- nagyjából így lehet összegezni Timothy Kirkhope brit tory képviselő véleményét, akinek láthatóan elege van belőle, hogy megint valami civilizálatlan kelet-európai ország érdektelen ügyei miatt kell kihagynia az ötórai teázást. Szerinte "egyre több időt töltünk tagállamok vizsgálatával belső működésükkel kapcsolatos aggályok miatt", de minek? Arról beszél, hogy az EU nem érti a demokráciát, annak definícióját a nemzetállamok szintjén, és nem értik azt, hogy a nemzetállamokban a polgárok megválaszthatják saját kormányukat és azt, hogy hogyan akarnak élni. Mindezt döbbenetes rózsaszín ing-lila alapon piros csíkos nyakkendő-kombóval adja elő, miközben unottan a zsebében matat.
Kéri az elnököt, hogy az Európa számára fontos kérdésekkel foglalkozzanak inkább, működjön a demokrácia a tagállamokban úgy, ahogy működik, ne akarják az EP-ben jobban tudni, hogy is kell ezt.
Indul a kormány antidemokratikus intézkedéseit elítélő Tavares-jelentés vitája Strasbourgban Redinggel, Barrosóval és Orbánnal. Percről percre.
"Magyarországot meg kell védeni? Ki ellen? Az ország az EU tagja" – mondta Hannes Svoboda. "Ha minden olyan jó, akkor miért hagyják el az országot a polgárok és a befektetők? Ha szabadság van, miért kellett megváltoztatni a médiára vonatkozó törvényt, miért panaszkodnak a zsidó felekezet képviselői és az ellenzéki pártok létét miért kérdőjelezik meg?" – sorolta kérdéseit Hannes Svoboda.
- nem, ezt nem mondja ki, de erre utal a szocialisták szónoka. Arról beszél, hogy a demokráciában határa van a hatalomnak, váltakozva vannak kormányon demokratikus pártok, és ezt Orbánnak is el kellene fogadnia - mondja Swoboda. Nem érti, hogy Orbán, aki korábban védte a szabadságot, most éppen azt támadja.
Szájer: Honnan veszi, hogy elmennek a befektetők Magyarországról? Az elmúlt húsz évből, tavaly produkálta a legnagyobb külföldi befektetést az ország"
Swoboda szerint a jogbizonytalanság a legnagyobb baj, ezért nem jönnek befektetők Magyarországra.
Szájer az előbb rekordnagyságú tőkebeáramlásról beszélt, amivel a Fidesz szeret is mostanság kérkedni. Az igazság azonban az, hogy ennek jó része a bankok kényszerű feltőkésítése volt, a másik része pedig átfolyó tételekből állt össze, melyek bejöttek, de azonnal ki is mentek az országból. Ejnye!
Guy Verhofstadt a Velencei Bizottság jelentését idézi. 19 pontban szerepelnek a problémák. Öt alkotmányügyi szakértő is így gondolta, nem csak politikusok. A velencei bizottság szerint a 4. alkotmánymódosítás súlyosan korlátozza az alkotmánybíróság hatáskörét. "Nem politikusok állítják ezt" – hangsúlyozza a liberálisok vezetője.
A Velencei Bizottság szerint az alkotmányt a politika eszközeként használják ahelyett, hogy tiszteletben tartanák a jogállamot - mondja a liberálisok képviselője össze-vissza mutogatva, aki szerint nem politikai akcióról van szó, hanem tényszerű jogi megállapításokról. Szerinte az EU korábban szemet húnyt a gazdasági problémák felett, most pedig a jogi problémákkal teszi ugyanezt.
Nem magyarország ellen vagyunk, hanem az ön érdekei ellen. Az ön érdekei nem Magyarország érdeke, mondta Orbánnak Verhovstadt.
Offtopik kérdés érkezik Verhofstadthoz, Bulgáriáról, Boriszov kormányáról és a szélsőjobboldali Atakáról kérdezik, hogy honnan veszi a liberális frakcióvezető, hogy azok együttműködtek. Verhofstadt válaszában azt mondja, rá kell menni az internetre, és van olyan kép, ahol Boriszov és az Ataka vezetője "kezelnek". Ez a bizonyíték.
Hát, ennél még a magyar parlamentben is színvonalasabbak a viták.
Ő mindig nagyon szépen szokott fogalmazni.
Ulrike Lunacek szerint Orbán nem is olvasta a jelentést. "A jelentés szükséges bírálata az ön kormányának. Nem a magyar nép ellen szól" – mondta az osztrák zöld EP-politikus. Beszédében neheztel Szaniszló Ferenc Táncsics-díjára.
"Ön és kormánya megágyaz a homofóbiának, az idegengyűlöletnek és az antiszemitizmusnak, aláássa az európai alapértékeket" - folytatja Lunacek, és ez kezd baromi unalmas lenni.
Bokros Lajos: "A konzervatív program az alkotmányosság híve. Ön mégis támadást indított az igazságszolgáltatás függetlensége ellen." A konzervatív eszmeiség része a tisztakezű kormányzás is, ön a korrupciót mégis a politika rangjává emelte. Vegye észre miniszterelnök úr, hogy én a konzervatív oldalról szólok!" – mondta Bokros.
Mi csak mosolygunk.
"Nacionalista populizmus centrális erőtere" - hangzik el Bokros beszédében, Orbán a szemeit forgatja. Bokros átvált angolra, eddig magyarul beszélt. A demokratikus reformok megakadása komoly veszély, mindenkitől azt kéri, hogy szavazza meg a Tavares-jelentést.
Gyürk András válaszol Bokrosnak. Le volt kommunistázta őt. "Ön egy szocialista kormánynak volt a minisztere, talán nem is olyan régen. Sőt, tagja a valamikori kommunista MSZMP-nek is" – leplezte le Bokrost.
Amikor miniszter volt egy MSZP-SZDSZ kormányban, miniszterségét thatcherista gazdaságpolitikaként kritizálta a Fideszt, holott az a legsikeresebb gazdaságpolitika volt Magyarországon, mondja Bokros, aki megint saját magát fényezi. Hogy MSZMP-tag volt, arra nem nagyon válaszol semmit.
Egyesült Baloldal francia képviselője: megszavazzuk-e az EU alapértékeinek tiszteletben tartását, ez a tét. Nem Magyarország ellen szavazunk. Akik szavaznak, azok éppenhogy megvédik a választók érdekeit. Nem ellenségei Magyarországnak. A jogalkotás jogát senki nem vitatja el a magyar kormánytól, ez nevetséges lenne. A lényeg, hogy az EU képes-e az alapvető jogokat a tagállamok területén biztosítani.
Az egyesült baloldal francia képviselője fekete ruhájában és rózsaszín blézerében az eddigi legsokkolóbb öltözetet vonultatja fel, bár Reding még csak később jön.
Jaroslav Paska: "Magyarország kötelezettségvállalásainak megsértéséről beszélünk, amelyekre az Európai Bizottság, az Európa Tanács, az Európai Bíróság hívta fel a figyelmet". "Nem lehet Lukasenko jellegű ország az EU-ban" – mondta a szlovák képviselő.
Hungary =/= Colony feliratú táblát tart fel népviseletbe öltözve, aztán a Bilderberg-csoport titkos találkozójáról beszél, ahol szerinte Redingék megkapták az EU jövőjére vonatkozó titkos utasításokat. Morvai szerint az EU vezetői tették eddig a legtöbbet a magyar euroszkepticizmusért és hazafiasságért.
Morvai Krisztina titkos összeesküvésről szólt. "Mi magyar hazafiak véget kell, hogy vessünk a köztünk feszülő megosztottságnak. Vissza kell foglalnunk a hazánkat" – mondta a függetlenek nevében Morvai.
A néppárti Frank Engel reméli, hogy most nem éppen a Fidesszel való koalíciós ajánlatot tett Morvai, mert azt vissza kell utasítaniuk. Engelt az eltúlzott patriotizmus épp annyira aggasztja, mint a Magyarországot balról érő túlzott vádak. Engel korábban is bírálta már a Fideszt, az ő álláspontja az, hogy baj van Magyarországgal, de nincs akkora gáz, mint azt a baloldal állítja.
Frank Engel a Néppárttól nem támadja a Tavares-jelentést, bár megjegyzi, hogy van, ami nem tetszik benne.
"A demokráciát védjük és benne Magyarországot és a tízmillió magyart" - mondja Lopez Aguilar szocialista képviselő, a Tavares-jelentést korábban tárgyaló LIBE-szakbizottság vezetője. A politikai kisebbséget is tiszteletben kell tartani, a demokrácia nem a többség uralmát jelenti csak, mondja a szocialista képviselő. Szerinte a Tavares-jelentés kimondja, hogy nemcsak az euróválsággal és a gazdasági krízissel törődik az Unió, hanem az uniós alapértéket jelentő sokszínűséggel és demokráciával is.
Renate Weber: sokszor vitattunk már meg magyar ügyeket. Minden ellentmondásos jogszabályt összefogott a médiatörvény kapcsán, majd a bíróságok és az alkotmánybíróság helyzetét tárgyaltuk. Túl gyenge volt az Európai Bizottság, noha a 2. cikkely szellemével ellentétes volt, amit a magyar kormány tett, mondta az ALDE frakciót képviselője.
Judith Sargentini zöldpárti képviselő a közalkalmazottak magyarországi nemzetbiztonsági átvilágításáról beszél, Orwellt emlegeti, valamint az amerikai megfigyelési botránnyal von kissé nehezen érthető párhuzamot.
Erről a törvényről van szó:
A fontos, bizalmi pozícióban lévő közszolgákat és azok családtagjaikat is folyamatosan megfigyelheti ezentúl a titkosszolgálat. Ha a megfigyelők "találnak" valamit, még nem biztos, hogy az illető repül. Ám aki nem engedi, hogy megfigyeljék, búcsút inthet az állásának. Az új szabályozás elméletileg akár még vissza is szoríthatja a korrupciót, de a zsarolhatóság lehetőségét nem szűri ki.
Az MSZP EP-képviselője Bokros lekommunistázására válaszul visszakommunistázza Matolcsy Györgyöt, Pintér Sándort és Martonyi Jánost, az Orbán-kormány három volt MSZMP-s miniszterét.
Franciaországi néppárti képviselő: Tavares jelentés aránytalanul erőteljes jelentés, amely túlmutat az eredeti felhatalmazásán. Nem veszi figyelembe a tagországok jogait. Nem lehet egységes rendszer, hiszen alkotmány nincs Nagy-Britanniában és més monarchiák is tagjai az EU-nak. Az alkotmánybíróság helyzete vagy a család fogalmának meghatározása országonkénti jog.
ALDE frakciótól Mindig megkep a Néppárt álláspontja, bár sok okos demokrata van soraikban. De nem megfelelő személyeket védenek. Berlusconi után most Orbánt" – mondta Sophia In't Veld. Lehet, hogy előbb kellett volna bírálnunk, de most megtettük, ahogyan más országok esetében is megtettük.