Legalábbis furcsa, hogy a magyar kormány semmilyen formában nem tájékoztatta a sajtót arról, hogy Herman Van Rompuy, az Európai Tanács állandó elnöke Magyarországra látogat holnapután. Pedig feltűnő, hogy a Van Rompuy honlapján szereplő heti program szerint az elnök reggel találkozik Orbán Viktor miniszterelnökkel, majd közös sajtótájékoztatót is tartanak. Ezután 10-kor találkozik Kövér László házelnökkel, majd 11-kor Áder János köztársasági elnökkel. Délben pedig már indul is tovább Lengyelországba, ahol Donald Tuskkal és Bronislaw Komorowskival folytatja a programot.

Ezzel szemben a kormany.hu eseménynaptárában mindössze egyetlen, bár nem kevésbé színvonalas esemény szerepel, a HungaroControl új irányító központjának ünnepélyes felavatása.

A nagy hallgatózásnak talán az lehet az oka, hogy az EUrologus információi szerint Van Rompuy az Európai Monetáris Unió, az euró, mint fizetőeszköz és az európai gazdasági kormányzás erősítéséről kíván szót ejteni Orbánnal. Márpedig a magyar miniszterelnök, akinek döntése nyomán Magyarország kimaradt az Euró Plusz Paktumból, nem támogatja a közös európai tranzakciós illeték bevezetését, és továbbra sem rendelkezik semmiféle euró-bevezetési céldátummal. Pedig a gazdasági kormányzás megerősítéséről szóló hatos csomagot Orbán Viktor saját értékelése szerint is a magyar soros elnökség vitte el a célvonalig, a lengyeleknek már csak be kellett pöccenteni a labdát.

Kérdés, hogy lesz-e más témája is a tárgyaló feleknek, például a túlzottdeficit-eljárás megszűntetése kapcsán. Különös tekintettel a múlt pénteken publikált európai bizottsági előrejelzésre, amely szerint a magyar gazdaság jelenlegi recessziója jövőre stagnálásba fordul. Vajon a találkozón ott lesz-e Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, és ha igen, akkor az EMU megerősítése mellett emelne szót, vagy a magyar gazdasági szabadságharc jelszavait skandálná. Az biztos, hogy Brüsszel és Budapest elmúlt két és fél éves kapcsolatáról hosszas eszmecseréket lehet folytatni.

Herman Van Rompuy egyébként több uniós fővárosba ellátogat a március 14-i, a témának szentelt Európai Tanácsülés előtt. Van Rompuy mindenestre nem gyakori utazásairól vált híressé elnöksége alatt, ezért a látogatásnak feltehetően nagy jelentőséget tulajdonít.

UPDATE - A hvg.hu rákérdezett a kormány sajtószolgálatánál a látogatásra, akik később ígértek tájékoztatást.

Még egy lépéssel közelebb kerültek az eurózóna tagországai a valóban egységes európai gazdaságpolitikához. Tegnap este megállapodás született az úgynevezett kettes csomagról (2-Pack, igen mint az egykor volt rapper), hogy az Európai Bizottság a jövő évtől kezdve előzetesen véleményezheti az összes eurózóna -tag költségvetését, és megvizsgálhatja, hogy azok összhangban állnak-e az eurózóna költségvetési hiányra és államadósságra vonatkozó célkitűzéseivel. Ha nem, akkor negatív ajánlással továbbítja a költségvetést a tagállamokat képviselő Pénzügyminiszteri Tanács elé, amely akar új költségvetés készítésére is felhívhatja a renitens kormányt.

Nem csoda, hogy a magyar miniszterelnök egyáltalán nem kíván belépni ebbe a társaságba. Képzeljük el, hogyan reagálna a Bizottság, pláne a többi tagállam a választási év előtt belengetett rezsicsökkentés gondolatára. Az ilyen, a költségvetési hiányt jelentősen megemelő akciókat nemes egyszerűséggel elutasítanák. Az új szabály persze az eurózónától egyelőre inkább távolodó, mint ahhoz közeledő Magyarország esetében csak elméleti kérdéseket vet fel, a közös valutát használó országok esetében azonban valóban érdekes gyakorlati következményei lehetnek. Ahogy Magyarországon, úgy az Unió más országaiban is megfigyelhető az a jelenség, hogy a választásra készülő kormányok kisebb-nagyobb mértékű osztogatásai nyomán a költségvetési hiány hirtelen megugrik. Lehet, hogy a jövőre életbe lépő szabály véget vet ennek a gyakorlatnak? Az EUrologus szerint mindenképpen üdvös fejlemény lenne, ha az egymás költségvetési gazdálkodását ellenőrző tagállamok a közös felügyelet hatására gazdaságpolitikájukban meghaladnák a rövid távú politikai szempontokat. Utóbbi pedig sokkal többet érne, mint amit a büdzsé az EU GDP-jének néhány tizedszázalékos fraktáljáról vérre menő viták végeredménye valaha is hozhat.

Vizsgálatot indít az Európai Ombudsman az Európai Bizottság ellen, amiért az utóbbi nem lép fel az előírásoknak megfelelő határozottsággal a bizottsági állásokból magáncégek magas pozícióiba ejtőernyőző ex-hivatalnokokkal szemben. Az Ombudsman civil szervezetek (Greenpeace, Corporate Europe Observatory, Lobbycontrol, Spinwatch) kezdeményezésére jár el, akik azt állítják, hogy egyes cégek magánérdeke túlzott mértékben érvényesül az uniós jogalkotásban. Persze nem a magyarországi közbeszerzéseken nyertes cégek-magyar kormány jellegű összefonódásra kell gondolni, de a történet így is aggasztó.

Az utóbbi években megszaporodtak az Európai Bizottságot övező botrányok, amelyek középpontjában egy-egy magas rangú bizottsági tisztviselő állt, akire vagy már a köztisztviselői beosztása idején, vagy közvetlenül távozása után a gyanú árnyéka vetült. Az utolsó lökést talán pont az Európai Élelmiszerbiztonsági Ügynökség, magyar származású vezetőjének esete adta. Bánáti Diána alighogy távozott a többek között a GMO-k termesztését, és az élelmiszerbiztonságot felügyelő európai csúcshatóság éléről, máris az élelmiszeripari vállalatok lobbiszervének tartott Európai Élettudományi Intézet igazgatójaként folytatta. Távozása vélhetően azért vált szükségessé, mert kitudódott, hogy Bánáti egy ideig párhuzamosan volt az uniós ügynökség vezetője, és a szabályozni szándékozott vállalatok lobbiszervének igazgatósági tagja (fizetésért). Ez az eset még a hasonló helyzetekben szótlanul hallgató Európai Bizottságot is nyilatkozatra késztette, amely úgy fogalmazott, hogy „Szégyen, ami történt”. Ebben a nyilatkozatban legalább tényleg van annyi igazság, hogy a Bizottság felső vezetése körében aggodalommal nézik az angol sajtóban csak revolving door-nak, azaz forgóajtónak nevezett jelenséget, amely az utóbbi időben súlyosan erodálta a Bizottság szakmai hitelességét. Hogyan maradhat így kulcsszereplő az uniós folyamatokban a Bizottság, ha a pénzeket osztó tagállamokkal, és a demokratikus felhatalmazással bíró Európai Parlamenttel szemben egyetlen alapon érvelhet álláspontja mellett: hogy szakmailag az a legjobb, leghitelesebb és leginkább kiegyensúlyozott. Ha ez a hitelesség elvész, a Bizottság is elveszíti politikai súlyát az uniós alkufolyamatba, és ezt vezetői mindenképpen meg akarják akadályozni. Az uniós szervezet immunrendszere ezért, ha késve is, és messze nem elég nagy lendülettel, de legalább működésbe lépett. A Bizottságot három oldalról is szorongatják: egyrészt a tagállamok, másrészt az Európai Parlament, harmadrészt most már az Európai Ombudsman is. Az illetéktelen befolyásszerzés igénye mindenhol felmerül, sőt valamilyen mértékű kárt még a legjobban működő közigazgatásban is okozhat. Ez a fajta diszfunkcionalitás azonban kispálya a Magyarországon tapasztalható, a K-Monitor által rendszerszintűnek nevezett korrupcióhoz képest. Ráadásul, ami különösen elkeserítő, hogy míg Brüsszelben a korrupciós vádakra belső és külső ellenőrzések indultak, addig Magyarországon ennek szinte a lehetősége is kizárt.

Történelmi léptékű szabadkereskedelmi megállapodás jöhet létre az Európai Unió és az Egyesült Államok között, ha a két fél képes megegyezni a részletekről a következő két-három éven elül. A két gazdasági térség fokozatosan veszít világgazdasági súlyából a feltörekvő országok, elsősorban Kína India, Oroszország, Brazília, Mexikó, Dél-Afrika, vagy Malajzia növekedésével. Mégis, az évi 635 milliárd dollár forgalmú transzatlanti szabadkereskedelmi övezet a világtörténelem legnagyobb ilyen jellegű együttműködése lenne, amely egyben csattanós választ adhatna a Nyugat hanyatlását vizionálók vádjaira.

Márpedig az EU-USA szabadkereskedelmi megállapodás, és az azon is túlmutató gazdasági együttműködés Barack Obama második beiktatási beszédét követően elérhető közelségbe került. Obama úgy fogalmazott, hogy az Egyesült Államok tárgyalásokat kezd az Európai Unióval egy átfogó kereskedelmi és befektetési együttműködés létrehozásáról. Többről van tehát szó, mint az átlagosan 4%-os mértékű vámtételek lebontása, vagy az EU kereskedelmi biztosa, Karel De Gucht által 10-20 %-os hatásúra becsült adminisztratív korlátozások felszámolása. A két fél arról is igyekszik megállapodni, hogy az európai, illetve amerikai vállalatok hogyan léphetnének könnyebben piacra az óceán másik partján, sőt közös stratégiát dolgoznának ki egyes globális fellépést igénylő ügyekben, úgy mint az éghajlatváltozás elleni fellépés, a szellemi tulajdonjogok védelme, a szabad gazdasági versenyt érintő korlátozások, illetve a nemzeti vállalatoknak nyújtott állami támogatások. A nemzetközi színtéren való együttes fellépés talán a legizgalmasabb fejlemény, hiszen a globális problémák körében először jöhetne létre az egységes ‘nyugati álláspont’. Ez számos esetben markánsan különbözni fog a feltörekvő gazdaságok és a fejlődő országok véleményétől, mégis a legfontosabb gazdasági és kereskedelmi kérdésekben kimozdíthatja a nemzetközi közösséget a jelenleg tapasztalt patthelyzetből. A ’nyugati’ álláspont mögött ugyanis olyan gazdasági, politikai és katonai erő állna, amely képes döntő módon befolyásolni bármilyen vitát, és amelyet semmilyen körülmény mellett nem lehetne figyelmen kívül hagyni. Elég azt felidéznünk, hogy érdemi nyomásgyakorló képesség nélkül, hogyan vallott kudarcot a globális színtéren az Európai Unió klímapolitikája, és hogy miért lenne mindez sikeresebb, ha az USA (akár kezdetben kevésbé ambiciózus célok mentén) beállna a kezdeményezés mellé. Azt is könnyen beláthatjuk, hogy hatékonyabban lehet fellépni az orosz, vagy a kínai vállalatok állami dotálása ellen, vagy a többségében még nyugati vállalatok által előállított szellemi termékek védelmében (pl. szabadalmak, szoftverek, filmek, dizájn-elemek) ha a világ GDP-jének több mint felét egyesítő kereskedelmi blokk helyez kilátásba valamilyen esetleges retorziót.

A megállapodás létrejöttéhez vezető út persze göröngyös. Hogy mennyire, azt akár egyetlen példával, a genetikailag módosított növények eltérő megítélésén keresztül is érzékeltethetjük. Míg az USA-ban a lakosság túlnyomó többségét nem érdekli, vagy nem zavarja, hogy GMO növényeket eszik, addig az európaiak zöme mereven elutasítja a technológiát. Egy másik példával élve: a XX. századi amerikai fejlődés szimbólumává vált autóipart a mai napig számos eszközzel védik az európai és távol-keleti versenytársaktól. Ezek lebontása autóipari állások ezreit szüntetheti meg: vajon felkészült-e erre az amerikai társadalom és politikai vezetés?

Végül röviden arról, hogyan érintheti az kereskedelmi blokk létrejötte Magyarországot? Kicsit olcsóbb lesz a Nike és az iPhone, meg több száz más, az Egyesült Államokból érkező termék. Elvileg a magyar vállalatok könnyebben juthatnak ki az amerikai piacra, ha van hozzá erejük és tehetségük. Amerikai vállalatok is könnyebben települhetnek hozzánk, ha látnak az országban fantáziát, mondjuk azért, mert alacsonyabbak a költségek, de hasonlóan jól, vagy jobban képzett a munkaerő, mint otthon. Hogy ebbe az irányba fejlődünk-e azt mindenki maga döntse el. Azt viszont a szabadkereskedelmi és gazdasági együttműködés felvetése is bizonyítja, hogy elhamarkodott és felesleges a Nyugat alkonyáról beszélni. Pláne akkor, ha mi magunk is (bármennyire meglepő) a Nyugat részei vagyunk.

Először röviden arról, amit már tudunk: múlt pénteken az állam- és kormányfők 25 órás iszapbírkózás után megállapodtak az unió 2014-2020-as keretköltségvetéséről, amelynek főösszege 7 évre 960 milliárd euró, tehát az EU fennállása óta először csökkent a korábbi időszakhoz képest. Magyarország kevesebb felzárkóztatási forráshoz jut, mint a jelenlegi időszakban, de egy főre számítva így is a második legtöbb uniós támogatást kapjuk. Hat vagonnyi húszezrest, csak győzzük majd felhasználni… “Deal done” - ahogy Herman Van Rompuy twittelte pénteken. Tényleg? Az EUrologus szerint korántsem. Aki kiváncsi arra, hogy miért, az olvasson tovább.

1. Az uniós költségvetési keret még nincs elfogadva, azt az Európai Parlamentnek is jóvá kell hagynia, majd meg kell kötni a költségvetési keret végrehajtását szabályozó Intézményközi megállapodást. Az EP nincs elragadtatva az európai tanácsi változattól, az intézmény három legnagyobb frakciójának vezetője ezt egy közös nyilatkozatban már pénteken közzétette. Kérdés, hogy Joseph Daul, Hannes Swoboda és Guy Verhofstadt, az EP három legnagyobb frakciójának vezetője, valamint az EP elnöke, Martin Schulz hogyan igyekeznek majd feljebb tornászni az összeget. Az EP elvileg nem módosíthatja a költségvetést, de a vétóval fenyegetve további emelést csikarhat ki a tagállamoktól.

Az Hollande-Merkel-Schulz háromszög

2. Schulz mozgástere ráadásul a parlamenten is túlnyúlhat. A költségvetési főösszeg növelésében, illetve bizonyos tételek további emelésében partnere lehet például a szocialista pártcsaládhoz tartozó Francois Hollande, francia elnök. Hollande a megszorítások helyett a növekedésösztönzésre helyezné a hangsúlyt, amihez jól jöhet még néhány milliárd euró a közös büdzsében, különösen úgy, hogy a nagyját a többi nettó befizető dobná össze. A német baloldali Martin Schulz ugyanakkor a belpolitikai arénában szorongathatná Angela Merkelt, hiszen az utóbbi a német közvélemény, és elsősorban saját szavazótábora szemében presztízskérdést csinált az unión való takarékoskodásból. Ennek sikere jelentősen befolyásolhatja az ő és pártja megítélését a szeptemberi német választásokon. Hogy az esetleges Hollande-Schulz összjátéktól Merkel mennyire nincs elragadtatva, azt a fenti kép illusztrálja. 

…90 fokkal elforgatva

3. Kicsit a konteó kategóriába esik, de Schulz akár a másik oldalra is játszhat. Lehet, úgy gondolkodik, hogy ideje jó pontokat szerezni, arra az esetre, ha Merkel kancellár marad, és a Bizottság elnöki posztjáért folytatott versengésben Schulznak szüksége lenne a támogatására.

…minden lében két kanál

4. José Manuel Barroso, bizottsági és Herman Van Rompuy európai tanácsi elnök legszívesebben már túl lennének az egészen. Egyikük sem szeretné azzal beárnyékolni hamarosan záruló európai politikai karrierjét, hogy egy el nem fogadott költségvetéssel kuplerájt hagy maga után Brüsszelben. Ráadásul a hátralevő kevesebb mint másfél évben mindketten az EU gazdasági kormányzását kiteljesítő jogszabályok elfogadására kívánnak koncentrálni. Elvégre ez lenne politikai karrierjük közös koronaékszere.

…mindenki másképp csinálná

5. Ne feledjük, hogy az Európai Parlamentet ezer és ezer érdek szövi át. A tagállamok EP képviselőiken keresztül igyekeznek majd hozzátenni pár tíz-, vagy százmillió eurót az egyes költségvetési tételekhez, vagy éppen elvenni azokból. Az európai profilt építő politikusok számára a költségvetési vita nagy lehetőség arra, hogy nyilvánossághoz jussanak, saját politikai agendájukat nyomják. Az (elsősorban brit) euroszkeptikusok újabb drámai kirohanásokat intézhetnek a nemzeti szuverenitást elszipolyozó brüsszeli behemót ellen. A föderalisták századszor is elmondhatják, hogy kevesebb pénzből nem lehet több Európát építeni. A költségvetési vita nagy show, és mint tudjuk, “the show must go on”, legalább még egy kicsit.

… a végső szó jogán

6. Ahhoz, hogy az éves költségvetési eljárást tartani lehessen, és a 2014-es költségvetést időben el tudják fogadni, az EP-nek tavasszal jóvá kellene hagynia a hétéves keretköltségvetést. A parlament ezt legutóbb, 2006-ban megtette, de már akkor is sokan követelték az Európai Tanács által megvágott  keretszámok elutasítását. Azóta hatályba lépett a Lisszaboni szerződés, amely új költségvetési jogosítványokat adott a parlamentnek. Sok képviselő érzi úgy, hogy az állam- és kormányfők továbbra sem veszik elég komolyan az EP-t. Ezért aztán azt a lehetőséget sem lehet kizárni, hogy az EP elutasítja a költségvetési alku eredményét, új megállapodásra kényszerítve ezzel a tagállamokat. Ez persze másfél évvel az EP választások előtt, a gazdasági recesszió mezsgyéjén tántorogva hazárdjáték lenne, ezért nem is túl valószínű. De ki tudja? Az Európai Parlament okozott már néhány kellemetlen meglepetést a közelmúltban. Ráadásul az intézmény azzal érvel, hogy az uniós feladatokból fakadó pénzügyi kötelezettségvállalások, és a ténylegesen vállalt kifizetések között tátongó sokmilliárdos lyuk az Európai Unió teljes működését veszélyezteti. 

Szinte elkerülhetetlennek tűnik, hogy valamilyen mértékben csökkenjen a magyar európai parlamenti képviselői helyek száma 2014-től. Ez olvasható ki a képviselői helyek tagállamok közötti elosztásáról szóló idén januárban bemutatott EP jelentéséből, amely a 2009-ben életbe lépett Lisszaboni szerződés szabályozását igyekszik összeegyeztetni az uniós tagállamok, és ezzel párhuzamosan az EP képviselők egyre növekvő számával.

A feladat nem egyszerű. Egyrészt a Lisszaboni szerződés praktikus megfontolásokból 751 főben maximálta az intézmény létszámát. Az Európai Parlament a világ legnagyobb demokratikusan választott törvényhozó testülete, amely a méreteiből fakadóan számos működési nehézséggel küzd. A képviselőknek például irodát és személyzetet kell biztosítani, fizetni kell a munkavégzéssel járó költségeiket, arról nem is beszélve, hogy találni kell egy termet, ahova egyszerre beférnek, a 23 nyelven dolgozó tolmácsszolgálattal együtt. A demokrácia, mint tudjuk költséges dolog, de a költségeket azért illik féken tartani, főleg a gazdasági válság idején. Szóval 751 fő a limit, ami felé nem emelkedhet a képviselők létszáma. A képviselői helyeket egy alsó és egy felső limit között az adott tagállam lakosságszámával arányosan osztják el. Minél nagyobb egy tagállam, annál több helyre jogosult. Az arányosság azonban nem egyenes, hanem a rendszer a kisebb tagállamoknak kedvez, míg a nagyobbak képviselői számát csökkenti. Így a legnagyobb lakosággal bíró Németországnak a Lisszaboni szerződés szerinti felső limitnek megfelelő számú, azaz 96 képviselői hely jut, míg a legkisebb, alig 400 ezres Máltának az alsó limit szerinti 6. Az arányosságban jelentkező torzulás felmeréséhez nem kell matematikus diploma: míg Németország esetén kb. 850 ezer Bürger (vagy Bürgerin) szükséges egy EP képviselői helyhez, addig Máltának elegendő helyenként kevesebb mint 70 ezer citadines-t kiállítania. Az ún. degresszív arányosság módszere pont azért lett kitalálva, hogy az unió nagy tagállamai ne tudják ráerőltetni akaratukat egy az egyben a kicsikre.

Magyarország a korábbi alkukból mindig jól jött ki. 2009. előtt 24 képviselőnk volt, de azzal, hogy magyar kontingens 22 főre csökkent, még mindig a leginkább túlkompenzált közép-méretű tagállam vagyunk. Ezért aztán nem csoda, hogy a most tárgyalt EP jelentésben felvázolt négy forgatókönyv mindegyike szerint képviselői helyet fog veszíteni Magyarország. Van olyan modell, amely szerint akár ötöt, a politikai szempontból reálisabbnak tekinthető forgatókönyv szerint pedig egyet. Vajon ettől rosszabb lesz Magyarországnak? Feltétlenül csökken az ország érdekérvényesítő képessége? Semmiképpen sem. Régi igazság, hogy nem a mennyiség, hanem a minőség számít, amit a legfényesebben a kicsiny Luxemburg példája igazol. Azt ugyanis mindenki gondolkodás nélkül elismeri Brüsszelben, hogy az EU második legkisebb tagja messze nagyobb befolyással rendelkezik, mint ami az ország méretéből fakadna. Ezért aztán egyáltalán nem mindegy, hogy a 2014-es EP választáson mi, magyar választók kiket küldünk Brüsszelbe.

Hétvégén még azon merengtünk, hogy mi lesz ebből? Összejön-e a nagy találkozás? Sikerül-e a közös fotó? Mit tanulhatunk a kampányok kampányának győztesétől? A kérdések buborékként szálltak a felszínre az EUrologus elméjének tengerén, mire ma végre-valahára megérkezett a hír: Gurmai Zita ott volt, „szinte karnyújtásnyira” Obama elnöktől, és képviselt. Közös fotó ugyan csak a Capitolium épületével készült, Barackkal nem, de sebaj.

A beiktatási ceremónia mellett szerencsére másra is jutott idő. Például Gurmai Zita ellátogatott a Holokauszt Emlékmúzeumba, amiről így vélekedett: „Egy fantasztikus utazást tettünk a múltba. Érdekesség, hogy a látogatók kilencvenöt százaléka nem zsidó származású, ami azért örvendetes, mert igenis fontos, hogy mindenki tisztában legyen a tényekkel, és a múltbéli borzalmas eseményekkel. Csak így lehetünk benne biztosak, hogy a történelem nem ismétli meg önmagát.”

Az utazás valóban fantasztikus lehetett, ha ilyen el nem hanyagolható jelentőségű megállapításokra inspirálta a politikusnőt…

Sokkal inkább papírhegyek! 2292 módosító indítvány egyetlen jogszabály-tervezethez, összesen körülbelül 7500 a Közös Agrárpolitika (KAP) reformját alkotó hat jogszabályhoz. A KAP az unió talán legösszetettebb szabályozási területe, az EU költségvetésének második legnagyobb tétele, amelyre a tervek szerint a következő hét évben kb. 370 milliárd eurót fog kialkudni a közösség.

Népszerű dolog azért ostorozni az Uniót, mert a 21. század elején a költségvetésének közel 40 százalékát még mindig a mezőgazdaságra költi, és sok igazság van a kritikákban. A brit sajtó évtizedes mantrája szerint a Közös Agrárpolitika támogatásai tejtavakat és vajhegyeket szültek, azaz felesleges és drága mezőgazdasági termelést finanszíroznak adófizetői pénzen. Az EUrologus szerint is erős túlzás, hogy a mezőgazdasági kifizetések továbbra is az uniós büdzsé második legnagyobb tételét képezik, de a teljes képhez azért hozzátartozik még néhány dolog.

Először is hiába teszi ki a mezőgazdasági politika az uniós GDP 40%-át, mindez alig éri el az EU bruttó nemzeti termékének négy ezrelékét. Az Egyesült Államok például nagyjából kétszer ennyit költ mezőgazdasági támogatásokra, miközben az ágazatban foglalkoztatottak számaránya messze elmarad az unióstól. Másodszor a támogatásért cserébe a gazdák egy rakás környezetvédelmi, állatjóléti, állat- és növényvédelmi és élelmiszerbiztonsági előírást teljesítenek. Ezek célja, hogy az élelmiszertermelés környezeti lábnyoma csökkenjen, az állatoknak okozott szenvedés mérséklődjön, az Európában előállított és fogyasztott élelmiszer pedig lehetőleg egészséges és biztonságos legyen. Egy előírás a mezőgazdasági területek környékén található vizek nitrát-tartalmát szorítja bizonyos határérték alá, egy másik kizárja egyes hormonok használatát az állattartásban, egy harmadik a vadon élő állatok élőhelyeit védi. Ezekből az ún. keresztmegfelelési előírásokból 18-at kell betartania annak a gazdának, aki szeretne uniós támogatáshoz jutni. A most zajló KAP felülvizsgálat keretében további „zöld” elemekkel gazdagodik a rendszer. A támogatások esetében egyre inkább ezeket a tételeket fizetjük meg, bár az is igaz, hogy a hagyományos és leginkább versenytorzító-hatásúnak tartott jövedelemkiegészítő elemek még mindig nagyobb részt képeznek a támogatásokban.

A Közös Agrárpolitika tehát előnyére változik, kérdés ugyanakkor, hogy van-e értelme mindezt közösségi keretekben, az Európai Unió költségvetéséből finanszírozni. A KAP támogatások mellett érvelők azt szokták felhozni, hogy a közösségi költségvetésből folyósított támogatások egyenlő versenyfeltételeket teremtenek az unión belül. Ehhez azonban nem kellene közös költségvetés, elegendő lenne egy közös szabályrendszer arra vonatkozóan, hogy melyik tagállam mennyivel támogathatja a gazdáit. Az uniós költségvetésben így felszabaduló évi nagyjából 50 milliárd eurót biztos, hogy hasznosabban is el lehetne költeni, mint ahogy azt jelenleg a Közös Agrárpolitikában teszik. Szolgálhatná például a legszegényebb régiók felzárkóztatását, a fiatalkorúak munkanélküliségének csökkentését, finanszírozhatná a versenyképességi hiánnyal küzdő országok szerkezeti reformját, vagy a határon átnyúló közlekedési és energiaprojekteket.

A Közös Agrárpolitika azonban ugyanolyan szent tehene az EU költségvetésének, mint a brit visszatérítés. Ezekhez az elemekhez csak egyszerre, egy radikális költségvetési reform keretében lehetne hozzányúlni. Mindez azonban jelenleg senkinek sem érdeke.

Tabut döntött a hétvégén Angela Merkel. Először mondta ki a német választók előtt az eddig következetesen tagadott tényt: a görög állampapírokat birtokló tagállamok kénytelenek lesznek bizonyos mértékű veszteségeket leírni a Görögországnak nyújtott kölcsönök után.

Merkel a közlés csatornájaként tudatosan a legnagyobb német vasárnapi bulvárlapot a Bildet választotta. Poroszos határozottsággal úgy fogalmazott, hogy “Görögország hitelezői két éven belül várhatóan le kell, hogy írják az ország tartozásainak egy részét.”

Az eurózóna pénzügyminiszterei a magánbefektetőket (kereskedelmi bankokat, pénzügyi alapokat, stb.) tavaly már “rávették” arra, hogy átvállalják az athéni kormány tartozásainak egy részét, ám egyúttal arra is ígéretet tettek, hogy egyszeri alkalomról volt szó. Az viszont már akkor is tudható volt, hogy a Görögországnak két alkalommal juttatott, százmilliárdos nagyságrendű nemzetközi hitelcsomag és a tartozások részleges átvállalása ide vagy oda, további lépésre lesz szükség.

Merkel kritikusai szerint a nyilatkozat nem belső sugallatra született. Sokkal inkább azért, mert a jövő őszi német választások előtt fokozatosan nő a nyomás a kancelláron, akit a görög kérdés kapcsán a valódi költségek elrejtésével vádolnak.

A kancellárasszony azonban kitart amellett, hogy a görögök távozása az eurózónából sokkal többe kerülne, mint ha további hitelekkel segítik Athént.

A görögök pénzügyi kisegítésének módosított feltételeiről november 27-én állapodott meg az eurózóna. Görögország a remények szerint 2020-ra a GDP 124 százalékára, 2022-re pedig 110 százalékára viheti le az államadósság szintjét. A görög állam jövőre immár hatodik éve lesz recesszióban. Az ország gazdasági teljesítménye becslések szerint a negyedével esett vissza 2008 óta, s a 2007-ben a GDP-re vetítve 115 százalékos államadósság minden uniós csúcsnál magasabban, 190 százalékon tetézett.

A megállapodás nyomán ma arról egyeztetnek az európai pénzügyminiszterek, hogy milyen feltételekkel valósuljon meg a befektetők görög államkötvényeinek visszavásárlása. A tegnapi német bejelentés azonban egészen új helyzetet teremthet a gazdasági kormányzás jövőjéről, végső soron az eurózóna szorosabb együttműködésén alapuló gazdasági unió létrehozásáról szóló vitában. Angela Merkel eddig következetesen képviselt álláspontjának (az eurózóna tagoknak kölcsönadott adófizetői pénz nem veszhet el) tegnap bejelentett módosítása nem csak a német választási küzdelmet bolygathatja fel, de az európai gazdasági kormányzásról szóló vitákat is.

Éjjel egykor amikor a 27-ek közül egyedüliként lejött a sajtóhoz némi önpromóra Francois Hollande francia elnök, a Tanácsban felbőgtek a kalkulátorok. Az EUrologus úgy tudja, van Rompuy tanácselnök csapata keményen szivatta a nemzeti delegációkat, akiknek digitális másolat helyett csak papíron adták oda a legfrissebb számokat.

Az éjszakai szorobánozás eredményeként pirkadatra új tárgyalási pozíciók íródtak, melyekkel aztán péntek délben megindultak a valódi tárgyalások. A legfrissebb leszivárgó információmorzsák szerint jelenleg az 1000 milliárd euró alatt meghúzott költségvetési főösszegről egyeztetnek. Német diplomáciai értesüléseink szerint azonban, ha nem lesz délutánra érdemi közeledés az álláspontokban és új javaslattervezet, akkor Berlin egy későbbi csúcsra halasztaná a megállapodást abban a reményben, hogy a britek támogatását is meg lehet szerezni a közös költségvetéshez. Ebben az esetben január-februárban újabb költségvetési tárgyalások elé néznek az állam- és kormányfők.

Végül a csúcson az újságírók közt reggel óta kézről kézre járt javaslat másolata igazi ínyenceknek.

Nem túl sok a biztató jel a ma kezdődő csúcs előtt. A 2014-2020-as időszak költségvetése kapcsán különböző, de megegyezésre egyformán képtelen álláspontokról hallani. Ráadásul a válság miatt az európai politikusok inkább az otthoni közvéleménynek tetsző „kemény” nézeteket hangoztatnak, mint a kompromisszumhoz szükséges „puhát”.

Ha az embernek sikerül a tárgyalásokat előkészítő szakértőket akkor elcsípni, amikor éppen mentesek a szokásos kincstári optimizmustól (tippünk: a tárgyalások szünetében kávéért sorban állva), megtudhatjuk, többen már arra készülnek, nem lesz megegyezés. Eurobürokratául fogalmazva: lesz megegyezés, de maradhatnak nyitott kérdések a következő csúcsra.

Nem igazán segít a tájékozódásban a magyar EU-államtitkár legutóbbi interjúja sem, amiből nehéz megmondani, mi a propaganda, mi a kormány álláspontja, és mi az államtitkár személyes véleménye (és ez, bármilyen hihetetlen, dicséret). Ami kiszűrhető, hogy noha az Európai Bizottság „szerette volna elkerülni, hogy a nettó befizetők, és a kohéziós tábor között legyen a törésvonal, mert akkor nagyon megmerevednek a frontvonalak”, magyar kezdeményesre sikerült létrehozni a Kohézió Barátai nevű csoportot, amely egységesen és rendületlenül áll ki a mellett, hogy „a kohéziós boríték ne legyen kisebb”. Vagyis megmerevíteni a frontvonalat.

Ennek ellenére túlzás lenne egy esetleges kudarcot a magyar kormány nyakába varrni, tudjuk ezt inkább be az „önmagunk fontosságának hangsúlyozása túl fontos ahhoz, hogy magunknál kevésbé fontos emberekre bízzuk” politikai alapszabálynak. Inkább azt kérdeztük a koffeinhiánytól őszinteségi rohamot kapott európai bürokratáktól, mégis mivel érvelhetne a magyar kormányzat magasabb kohéziós támogatások mellett.

– Az a baj a Kohézió Barátaival, hogy eredményként mindig büszkén közlik, sikerült felgyorsítani a pénzek kifizetését. Sajnálatos módon a holland tulipántermesztők még nem jutottak el a gépesítettség azon fokára, hogy ne legyen a kezük ügyében lapátnyél. És ha én azt adom nekik elő eredményként, hogy a magyarok gyorsabban költik a pénzüket, akkor nagyon gyorsan vernek fejbe vele, pedig nem egy erőszakos társaság – fejti ki választókerületi problémáit Stefan Hufenaghel.

– Nem ilyen vészes a kép – vigasztal Jürgen Keinepanik. – Persze azzal nem célszerű érvelni, hogy az az igazi európai érték, ha maguk pénzt kapnak. Mostanában a német adófizetők úgy érzik, túl sok pénzt adnak az európai szolidaritás szellemében. Igaz ugyan, hogy ha önök a pénzt nem importra költik, akkor az extra keresletet jelent magyar árukra és szolgáltatásokra, ami segíti a magyar gazdaságot.

Jürgen közben megkapja kávéját, és komótosan megjegyzi:

– Sajnos a magyar kormánytól még nem láttunk számításokat arra vonatkozóan, hogy ez mégis mennyi lenne.

Még utánaszólok, hogy és mi van a multiplikátorhatással, de közben Francois Pierrecoeur érkezik mellém a sorban.

– Volt egy kutyám, azt hívták multiplikátornak – int minket csendre, miközben a kávé után nyúl. – De ha rám hallgatnak, ezt nem hozzák fel érvként, multiplikátor-hatás ugyanis minden országban van. Nálunk például a kert végében van a kutya elásva.

– Inkább azzal érvelnék, hogy a pénzt majd versenyképes iparágakba fektetik. Persze sokat segítene, ha a kormányuk tudná bizonyítani, hogy eddig is ezt tette, mert a francia kormányt a nagy európai szolidaritásra hivatkozással csak a francia szakszervezetek tudják meggyőzni. Igaz, ők általános sztrájkkal meg is bénítják az egész országot, talán ez is segít nekik ebben – teszi hozzá merengve. Tévedésből két adag tejszínt önt a kávéjába, majd távozik.

– Dirigiste – jegyzi erre meg John Watch, olyan hangsúllyal, amire csak brit konzervatív képes, ha francia szocialistát lát. – Nehogy már a kormány mondja meg, ki a versenyképes, ezt a piac dönti el. Maguk is jobban tennék, ha a piaci kudarcokat próbálnák orvosolni: a kisvállalkozások nálunk azért jutnak nehezen hitelhez, mert a bankoknak nem éri meg velük foglalkozni.

– Nálunk a nagyvállalatok sem nagyon jutnak hitelhez – vetem közbe, megkönnyebbülve, hogy a kávé körüli forgolódásban végül szóhoz jutok.

– Igen, ezt hallottam, maguknál mostanában nem akarnak hitelt adni a bankok. Végül is, ha megszűnik a hitelpiac, az is egyfajta piaci kudarc. Csak nem olyan, amire mi egy büdös kanyit is adnánk – terül el az arcán a „kend a hajadra az európai szolidaritásodat” vigyor, és faképnél hagy.

Kezdek szomorkodni, amikor Staszek Vengribratki csap a hátamra.

– Rájuk se ránts, cimbora. Mi tudjuk, mi az a posztkommunista örökség, nálunk Lengyelországban például a gazdasági válság mélypontján csak 2%-os volt a növekedés, és hidd el nekem, 2% nem egy tündérmese. De addig is, amekkora bajban vagytok, mindenképpen jól jártok; hacsak a pénzek körüli marakodás alá nem ássa a versenyképes gazdasághoz szükséges intézményrendszert.

– Ami persze Magyarországon nem fordulhat elő – teszem hozzá, egyre kevésbé vidámabban.

Minden brüsszeli újságíró kedvence, Jose Manuel Barroso EB-elnök szóvivője, Pia Ahrenkilde Hansen szerdán bejelentette, hogy a Nobel-békedíjjal járó csaknem egymillió eurót olyan projekteknek adományozzák, amelyek háborús-, vagy konfliktuszónában szenvedő gyermekeket támogatnak.

Ez nagyon nemes cél, de az EUrologus mégis úgy gondolja, elhibázott az EU döntése. Sokkal jobban tették volna, ha görög ingyenkonyháknak, vagy spanyol munkanélküli fiatalok elhelyezkedését segítő programoknak adják a pénzt, például. Hogy miért?

Az EU elsősorban azért kapta a díjat, mert az európai kontinensen hozzájárult a béke és a jólét megteremtéséhez. Csak másodsorban kapta azért, mert egyébként a világ legnagyobb adományozója. Ezért a pénzjutalomnak is inkább az elsőre kellett volna reflektálnia, főleg egy olyan történelmi időben, amikor az EU a legnagyobb gazdasági, politikai és szociális válságát éli meg. Befelé kellett volna figyeli. A szóvivő bejelentése ráadásul pont egybeesett Európa szakszervezeteinek legnagyobb megmozdulásával, melynek során Spanyolországtól Lengyelországig a válság emberi áldozataira hívták fel a figyelmet a tüntetők. Ebben a közegben a háborúban szenvedő gyerekek - és szenvedésüket, hányattatásukat egyáltalán nem akarjuk ezzel kisebbíteni, vagy kétségbe vonni - irrelevánsnak tűnnek.

Az EU népszerűsége saját polgárai körében mélyponton van. Nem elég, hogy a díjat a három intézmény feje, Herman Van Rompuy, Barroso és Martin Schulz, illetve a hozzájuk csatlakozó uniós állam-, és kormányfők veszik át, akiknek vajmi kevés közük van hozzá, a pénzt sem sikerült úgy eladományozni, hogy azzal az EU megmutassa: nincs teljesen elrugaszkodva a valóságtól és a hétköznapi élettől. És még egy nem túl kreatív megoldás: az EU szerdán rajz-, és fogalmazásírói versenyt hirdetett 8 és 12, illetve 13 és 24 év közöttieknek (!), a beküldők közül kiválasztanak NÉGY fiatalt, akiket meghívnak Oslóba az átadásra. Miért négy, miért rajzverseny? No comment.

Akinek megjött a kedve, itt nevezhet!

Az EUrologus megkérdezte Orbán Viktort Brüsszelben hogyan tervezi a büdzsének szentelt csúcs hétvégéjét: “a nagyobbik baj az, hogy fél 7-kor van a Videoton-Genk labdarúgó mérkőzés, mi meg itt éppen áldozatokat hozunk a nemzet érdekében. Annak befellegzett, az a legnagyobb baj. Nem különösebben civilizált megoldás.”

A miniszterelnök azután így folytatta:

“Na jó mire kiváncsiak…bocsánat… ahha, hogy mi volt!”

“Magyarország azt tudja mondani, hogy a pénzügyi konszolidáció befejezve az unió által is elismerten. Ugyan nem tetszik nekik a gyerek. - és most jön a dumája - a szerk. - hmmm hmmm, mert ők nem a zöld szeműt szeretik, hanem a kék szeműt, és nem a fekete hajút, hanem a szőkét, és azt szeretik, hogyha kétméteresre nő. A mi gyerekünk meg nem ilyen, hanem, amilyen minden magyar gyerek szokott lenni. Tehát nem szeretik azt a gazdasági modellt, amiben a közteherviselésben benn vannak a bankok és a multik, és amikor szükség van, akkor terítjük a közterheket, akkor ezt mind nem szeretik. De ellenére el kell ismerni, hogy a gyerek olvas, ír, jár, mozog, fut, még az is lehet, hogy végül Olimpiát nyer. Ez egy nagyon erős pozíció a mi számunkra, hogy annak a két éves munkának, pénzügyi konszolidációs munkánknak az eredménye, amit elvégeztünk, el kell ismerni. Ez a legerősebb ütőkártya a kezünkben.”

“Ez nem ‘a bajban lévő ország segítséget kér, adjatok egy kicsivel több pénzt’ pozíciója, hanem azt mondja, hogy uraim vannak európai elvek, európai szempontok. Ha mi teljesítettünk, miért nem tartja be más a megállapodást.”

“Nagyon optimista vagyok a 22-i találkozóval kapcsolatban. Nagy harc lesz. Kötszert hozok! Sebtapasz kell! Timsó jó ha lesz nálam!”

Kádár János VI. Pál pápával 1977-ben

“…a proletárdiktatúra idején sem sem érték a keresztényeket olyan atrocitások, mint manapság az Európai Unióban, amikor egy tagállam egy keresztényt nevez ki egy fontos posztra.”

“Magyarországon a kommunista Kádár János, a párt főtitkára kijelentette, hogy “a vallásos emberek is egyenlő állampolgárként vesznek részt a közéletben, a szocializmus építésében.”

Ezekkel a mondatokkal színesítette az Európai Parlament összes képviselőjének ma kiküldött levelét Surján László, az EP alelnöke. A Fidesz KDNP EP képviselője Tonio Borg, máltai biztos-jelölt védelmében példálózott Kádár Jánossal és állította párhuzamba ismét az Európai Uniót a kommunizmussal.

A máltai biztos meghallgatása egyébként nagyobb meglepetések nélkül zajlott le. A biztos abortusz-, meleg házasság- és válás-ellenes nézeteire vonatkozó kérdések elhangzottak, de nem uralták el a meghallgatást. Borg ügyesen vágta ki magát válaszaiban. Ennek fényében az EUrologus kicsit túlzásnak tartja a Fidesz KDNP politikusa levelét.

Van egy ország Európában, ahol a Békemenet EU-ellenes jelszavai észrevétlenül simulnának bele a politikai diskurzusba. Ahol a “nem leszünk gyarmat”, a “döglött kutyát vágtak fejbe”, a “csak tiszteletet kérünk”, a “mondja meg mennyi hiányzik”, vagy az “elgurult a gyógyszerük” rég lejárt lemez, amivel már a kerületi lakossági fórumok közönségét sem lehet felizgatni.

Nagy-Britanniában a lakosságnak mindössze negyede érez bármiféle kötődést az Európai Unióhoz, vagy más európai nemzetekhez. Vezetőik bármikor készen állnak arra, hogy a legvadabb baromságokkal táplálják az euroszkepticizmust. A briteknél ez nemzeti sport, amelynek csúcsszezonja az EU költségvetéséről történő alkudozások idejére esik. A politikusok olyan energiával esnek egymásnak az Unió bruttó ‘nemzeti’ jövedelmének alig 1%-át kitevő költségvetés kapcsán, mintha a tét legalábbis a 13. havi nyugdíj megvonása lenne.

A vita színvonalát jól mutatja, hogy még a Brüsszel iránti túlzott vonzódással nem vádolható tory miniszterelnök fellépését is puhának ítélték pártja keményvonalasai és a hozzájuk csatlakozó Munkáspárti képviselők. David Cameron hiába jelentette ki, hogy kész megvétózni az uniós költségvetés növelését, az alsóházban elfogadott határozat értelmében a költségvetés jelenlegi szintjének csökkentését kell elérnie Brüsszelben. Hogy ez miért nem jó nekünk magyaroknak (és nagyjából mindenki másnak) arról itt írtunk és még fogunk is.

A vitában csodálatos érvek kerültek elő. A tory Mark Reckless (reckless - meggondolatlan, vakmerő) elfogadhatatlannak nevezte, hogy a brit hozzájárulás mértéke 4 milliárd fonttal megemelkedjen (ez a brit GDP két ezreléke). Párttársa Mark Pritchard pedig a következő költői kérdést intézte a választókhoz: “Továbbra is azt kérjük a családoktól, hogy ne adjanak új cipőt a gyerekeik lábára, miközben a hatalmas brüsszeli Mercedes-flottát finanszírozzuk?”

A jó példa persze ragadós, ahogy azt Kósa Lajos is megmutatta a magyar választóknak a közszolgálati televízió múlt heti adásában: “A válság miatt jelenleg nagyon rosszak a kilátások, a brüsszeli bürokrácia legfontosabb ügye ebben az időszakban ennek ellenére az, hogy öt százalékkal növeljék a bürokraták fizetését, így terjesztették be a költségvetést.”

Bár leegyszerűsítő a brit gazdasági fejlődést az uniós tagsággal magyarázni, mégis figyelemre méltó, hogy Nagy-Britannia 1973-as csatlakozása óta az ország GDP-je tizenháromszorosára emelkedett. Az EU egy brit állampolgárnak kb. 5 fontjába kerül, a közös piacból származó előnyöket a brit kormány háztartásonként 1500-3500 font közé teszi. Magyarországon is ideje lenne elvégezni egy hasonló számítást…

Az Európai Bíróság tegnapi ítélete alapján nem csak Magyarország, hanem Szlovákia is jogszerűen használhatja a Tokaj megnevezést bizonyos borok esetében. Veszélyben a döntés miatt a magyar tokaji? Aligha.

A történelmi tokaji borvidéket a trianoni döntés szakította ketté egy nagyobb magyar és egy az előzőnél hússzor kisebb (cseh)szlovák részre. 1959-ben a csehszlovákok megháromszorozták saját tokaji termőterületüket, és olyan termelési eljárásokat is engedélyeztek a tokaji készítésére, amit Magyarország a mai napig nem ismer el. Az ‘első tokaji borháború’ emiatt 1964-ben robbant ki, amikor a csehszlovák tokaji megjelent a hanyatló nyugathoz tartozó osztrák piacon, visszaszorítva ezzel a magyar termékeket. A vitát akkor a keleti blokk népeinek örök barátsága jegyében sikerült elrendezni, de az 1990-ben ismét kiújult, megoldás a mai napig nincs.

Tokajit évszázadok óta készítenek, az elmúlt közel száz évben a határ mindkét oldalán. A külföldieknek mégis Magyarország ugrik be a Tokajiról, mert itt több, vélhetően jobb minőségű, szebben csomagolt, jobban reklámozott bort csinálnak. Persze idegesítő és gazdasági szempontból is hátrányos, ha valaki alacsonyabb minőséget, vagy egyszerűen csak mást csinál, és ugyanúgy hívja, de a prémium termékek versenyében a magyar tokaji előnye behozhatatlan.

A magyar-szlovák borvitát egy módon lehetne végleg lezárni, ha a magyar és a szlovák kormány megállapodna arról, hogy pontosan milyen területen, milyen eljárásokkal készülhet tokaji a határ mindkét oldalán. Ehhez elsősorban a szlovákoknak kellene engedményeket tenniük. A helyzet nem reménytelen. Franciaország is megállapodott Luxembourggal a mosel-i borkészítésről, Svájc pedig Franciaországgal arról, hogy milyennek kell lennie a Gruyere sajtnak. Egyszer nekünk is sikerülni fog.

Fliegauf Benedek magyarországi roma- gyilkosságok hatására született alkotása, a ‘Csak a szél’ az olasz Andrea Segre ‘Io Sono Lí’, illetve a portugál Miguel Gomes ‘Tabu’ című filmjével verseng az Európai Parlament által 2007-ben alapított Lux Díjért. A filmeket Európa 35 városában vetítik, a díj átadására pedig az EP képviselők szavazatai alapján november 21-én, Strasbourgban kerül sor.

Nem ez az első alkalom, hogy magyar film szerepel a Lux Díjra jelölt három legjobb alkotás között. 2009-ben Mundruczó Kornél Deltája volt döntős, ám a díjat nem sikerült elhoznia. A Delta alkotóival folytatott beszélgetés alapján nem is annyira a díjjal járó néhányezer euró a nagy dobás, hanem az, hogy a nyertes film feliratozását is elkészítik az EU 23 hivatalos nyelvén. Ez óriási előny a külföldi forgalmazásban, mert a fordítás költsége jellemzően már nem fér bele a filmek költségvetésébe. A Csak a szél így olyan piacokra is eljuthat, ahol magyar film évek óta, sőt talán soha nem járt.  

Az első vetítés ma 7-kor lesz a Brüsszeli Szépművészeti Múzeumban (Bozar). Reméljük, hogy sikerül elkerülni a berlini bemutatón történt kínos esetet, amikor a magyar kormány az alkotók tudta nélkül, és a nemzetközi sajtó csodálkozásától kísérve brosúrákban bizonygatta, hogy a film csupán fikció, nem tekinthető az események valósághű feldolgozásának.

Vajon a magyar EP képviselők hogyan szavaznak majd? Támogatják-e a berlini filmfesztiválon nagydíjjal jutalmazott mozit, amelynek témája rendkívüli politikai ellentétekhez vezetett, és amelyet a jelenlegi és a korábbi kormányok is inkább eltakartak volna a külvilág elől?

Nem önmagában érdekes, hogy Lettország a balti államok közül másodikként 2014-ben bevezeti a közös valutát. Az EUrologus szerint azt érdemes összevetni, milyen érvek mentén maszatol az euró bevezetése kapcsán a magyar kormány, azzal ahogy Lettország miniszterelnöke mellette tör lándzsát.

Valdis Dombrovskis miniszterelnök az Euobservernek adott interjújában Orbánnal szemben nem azzal odázza el a dolgot, hogy a kormánya támogatja ugyan az eurótérség rendbetételét, de addig nem gondol a csatlakozási szerződésében vállalt euró bevezetési kötelezettségére amíg nincs rend a közös valutát használók gazdaságaiban.

Dombrovskis világossá tette, hisz benne hogy az euró segíti a külföldi befektetők megnyerését, csökkenti a vállalkozásokra kivetett tranzakciós adót, árstabilitást és átláthatóságot hoz hasonlóan a szomszédos Észtországhoz, mely 2011 óta az eurózóna tagja. A lett miniszterelnök szerint nem valutaválság van, hiszen a dollárral szembeni euróárfolyam stabil, ráadásul a globális valutatartalékok 25 százaléka tartósan euróban van. Eközben szerinte nincs helye a déli euróországok által követelt büdzsé könnyítési kéréseknek.

A lettek ráadásul Magyarországhoz hasonlóan - ugyan a válságba jutott EU országok közül elsőként - nemzetközi hitelt kértek, most mégis a térség leggyorsabban növekvő gazdaságával dicsekedhetnek tavaly 5,5, idén 5,9 százalékos növekedéssel. Az ország eladósodottsága és költségvetési hiánya megfelel az EU-s elvárásoknak, míg az infláció 2,9 százalékon áll.

Az EUrologus szerint azonban Dombrovskis Magyarországra nézve legtanulságosabb válasza, hogy: “Amikor egy ország elveszíti a költségvetése felett a kontrollt és pénzpiacok bizalmát, nincs más út”. Először vissza kell állítani a pénzügyi stabilitást, mely a gazdasági növekedés előfeltétele”.

http://www.youtube.com/watch?v=bDVWLltGS40

Belső piac - Húszéveseké a világ?

A számok szerint nem. Az sem kecsegtet sok jóval, hogy a “nagy” és az “X” után a mai huszonévesek egyelőre az “elveszett” generáció becenevet kapták. Egyidősek egy furcsa képződménnyel, amit jobb híján belső piacnak neveztek el. Ahol nincsenek határőrök meg munkavállalási engedélyek, de van euro, ERASMUS, meg olcsóbb mobilozás.

A belső piac elméletileg az Unió leginkább megfogható vívmánya, mégis szinte lehetetlen közérthetően és érdekfeszítően elmagyarázni, hogy mit is jelent nekünk.

Meg lehet próbálni így. Vagy élőben ma Budapesten a Millenárison.

Az EUrologusnak viszont legjobban az alábbi kisfilm tetszett, amit egy 20 éves lány dobott össze saját tapasztalatai alapján. Végül is nem baj, ha öt megkérdezettből egyik se tudta, hogy mi az a Belső piac, a lényeg, hogy elégedett végfelhasználóknak tűntek.

Újabb példa mutatja, hogy jobb bent, mint kint (a kint ezúttal a Balkánt jelenti), és a megváltoztathatatlannak hitt dolgok könnyen visszájukra fordulhatnak. Gyorsított eljárásban kérvényezi hat tagállam (németek, franciák, osztrákok, hollandok, belgák és luxemburgiak) a nyugat-balkáni országokkal kötött vízummentességi megállapodás biztonsági klauzuláinak elfogadását és alkalmazását.

Az érintett miniszterek levelükben azt kérik, hogy a külügyi tanács következő október 25-26-i ülésén vizsgálják meg, hogyan csökkenthető a hamis dokumentumokkal és érvekkel a térség országaiból menedékstátuszért folyamodók száma.A Balkán országainak többségével 2009 végén kötött vízumkönnyítési megállapodást az EU, amelynek nyomán hirtelen és meredeken emelkedett a térségből igényelt menedékkérők száma. Szerbia például 13900 igényléssel a negyedik állam volt ahonnan az afgánok, oroszok, pakisztániak és irakiak után a legtöbb igénylés érkezett - derül ki az Európai Bizottság (EB) tavalyi jelentésből. Az igénylések megnövekedett száma pedig túlterheli a schengeni menedékügyi rendszert állítja az EB illetékes szóvivője. Michele Cercone szerint a külügyminiszterek napirendjére került téma mégsem jelenti, hogy formálisan kérték volna Bosznia és Hercegovina, Albánia, Szerbia, Macedónia és Montenegró kapcsán a vízumkötelesség visszaállítását.

Kevéssé bíztató előjel azonban a balkáni országoknak, hogy az EB tavaly májusban nagy port kavarva egy olyan biztonsági klauzulára tett javaslatot, melyet tömeges illegális bevándorlás, menekült státusszal való visszaélés és egyéb biztonsági kockázatok esetén alkalmazhatna a Schengen övezet. A végső szankcióként a vízumkötelesség visszaállítását lehetővé tévő javaslatot jelenleg a miniszterek tanácsa és az Európai Parlament tárgyalja és diplomáciai források szerint várhatóan el is fogadják a tagállamok a hó végén.
Az EUrológus szerint a balkáni országokra nézve rossz üzenetet küldene az EU a vízum visszaállítással. A térség európai közeledése ugyanis sok szempontból amúgy is nyögvenyelősen halad az utóbbi években miközben az Unió is a bővítési fásultság jeleit mutatja. Márpedig a Nyugat-Balkán országainak polgárai számára a vízummentesség az EU-s közeledés kevés kézzel fogható jeleinek egyike.

Molnár Nagy Klára személyében magyar képviselőjelöltje is van a közelgő belga helyhatósági választásoknak Brüsszel Etterbeek kerületében.

Kovács László volt magyar uniós biztos egykori munkatársának indulása első hallásra meglepőnek tűnhet, a körülményeket megismerve viszont már inkább természetesnek számít. A helyi szocialisták listáján huszonnegyedikként szereplő Klára ugyanis valódi nemzetközi forgatagban, 16 nemzetiség társaságában indul. A jelöltek közt ugyanúgy akad olasz, török és lengyel, mint vallon vagy flamand. Mivel a rádió-, tévé- és óriásplakát hirdetések tiltottak, a jelöltek közvetlen kampánnyal igyekeznek elnyerni a lakók szavazatait. Klárát például kifejezetten azért kérték fel jelöltnek, mert a kampány során igyekeznek a városrészben szép számmal élő magyar és más kelet-európai lakosokkal szót érteni.

Van azonban egy tényező, ami ezt jelentősen megnehezíti. Az előzetes regisztráció. Az október 14-i választásokon csak azok járulhatnak az urnához, akik június végéig regisztráltak a választói regiszterbe. Akik ezt elmulasztották, mondjuk azért, mert rosszkor mentek nyaralni, vagy mert még nem hallottak a magyar jelöltről az akkor csak két hete tartó kampányban, vagy egyszerűen csak elfelejtették a határidőt, azok most vasárnap nem szavazhatnak. A belga társadalom már hozzá van szokva az előregisztrációs rendszerhez. A belgák többsége nem kési le a regisztrációs határidőt, mert tudja, hogy az jogvesztő, és nem felejt el szavazni, ha regisztrált, mert tudja, hogy távolmaradását pénzbírsággal büntetik. Vajon a magyarok is felkészültek erre?