Segít Magyarország a migránsoknak, csak rosszul

„Magyarország a határvédelmen túl – a brüsszeli kritikák ellenére – lakossága nagyságához és gazdasági teherbíró képességéhez mért, korábbi szerepvállalásához képest jóval aktívabban vesz részt a migrációs válság kezelését célzó nemzetközi fejlesztési, humanitárius segítségnyújtási és válságkezelési erőfeszítésekben” – írta novemberben a Miniszerelnökség Ujhelyi István EP-képviselőnek. A szocialista politikus részletes tájékoztatást kért a magyar segítségnyújtást összefogó program, a Hungary Helps tételes költéseiről és eredményeiről.

A képviselő második kérésére, egy december végi levélben részletesen kifejtette a Miniszterelnökség államtitkára, hogy miből áll a program. A legtöbb támogatást Irakba és Szíriába küldi Magyarország. Irakban egy kisváros lakóházait újítjuk föl, ellátunk egy kórházat gyógyszerrel fél évre, katolikus iskola építésébe szálltunk be, segítünk visszaköltözni a lakosoknak a Ninivei Fennsíkra. Szíriában a keresztény egyházakat támogatjuk jelentős összeggel, és Kelet-Aleppó egyetlen ingyenes kórházának nyújtunk segítséget. Nigériában keresztény kórházat újítunk föl és iskolát építünk. A térképen feltüntettük, hogy milyen programokat visz Magyarország, hol, és mennyiből.

2017 szeptemberében indították az „Ösztöndíjprogramot Keresztény Fiataloknak” a válságövezetekben élő üldözött és diszkriminált keresztény családok fiataljainak. 87 fiatal kapott felvételt a 2017-2018-as tanévre, akik közül 67-en kezdték meg szeptemberben tanulmányaikat. A hallgatók Nigériából, Egyiptomból, Libanonból, Szíriából, Irakból, Pakisztánból és Izraelből érkeztek. Összesen 450 millió forintot szántak a programra.

2013 óta működik egy másik ösztöndíj, a Stipendium Hungaricum, amely nemzetközi megállapodások keretében ösztöndíjakat ajánl magyarországi tanulmányok folytatására. „Az évek során 49 országból érkeztek hallgatók Magyarországra, közel 45 százalékuk a migrációs válság érintette régiók országaiból, mint például Szíria, Irak, Palesztina, Libanon, Kenya, Nigéria, Etiópia. A 2017/2018-as tanévben a hallgatók száma elérte a 6484 főt.”

A Miniszterelnökség válasza kiemeli, hogy ezek a programok Magyarország saját kezdeményezései. Azon fölül hajtják őket végre, hogy teljesítjük a kötelező befizetéséket az Európai Unió által felállított, humanitárius célokat szolgáló alapokba.

A feladatokat egy utazó nagykövet, Heltai Péter koordinálja, akinek a munkáját az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatja. Érdemes követni a Twitterét vagy a Facebookját, ahol rendszeresen beszámol róla, hogyan állnak a projektek.

 

Itt az idő visszaadni a kölcsönt

„A kormányzati program sarokpontja a keresztény humanizmus, és annak képviselete, hogy a bajt ott kell orvosolni, ahol az keletkezett” – írta Vidoven Árpád államtitkár a levelében.

A nyugati kormányok ezzel a hozzáállással nagyon is egyetértenek, ugyanis pontosan ebben a szellemben támogatják a fejlődő országokat már majdnem hetven éve. Amióta a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet, az OECD számon tartja, a fejlett európai országok évente átlagosan 40 milliárd dollárnyi támogatást küldenek a fejlődő világba. Ez a 2015-ös magyar költségvetés kétharmada.

Persze nemcsak keresztény humanizmusból küldenek támogatást, hanem gazdasági és politikai érdekből is: jövőbeli piacokként és potenciális szövetségesként tekintenek a fejlődő országokra. Arról nem is beszélve, hogy minél jobb életkörülményeket teremtenek a fejlődő országokban, annál kevesebben lesznek kénytelenek elvándorolni az otthonukból. A globális felmelegedés a fejlődő országokat sújtja a legjobban, ezért lehet rá számítani, hogy a jövőben újabb migrációs hullámok indulnak el, ha a gazdagabb világ nem cselekszik. Aztán, a nemzetközi támogatás egyfajta törlesztés is a múltban elkövetett bűnökért. A gazdasági fejlődésben lemaradt területek ugyanis főleg azért nem tudtak fejlődni, mert a gyarmatosítók több száz éven át nem nagyon kímélték őket.

Egyoldalúan fejlesztették az afrikai és ázsiai országok gazdaságait, általában egyetlen szektorra koncentrálva, ami a gyarmatosítónak előnyös volt. Kicsatornázták az értékes nyersanyagokat, amelyeket nem helyben dolgoztak föl, sok nyereségtől megfosztva a helyi gazdaságot. Afrikában kivonták a gyarmatokról a felnőtt férfi munkaerő nagy részét – eladták őket rabszolgának. Végül pedig: azért, hogy megtarthassák a gyarmatosított területeket, az „oszd meg és uralkodj” elv alapján egymás ellen hangolták az őslakosok csoportjait. Valószínűleg enélkül az ösztönzés nélkül is háborúztak volna egymással a népek Fokvárostól Bangladesig, de talán nem olyan gyakran, mint ahogy megtörtént.

A mi lelkünket ez a teher nem nyomja, Magyarország kimaradt ebből a világméretű üzletből. Viszont a szerencsés földrajzi helyzetünknek köszönhetően (vagyis, mert az őseink évezredek szívós munkájával emigráltak Ázsiából!) és a régi gyarmatosítók anyagi segítségével mostanra mégis a 43. legfejlettebb ország lettünk 188 országból. Ez talán már önmagában is jár egy kis felelősséggel a világ szegényebb része felé, amellett, hogy természetesen a saját nemzetünkön belüli szegénységet is enyhíteni kell.

Teszünk eleget?

Nem. Belegondolva, hogy a mai Európa milyen mértékben köszönheti a gazdagságát és fejlettségét a volt gyarmatoknak, sokkal többel tartozik nekik, mint amennyi segítséget nyújt. A legfejlettebb országok kötelezték magukat, hogy a nemzeti jövedelmük 0,7 százalékának megfelelő összeget adományozzanak évente. Az Európai Unióhoz 2004-től kezdve csatlakozott országoknak, így Magyarországnak is, ez az arány 0,33 százalék. Ezzel a legszegényebb országokban meg lehetne szüntetni az éhezést, általános iskolába lehetne íratni majdnem minden gyereket, csökkenteni lehetne a gyermekhalálozást, hatékonyan lehetne küzdeni a járványok, betegségek ellen, és olyan társadalom és gazdaság alapjait lehetne lerakni, ami fenn tudja tartani önmagát. Ezek azok a dolgok, vagy ezeknek a hiánya, ami miatt az emberek útra kelnek Európa felé.

Soha korábban nem gyűlt még össze annyi pénz, 143 milliárd dollár „a harmadik világ” fejlesztésére, mint 2016-ban, de így is csak a donorok nemzeti jövedelmének a 0,32 százalékát érte el az adomány. A legtöbbet, 33,59 milliárd dollárt az Egyesült Államok adta, ez a negyede annak az összegnek, amit az ENSZ javaslata elvár az USA-tól.

Hat ország érte el a 0,7 százalékos küszöböt tavalyelőtt: Norvégia, Luxemburg, Svédország, Dánia, Németország és Nagy-Britannia.

Attól hogy befizetsz, még nem lesz ott a zászlód

Magyarország 2016-ban a nemzeti jövedelme 0,17 százalékát költötte nemzetközi fejlesztésre. Ennek a pénznek a legnagyobb részét olyan nemzetközi szervezetekbe fizettük be, amelyek régóta foglalkoznak fejlesztéssel és segélyezéssel. Főleg az ENSZ-nek és az Európai Uniónak adtuk oda. Ez nem a legjobb módja a pénzünk elköltésének, mert ők nem biztos, hogy olyan programokra költik, amelyek Magyarországnak a legelőnyösebbek, magyarázta az EUrologusnak Bördős Éva, a DemNet Alapítvány igazgatója. Ideális esetben a fejlesztésre költött pénz háromnegyede, négyötöde a saját nemzeti projektjeinkre kellene, hogy elmenjen, és csak kisebb részét kellene a nemzetközi szervezetek tagdíjaira költeni. Nálunk most pont fordított az arány, és a legtöbb kelet-közép-európai országban is ugyanez a helyzet.

Azért költünk többet a nemzetközi szervezeteken keresztül, mert egyszerűbb, csak át kell utalni a pénzt. „Megrekedtünk ennél, pedig attól, hogy befizet egy ország, még nem kerül ki a zászlója az építkezésre” – mondta Bördős Éva.

A Hungary Helps név alatt indult programok viszont a sajátjaink, és ez előrelépés a szakértő szerint, egészen addig, amíg az elsődleges céljuk a szegénység csökkentése, merthogy ez a nemzetközi fejlesztés célja. A magyarországi ösztöndíj például remek ötlet, de semmi garancia nincs rá, hogy az a diák, akit itthon kiképzünk, valójában visszamegy az otthonába. Olyan programból kell több, amelyek helyben segítenek és a valódi fenntartható fejlődés a céljuk: a helyi oktatást és az infrastruktúrát fejlesztik.

A legtöbb projektben visszatérő elem, hogy keresztényeknek segítünk. „Ebben semmi kivetnivaló nincs, hiszen a nemzetközi fejlesztés külpolitikai célokat szolgál, és minden államnak a joga, hogy felállítsa a saját céljait.” A lényeg, hogy hatékony programokra van szükség, amelyek hosszabb távon is előmozdítják a helyi közösség fejlődését.

A külügyminisztériumra kellene bízni

A magyar programok sajnos még mindig kicsit ötletszerűnek tűnnek, főleg azért, mert a végrehajtásuk eléggé széttöredezett több minisztérium között. Nyugat-Európában általában az a módszer, hogy a külügyminisztérium fölállít egy fejlesztési stratégiát, amit egy erre szakosodott ügynökség végrehajt. Nagy-Britanniában külön fejlesztési minisztérium foglakozik ezekkel az ügyekkel. „El kellene érni a 0,33 százalékos célkitűzést, és sokkal előrelátóbban kellene koordinálni és tervezni a minisztériumok között. A Külügyminisztérium szerepét tovább kellene erősíteni ezen a téren” – javasolta Bördős Éva.

A széttagolt irányítás miatt a konkrét projekteket végrehajtó civil szervezetekkel sem túl hatékony az együttműködés. „A fejlesztésekkel foglalkozó civileknek kifejezetten jó a viszonya a kormányzati szervekkel, van valamilyen kapcsolat és egyeztetés, viszont gyakran utólagos és részleges. Valódi partnereknek kellene lenniük” – mondta. Az is segítene, ha több magyar forrást érhetnének el ezek a civil szervezetek, mert most nagyrészt európai uniós pályázatokból dolgoznak.

2014 óta nálunk is törvény rendelkezik a nemzetközi fejlesztésről. Nemzetközi fejlesztési stratégiánk is van, de ez 2013-ban készült, a menekülthullám előtt, és időszerű lenne felülvizsgálni.

Szóljon hozzá az EUrologus Facebook-oldalán !

(Borítókép: Újjáépítési munkálatok Moszulban 2018 januárjában - fotó:  Hemn Baban / Anadolu Agency / Getty Images Hungary)