A parlamentnél csaptak össze a rendőrökkel az athéni tüntetők
Az elmúlt napok zavargásainál is durvább felfordulásra számítanak kedden Athénban. A város déli kerületében Paleofaliróban délután temették el Alekszandrosz Grigoropuloszt, a 15 éves fiút, akit szombaton agyonlőtt egy rendőr.
Az athéni fiatalok minden létező kommunikációs csatornán a keddi temetésre szervezkedtek. A szertartás magyar idő szerint kettőkor kezdődik. A BBC helyszíni jelentése szerint több helyen kövekkel dobálták meg a rendőröket, nagyobb konfrontáció csak a parlamentnél volt, de a várt komoly zavargás egyelőre elmaradt.
A zavargások elmúlt három napjában több száz épületet gyújtottak fel a zavargók - többnyire a kapitalizmust szimbolizáló intézményeket, bankokat, üzleteket.
Kedden a legtöbb athéni iskolában tanítási szünet volt, mert a diákok mellett a tanárok és a szülők is békés demonstrációkat tartottak. A helyzet azonban elfajult, a tüntetők kövekkel és üvegekkel dobálták meg a rendőröket.
Bár a zavargások a rendőri erőszak miatt robbantak ki, a tiltakozások egyre inkább szociális színezetűek. A görög ifjúság körében amúgy is népszerűek a baloldali, anarchista-antikapitalista eszmék, így a tüntetéseken is egyre inkább a korrupció, a szegények és a gazdagok közötti egyre növekvő különbségek és a gazdasági problémák a téma, jelentette az RTE görög hírtelevízió.
A görög kormányfő, a konzervatív Kosztasz Karamanlisz mindeközben nemzeti egységre szólított. A konzervatívoknak csupán egy fős többsége van a parlamentben, így a zavargások komolyan fenyegetik a kormányt is. Ezért Karamanlisz arra szólította az ellenzéket, hogy a kormánnyal közösen ítélje el az erőszakot. Jorgosz Papandreu, az ellenzéki szocialisták vezére azonban ehelyett magának és pártjának követelte a hatalmat, írja a BBC.
Minden jel arra utal, hogy a zavargások még folytatódni fognak. Az athéni rendőrség 15 ezer rohamrendőre áll készenlétben a keddi zavargások megfékezésére, de a kormány egyelőre elutasította a hadsereg bevetését.