Támadnak az oroszok! – aggódik Grúzia

Kétségbeesett segélykiáltással fordult a grúz miniszterelnök-helyettes az Európai Unióhoz. Keddi brüsszeli látogatásán azt mondta, hogy Oroszország katonai támadást készít elő hazája ellen, és kéri minden nyugati hatalom támogatását. Az USA és az EU is sietve figyelmeztette az oroszokat, hogy ne tegyenek semmilyen erőszakos lépést.

Az oroszok szerint csak békefenntartó tevékenységet folytatnak a hatályos nemzetközi szerződésekkel összhangban. Szerdán, az új orosz elnök beiktatásával egy időben 400 orosz légidesszantost és harci járműveket telepítettek Abháziába, a papíron Grúziához tartozó, de 15 éve bizonytalan státusú tartományba.

Nehéz megállapítani, hogy az orosz csapatösszevonás a térségben csak egy látványos akció, vagy valóban egy nagyobb konfliktus kezdete. Grúzia néhány havonta bejelenti, hogy az oroszok el akarják foglalni az országot, de Moszkva eddig gazdasági szankcióknál többet nem tett Tbiliszi ellen. Ugyanakkor az is igaz, hogy idén már négy grúz robotrepülőt lőttek le Abházia felett, feltehetően orosz fegyverekkel, és tavaly a Grúziát megrázó országos tüntetések mögött is orosz agitátorok állhattak.

Úgy kezdődött, hogy Gamszahurdia megölte magát

A konfliktus megértéséhez a zavaros 90-es évekig kell visszanyúlni. A Szovjetunió szétesésével Grúzia is kimondta függetlenségét, 1991-ben a külföldről hazatért, nacionalista-jobboldali Gamszahurdia vette át a hatalmat.

Egy év múlva kitört a polgárháború, Gamszahurdia megbukott, és menekülés közben állítólag öngyilkos lett. A hatalmat Eduard Sevardnadze, Gorbacsov volt külügyminisztere vette át, aki a grúz kommunisták elnökeként 1975 óta (Gamszahurdia egyéves uralmát leszámítva) az ország legbefolyásosabb politikusa volt.

Sevardnadze váratlanul nem Moszkvával, hanem Amerikával kereste az együttműködést, és ez felingerelte az orosz kormányt. A területet évszázadok óta orosz érdekszférának tekintették, ráadásul az azeri olaj és a csecsen szomszédság miatt is fontos volt nekik.

A zavaros időkben két grúz tartomány is kivívta függetlenségét: Dél-Oszétia és Abházia. Az első a kevésbé fontos és ritkábban lakott vidék, az oszétok egy része a szomszédos Észak-Oszétiában él, ami Oroszországhoz tartozik, és egyesülni akartak velük. A másik szakadár vidék, a Fekete-tenger partján lévő Abházia a Szovjetunió egyik legkedveltebb üdülőhelye volt, tele elegáns kastélyokkal és nem grúz etnikumú (abház) lakosokkal.

Egyik szakadár terület lakói sem kértek a grúz uralomból. Mindez Abháziában nagyon véres polgárháborúhoz vezetett: grúzok és abházok két évig irtották egymás településeit, és végül negyedmillió grúzt üldöztek el otthonából. Utóbbiak a mai napig nem kaptak normális szállást és állást Grúziában, mert a hatalom életben akarja tartani bosszúszomjukat és igényüket a visszatérésre.

A véres konfliktust 1994-ben zárták le, amikor az ENSZ jóváhagyásával többségükben orosz békefenntartók érkeztek mindkét tartományba. Azóta nincs előrelépés: Abházia és Dél-Oszétia kikiáltotta függetlenségét, de azt senki sem ismeri el.

Az ott élők csapdába estek, például sokáig nem utazhattak sehova, mert nem volt útlevelük: a szovjet papírjaik érvényüket vesztették, abház vagy oszét dokumentumot pedig sehol a világon nem fogadnak el. Erre hivatkozva Oroszország a 2000-es évek elején állampolgárságot adott nekik, és ezzel a lehetőséggel már Abházia lakóinak kétharmada élt is. A grúz kormány ezt területi integritásának megsértéseként értelmezte, és tiltakozott.

1994-ben kitört az első csecsen–orosz háború, és az oroszok azzal vádolták Grúziát, hogy menedéket adnak a csecsen harcosoknak. A határ grúz oldalán lévő Pankiszi-szorost az oroszok többször is megbombázták a 90-es évek végén.

Időközben az USA is stratégiai fontosságúnak nyilvánította Grúziát. Amerikai pénzen megépítettek egy nagy olajvezetéket, ami Grúzián keresztül szállítja Törökországba az azeri olajat, és a vezetékből jórészt amerikai tankereket töltenek tele. Az USA fontosnak tartotta az oroszellenes grúz rezsim támogatását, ezért kiképzőtiszteket küldött az évezred elején Tbiliszibe, és nem utolsó sorban rengeteg pénzt. 2001-ben az egy főre eső külföldre irányuló amerikai támogatás Grúziában volt a második legnagyobb, rögtön Izrael után.

Sevardnadze korrupt rendszerét 2002-ben egy valószínűsíthető választási csalás után elsöpörte a tüntető ellenzék, és a száműzött elnök helyébe annak igazságügyminisztere, Mihail Szaakasvili állt. Róla kezdetben azt tartották, hogy kiegyensúlyozottabb lesz a viszonya az oroszokkal, de ha lehet még harcosabb ellenfele lett Moszkvának, és hatalomra jutása után Abházia és Dél-Oszétia visszaszerzését nevezte egyik fő céljának.

Szaakasvilit tavaly hasonló módszerrel igyekeztek megbuktatni, mint ahogy ő üldözte el Sevardnadzét: utcai tüntetések kezdődtek országszerte, és kikényszerítették az előre hozott választásokat is. Ezt azonban Szaakasvili megnyerte, és ő többször is elmondta, hogy ellenfeleit Moszkvából pénzelik és irányítják.

Áramszünettől a kémrepülőkig

A grúz–orosz viszonyt évek óta válságok sorozata jellemzi. Volt, hogy orosz diplomatákat csuktak le Tbilisziben kémkedés vádjával, válaszul az oroszok teljes gazdasági blokáddal sújtották Grúziát, ahol emiatt nem volt áram és fűtés.

Az utóbbi időben rendszeressé vált, hogy grúz kémrepülőket lőnek le Abházia fölött, idén már állítólag négyet, bár ebből kettőt a grúzok nem ismertek el. Amit elismertek, arról azt mondták, hogy a gépeket oroszok lőtték le, de a sikeres találatokat az abház légvédelem magának tulajdonította.

Az abházkérdést Koszovó függetlenségének kikiáltása tette ismét aktuálissá. A Koszovó elszakadását erősen ellenző oroszok világossá tették: amit az albánoknak lehet, azt az abházoknak és az oszétoknak is meg kell engedni, tehát itt az ideje hogy a világ elismerje a grúz szakadár területek függetlenségét. Vagy esetleg Oroszországhoz csatolását.

Eddig ezer orosz katona volt Dél-Oszétiában, és kétezer Abháziában. Számukat Oroszország szerdán váratlanul 400 fővel növelte az utóbbi területen. Lehet, hogy a bevonulás csak erőfitogtatás, hiszen éppen Medvegyev orosz elnök beiktatására időzítették. Nem zárható ki azonban, hogy Moszkva tényleg elkéri Koszovó árát a világtól, és annektálni készül a két területet. Grúzia ezt az országát ért katonai támadásnak értelmezi, de nincs ereje egy fegyveres konfliktushoz, ezért a nyugat segítségét kéri.