Tényleg melegítjük a Földet

Az elmúlt hatvan évben tapasztalt globális felmelegedést szinte teljes mértékben az emberiség okozta, és biztosnak látszik, hogy az évszázad végére a Föld átlaghőmérséklete legalább 2 Celsius fokkal megemelkedik.

A magasabb átlaghőmérséklet miatt változékonyabb időjárásra, hosszabb száraz és intenzívebb csapadékos időszakokra lehet számítani. Nehezebb lesz élelmiszert termelni, és felgyorsul a globális migráció – ezek a főbb megállapításai a világ legnagyobb éghajlatváltozással foglalkozó tudományos jelentésének, amelyet az ENSZ égisze alatt futó Éghajlat-változási Kormányközi Testület (IPCC) ma hozott nyilvánosságra.

Az ENSZ 1988-ban felállított testülete az éghajlatváltozást vizsgáló tudományterületek kutatóit fogja össze, akik ötévente jelentést készítenek a földi éghajlat helyzetéről és kilátásairól. Az IPCC jelentésen a világ 195 országából több ezer szakértő dolgozik éveken át, akik addig ütköztetik a különböző álláspontokat, amíg végül sikerül tudományos konszenzust elérni.

A jelentés tehát az éghajlatváltozással foglalkozó tudományos közösség szinte 100%-nak álláspontját tükrözi, és ezért komoly súlyt képvisel a probléma kezeléséről szóló nemzetközi tárgyalásokon.

Az IPCC most publikált ötödik jelentése elsősorban arra kereste a választ, hogy milyen intézkedésekkel lehetne a globális felmelegedést az emberiség szempontjából elviselhetőnek ítélt 2 Celsius fok alatt tartani. A tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy ez a lehetőség lényegében elúszott. Ráadásul azt is kimutatták, hogy az elmúlt hatvan évben tapasztalt felmelegedés teljes mértékben emberi okokra vezethető vissza. A természeti jelenségek ugyanis inkább mérsékelték volna a Föld átlagos hőmérsékletét. Az emberi behatás „ujjlenyomatai” egyébként számos éghajlatváltozással összefüggő jelenségen megfigyelhetőek. Például több szén-dioxid kerül az óceánokba, ami fokozatos savasodáshoz, és a korallzátonyok pusztulásához vezet, illetve egyre enyhébbek és rövidebbek a telek, minek következtében a gleccserek szép fokozatosan elolvadnak.

Akit az ehhez hasonló természeti változások különösképpen nem hatnak meg, érdemes az éghajlatváltozás emberi civilizációra gyakorolt hatásairól olvasni. A tudományos közösség egyetért abban, hogy az emelkedő átlaghőmérséklet miatt az időjárás változékonyabbá válik, gyakoribbá válnak a szélsőséges időjárási jelenségek (árvíz, szélvihar, aszály, stb.), és ezek különösen súlyosan érintik majd a világ szegényebbik felét. Kelet-Afrikában és Ausztráliában minden eddiginél durvább aszályok, Dél-Kelet-Ázsiában az eddigieknél is súlyosabb esőzések és áradások várhatóak. A sűrűn lakott, szegény országok önállóan képtelenek megbirkózni ezekkel a kihívásokkal, ezért az emberiség történetében soha nem tapasztalt méretű migrációs hullámok indulhatnak meg a világ szegényebb, és természeti csapások által jobban sújtott részéből a gazdagabb országokba.

Az európai kontinens kifejezetten szerencsés helyzetben van, ugyanis a felmelegedés hatásait itt ellensúlyozza az Atlanti-óceán egyik áramlatának lelassulásából fakadó lehűlés.

A jelentés nyilvánosságra hozatalát hosszas egyeztetés előzte meg, a szerzők ugyanis tisztában vannak vele, hogy nem hibázhatnak. Az előző, 2007-es, több mint 1000 oldalas IPCC jelentés például tartalmazott egy olyan téves előrejelzést, amely azt állította, hogy a Himalája gleccserek 2035-re teljesen elolvadhatnak. Erre a hibára alapozva a szkeptikusok az egész jelentés hitelességét megkérdőjelezték. A szkeptikusoknak egyébként viszonylag könnyű dolga van, ha az átlagember győzködéséről van szó.

Az éghajlatváltozás kockázatai ugyanis bár jelentősek, de távolinak tűnnek.

Az ember pedig olyan, hogy a távoli és bizonytalan kockázatokat „jól tűri”, azaz bevállalja, míg a közeli, adott esetben kisebb kárral járó kompromisszumokat (egyél kevesebb húst, ne ülj be minden nap az autóba) nehezebben hozza meg. Ezt jól illusztrálja a mostani jelentés egyik megállapitása, amely az emberiség szempontjából totális katasztrófát eredményező 6 Celsius fokos felmelegedés kockázatát nagyjából egy százalékra teszi. Ez olyan minimális kockázatnak tűnik, amelyre a legtöbben csak legyintünk. Pedig nem az. Ha például a repülő lezuhanásának kockázata egy százalék lenne, akkor évente 500.000 ember halna meg a légi közlekedésben (valójában 2012-ben 794-en haltak meg így, és a szám a polgári repülés történetében soha nem emelkedett 3000 fölé). Egy százalékos kockázat mellett valószínűleg nem sokan vállalnák be a repülést, az éghajlatváltozás esetében viszont a kockázatok olyan távoliak, és bizonytalanok, hogy a legtöbb embert nem érdeklik.

A világ vezetői jövőre Párizsban ülnek össze újra, hogy megpróbáljanak megállapodni a globális éghajlatváltozás elleni közös fellépésről. A hasonló találkozók az elmúlt évek során rendre kudarccal végződtek.