Összecsapások a francia diáktüntetéseken

2006.03.16. 20:16
Több tízezer diák tiltakozott csütörtökön az első munkaválalásról szóló törvény ellen Franciaországban. A törvény lehetőséget ad az első munkaválalók két éven belüli, indoklás nélküli elbocsátására, de egyben könnyíti is a munkához jutást.

Kisebb zavargásokba torkolltak a csütörtöki diáktüntetések Párizsban. Az első munkavállalásról szóló törvény - ami ugyan csökkentené a fiatalok fizetését, de könnyítené alkalmazásuk feltételeit - visszavonását követelő diákok Párizs elegáns belvárosában felgyújtottak egy újságosbódét. A kiérkező rohamrendőröket kétszáz, a tüntetőktől addig elkülönülő maszkos fiatal üvegekkel dobálta meg.


Képek Párizsból - Klikk!

Országszerte több tízezer diák tiltakozott, azaz a tiltakozás második mozgósítási napja sikeresebb volt az első, szintén összecsapásokkal tarkított tiltakozás. Estére a szervezők szerint 350 000, a rendőrség szerint 150 000 diák tüntetett.

Bordeaux-ban középiskolások és szakszervezeti aktivisták tüntettek a törvény ellen, amely jogot ad a 26 év alatti fiatalt első munkahelyén alkalmazó munkaadónak, hogy két éven belül minden indoklás nélkül felmondhasson neki.

Marseille-ben a nagy erővel kivonult rendfenntartók kordonjában zajlott a megmozdulás, miközben a szervezők többször is nyugalomra szólították fel a részvevőket.

Hasonló tüntetések voltak Limoges-ban, Orléans-ban, Boulogne-ban, Le Havre-ban és Perpignanban. Ezzel egy időben blokád alá vettek a diákok számos középiskolát, csak Párizsban 30-at, miközben a 84 francia egyetem kétharmadának életét zavarta meg a törvény elleni lázadás. A középiskolásokkal való összecsapásokban két rendőr megsebesült.

Összetűzések voltak csütörtökre virradóra Toulouse-ban az egyetemet elfoglaló diákok és az előadások megtartását követelő társaik között. Személyi sérülés nem történt. A csütörtöki nap folyamán kisebb zavargások voltak Nantes-ban, Rennes-ben, Nancy-ban, valamint két, Párizs környéki településen is.