Szlovák hungaricum?

A történelmi tokaji borvidéket a trianoni döntés szakította ketté egy nagyobb magyar és egy az előzőnél hússzor kisebb (cseh)szlovák részre. 1959-ben a csehszlovákok megháromszorozták saját tokaji termőterületüket, és olyan termelési eljárásokat is engedélyeztek a tokaji készítésére, amit Magyarország a mai napig nem ismer el. Az ‘első tokaji borháború’ emiatt 1964-ben robbant ki, amikor a csehszlovák tokaji megjelent a hanyatló nyugathoz tartozó osztrák piacon, visszaszorítva ezzel a magyar termékeket. A vitát akkor a keleti blokk népeinek örök barátsága jegyében sikerült elrendezni, de az 1990-ben ismét kiújult, megoldás a mai napig nincs.

Tokajit évszázadok óta készítenek, az elmúlt közel száz évben a határ mindkét oldalán. A külföldieknek mégis Magyarország ugrik be a Tokajiról, mert itt több, vélhetően jobb minőségű, szebben csomagolt, jobban reklámozott bort csinálnak. Persze idegesítő és gazdasági szempontból is hátrányos, ha valaki alacsonyabb minőséget, vagy egyszerűen csak mást csinál, és ugyanúgy hívja, de a prémium termékek versenyében a magyar tokaji előnye behozhatatlan.

A magyar-szlovák borvitát egy módon lehetne végleg lezárni, ha a magyar és a szlovák kormány megállapodna arról, hogy pontosan milyen területen, milyen eljárásokkal készülhet tokaji a határ mindkét oldalán. Ehhez elsősorban a szlovákoknak kellene engedményeket tenniük. A helyzet nem reménytelen. Franciaország is megállapodott Luxembourggal a mosel-i borkészítésről, Svájc pedig Franciaországgal arról, hogy milyennek kell lennie a Gruyere sajtnak. Egyszer nekünk is sikerülni fog.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!