Iránt tartja felelősnek az idén Irakban robbantásokban elesett brit katonák haláláért a brit kormány névtelenül nyilatkozó illetékese. Véleménye szerint a dél-iraki lázadókat az Iráni Forradalmi Gárfa látja el robbanószerekkel, amik képesek átütni a brit tankok páncélzatát.
A brit kormányilletékes szerint London már hivatalosan tiltakozott is Iránnál a síita lázadók felfegyverzése miatt. Tony Blair brit kormányfő csütörtökön valamelyest tompította a kijelentés élét, de maga sem zárta ki az iráni kapcsolatot.
Blair szerint Irakban új típusú robbanószerkezeteket vetettek be, nemcsak brit katonák ellen, hanem más térségekben is. E szerkezetek "bizonyos tulajdonságaik alapján vagy iráni elemek, vagy a Hezbollah érintettségére utalnak".
Blair hozzátette ugyanakkor, hogy a brit kormánynak egyelőre nincsenek erről biztos értesülései.
A dél-iraki síita milíciák iráni fegyverellátásával kapcsolatos gyanú most először hangzott el hivatalos brit forrásból, de a londoni sajtó egy ideje már cikkezik erről, főleg azóta, hogy a brit hadsereg elit SAS kommandójának két, titkos bevetésen lévő, álruhás tagját a múlt hónapban a bászrai rendőrség fegyveres összecsapás után őrizetbe vette, és átadta helyi síita milicistáknak.
A síita fegyveresek fogságából az SAS egy alakulata katonai akcióval szabadította ki a két katonát. Akkori brit sajtóértesülések szerint a két SAS-kommandós a hírhedt brit katonai alakulat titkos hadműveletében vett részt, amelynek célja az Irán által iraki lázadóknak átadott, nagy hatóerejű robbanószerkezetek becsempészésének megakadályozása volt.