Izrael ellenezné Arafat Jeruzsálemben való eltemetését

MTI
2004.10.31. 18:32
Ariel Saron izraeli miniszterelnök közölte, hogy kész tárgyalni egy esetleges új palesztin vezetéssel - jelentette az izraeli közszolgálati rádió vasárnap. Az izraeli kormányfő azonban ellenezné, hogy Jasszer Arafat palesztin elnököt halála esetén Jeruzsálemben temessék el. "Ha az esetleges új palesztin vezetés komolynak és felelősségteljesnek bizonyul, akkor lehet, hogy felújítjuk a tárgyalásokat az útitervről" - közölte Saron, utalva az Egyesült Államok, Oroszország, az ENSZ és az Európai Unió védnökségével létrejött közel-keleti béketervre.

"Nem vagyok benne biztos, hogy ez így lesz, de annak az új palesztin vezetésnek tettekkel kell bizonyítania, hogy küzd a terrorizmus ellen" - mondta a rádió szerint. Saron az izraeli kormány vasárnapi ülésén magyarázatot adott Jasszer Arafat palesztin elnök elengedésére: "Anélkül nem lehetett megengedni Arafatnak a Párizsba utazást, hogy ne jeleztük volna: visszatérhet. Továbbá, ha Rámalláhban halna meg, annak nagyon súlyos következményei lennének Izraelre nézve" - mondta. Saron kormányában a szélsőséges pártok miniszterei ellenezték, hogy Arafatot elengedjék Párizsba.

Arafat halála esetén azonban Saron ellenezné, hogy Jeruzsálemben temessék el a palesztin vezetőt - közölték a kormányülésen résztvevők. Arafat korábban többször leszögezte: azt szeretné, ha halála esetén a jeruzsálemi Templomhegyen temetnék el. Izrael viszont Jeruzsálem egyik ciszjordániai külvárosát, Abu-Diszt jelölte ki Arafat lehetséges nyughelyeként. Jasszer Arafat palesztin elnök távolléte idejére is rendet és a törvény uralmát ígérték vasárnap a palesztin vezetők, akik a palesztin egység felmutatása végett több megbeszélést is tartottak az elmúlt két nap folyamán.