Éljen május 1-e!

Ma kilenc éve vagyunk tagjai az Európai Uniónak, miután a csatlakozásról tartott 2003. áprilisi népszavazáson a résztvevők 83%-a igent mondott erre. Három évvel később tagjai lettünk a szabad utazást lehetővé tevő schengeni övezetnek, egyszerűbbé vált a munkavállalás és a letelepedés külföldön, ezermilliárdokban mérhető fejlesztési támogatás érkezett az országba, a magyar mezőgazdaságra hulló áldást nem is számítva. Kilenc éve teljesen megnyílt a hazai piac a külföldi vállalatok előtt, a magyar vállalkozásoknak pedig már nem csak a hazai, de az uniós piacon is nyílt versenyben kell megállniuk a helyüket a versenytársakkal szemben. Megjelent a hazai közbeszédben a misztikus ’Brüsszel’, amely hétfejű sárkányként, vagy igazságos jótündérként osztja az áldást, vagy az átkot. Egy áprilisban végzett közvélemény kutatás szerint a magyar lakosság többsége úgy véli, hogy a tagság inkább hátrányos, mint előnyös. Magyarországgal szemben kettős mércét alkalmaznak Brüsszelben, az EU nem korrekt az országgal szemben, és kapcsolatainkat nem kellene tovább erősíteni a közösséggel.

2004 előtt az ország EU csatlakozását - a szélsőjobbot, és a szélsőbalt leszámítva - politikai konszenzus övezte. A csatlakozást követően, de különösen az elmúlt néhány évben ez a konszenzus megbomlott. A kilépés gondolatát egyelőre határozottan elutasítja a politikai közép. De a kormánypárt egyes kérdések kapcsán (pl. euróövezeti csatlakozás, bankunió) lényegében kizárja a szorosabb együttműködés lehetőségét, miközben számos kérdésben politikai hidegháború folyik Brüsszel és Budapest között.

A tagsággal járó előnyök és hátrányok részletes felsorolása és összemérése jóval nagyobb lélegzetű írást igényelne, mint ez. Ráadásul még a legrészletesebb elemzés sem mond igazán semmit arról, hogy ezek az előnyök és hátrányok mit jelentenek az egyén szintjén. Így aztán a nyájas olvasónak be kell érnie egy nem túl meglepő és szubjektív állásfoglalással: az EUrologus bizony a messzemenőkig támogatja Magyarország uniós tagságát. Nem azért, mert vakok lennénk, és ne látnánk az uniós tagságból fakadó nehézségeket és kihívásokat. A kevésbé tőkeerős, képzetlenebb munkaerővel és gyengébb technológiával bíró magyar cégeknek nehéz versenybe szállni az évszázados kapitalista múlton edződött nyugatiakkal. Az uniós standardok bevezetése egyrészt egy rakás adminisztrációt rakott a nyakunkba, másrészt bizonyos területeken csökkentette a minőségi elvárásokat (persze más területeken meg növelte). És valóban kellemetlen érzés, hogy lassan minden második héten beszólnak Brüsszelből: Viktor ne túrd az orrod, mert rávágunk a kezedre.

Nem is csak azért támogatjuk az uniós tagságot, mert az alternatíva egyszerűen nem létezik, vagy ha igen, akkor abba nem szívesen gondolunk bele. Képzeljük el, milyen nagyszerűen boldogulnánk frissen visszanyert nemzeti szuverenitásunkkal, miközben az otthonainkat fűtő földgáz 80%-a az oroszoktól jön, az általunk fogyasztott termékek minőségét meghatározó szabályokat Brüsszelben írják, a magyar állampapírok negyede pedig egy nemzetközi befektetési alap kezében van. A 21. században a nemzeti szuverenitás meglepően sok szempontból és erősen korlátozott egy olyan kis ország számára, mint Magyarország. Az uniós tagsággal ugyan bizonyos szempontból csökken a nemzeti szuverenitásunk, de számos területen meg is nő, pl. éppen az energetika, a belső piacon alkalmazott kereskedelmi szabályok, vagy a pénzügyi világ szabályozása kapcsán.

Hanem elsősorban azért támogatjuk az uniós tagságot, mert történelmi, gazdasági, politikai és kulturális értelemben Magyarországnak nem az ázsiai határmezsgyén húzódó bizonytalan szürke zónában, hanem az Európai Unióban van a helye. Mert Szent Istvántól Mátyáson át Széchenyiig és Deákig a magyar történelemben a nyugati orientáció testesítette meg a haladást, a gazdasági és politikai felzárkózást. Mert a Nyugat, bár veszít befolyásából és talán már kevésbé vonzó, mint 20 éve, még mindig sokkal gazdagabb, élhetőbb és fejlettebb mint mi, és azt szeretnénk, ha egyszer Magyarország is legalább ennyire gazdag, élhető és fejlett lenne. Az uniós tagsággal ez rengeteg munka, kitartás és küzdelem árán elérhető. Nélküle sosem.