Nagybirtokosok zsebét tömi a közös agrárpolitika?

Latin-amerikai szintű földkoncentráció jellemzi az európai mezőgazdaságot, különösen a kelet-európai országokban. Többek között ezt állapította meg két civil szervezet nemrég nyilvánosságra hozott tanulmánya, amely azt sem rejti véka alá, hogy a Közös Agrárpolitika jelentős mértékben hozzájárult a földbirtokok koncentrálódásához. 

A Transnational Institute tanulmánya szerint az európai mezőgazdasági földterületek fele a gazdák mindössze 3 százalékának tulajdonában van. Magyarországon a gazdaságok felső tíz százaléka kapja a támogatások hetven százalékát. Ez a szűk nagybirtokos réteg a Közös Agrárpolitika keretében folyósított támogatások legnagyobb haszonélvezője, egy bizonyos földbirtokméret felett ugyanis a KAP keretében folyósított hektáronként akár évi több száz eurót is elérő támogatás tiszta haszonként jelentkezik. Pedig az uniós költségvetés közel negyven százalékát kitevő KAP egyik célja éppen ennek a folyamatnak az ellensúlyozása lenne. Az európai mezőgazdasági támogatásoknak többek között enyhíteniük kellene a vidéki szociális feszültségeken (vidéki munkalehetőségek teremtése), valamint a fiatal földművesek földhöz juttatásával segíteniük kellene az elöregedő európai paraszttársadalom megfiatalítását. Márpedig ezen céloktól inkább távolabb került az EU a Közös Agrárpolitika fennállása óta.

Persze vannak, akik kerek-perec kimondják, hogy a KAP szociális vetülete csupán hangulatjavító látszatintézkedés. Ahhoz ugyanis, hogy az európai mezőgazdaság versenyképesebbé váljon a földterületnek koncentrálódnia kell, a termelést minél inkább automatizálni kell, minek következtében egyre kevesebben lesznek képesek megélni a földből. Kérdés persze, hogy akkor mi szükség van a Közös Agrárpolitikára, amelynek átfogóra tervezett, de valójában csak kisebb módosításokat tartalmazó reformja épp most fejeződik be.

Arra is érdemes felfigyelni, hogy az új nagybirtokosok között nem csak mezőgazdasági termelőket találunk. Spanyolországban, Olaszországban és Romániában például a nap- és szélerőmű parkok veszik el a földet a mezőgazdasági termeléstől, egyszerűen azért, mert az adott területen jobban megéri energiát előállítani, mint élelmiszert termelni. Európa iparosodottabb és sűrűn lakott részein már eddig sem voltak ismeretlenek a hasonló konfliktusok a mezőgazdaság, az ipar, az energiatermelés, és a szolgáltató szektor földigénye között. A mezőgazdaság ezeken a helyeken (például Hollandiában, ahol minden négyzetcentiméter földet kiaknáznak) úgy tudott partiban maradni, hogy elképesztően hatékonnyá vált. Az ilyen koncentrált és gépesített mezőgazdaság külső támogatás nélkül is képes jelentős profitot termelni. Persze ebben az esetben nem érvényesülnek a szociális és a környezetvédelmi szempontok sem. Ha Európa ezt az utat választja (jelenleg így tűnik), akkor semmi szüksége nincs agrártámogatásokra és a Közös Agrárpolitikára.