Déli Áramlat: az EU folytatja a tárgyalást
Legfrissebb híreink
- Az amerikai nagykövet lehetséges utódja: Szégyen, amit Pressman tett
- Csaknem ezer halálbüntetést hajtottak végre Iránban egy év alatt
- Orbán Viktor osztrák szövetségese megerősítette, kivel tervez koalícióra lépni
- Donald Trump bejelentette, hogy igényt tart Grönlandra
- Radikális váltás Németországban: a bűnözőket és terroristákat a lehető leggyorsabban kitoloncolják
- A magyar kormány reakciójában Pressman személyes, pitiáner bosszújáról beszél
- Szankciós listára tette a távozó amerikai kormány Rogán Antalt
- Bejelentette lemondását a dél-koreai közlekedési miniszter a Jeju Air katasztrófája miatt
- Újból letartóztatási parancsot adtak ki a dél-koreai elnök ellen
- Két holttestet találtak egy repülőgép futóművében az Egyesült Államokban
Maroš Šefčovič, az energiaunióért felelős szlovák biztos kedden délelőtt azt nyilatkozta: az energiabiztonság növelése továbbra is az egyik legfontosabb uniós szempont, ezért folytatják a megbeszéléseket a Déli Áramlat építéséről a kivitelező konzorciummal. A következő találkozót december 9-ére tűzték ki, és a tervek szerint meg is fogják tartani.
Šefčovič múlt héten látogatott Azerbajdzsánba, ahol az EU és a kaszpi-tengeri ország közötti kapcsolat erősítéséről beszélt, és megerősítette, hogy a Déli Áramlat stratégiai fontosságú projekt az Európai Uniónak.
Putyin az Európai Bizottság elutasító magatartására hivatkozva állítaná le a projektet, és a bolgár kormányra mutogat, amely elmondása szerint brüsszeli nyomásra nem hajlandó megadni az építkezéshez szükséges engedélyeket. Magyarország nem gördített hasonló akadályokat a kivitelezés útjába.
Kristalina Georgieva, az Európai Bizottság bolgár alelnöke szerint az orosz döntés egy újabb megerősítés arra, hogy az EU-nak alternatív energiaforrásokra van szüksége.
Az Európai Bizottság energiaügyi szóvivője, Anna-Kaisa Itkonen kedden délben kiemelte, hogy a gázvezetékkel szemben eddig is csak jogi természetű kifogásokat támasztottak. Megismételte, hogy az álláspont nem változott, az EU-s országokban lefektetett gázvezetékek „az EU-s szabályoknak megfelelően kell, hogy megépüljenek, és nem működtethetik őket olyan módon, amely veszélyeztetné az unió belső piacát”.
Rovataink a Facebookon