Ez lehet Európa elveszett évtizede

További Eurologus cikkek

„Az elveszett évtized nem egy forgatókönyv az EU számára, hanem az alapértelmezett előrejelzés” – kongatta meg a vészharangot szeptember 4-én egy gazdasági konferencián Mateusz Szczurek lengyel pénzügyminiszter. Ezzel ő az egyik első európai politikus, aki kimondta, amire egyre több szakértő figyelmeztet: az Európai Unió - és különösen az eurozóna - ugyanabba a gazdasági csapdába kerülhet, mint Japán az 1990-es évek elején. A nehézségeket különösen erősen érző Olaszország és Franciaország egyre hangosabban követeli, hogy tegyenek valamit, de a konkrét válaszban nem igazán tudnak dűlőre jutni a növekedéspárti déliek a megszorításokban hívő északi országokkal, miközben Párizsban már az elnöki szék a tét. Ráadásul az EUrologus diplomáciai forrásokból úgy értesült, hogy az október hetedikére tervezett „növekedési csúcstalálkozó” is elmarad. Az ok könnyen kikövetkeztethető: a franciák és az olaszok által propagált EU-csúcson érdemi döntésekre esély sem lenne az uniós intézményekben zajló vezetőváltás miatt.

Japán húsz éve tartó "elveszett évtizede"

Japán gazdasága egy 1992-es ingatlanpiaci válság óta nem tért magához. Kezdetben elveszett évtizedről beszéltek, de ma már helyesebb évtizedeket emlegetni, mert csak mostanában vannak jelei annak, hogy a keleti ország talán ki tud kecmeregni a bajból.

Leállt a növekedés

Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat legutóbbi jelentése szerint az EU bruttó hazai összterméke (GDP) mindössze 0,2 százalékkal emelkedett 2014 második negyedévében, az eurozónáé pedig gyakorlatilag semennyivel. A francia GDP maradt ugyanakkora, mint január és március között volt, míg a német és olasz gazdaság 0,2 százalékkal gyengült. Ezzel utóbbi a válság kitörése óta harmadszor is recesszióba süllyedt, de ha az amerikai módszertant alkalmaznánk, hat éve ki se lépett belőle.

Az olasz probléma jól jellemzi az EU-t, különösen az eurót használó tagállamokat, amelyek gazdasága a válság kezdete óta nem indult be tartósan. Az alábbi diagram azt mutatja, hogy a különböző krízisek kitörése után hogyan alakult az érintett országok GDP-je, 100 százaléknak véve a kezdeti értéket (a piros és a szürke az 1929-es világválságot, a piros az 1992-ben kezdődött japán „elveszett évtizedet”, a fekete az eurozónát jelzi 2007 óta).

Forrás: Bruegel

Az ábráról két dolog látszik: az egyik, hogy az eurozóna még mindig nem érte el a válság előtti szintet. A másik, hogy a görbéje olyan lapos, mint Japán elveszett évtizedéé, csak még annál is nyomottabb.

A magyar gyorsnaszád is léket kaphat

A magyar GDP éves összevetésben 3,7 százalékkal nőtt, ami a legjobb adat a tagállamok közül. Ezt részben magyarázhatja a keleti nyitás, de az EU még mindig messze a legnagyobb exportpiac, ezért ha a többi tagállam gyengélkedik, az előbb-utóbb Magyarországnak is nagyon fájni fog. A KSH adatai alapján az EU-ba irányult a hazai kivitel közel 76 százaléka 2013 második negyedévében – ez csaknem 80 százalék volt 2009 elején. Ezalatt az ázsiai export 4,6 százalékról 6,5-re emelkedett.

Amikor már csak Super Marióban bíznak

Miközben Európa vergődik, az Amerikai Egyesült Államok szépen elhúzott. Az alábbi ábrán az látszik, hogy 2011 óta az USA szinte folyamatosan jobban teljesített az EU-nál és az eurozónánál. A fő ok, hogy a központi banki rendszer elkezdett kötvényeket vásárolni, pénzt pumpálva a gazdaságba.

Forrás: Eurostat

Ha csökennek az árak, az a baj

A rezsicsökkentéshez szokott fülnek furcsának tűnhet, de az eurozónára leselkedő egyik legnagyobb veszély, hogy az árak egyre lassabban növekednek, és elkezdenek esni, azaz beindul a defláció. Elsőre jól hangozhat, ha minden olcsóbb lesz, de ez megfojtja a fogyasztást, ami lebénítja a gazdaságot, mint azt a japán példa is mutatja. Évi összevetésben az infláció – négy hónapnyi folyamatos csökkenés után – vészesen alacsonyan, 0,3 százalékon állt augusztusban az Eurozónában.

Így aztán a legtöbb elemző szeme Mario Draghira, az Európai Központi Bank (EKB) elnökére szegeződött. Az EU olasz főbankára egyszer már kiérdemelte a „szuper” eposzi jelzőt, amikor 2012 júliusában egy mondattal – és egy ígérettel – gyakorlatilag megmentette az eurót.

Azóta a banki hiteleket meghatározó alapkamat leszállításával igyekezett pénzt juttatni a gazdaságba, de mára gyakorlatilag eljutott a falig. Augusztus végén Jackson Hole-ban elmondott beszédében belátta, hogy valós a veszély, és egy, az amerikai kötvényvásárláshoz hasonló, de annál gyengébb programot hirdetett. Ennél sokkal messzebb viszont már nem tud menni, különösen amiatt, hogy nő a német ellenállás az egyre kockázatosabb akciókkal szemben.

A tagállamokon a sor

Az EKB elnöke azt is jelezte finoman, jó lenne, ha a tagállamok is csinálnának valamit. Az egyik javaslata egy nagy befektetési program elindítása volt, ami egybeesik az Európai Bizottság leendő elnöke, Jean-Claude Juncker 300 milliárd eurós tervével.

Az olaszok és a franciák viszont azt is feszegetik, hogy lazítani lehetne a nemzeti költségvetésekre vonatkozó szabályokon. Az EU 3 százalékkal enged egy évben többet költeni a bevételeknél, az eurót használó országokra pedig még szigorúbb előírások vonatkoznak.

Matteo Renzi olasz miniszterelnök azzal próbálkozott, hogy ugyan tartani akarják a 3 százalékos hiánycélt, de ezt “rugalmas időkerettel” is érvényesíteni lehetne.

Párizsban kormányon belüli villongás lett abból, amikor Arnaud Montebourg pénzügyminiszter beszólt a németek “megszállott” megszorítási politikája miatt. A saját népszerűtlenségi rekordjait döntögető François Hollande válaszul kitetette a lázongó Montebourg-ot és szövetségeseit a kormányból. A mozgolódást ezzel sem sikerült letörni, ezért az elnök szeptember 16-ra bizalmatlansági szavazást kért maga ellen.

Magát ellenőrizheti a francia ex-pénzügyminiszter

A franciákat helyzetbe hozhatja, hogy az új Európai Bizottságban a jelöltjüket, Pierre Moscovicit választották ki a gazdasági és pénzügyi biztos posztjára, azaz neki kell betartatnia a hiánycélt. Szinte ezzel egyidőben Michel Sapin pénzügyminiszter be is jelentette, hogy 2017-re se lesznek képesek 3 százalék alá tuszkolni a költségvetési hiányukat. Ez már a sokadik halasztás Párizstól, de eddig sikerült megúszni, hogy megbüntessék érte az országot.

Moscovicinek ugyanakkor két megszorításpárti alelnököt is a nyakába ültetnek: a szorosabb és méltányosabb gazdasági és monetáris unióért felelős Valdis Dombrovskist, valamint a versenyképességi területet felügyelő, Jyrki Katainent. Az egyelőre nem teljesen tisztázott, hogy az alelnöki rendszer pontosan hogyan is fog működni a gyakorlatban, de nem lenne meglepő, ha ebből még alakulnának ki konfliktusok. Mindenesetre a francia bejelentést nem fogadták jól az eurozóna országainak pénzügyminiszterei szeptember 12-én, Draghi és az eurócsoportot elnöklő holland Jeroen Dijsselbloem is a szabályok betartásának fontosságát hangoztatta.

Az ülésen és gazdasági miniszterek másnapi találkozóján is próbáltak valamilyen közös választ megfogalmazni a problémákra. Végül olyan mérsékelten újszerű ötleteket sikerült megfogalmazni, mint hogy a befektetések nagyon fontosak. A Bizottságot és az Európai Befektetési Bankot megbízták, hogy novemberre találjanak ki valamit, illetve az elmardó csúcson is téma lett volna ezen problémák közös megválaszolása.

Egy elveszett évtized elveszett generációja

Ha nem rukkolnak elő hamarosan valamilyen megoldással, annak hosszú távon is súlyos hatása lesz a stagnáló európai gazdaságnak. Ugyan elkezdett csökkenni, de még mindig magas, júliusi adatok szerint 10,2 százalék a munkanélküliek aránya az EU-ban (az eurozónában pedig 11,5). Az álláshiány főleg a fiatalokat sújtja, és minél tovább maradnak távol a munkaerőpiactól, annál kisebb az esélyük a visszatérésre, tisztes megélhetésre és még kevésbé normális nyugdíjra. Arra, hogy mindez minek lehet a táptalaja, elég csak a szobájukba bezárkózó hikikomorikra gondolni, de egy brit felmérés szerint még a Japánnál jóval kevésbé szigorú társadalmú Egyesült Királyságban is a tartósan munkanélküli fiatalok 40 százaléka néz szembe mentális betegségek jeleivel, ami messze túlmutat egy egyszerű gazdasági problémán.