz. A biztosjelölt meghallgatását követően a három illetékes parlamenti szakbizottság szakmailag alkalmasnak találta Borgot, de a meghallgatásról írt hivatalos levélben is leírták, hogy nézeteivel kapcsolatban kételyek merültek fel. 

Az EUrologus szerint az igazi kérdés, hogy te tisztelt európai polgár, hogyan szavaztál volna?