'Fasiszta köztársaság'

Amikor szombat este fél hétkor megérkeztünk a Nationra, már javában állt a bál. A körülbelül két Hősök terényi tér, ahová a tüntetők felvonulása vezetett Párizsban, jócskán megtelt. Kisírt, égő szemű, könnyező huszonévesek, arcukat az első kézbeeső ruhadarabbal eltakarva futottak egyszerre a tér egyik végéből a másik felé. Néhányan felmásztak a közepén álló hatalmas szoborra, amelyen már ott függött a felirat: Fasiszta köztársaság.

Körforgalom közepén

Ahogy helyet változtatott a több tízezres tömeg, és el lehetett látni a tér végéig, kiderült, egy körforgalom közepén állunk, amelybe 8 utca fut bele. Mindegyik lezárva, rohamkocsik és rendőrök álltak el minden kivezető utat. Üvöltözés, kiabálás, sípolás hallatszott a tér minden pontjáról - ezek voltak a tüntetők. Aztán újra futni kellett, mert az egyik utca felől megindultak a rendfenntartók.

Könnygázfelhőből a világ
Fotók: Földes Anita

Az élő kordont alkotó rohamrendőrök közül könnygázgránátok repültek, és nem volt más választás, mint elrúgni azt, ami túl közel landolt az emberhez, aztán futni, mert így is kibírhatatlanul csípett és mart a levegő. A tér egyik szegletében domb állt, ide menekültünk. Körülöttem csupa felhevült arcú, vidám fiatal, akik - úgy tűnt - nem csináltak mást, mint fogócskáztak. Közben az előrenyomuló rendőrök a tér egyre nagyobb részét vették birtokba, majd újra "csatarendbe" állva, némán felsorakoztak. Mindegyiken bukósisak, szinte minden testrészükön védőfelszerelés, egyik kezükben átlátszó pajzs, a másikban gumibot. Jól koordinált rohamrendőrök voltak, na. Látszott, van már tapasztalatuk a párizsi tüntetések kezelésében.

Nagy társasjáték

Félelmetes volt egész közelről látni, ahogy megmozdult a sorfal, mégis azt lehetett leolvasni az arcokról, hogy a diákok játszanak. Izgalommal várják a következő rohamot, amikor menekülni lehet. Az embernek az az érzése támadt, hogy egy nagy társasjáték közepébe keveredett - mondjuk Rizikózik, amelynek lényege a területfoglalás - csak ebben a játékban szinte kivétel nélkül a rendőröké az újabb terület. Nemcsak bulizós, forradalmi lázban égő diákok voltak azonban a tüntetők között, akik a délután elején még kamionokból szóló zenére vonultak és élvezték a napsütést, és, hogy valamilyen közös ügyért lehet lázadni, a saját jogaikért kiállni.

Égő szemét

Amíg a hatóság csapatai felsorakoztak, fellobbantak a tüzek is. Aztán előkerültek a hátizsákokból a rekeszszámra hordott üres sörösüvegek, de repültek a fadeszkák, méteres dorongok, az utcákról összeszedett több kilós téglák, kockakövek is. Ezek nemegyszer találtak. Ilyenkor nagyon kemény válasz érkezett. A csatárláncba felfejlődött rohamrendőrük, pajzsukon gumibotjaikkal egyszerre dobolva, mintegy harci jelet adva rohantak a tüntetőkre. Újabb menekülés. Csak azokat kapcsolták le, akik a legagresszívebben léptek fel, de rajtuk átmentek. Szabályosan tolták maguk előtt a tömeget. A térről kiterelték az egyik nagy körútra, amelyet már előre lezártak a forgalom elől. Ott folytatódott a "meccs".

Törés, zúzás

"A Sorbonne a miénk!" és a "Vonják vissza a CPE törvényt!" skandálták a diákjaikkal, gyerekeikkel vonuló tanárok, szülők is. Mégsem lehetett mást, csak hátrálni. A vehemensebbeknek közben azért maradt idejük gyújtogatni, betörték a bolti kirakatokat, a helyiek utcákon parkoló autóinak üvegeit, némelyiket fel is borították. Aztán egyszercsak végeszakadt ennek a "steril" harcnak. A tüntetők elértek azokra a főutakra, amelyeken ugyanúgy zajlott az élet, mint bármelyik átlagos nap Párizsban. A rendőrök sorfala megállt. A fiatalok elkezdtek özönleni az autók között a Sorbonne felé és látták, hogy nem üldözik őket tovább.

Rendőrkordon

Ekkor kövekkel teljesen bezúzták az egyik helyi bolt üvegeit, ahonnan csak később mertek előjönni a sokkos állapotban síró és reszkető alkalmazottak, többségükben nők. Az itt álló fotósokat, tévéseket meg is kergették a dobálózók, akiknek a jelenléte eddig valójában csak kedvezett nekik. A helyi média ugyanis végig kísérte az eseményeket, a rendőrök minden mozdulatát figyelte, ellenőrizte. Sőt, olyannyira szabadon mozgott, hogy - a hatóságoktól szerzett - egyen bukósisakot viselt minden stáb. Előfordult, hogy akin nem volt, az kapott is a gumibotból, ha rossz helyen állt. Ennek ellenére, láthatóan az volt az ukáz, hogy ne bántsák a felvonulókat, csak végszükség esetén, hiszen zömében diákokról volt szó. Ha valaki mégis megsérült, azonnal 5 kamera rögzítette kétségbeesett kiabálását.

A komolyak hajnalig maradtak

Betört kirakat

A nyílt téren, az autók között, lassan tovább vonult a had. A boltok rolóit a tulajdonosok ijedten húzták le. Ahol a kirakott áruk behozatalára már nem maradt idő, a huszonévesek nevetve gyűjtötték be a potenciális muníciót: így a krumplit is. Mire a Sorbonne-hoz értek, elfáradtak. A néhány ezres tömegben már csak a "rombolók" és azok a békés tüntetők maradtak, akik nagyon komolyan vették a tüntetés célját. Nagyobb összecsapásokra már nem került sor. Hajnali fél egy körül a rendőrök megkérték a tüntetőket, hogy szálljanak fel szépen a metróra és menjenek haza. Egész sokan megfogadták a tanácsot. Érthető, végülis délután 3 órakor kezdődött a felvonulás. A kitartóbbak hajnali 3-ig harcoltak még az alkalomadtán vízágyút is bevető rohamrendőrök ellen."

A tüntetések a "szombat esti csúcs" óta is folyamatosan tartanak, igaz, ezek sokkal kisebbek, elszórtabbak. Gyakoriak a kisebb zavargások is.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!