Magyar alvállalkozót lőtt le egy amerikai katona
További Külföld hírek cikkek
- Parancsnoki hiba és pénzhiány miatt süllyedt el az argentin tengeralattjáró
- Bagdadban robbantott az Iszlám Állam, tizenketten meghaltak
- Füst miatt kiürítettek egy gépet Houstonban
- 600 bevándorlóval borult fel egy hajó Egyiptomnál, legalább 29 halott
- Véletlenül felrobbantotta magát 24 tálib iszlamista Afganisztánban
Vádat emeltek Irakban egy amerikai katona ellen, aki még márciusban lelőtt egy külföldi alvállalkozót, áll az amerikai erők vasárnapi jelentésében. Az AFP hírügynökség úgy tudja, hogy az alvállalkozó magyar volt, hivatalos források egyelőre azonban ezt nem erősítették meg. Az AP szerint az amerikai hadsereg a folyamatban lévő vizsgálatra hivatkozva nem adott bővebb felvilágosítást, annyit azonban közöltek, hogy a lelőtt vállalkozó harmadik országbeli, azaz nem amerikai és nem iraki.
A TOIFOR Hungary Kft. budapesti központjának marketingvezetője megerősítette a Független Hírügynökségnek, hogy nekik dolgozott sofőrként a magyar férfi. A magyar teherautó-vezetőt fejbe lőtték, közölte Held Andrea, a TOIFOR Csoport marketingvezetője hétfőn.
Az áldozat egy nagyradai roma férfi volt, a táboron belül, munkavégzés közben érte őt a halálos lövés, autója mellett találták meg holtan március 26-án, délelőtt tíz óra körül, mondta Held Andrea. A hatóságok egy amerikai katonát gyanúsítanak a halálos lövés leadásával. A feltételezett tettest az eset napján őrizetbe is vették, hétfőn vádat is emeltek ellene. A magyar férfi holttestét még nem szállították haza, Irakból az Egyesült Államokba vitték, ahol amerikai igazságügyi orvos szakértők vizsgálják az esetet. A lövés körülményeiről, okairól, esetleges indítékairól egyelőre nem tudni semmit.
A Zalai Hírlap úgy értesült, hogy az áldozat Bogdán Tibor, egy 30-35 éves, nagyradai férfi, aki a helyi Lungo Drom szervezet alelnökeként is tevékenykedett. Halálhíréről már korábban értesültek a helybéliek, mert lakhelye előtt mécsesek, virágok sorakoznak. A lap úgy tudja, hogy a férfi először egy éve ment ki Irakba, ahol fél évet dolgozott, majd tavaly szeptemberi hazaérkezése után házat vett magának Nagyradán. Fel akarta újítani az épületet, vélhetően erre teremtette volna elő a pénzt a második iraki úttal. Február 11-én hagyta el Magyarországot és augusztusban érkezett volna haza. Bogdán Tibor korábban elvált feleségétől, testvérei, rokonai és 6 éves fia várta vissza.
Szelestey Lajos külügyi szóvivő az MTI-nek azt mondta: a cég valóban tájékoztatta a Külügyminisztériumot, a tárca pedig azonnal választ kért az iraki és az amerikai hatóságoktól. A hivatalos válaszra továbbra is vár a Külügyminisztérium.
Az AFP információi szerint a 25 éves Carl Stovall őrvezetőt még szombaton vádolták meg azzal, hogy lelőtte a magyar férfit az iraki Tadzsiban, Bagdadtól északra. A katonát, aki egységével együtt alig egy hónapja volt Irakban, március 26-án vették őrizetbe.
2003 novemberében agyonlőttek egy TOIFOR-nak dolgozó magyar civilt Bagdadtól nyugatra Ramadi közelében. A hivatalos jelentés szerint a kisteherautót vezető magyar sofőr az egyik közlekedési ellenőrző pontnál a figyelmeztető lövések ellenére sem állt meg, mire az amerikaiak lelőtték. 2007 januárjában egy magyar biztonsági őr is életét vesztette Bagdad nyugati részén az amerikai kongresszus által finanszírozott Nemzeti Demokratikus Intézet (NDI) nevű civil szervezet konvoja elleni támadásban, amely négy halálos áldozatot követelt. Az őrök az URG (Unity Resources Group) nevű, nemzetközi biztonsági magáncég alkalmazásában álltak.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.